Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Apple Watch 11 & SE & Ultra 3: három okosórát is bemutatott az Apple

Az Apple Event részeként a gyártó bemutatta a legújabb okosóráit, hiszen a várakozásokkal ellentétben nem egy, hanem rögtön három termékkel is bővítik a palettát.

Sokak számára okozott kellemes meglepetést az Apple, amikor eseményük részeként nem egy, nem kettő, hanem rögtön három okosórát is bemutattak, így garantáltan mindenki tud majd választani a kínálatból.

A három termék az Apple Watch Series 11, az Apple Watch SE és az Apple Watch Ultra 3 lettek. Lássuk a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat!

Apple Watch Series 11

A 11. generációs Apple Watch külsőleg nem sokat változott elődjéhez mérten, sőt gyakorlatilag semmit sem, csak egy kicsit vékonyabb lett, védőüvege kétszer olyan jól bírja a sérüléseket, teste 100 százalékban újrahasznosított alumíniumból készült és érkezik hozzá egy új Space Gray színű szíj is.

A termék képes lesz EKG és vérnyomásmérésre, sőt az egyik nagy újdonsága, hogy figyelmeztet magas vérnyomás esetén. Ezen felül támogatja a gyorstöltést, a gesztusvezérlést, az 5G-t, egyetlen töltéssel 24 óráig bírja majd, és az új AirPods kapcsán bemutatott élő fordítás sem okoz neki gondot.

Apple Watch Series 11 ár & megjelenés

Az okosóra várhatóan szeptember 19-én érkezik és 399 dollárba kerül majd.

Apple Watch SE

Az Apple Watch SE a termékcsalád legolcsóbb tagja lesz, ennek ellenére kapott néhány izgalmas újdonságot. Egyrészt ott a vadonatúj S10-es lapkakészlet, a beépített Siri, a gesztusvezérlés, az Always-on Display, a gyorstöltés, sőt az élő fordítás funkció sem marad ki belőle.

Kijelzője állítólag négyszer tartósabb, mint az elődje volt, nem hiányzik belőle az 5G támogatás, nagyon precíz lesz az alváskövetésben és az alvási apnoé felismerésében, de képes a menstruációs ciklusok követésére, sőt a testhőmérséklet mérésére is.

Apple Watch SE ár & megjelenés

Az Apple Watch SE megjelenését is szeptember 19-én várhatjuk 299 dolláros árcédulával.

Apple Watch Ultra 3

Az Apple Watch Ultra 3 a termékcsalád legizmosabb darabjának ígérkezik, ami minden eddiginél nagyobb kijelzővel (1Hz-es Always-on frissítéssel), 3D nyomtatással készült házzal, 42 órás üzemidővel, szatellites kommunikációval és az okosórákban látott eddigi legjobb GPS-szel érkezik.

Itt sem hiányzik a gyorstöltés, az 5G-támogatás, a precíz pulzus- és szívfrekvencia mérés, a kapcsolódó figyelmeztetések, a gesztusvezérlés, valamint a pontos alváskövetés sem

Apple Watch Ultra 3 ár & megjelenés

Az Apple Watch Ultra 3 megjelenését is szeptember második felében várjuk, árcédulája pedig 799 dollár lesz.