Megnéztük, hogy mit tud a gyakorlatban a harmadik generációs RingConn okosgyűrű, amely véleményünk szerint jelenleg az egyik legjobb a piacon, tesztünkből pedig megtudhatod, miért?
Az utóbbi években óriási verseny alakult ki az okosgyűrűs piacon, és ebben a versenyben a RingConn határozottan az élen jár. Korábban mi is teszteltük a második generációt, most pedig máris itt van köztünk a harmadik, ami nagyszerű újdonságokat hozott.
Sikerét azonban nemcsak annak köszönheti, hogy kényelmes, jól néz ki és funkciókban gazdag, hanem annak is, hogy míg nagyon sok konkurens havidíjat kér a használatért, addig ennél a terméknél szó sincs ilyesmiről.
Lássuk azonban egy kicsit alaposabban, hogy miért szerettük meg annyira a RingConn Gen 3 okosgyűrűt!
RingConn Gen 3

Minden a méretválasztással indult…
Aki gyakorlott okosgyűrű-vásárló, pontosan tudja, hogy egy ilyen termék megvásárlása mindig a méretválasztó kit megrendelésével indul.
Mi is így tettünk, és meg is kaptuk a 10 műanyag gyűrűt tartalmazó csomagot, ami 6-ostól 15-ös méretig tartalmazta a mintákat. Tapasztalataink szerint érdemes kipróbálni az ujjunkhoz mérten kisebbet és nagyobbat is, illetve nem elkapkodni a választást.

Mi például 24 óráig viseltük a választott méretet, mert az ujjméret a napszakokhoz, a hőmérséklethez vagy például az aktivitáshoz mérten változik, és fontos, hogy a gyűrű mindig megfelelően illeszkedjen.
Nekünk a mutatóujjunkra végül a 13-as méret lett a befutó, ami a végleges terméknél is jó döntésnek bizonyult, sőt egy apró észrevétel: az eszköz belső felülete orvosi gyantából készül, aminek köszönhetően könnyebben csúszik fel majd az ujjunkra a mintadarabhoz képest.

…majd megérkezett a gyűrűnk
Már a csomag kibontásakor nyilvánvalóvá vált előttünk, hogy a RingConn minden tekintetben sokat ad a prémium minőségérzetre, ami már a csomagoláson és a hordozható töltőtokon érezhető volt.
A pakk egyébiránt nem tartalmazott felesleges extrákat, a tok és a gyűrű mellett némi papírt, valamint egy USB-C végződésű töltőkábelt kaptunk.

Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy a RingConn nem erőltette a korábbi generációknál megfigyelhető méretspecifikus tokot, a harmadik generációs hordozható tok teljesen univerzális, vagyis az összes gyűrűméret gond nélkül illeszkedik és töltődik vele.

Nem túl vastag, mégis rendkívül strapabíró
Maga a gyűrű nagyon ügyesen megtartotta a korábbi generációknál ismert letisztult formavilágot – egyáltalán nem érezni azt, hogy ekkora tudás van az ujjunkon –, belül pedig egy szögletesebb megoldással találkozunk, ami a funkcionalitást szolgálja.
Konkrétan ez akadályozza meg azt, hogy a gyűrű forogjon az ujjunkon, ezáltal a szenzorok mindig ugyanott tudnak méréseket végezni. Bár a beépített haptikus motor miatt a gyűrű 2,3 mm vastag, súlya azonban mérettől függően 2,5-3,5 gramm, tehát egy hagyományos gyűrű látszatát és érzetét kelti.

Nem nehéz, nem kényelmetlen, egy-két óra viselést követően szinte teljesen el lehet felejteni, hogy az eszköz az ujjunkon van. Mi a matt fekete változat mellett döntöttünk, ami nem gyűjti az ujjlenyomatokat vagy a koszt, sőt több nap után sem láttunk rajta mikrokarcokat, de a fényes modelleknél ez már nem biztos, hogy megállja a helyét.
A non plus ultra azonban, hogy az eszköz kifejezetten strapabíró, rendelkezik IP68 tanúsítvánnyal és 10 ATM vízállósági szabvánnyal, így mi zuhanyozás, sőt nehéz fizikai munka mellett sem vettük le, mégsem lett semmi baja.

A társalkalmazás a lelke a gyűrűnek
A RingConn okosgyűrűjének a telefonunkra telepíthető társalkalmazás adja meg a szívét és a lelkét, amely Androiddal és iOS-sel egyaránt működőképes, sőt rengeteg funkciót kínál.
Társítani pontosan úgy kell a gyűrűt, mint például egy okosórát, így szükség lesz az app mellett aktív Bluetooth kapcsolatra, és onnantól fogva az összes funkciót, mérést és egyebeket egy helyen elérhetjük majd.
Az apphoz ráadásul külön widget is tartozik, így nem szükséges mindig megnyitogatni a szoftvert, ha kíváncsiak vagyunk a kapcsolódó adatokra, a legfontosabbak mindig szem előtt lesznek, de azért érdemes elmerülni benne, mert elképesztő tudása van.


Minden egészségügyi adatunk látható benne, sőt még egy AI segédet is kapunk, ami sokat fejlődött az előző generációhoz mérten, és bár az alkalmazás nyelve angol, a segéd képes volt magyar nyelven is tökéletes válaszokat adni.
Ez azért előnyös, mert ha nem értünk valami mérést vagy adatot, akkor közvetlenül kérdezhetünk tőle gyakorlatilag bármit, ami a témához kapcsolódik.

Tapasztalataink a RingConn Gen 3-mal
Az okosgyűrű elképesztő mennyiségű funkcióval kecsegtet, és mi természetesen mindegyiket alaposan kipróbáltuk, az alábbiakban pedig összegyűjtöttük a tapasztalatainkat.
Alvásmérés, alvási apnoé szűrés
A tesztidőszak után kétség sem férhet ahhoz, hogy az alvásmérés az okosóra legkiforrottabb része, ami már-már klinikai szinten képes rögzíteni az adatainkat.
Annyira alapos, hogy különválasztva tudja jelezni a mély- és könnyű alvási fázisokat, az REM-et, sőt még azt is méri, mennyire hatékonyan aludtunk, illetve mennyit forgolódtunk az éjszaka.
Ami azonban szerintünk még komolyabbá tudta tenni a gyűrűt – főleg a legtöbb konkurenshez mérten – az az alvási apnoé mérése. A gyűrű több egymást követő éjszaka méréseiből tudja megállapítani, hogy valakinél fennáll-e ez az alvási rendellenesség, sőt a nemzetközi teszteken utólagos orvosi mérésekkel igazolták a gyűrű által mért eredmények valódiságát.


Nekünk nagyon tetszett még a nappali szunyókálás mérésének kezelése is. Ha délután ledőltünk 20 percre, a gyűrű automatikusan, mindenféle manuális beavatkozás nélkül vizsgálta és tűpontosan naplózta az adatokat.
Érrendszeri mérések
A korábbi generációkhoz mérten ez az új RingConn legnagyobb újdonsága, ezért izgatottan vártuk, de azt azért már itt az elején tisztáznánk: ez nem egy vérnyomásmérő készülék, és egyelőre még nem is hozza azt a pontosságot.
Ezt jól bizonyítja, hogy már az első beállításkor meg kell adni egy hitelesített vérnyomásmérővel rögzített eredményt, majd a gyűrű ezt követően tudja az éjszakai pulzusértékek és pulzushullám-profilok alapján kalibrálni a vérnyomás alakulását.
Fontos azonban, hogy nem is a vérnyomás értékei, mint inkább az érrendszeri terheltség, ami ebben a tekintetben fontos. Nálunk például a stresszesebb időszakokban sokkal magasabb értékeket mutatott, és láttuk: ez az állapot mennyire megterheli ez a keringésünket.


HRV mérés
Az alkalmazásban egy grafikus diagram képes megmutatni (Wellness Balance) a napi állapotunkat az alvás, az aktivitás, az életjelek és a stressz eredményei alapján.
A HRV mérést (szívfrekvencia-variabilitás) ezen kívül azért emeljük ki a sorból, mert számunkra ez volt a legértékesebb adat. Megmutatta nekünk reggelente, hogy mennyire tudott regenerálódni például az idegrendszerünk, sőt ha az érték túl alacsony volt, akkor az app tanácsokat adott a napra, például azt, hogy ne végezzünk intenzív edzéseket.
Itt emelnénk még ki, hogy a gyűrű képes mérni a bőr hőmérsékletét is, ami nyilván nem egy lázmérő, de betegesebb időszakokban hasznos funkció lehet.


Aktivitásmérés
Az okosgyűrűből természetesen nem hiányoznak az olyan alapvető funkciók sem, amelyek ma már a legolcsóbb hárompálcás okosórákban is megtalálhatók.
Képes 0-24-ben mérni például a pulzusunkat, az aktivitásunkat – ezt sajnos még mindig elég pontatlanul, illetve fogást igénylő sportoknál nem a legelőnyösebb viselet –, de az elégetett kalóriákat is számolgatja, méghozzá meglepően pontosan.
A hölgyek számára jó hír, hogy van benne cikluskövetés, sőt a termékenységi időszakokra is fel tudja hívni a figyelmet, de férfiként ezeket értelemszerűen nem tudtuk tesztelni a gyakorlatban.


Okos haptikus rezgések
A gyűrűben elhelyeztek egy finom vibrációra képes motort, ami nagyon jól lett kalibrálva, és jó hír, hogy nem a bejövő üzenetekre figyelmeztet, hanem csak az egészségügyi értékekre reagál.
Példának okáért jelez, ha túl sokat ültünk a gép előtt, mutatta a szívritmus esetleges kritikus változásait, a véroxigén szintjének csökkenését, sőt az akkumulátor merülésére egyaránt rezgéssel reagál.
Fontos, hogy a haptikus rezgések ereje a társalkalmazásban teljesen testre szabható, ami nagyszerű hír azoknak, akiknek az alapbeállítások zavarók lennének.


Akár 10-12 nap egyetlen töltéssel
Az üzemidő terén a RingConn harmadik generációja szintén magasan a legjobbak közé sorolható. Míg rengeteg okosgyűrű legfeljebb 4-5 napig bírja egyetlen töltéssel, addig ez a készülék még aktív haptikus rezgések esetén is 10-12 napos valós üzemidőt teljesített.
Sőt, amennyiben a vibrációt kikapcsoljuk, ez az érték akár 14 napra is növekedhet.
Jó hír még itt, hogy a töltőtokkal akár 15-ször fel tudjuk tölteni a gyűrűt, azaz a tok mintegy fél évig tudja biztosítani a működését.

Diszkrét, prémium és hasznos? Ez a RingConn Gen 3 okosgyűrű!
Összességében nekünk nagy szerelem lett a RingConn okosgyűrűje, hiszen a mai piacon magasan a legjobbakkal versenyez. Diszkrét, prémium, kifejezetten pontos az alvásminőség és bizonyos egészségügyi adatok tekintetében, miközben havi előfizetés sem kell hozzá.
Nagyon jó az üzemideje, de nekünk tetszettek az innovatív funkciói, a haptikus rezgés, valamint a magyar nyelvű AI-támogatás is.
Nyilván messze van a tökéletestől, így az edzéskövetésben vannak korlátai, nem minden funkció közelíti meg a maximális hatékonyságot, és az automatikus szinkronizáció is hiányos, viszont ár-érték arányban a RingConn terméke jelenleg messze az egyik, ha nem a legjobb választás.
