Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Amazon Astro: bemutatkozott az Amazon házi robotja

Óriási lépést tett a háztartási robotok elterjedéséért az Amazon, akik Astro név alatt bemutatták első saját fejlesztésű terméküket, amiről összegyűjtöttünk minden elérhető részletet.

Évek óta pletykálják már az Amazon kapcsán, hogy rövidesen megjelennek a háztartási robotok piacán, ami nem meglepő annak fényében, hogy a cégóriás milyen elképesztő összegeket fektetett abba, hogy raktárhálózatuk szinte teljesen automatizált és robotizált legyen.

Ahhoz azonban, hogy az Amazon törekvéseit, így kapcsolódó eszközeiket és szolgáltatásaikat komolyan vegyék, nagyon fontos mielőbb bevonulniuk otthonainkba. Ennek érdekében jelentették be most az Astro névre keresztelt robotot, mely minden háztartásba elviheti az Amazon nevét.

Az Astro születése

Amit az Astro kapcsán először tudni kell, hogy a név egy egészen különös hibridet takar, egy olyan robotot, aminek részeként a mérnökök vegyítették az Echo Show táblagépet, az Amazon Alexa hangsegédet, a Ring biztonsági rendszert, valamint egy elképesztően fejlett mesterséges intelligenciát.

Mindehhez megálmodtak egy saját szoftvert, valamint egy guruló vázat, ami a legkisebb mértékben sem hasonlít egy klasszikus robothoz, ellenben a tervek szerint önállóan, automatizált formában tud majd tevékenykedni otthonunkban.

Egyelőre az Amazon sem tudja, hogy mire jó

Hogy mégis milyen célzattal született az Astro? Bár az Amazon már több mint négy éve fejleszti a robotot, egyelőre azonban még ők sem tudják pontosan, hogy mire való, ami elsőre furcsán hangozhat, de azért természetesen vannak határozott elképzelések.

A bizonytalanság oka pedig nem a céltalanságban, mint inkább abban keresendő, hogy az Astro egy többfunkciós készülék lesz a lakásban, amivel óriási terveik vannak a készítőknek, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a felhasználók döntik majd el, hogy a kis robot valójában mire lesz jó.

Az idősgondozásban és a vagyonbiztonságban nagy szerepe lehet

Emiatt egyelőre csak egy szűk kör, mondhatni egy csapat béta tesztelő juthat csak hozzá az eszközhöz, akik nemcsak a meglévő funkciókat próbálgathatják majd, hanem abban is segíthetik az Amazont, hogy milyen hétköznapi teendők kiváltására vagy segítésére használhatják később az emberek.

Dave Limp, az Amazon egyik hardvertervezője a Wired-nek adott interjúban bár kiemelt néhány felhasználási lehetőséget, így az Astro nagy szerepet kaphat a vagyonbiztonságban vagy az idősgondozásban, de ő is hangsúlyozta, hogy szeretnék inkább az ügyfelek kezébe adni annak a lehetőségét, hogy a robot identitását meghatározzák.

Mint egy családtag

Az egyik fontos cél az Astro kapcsán az, hogy egyfajta családtaggá váljon abban a háztartásban, ahol a beszerzése mellett döntenek. Limp kiemelte például, hogy bár a robot nem rendelkezik humanoid tulajdonságokkal, mégis a szívéhez nőtt.

Elmondta, hogy már teljesen hozzászokott a jelenlétéhez, és bár elsőre furcsa volt a kis robot a lakásban, ma azonban már el sem tudná képzelni a hazaérkezést anélkül, hogy ne várna rá ott az ajtóban.

Az Astro robot felépítése

A robot lelkét az okostelefonos iparágból jól ismert Qualcomm két lapkakészlete adja, melyek elképesztő teljesítményüknek köszönhetően nemcsak a Linux és FireOS alapú operációs rendszer üzemeltetéséről tudnak hatékonyan gondoskodni, hanem az összetett, öntanulásra képes mesterséges intelligenciát is kiszolgálják.

Arcát és kezelőfelületét egy normál táblagép adja, így ha az Amazon Alexa hangutasításai nem megfelelőek a számunkra, akkor ezen keresztül tudunk manuálisan is parancsokat kiosztani neki. Normál esetben egy szempár és egy mosolygós száj jelenik meg a képernyőn, ami azért határozottan emberibbé teszi a robotot.

Hasonlóan működik, mint egy robotporszívó

Amikor még csak pletykáltak az Amazon első háztartási robotjáról, a guruló konstrukció miatt gyakran felmerült, hogy egy robotporszívó készülődik a cégóriás háza táján, de valójában csak a működtetés elve hasonlít, a kis gép ugyanis takarítani nem képes.

Lényege, hogy rengeteg ultrahangos érzékelő és egyéb képalkotó eszköz dolgozik a robotban, melyek nemcsak a lakást képesek feltérképezni, hanem folyamatosan érzékelik a bekövetkező változásokat, akadályokat, de azt is, hogy kik közlekednek körülötte.

Az eszköz ugyanis képes felismerni az arcunkat, miközben öt beépített motorjának köszönhetően kifejezetten gyorsan halad, másodpercenként akár egy méter megtételére is alkalmas lehet.

Alsó felületének kialakítása szintén a robotporszívókhoz hasonlítható, a két nagy oldalsó kerék a hajtást, illetve az elakadás megakadályozását szolgálja, míg a kisebb bolygókerék az irányításban nyújt neki segítséget.

Saját technológia a navigáláshoz

A navigáció kapcsán fontos kiemelni, hogy az Astro egy saját fejlesztésű, Intelligent Motion névre keresztelt technológiát használ ahhoz, hogy makulátlan precízség mellett tudja elvégezni a mindennapi teendőit, illetve pontosan közlekedjen a lakás falai között.

Mivel a technológia mesterséges intelligenciára épül, ezért minél többet járkál a lakásban, annál pontosabban tud majd manőverezni a helyiségek között, miközben felismeri a bútorokat, a háziállatokat, ha pedig nincs használatban, nincs rá szükség, akkor visszamegy a saját dokkolójára tölteni és pihenni, illetve figyelni a kéréseinkre.

Periszkópos kamera

Bár a felhasználási mód tekintetében az Amazon részéről akadnak még bizonytalanságok, azonban a cég már most kiemelt két érdekes funkciót is a robot kapcsán. Az egyik ilyen a középtájékról kiemelkedő periszkópos kamera, mely rengeteg esetben lehet hasznos társunk.

Példának okáért videochateléskor, egy családtag megkeresésekor, vagy éppen akkor, ha ágynyugalomból ellenőriznénk valamelyik háztartási gépet az alsó szinten. Az 5 megapixeles szenzor pontos és részletes képet ad a környezetről, így akár még vészhelyzet esetén is jól jöhet.

A kamerához kapcsolódóan megannyi funkciót megosztott a közönséggel az Amazon, így például kiderült, hogy alkalmas lesz arra is, hogy felismerje a családtagokat, vagy minket követve a lakásban folyamatosan zenét játsszon a hangszórókon keresztül.

Csomagtartó

Ezen felül érdekesség még a beépített csomagtartó. A robot belsejében ugyanis elhelyezhetők kisebb-nagyobb tárgyak – maximum 2 kilogrammig –, ami szintén jelentős mértékben növelheti az Astro funkciógazdagságát, ezáltal például helyezhetünk el benne gyógyszereket az idősebb hozzátartozóknak, amit időzítve a rendelkezésükre bocsáthatunk, ha nem vagyunk otthon.

Az Amazon tervei szerint ráadásul a későbbiekben egy sor extra is csatlakoztatható lesz a házi robothoz, mint például a vérnyomásmérő, ami az idősgondozás tekintetében szintén nagy segítség lehet.

Az egyelőre még nem világos, hogy az Astro miként boldogul majd a lépcsőkkel – vélhetően sehogyan –, ellenben a csomagtartó funkció a gyerekek és az idősek esetén egyaránt rengeteg hasznos lehetőséget ad a kezünkbe.

A robotot bemutató kisfilm alapján természetesen már most vannak leleményes ötletek arra vonatkozóan, hogy mire használható még ez a kis csomagtartó, így például egy üveg sört is képes kiszállítani a konyhából a kanapé nyugalmában meccset néző férfiaknak.

Irányítás okostelefonról vagy hangutasítással

Miután lezajlott az Astro bemutatója, sokan nevezték a terméket egyszerűen úgy, mint egy guruló Alexa, ami nem alaptalan, de azért elég nagy általánosítás annak ellenére is, hogy valóban irányítható a robot a hangsegéddel, sőt az Echo által is.

Természetesen a kis robothoz külön társalkalmazást is fejlesztettek, ami nemcsak az irányítást és a távoli hozzáférést segíti – parancsot adhatunk neki például a munkahelyünkről vagy a nyaralás alatt –, hanem a legtöbb funkcióját elérhetjük így a kamerától kezdve a speciális beállításokig bezárólag.

Az Astro telefonos applikációjáról

Egyelőre kevés részletet osztott meg az Amazon a robot telefonos applikációjáról, de azt hangsúlyozták, hogy nagyon fontos, mondhatni kritikus pontja lesz az Astro irányításának. Segítségével hozzáférést kapunk a kamera élőképéhez, a térképekhez, de az irányítás mellett értesítéseket is fogadhatunk rajta keresztül.

Az Amazon szerint a robot csak a párosított okostelefonokkal lesz működtethető, ennek az alapját pedig az otthoni vezeték nélküli hálózat adja majd. A szoftver segít rendszerezni a lakás térképét, elnevezni az egyes helyiségeket, de a legkülönfélébb beállítások módosítására is lehetőségünk lesz a segítségével.

Mesterséges intelligencia és automatizálás

Bár rendkívül fontos dolog az irányítás, az Amazon kimagasló figyelmet fordít az Astro kapcsán a mesterséges intelligencia fejlesztésére és annak maximalizálására is. A kis robot ugyanis alapból óriási tudással rendelkezik majd, de mindemellett képes lesz magától tanulni és fejlődni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minél többet dolgozik, minél többet tapasztal, minél jobban megismeri a tulajdonosok szokásait, annál jobban lehet majd automatizálni bizonyos folyamatokat. Ehhez a közösség segítségére is szükség lesz a béta tesztek során.

Minél többen tesztelik ugyanis majd otthonukban a robotot, és minél több adat, illetve visszajelzés fut be az Amazonhoz, annál precízebbé válhat a jövőben az Astro.

Otthonunk őrangyala válhat belőle

Amivel kapcsolatban várhatóan a legnagyobb segítséget nyújthatja majd az Astro, az nem más, mint otthonunk védelme, ami minden tekintetben megvalósulhat.

Példának okáért a céghez tartozó Ring szolgáltatásra, a Protect Próra való előfizetés esetén a kis robotból otthonunk őrzője lehet, ezáltal figyelheti a lakást, azonosíthatja az illetéktelen behatolókat, a furcsa zajokat, probléma esetén pedig azonnal értesítést küldhet nekünk és a hatóságoknak.

Ez azonban még nem minden. A robot képes lesz ugyanis az életünket is megóvni azáltal, hogy együttműködik a füstjelzővel, így túl magas szén-monoxid mérték esetén figyelmeztetést küld a lakóknak.

Természetesen az Astro számára meghatározható lesz, hogy a napnak melyik időszakában tartsa nyitva a szemét és hol, de természetesen beállíthatunk neki olyan zónákat vagy helyiségeket is – például a fürdőszobát –, ahová soha nem kukkanthat be.

Egyelőre csak korlátozott számú Astro kerül piacra

Mint az Amazon a bejelentéskor hangsúlyozta, egyelőre csak nagyon korlátozott számban szeretnék piacra dobni az Astro robotot, konkrét mennyiség azonban még nem került szóba. Ami biztos, hogy nem csak néhány száz eszköz készül el, ugyanakkor a több milliós példányszám sem tűnik reálisnak egyszerre.

Dave Limp hardverfejlesztő az Echo-hoz hasonlította az Astro esetét, ahol szintén nem tudták reálisan feltérképezni, hogy hány példány legyártására lehet szükség, ezért alaposan alá is jósolták a gyártási számokat. Az ehhez hasonló hiányállapotokat azonban szeretnék majd elkerülni a robottal.

Amerikán kívül egyelőre nem is számíthatunk rá

Amint azt már korábban megszokhattuk az Amazon legtöbb terméke kapcsán, úgy sajnos az Astro esetében is leszögezte a gyártó, hogy egyelőre nem tervezik a megjelenést az Egyesült Államokon kívül.

Hogy ez csak a béta tesztelés időszakára vonatkozik-e, vagy a későbbiekben is érvényben marad, azt egyelőre nem tudni még, de nem lennénk meglepve, ha főként a még odaát is problémás adatvédelmi szempontok miatt megmaradna az USA lakóinak kiváltsága.

Az Amazon Astro robot megjelenési dátuma

A legtöbb háztartási robotsegéddel ellentétben az Amazon Astro nem egy közönséges koncepció, hanem már egy működőképes prototípus, egy sorozatgyártásra kész termék, mely a tengerentúlon előrendelhető az érdeklődők számára.

Hogy a végleges változatra mikor számíthatunk, az egyelőre még kérdéses, de az előrendelők – akik gyakorlatilag a béta tesztet végzik majd – a gyártó szerint még az idén átvehetik saját példányaikat.

Az Amazon Astro robot ára

A tervek szerint a robot a bevezetési időszakban, tehát az előrendelők számára 1000 dolláros árcédulával lesz elérhető, vagyis jelenlegi árfolyamon több mint 300 ezer forintot kér majd érte a gyártó, de a későbbiekben a boltokba kerülő típusok dobozára 1450 dollár lesz írva, így az Astro végleges ára a 450 ezer forintot is meghaladhatja.