Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua teszt – így kell egy állóporszívót jobbá tenni

A Bosch legújabb akkumulátoros rúdporszívója nemcsak a koszt szippantja fel hatékonyan, de olyan feltörlős fejjel ruházták fel, aminek köszönhetően, az apróbb hibái ellenére is sokkal praktikusabb takarítóeszköz, mint a teljesen hagyományos társai.

Napjainkra a vezeték nélküli rúdporszívók már levetkőzték azokat a kezdeti problémákat, hogy az akkumulátorok nem biztosítanak elegendő üzemidőt, és a szívóerő elmarad a hagyományos, vezetékes megoldásokétól. Ennek megfelelően a jó teljesítmény és a minimum 30 perces takarítási idő ma már abszolút alapvetésnek számít, és a belépő kategória fellett ennél jóval többet kell nyújtani a vásárlóknak.

Az állóporszívók éppen ezért ahhoz hasonló utat járnak be, mint néhány éve a robotporszívók: egyre több gyártó kínál olyan típusokat, amikkel a nedves takarítás, tehát a feltörlés is elvégezhető – felmosásról ugyanis még itt sem lehet beszélni. Ilyen megoldással az elmúlt években előállt a Philips, a Xiaomi, a Rowenta, és tavaly az abszolút prémium kategóriában hódító brit Dyson is piacra dobta a saját fejlesztését, méghozzá a Dyson V15s Detect Submarine képében.

Tesztünkben a hazai piac egyik legújabb nedves takarításra is képes szereplőjét vesszük górcső alá, a májusban debütált Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua termékcsalád BCS71HYG2 kódnevű modelljét, aminek a 170 ezer forintos ár fényében ugyan akad néhány kifogásolható tulajdonsága, de összességében még így is jó benyomást tett ránk.

Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua

Jellemzők

  • 3 teljesítményfokozat
  • 3000 milliamperórás, cserélhető akkumlátor
  • 0,3 literes portartály
  • HEPA filter
  • Feltörlőfej nedves takarításhoz
  • 30-40 perc üzemidő

Elérhető itt

Árukereső.hu
alza.hu

Akkumulátor típusa18 V Li-Ion
Működési módAkkumulátoros
Elérhető módokPorszívó, felmosó
Teljesítményfokozatok3 (Turbo, Eco, Auto)
Töltési idő5 óra
Akkumulátor kapacitás3000mAh
Max. működési idő40 perc
SzínFehér, fekete
Porzsák nélküli technológiaIgen
Portartály űrtartalma0,3 l

Mi van a dobozban?

A német gyártó egy egészen kompakt, egyszerűen mozgatható dobozba zsúfolta be a porszívót és tartozékait, a csomag tartalmáról pedig elmondható, hogy elég korrekt összeállítást kapunk a pénzünkért. A dobozból az alábbi kiegészítők kerültek elő:

  • Porszívófej, portartállyal (0,3 liter)
  • Cserélhető akkumulátor (3000 mAh)
  • Fém porszívócső behajlítható könyökkel
  • AllFloor DynamicPower Brush motoros tisztítófej surlófénnyel
  • Résszívófej
  • Kárpittisztítófej
  • Kitolható fejű kefés szívófej
  • 2 in1 DynamicAqua feltörlőfej, kivehető víztartállyal
  • Négy darab mikroszálas feltörlőpárna
  • Fali adapter az akkumulátorhoz
  • Falra szerelhető dokkoló

Fontos tudni, hogy a Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua termékcsalád három különböző modellből áll. Az általunk tesztelt BCS71HYG2 mellett létezik BCS71HYG1 (180 ezer forint) és BCS71HYG3 (200 ezer forint) kódnevű modell is, amik csak felszereltségben térnek el cikkünk alanyától. A 3-as végződésű csomagban található egy motoros kárpittisztító fej és egy hosszú, rugalmas résszívó kiegészítő, míg az 1-es végződésű összeállításban egy 2 in 1 kárpitszívó/bútorkefe fej kapott helyet.

Porszívózás

A Bosch eszköze a 170 ezres ára ellenére csak középkategóriás modellnek tekinthető, ennek megfelelő a porszívó központi egységén nincs például digitális kijelző, az akkumulátor töltöttségét is csak három fehér LED jelzi, amik közvetlenül a lemerülés előtt váltanak át villogó pirosra. Fokozatból hármat kapunk (eco, turbo, auto), amik között egy, a markolat felett található, kényelmesen elérhető tolókapcsolóval válthatunk. A felszívott kosz egy HEPA-filteres átlátszó tartályba kerül, aminek az űrtartalma mindössze 3 deciliter, ami egy nagyobb (50-70 négyzetméteres), szőrhullató kisállatoknak is otthont adó lakásban olykor-olykor azért kevésnek bizonyulhat.

Szerencsére az ürítés roppant egyszerű, csak ki kell pattintani a tárolót, és adott a lehetőség a könnyen hozzáférhető szűrő tisztítására is.

Ami a szívóerőt illeti, az Unlimited 7 már eco fokozaton is jó munkát végez, nemcsak a port, a haj- és szőrszálakat szedi fel alaposan, de megbirkózik az olyan nagyobb szennyeződésekkel is, mint a sárdarabkák, a morzsa, az alomdarabkák vagy a száraz állateledel. Turbo fokozatra főleg szőnyeget takarítva érdemes kapcsolni, ám ennél is okosabb döntés, ha többnyire az auto módot használjuk, ilyenkor ugyanis a porszívó a motoros fejjel közösen a takarított felületet figyelembe véve szabályozza a teljesítményt. Ez segít abban, hogy a lehető legokosabban használjuk fel az akkumulátor energiáját.

A 3000 milliamperórás telep eco fokozatban 40-45 percnyi üzemidőt biztosít.

Auto módban nagyjából fél óra áll rendelkezésünkre, míg az eszközt fokozatosan turbón tartva mi 20-22 percet tudtunk kihozni az aksiból. Ezek a számok persze az alap motoros fejre vonatkoznak, ha tehát a feltörlős 2 in 1 kiegészítőt pattintjuk fel, akkor mindhárom esetben jó pár perccel rövidebb takarítási idővel kell számolni – ilyenkor ugyanis a szívómotor mellett a vízadagolás és a feltörlőpárnák forgatása is extra energiát igényel. Ha viszont csak szimpla kárpittisztító- vagy résszívófejet használunk, akkor még turbo fokozaton is elérhető 26-27 perc üzemidő. Ez például elegendő lehet arra, hogy egyetlen maximumra töltött teleppel kitakarítsunk egy normál méretű autót.

Három féle használati mód elérhető, Eco, Turbo, Auto.

Ha pedig már akkumulátor: cserélhető kivitelt kapunk, ami könnyedén, egyetlen gombnyomással lehúzható a fő egységről, így egy második darab beszerzése után a lemerülést követően sem kell abbahagyni a takarítást. Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy az aksik önmagukban nem tölthetők, vagy vissza kell csúsztatni őket a porszívón lévő foglalatba, vagy vásárolni kell egy töltésre is használható dokkolót.

Ami pozitívum, hogy a Bosch tagja a Power For All szövetségnek, ami annyit tesz, hogy a porszívónk aksija a tömörülés többi gyártójának eszközeivel is működik. És ez fordítva is igaz, tehát a gép akár egy kompatibilis Gardena vagy Husqvarna teleppel is használható. Praktikus funkció továbbá, hogy a fali konzolba beilleszthető a töltőadapter csatlakozója, és a takarítás végén ebbe szépen beilleszthető a porszívófej, így azonnal indulhat az energiaátvitel. A töltés ugyanakkor 3-4 óráig is eltarthat.

A ‘Power For All’ szövetség tagjai a Bosch, Gardena, Gloria, Flymo, Husqvarna, Kübler Workwear, Ledvance, PerfectPro, Rapid, Steinel és Wagner.

Porszívóként az Unlimited 7 elég jól muzsikál,

az egyetlen terület, ahol a Bosch tervezői hibát vétettek, az a motoros tisztítófej, ami surlófénnyel is rendelkezik. Bár tény, hogy kapunk hat LED-et a kiegészítő elején, amik szépen bevilágítják a padlót, de a fényforrások egész egyszerűen túl magasra kerültek. Lámpának így teljesen jók, szépen eligazodhatunk, ha mondjuk egy kanapé alatt takarítunk, de nem fedik fel úgy a szabad szemmel láthatatlan koszt, mint például a Dyson lézerfénye. Ez olyan alacsony szögből világítja be a padlót, hogy még a legapróbb porszemek és a világos hajszálak is árnyékot vetnek – így mutatva meg, hogy pontosan merre kell még végig húznunk a porszívófejet.

A lámpák kissé magasan helyezkednek el, így nem mindig a leghatékonyabb.

Hatékony feltörlés

A tesztalanyunk különlegessége a nedves takarítást lehetővé tévő 2 in1 DynamicAqua feltörlőfej, ami egy kifejezetten jól sikerült kiegészítő. Legfontosabb tulajdonsága, hogy (ellentétben a Dyson fentebb említett megoldásával) felpattintva nem kell lemondanunk a porszívózásról, feltörlés közben is felszippanthatjuk a padlón maradt koszt.

A világoskék víztartály 250 milliliteres, egyetlen gombnyomással kiemelhető a helyéről, és ugyanilyen könnyen vissza is tehető oda. Ez jól jön, ha takarítás közben elhasználnánk az összes folyadékot és tölteni kell, bár a gyártó nem túlzott azon állításával, hogy

„teli tankkal” indítva akár 50 négyzetméter is alaposan feltörölhető.

Maga a folyamat úgy néz ki, hogy a feltöltött tartályt bepattintjuk a helyére, a kiegészítő aljára felhelyezzük a tépőzárral rögzíthető mikroszálas párnákat, majd a tolókapcsolót valamelyik fokozatba állítva kezdetét veszi a nedves takarítás. A párnák forogni kezdenek, a rendszer folyamatosan adagolja rájuk a nedvességet, ha pedig olyan részhez érkezünk, ahol egy makacsabb folt vár ránk, akkor a fej szélén lévő fehér gombot röviden nyomva tartva növelhetjük a párnákra jutó víz mennyiségét. Ennek köszönhetően több nedvesség kerül a padlóra is, így feláztatható, majd feltörölhető a szennyeződés.

A párnák, könnyedén levehőek, köszönhetően a tépőzárás megoldásnak.

Bár a Bosch megoldása nem pótolja azt a hatékonyságot, mikor egy rongyot, vagy egy feltörlő rudat a kezünkbe véve mi súroljuk fel a padlót, de a végeredményre összességében így sem lehet panasz. Az én fényes laminált padlómról ez a megoldás ügyesen takarította fel a vízfoltokat, a macska tüsszentéseinek/tappancsainak nyomait, a zsíros kéz- és egyéb nyomokat. A konyhában ugyanilyen hatékony volt a ProHygienic Aqua, és itt jött igazán jól az említett vízadagolás lehetősége, hiszen így

szivacsos súrolás nélkül tudtam feltakarítani a macska által a földre juttatott, majd oda száradt nedvestápot.

A vízadagolás amúgy ideálisnak mondható, nem sok, nem kevés, így még a nappalim fényes padlóján is alig maradt látható nyoma a takarításnak, helyette csillogós lett a felület, méghozzá alig pár percnyi porszívótologatást követően.

A mikroszálas párnák természetesen moshatók (akár gépben is), és mivel az alapcsomagban két pár vár ránk, addig sem kell lemondanunk a feltörlés lehetőségéről, amíg a használt darabok száradnak. Nem egetrengető ugyan, de ettől még tetszetős és praktikus megoldás, hogy a kerek rongyokon olyan „szövetfoganytúk” kaptak helyek, amiket két ujjal megfogva könnyedén leszedhetők a párnák, így egyáltalán nem kell érintkeznünk a padlótisztítás során kellemetlenül koszossá váló részekkel. Az egyetlen dolog, amibe itt bele tudok kötni, hogy a víztartály gumis fedővel zárható folyadéknyílása elég lehetetlen helyre, a tároló tetejének közepére került. Hogy miért rossz ez? Mert ha feltörlés közben nem használjuk el az összes vizet, akkor a bebüdösödés elkerülése végett érdemes kifolyatni a maradékot a takarítás végeztével, és ilyenkor válik bosszantóvá a nyílás pozíciója. Akár percekbe is telhet, mire a tartályt jobbra és balra döntögetve végre sikerül minden cseppet kiüríteni a belsejéből

Új király a középkategóriában?

A Bosch megoldása ugyan nem olcsó, és nem is nevezhető hibátlannak, de a nagyjából 170 ezres árért cserébe egy jól összerakott, praktikus, normális teljesítménnyel dolgozó, ráadásul pofás robotporszívót kapunk. A dizájn ugyan nem annyira feltűnő, mint egy hasonló árú Dyson V8 esetében, és a szívóerő is elmarad valamivel a brit konkurenstől, cserébe viszont itt adott a feltörlés lehetősége, ami kiválóan működik, használhatóságban és higiéniában lekörözve néhány jóval drágább konkurenst.

Azt talán túlzás lenne kijelenteni, hogy ennél jobb porszívót nem találunk ebben az árkategóriában, az viszont kétségtelen, hogy a Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua néhány apróságot leszámítva nagyon jól vizsgázott a tesztünk során, és véleményünk szerint nem fog csalódást okozni azoknak, akik olyan eszközt keresnek, amivel nemcsak kényelmesen lehet porszívózni, de a hatékony feltörlés is része a repertoárnak.

Elérhető itt

Árukereső.hu
alza.hu

ElőnyökHátrányok
Praktikus kivitelMindössze 3 dl-es portartály
Kiváló teljesítményElbénázott surlófény
Könnyen használható feltörlőfejKörülményes vízürítés
Cserélhető akkumulátor
Jó felszereltség

Kapcsolódó anyagunk:

Legjobb álló porszívók (2024)

Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua
Ár-érték bajnok a középmezőnyből
A Bosch Unlimited 7 ProHygienic Aqua egy jól szuperáló állóporszívó, ami feltörlés terén még a drágább konkurenseket is lekörözi.
8.6
Teszt Plussz Magazin független ajánlásával