Újabb felmosóbajnoknak ígérkező robotporszívót mutatott be a Dreame, akik az Aqua20 Pro Ultra Roller név alatt a gőztisztítással szeretnék forradalmasítani a nedves takarítást.
Hatalmasat alkotott a Dreame az Aqua10 Rollerrel, amit mi is nagy megelégedéssel teszteltünk, azonban úgy tűnik, hogy a gyártó képes még magasabbra tenni a lécet – különösen a felmosás funkció tekintetében.
Bár még csak a bejelentésen esett át, de már most ki merjük jelenteni: szerintünk a Dreame Aqua20 Pro Ultra Roller 2026-ban egy új szintet jelent majd a felmosós robotporszívók között, hiszen gőztisztítással egészíti ki az eddig is nagyszerű rendszert.
160 Celsius fokos gőzzel és 75 Celsius fokos forró vízzel mossa a padlót
Az Aqua20 az alapok tekintetében közvetlen elődjére építi tudását, így vélhetően mind a porszívózás, mind a navigáció terén onnan örökölt funkciókat, sőt az öntisztuló felmosóhengerre koncentráló padlótisztítás is onnan ered – kiegészülve egy nagyon fontos tulajdonsággal.
Ez nem más, mint a gőztisztítás, hiszen a Dreame terméke az első robotporszívó lesz, ami 160 Ceslius fokos gőzzel tudja fertőtleníteni a padlót, illetve hatékonyabban eltávolítani a szennyeződéseket, de utóbbit megtámogatja még, hogy a felmosáshoz is 75 Celsius fokos forró vizet használ.
A magas hőmérséklet mellett ráadásul a felmosóhengert 18 N nyomással tudja a felülethez szorítani, ami még jobban megnöveli a hatékonyságát.

Az intelligens öntisztító dokkoló is benne lesz a csomagban
Mivel a gőztisztítás és a korábban soha nem látott hatékonyságú felmosás a termék legnagyobb ütőkártyája, a Dreame egyelőre nem beszélt még a szívóerőről vagy az üzemidőről, azt viszont megosztotta a világgal, hogy az öntisztító dokkoló nem hiányzik majd a sorból.
Ez már az elődnél is rendkívül hatékony volt, és biztosak lehetünk benne, hogy nemcsak a portartály ürítésére lesz képes, hanem arra is, hogy 100 Celsius fokos vízzel kitisztítsa a felmosót, majd meleg levegővel megszárítsa azt.
Dreame Aqua20 Pro Ultra Roller ár & megjelenés
Hogy a Dreame Aqua20 Pro Ultra Roller mikor kerül a boltok polcaira, azt még nem tudjuk, de az idei évben tervez vele a gyártó, és a vételárat alighanem az elődhöz igazítják majd, így nagyjából 1000 euró körül számolhatunk vele.
