Mennyit kell dolgoznunk ahhoz, hogy meg tudjunk venni egy iPhone 15-öt? Magyarországon sem keveset, de vannak országok, ahol közel egy évet.
Az iPhone-telefonokról az emberek többségének szinte biztosan a magas árazás jut eszébe elsőként.
Az Apple telefonjai ugyanis valóban nem olcsók, de cserébe a legújabb technológiákra épülnek, erős szoftveres háttérrel rendelkeznek, óriási tudás birtokában vannak, nem mellesleg pedig értékállók is.
Napestig lehetne sorolni, hogy a gyártó milyen nagyszerű tulajdonságokkal vértezte fel például az iPhone 15-öt, a legtöbben azonban mégis csak azt látják, hogy már a 128GB-os belső tárhellyel rendelkező alapmodell is 399 990 forintba kerül Magyarországon.
Belegondoltunk már abba, hogy mennyit kell dolgoznunk azért, hogy meg tudjuk vásárolni magunknak ezt a készüléket? Vagy abba, hogy vannak a világnak olyan részei, ahol az állampolgárok éves átlagfizetésének közel 90 százalékába kerül egy iPhone 15?
Ha nem, az alábbi összeállításból most kideríthetjük, hogy mennyit kell dolgozniuk a világ különböző országaiban az embereknek azért, hogy meg tudjanak venni egy ilyen telefont!
Mianmarban a legrosszabb a helyzet
A CompareDial statisztikái szerint jelenleg Mianmar lakóinak a legrosszabb, ha szeretnének iPhone 15-öt vásárolni.
A politikai instabilitás, a csökkenő mediánbér, a magas importadók és a valuta csökkenő értéke miatt egy átlagos burmai polgárnak az éves fizetése közel 90 százalékát kellene elköltenie ahhoz, hogy legalább a készülék alapmodelljét megvásárolhassa.
Ez hozzávetőlegesen 234 munkanap, illetve több mint 1870 munkaórát jelent. A 128GB-os iPhone 15 ugyanis átszámítva több mint 1400 amerikai dollár az országban, míg a legdrágább iPhone 15 Pro Max 1TB közel 3000 dollárba kerül, ami az ottani éves fizetés 180 százaléka.
Pakisztánban is szinte lehetetlen iPhone 15-öt venni, de India meglepően jól szerepel
Pakisztánt és Indiát a hasonló mediánfizetések, a közel ugyanolyan életszínvonal és az elhelyezkedés miatt érdemes együtt vizsgálni, hiszen nagyon érdekes itt a történet az iPhone 15 megfizethetősége kapcsán.
Míg ugyanis Pakisztánban az éves átlagfizetés közel 66 százalékát teszi ki az iPhone 15 ára – mint ahogyan például Nigériában is –, addig India esetében ez a szám mindössze 39 százalék. Hogy mi ennek az oka?
Leginkább az, hogy az iPhone 15 Indiában készül és az ottani lakosoknak közvetlenül az Apple árusítja. Ezzel szemben Pakisztánban csak viszonteladókon keresztül, magas importadókkal juthatnak hozzá az emberek a telefonhoz, természetesen extra logisztikai költségek mellett.
Ezen felül a pakisztáni rúpia árfolyama gyengébb, mint az indiai fizetőeszközé, ami szintén nehezíti a megfizethetőséget. Ez a helyzet egészen hasonló Magyarországon is!
Egy átlag magyarnak az éves fizetés 9 százalékát kell elköltenie, ha iPhone 15-öt akar
Amint a statisztikákból kiderült, egy átlag magyar állampolgár még így is szerencsésebb helyzetben van, mint legtöbb afrikai vagy ázsiai társa, hiszen esetünkben az éves fizetésünk mintegy 9 százalékát kell elköltenünk abban az esetben, ha meg akarunk vásárolni egy iPhone 15-öt.
Ez közel sem rossz eredmény, azonban tegyük hozzá, hogy a magas infláció, a gyenge forintárfolyam, az adók és a reálbér gyengülése miatt ez a számadat alighanem havi emelkedést mutat.
Statisztikailag azonban még így is könnyebben tudunk iPhone 15-öt venni, mint a románok, a horvátok, a kínaiak vagy éppen a szerbek. Déli szomszédjainknak például az éves fizetésük több mint 21 százalékát kell elkölteniük ahhoz, hogy megvásárolhassák az Apple készülékét.
Mely országokban élve a legkönnyebb megvenni egy iPhone 15-öt?
Idén már második éve Luxemburg kerül az élre azon a listán, ahol az aktuális iPhone megvásárolhatóságának a kérdését feszegetik. Egy átlagos luxemburgi állampolgárnak ugyanis az éves fizetésének alig 1,55 százalékát kell elköltenie egy iPhone 15-höz.
Nem véletlenül, hiszen a világ egyik legmagasabb mediánbére mellett alacsony adókulcsok jellemzik ezt az országot. Hasonló okokból került a második helyre Svájc a maga 1,58 százalékos értékével, valamint a harmadik helyre az USA, ahol az állampolgárok az éves bérük 1,69 százalékából tudják megvenni az Apple készülékét.