Újabb gamer széket sikerült kipróbálnunk a DXRacer kínálatából, amely a prémium megoldások legmagasabb szintjét képviseli, méghozzá állítható fejtámlával kiegészülve.
Már DXRacer Craft XL gamer szék tesztünkben is kifejtettük, hogy a gyártó termékei milyen magas minőséget és kényelmet prezentálnak a piacon, aminek az oka részben abban keresendő, hogy a csapat eredetileg autóülésekkel kezdte pályafutását.
Akkor nem gondoltuk volna, hogy sikerülhet a Craft XL-nél jobbat alkotniuk, de megkövetjük magunkat, mert most itt a DXRacer Master XL, ami bár több tekintetben hasonlít a korábban tesztelt termékre, azonban mégis rengeteg különbséget fedezhetünk fel.
A már Magyarországon is hivatalosan elérhető DXRacer termékek között ugyanis a Master XL egy egészen magas szintet képvisel, tesztünkből pedig most kiderítheted, hogy mi a véleményünk róla néhány nap intenzív használatot követően.
DXRacer Master XL

Az első benyomások ismét nagyon meggyőzők voltak
Már a szék kibontogatása során sikerült olyan benyomásokat szereznünk a termékről, amelyeket nem igazán tudunk másként jellemezni, minthogy igazi „hűha” élmény lett.
A méretes kartondobozban minden a helyén volt, minden gondosan be volt csomagolva, és miközben bontottuk ki az alkatrészeket, egy kicsit úgy éreztük magunkat, mint karácsonykor, hiszen egymás után bújtak elő a látványos, prémium érzetet keltő elemek.

A szék ugyanis ebbe a kategóriába sorolható, nagyon minőségi szövetanyag borítja az ülőfelületet és a hátlapot, nagyon kellemes az anyaga, és a fekete több árnyalatában pompázik.
Itt nincsenek félrecsúszott varrások vagy olyan elemek, amelyek szájhúzásra adnak okot, egy kicsit olyan, mint amikor egy sokmilliós sportkocsit veszünk szemügyre, amelynek minden egyes csavarja és illesztése tökéletes.
Ha már sportkocsi, a terméknél érezhető a gyártó autósüléses múltja, hiszen a kagylóülés egy kicsit olyan, mintha tényleg egy sportautó ülését kaptuk volna meg kerekekre szerelve. A fejpárna mérete pedig egyenesen döbbenetes volt, de erre még később visszatérünk!



Percek alatt összeszereltük
Egy gamer széket alapesetben darabokra szedve szállítanak, és ezúttal sem volt másként, de azt azért kiemelnénk, hogy például minden csavar a helyére tekerve várt ránk, ami nekünk óriási segítséget jelentett abban, hogy könnyebben boldoguljunk.
Nyilván egyszer ki kellett tekerni a furatokból a csavarokat, de így legalább elkerülhető volt az a jelenség, hogy a közel hasonló, de azért mégis eltérő csavarok rossz helyre kerüljenek, és amikor már majdnem összeszereltük a széket, akkor kezdhetjük elölről a munkát.

Nagyjából 10-15 perc alatt nagyon kényelmes tempóban széket lehet varázsolni az alkatrészekből. Mi azzal indítottuk, hogy a masszív fémből készült, csillag alakú talpazatba belepattintottuk a kerekeket, majd beleállítottuk a hidraulikát, így gyakorlatilag kész is volt az alsó rész.
Ezt követően összeillesztettük és összecsavaroztuk a háttámlát az üléssel, majd a csavarokat elrejtettük egy speciális fedővel – csak az esztétika kedvéért.
Az utolsó lépés, hogy az ülés aljára felszereltük a hidraulika kezelőjét, a kartámaszokat, majd az egészet ráhelyezzük a talpra és jöhetett is a tesztelés.

Még a magas embereknek is kényelmes lesz
Mint azt a termék neve is mutatja, a szék XL verziós változatát sikerült letesztelnünk, ami valamivel nagyobb, mint az alapkiadás, sőt strapabíróbb is lett.
Mi konkrétan 185 centivel és 100 kilóval üldögéltünk benne, és bár nem éreztük túl nagynak, de bőven volt még benne hely, ami nem véletlen, hiszen ezt a terméket valóban a magas és/vagy testesebb embereknek tervezték, így 200 centiméteres testmagassággal és 150 kilóval is bátran lehet terhelni.

Maga az ülőfelület is kellemesen tágas, valóban olyan, mint egy prémium autó kagylóülése, enyhén hajlított oldalakkal, ugyanakkor a Craft XL-hez mérten kicsi vékonyabb, keskenyebb kialakítással, de ez sem a masszív jellegre, sem a kényelemre nem lesz hatással, sőt az ülőfelület maga közel 60 centi széles.
A szék vázszerkezete acélból készült, alapja erősített alumíniumból tehát a tartása megfelelő, az ülésben pedig nagy sűrűségű habszivacs kapott helyet, ami nemcsak kényelmes, hanem nagyon jól szellőzik is.

Beállításokból nincs hiány, csak egy kis apróság hiányzik
A szék ülőfelülete alatt két oldalt elhelyezett karokkal nagyon sok beállítást tudunk használni a székkel. Szabadon állíthatjuk az ülőfelület magasságát, sőt a háttámla szögét is, ami 90 és 135 fok között szabályozható – legalábbis a gyári értékek alapján.
Nem mértünk utána, de nekünk kényelmes volt, sőt még hinta mód is van rajta, ami kifejezetten előnyös. Ami kicsit negatívum, hogy a kérdéses tartományban nem tudtuk bárhol megállítani a szék dőlését, illetve sokan keresik a 170-180 fokig ledönthető megoldásokat is – ez viszont itt hiányzik.
Aminek viszont örültünk, mert nagyon kevés gyártó foglalkozik vele, az a kartámaszok rendkívül széles körben történő beállítási lehetősége. Három fokozatban szabályozhatjuk, hogy jobbra, balra vagy inkább középre pozícionáljuk, csúsztathatjuk előre és hátra, sőt négy fokozatban módosíthatjuk a magasságot is.


Mit tapasztaltunk használat közben?
A széket legalább két hétig napi rendszerességgel használtunk. Ebből játszottunk, dolgoztunk, filmeztünk, egyszóval alaposan bejárattuk, és erre szüksége is volt, mert úgy vettük észre, hogy a másik DXRacer székhez hasonlóan ennek is kellett az, hogy megszokja a testünk, illetve megtaláljuk a helyes beállításokat.
Az első két nap így egyáltalán nem éreztük kényelmesnek, sőt kifejezetten fájt benne a derekunk, ami állítólag a memóriahabnak köszönhető. Ennek a technológiának ugyanis fel kell vennie a derék alakját és formáját, ami akár több nap is lehet.

Amint azonban ez megtörtént, a kényelem szempontjából is megkaptuk a „hűha” élményt. Simán ültünk benne napi 8-10 órákat úgy, hogy semmi panaszt sem okozott, sőt ki sem akartunk szállni belőle. Pont, mint egy jó sportkocsiból!
Alapvetően nem fotelos élményt szerettek volna alkotni vele a készítők, inkább a feszes kényelem elérése volt a cél, a megfelelő ergonómia, hogy aki szeretné, az valóban hosszú ideig használhassa derékfájdalom és kellemetlenségek nélkül.

A fejtámla egyenesen zseniális lett
Sokszor és sokféle fejtámlás gamer székben ültünk már, azonban minden esetben az volt az érzésünk, hogy ez csak valamiféle felesleges extra, ami kényelmetlen vagy használhatatlan.
A DXRacer azonban most bebizonyította, hogy lehet ezt másként is csinálni, ehhez pedig szintén a sportautók üléséről vették a mintát.
A szék esetében a fejtámla szokatlanul nagyra sikeredett, és nem különálló, hanem a háttámlához kapcsolódik, nem kell külön felszerelni, de mégis állítható, és elképesztően kényelmes, tényleg olyan szögben áll és olyan kialakítást kapott, hogy megtámasztja a fejet.

Ennek köszönhetően értelmet nyert az alkalmazása, ellentétben a gamer székek nagy többségénél látott megoldással. Emiatt óriási plusz pont jár a gyártónak!
Strapabíró, kényelmes és mutatós gamer székre vágyóknak itt a tökéletes választás!
A DXRacer határozottan egy olyan széket alkotott a Master XL képében, amely minden tekintetben nagyszerű lett. Prémium minőségű, könnyen összeszerelhető, kényelmes és még a tartósság tekintetében sem hagy minket cserben.
Nagyon sok szék az első két hét után már recseg, ropog, potyognak belőle a csavarok – ezt sajnos tapasztalatból mondjuk –, itt azonban minden nagyszerűen funkcionált, ezért biztosan egy olyan széket kapunk a pénzünkért, ami még évek múlva is tökéletes társunk lesz.
Bár nem érződik olyan masszívnak, mint a Craft XL, de mi minden tekintetben meg voltunk vele elégedve, így bátran ajánljuk azoknak, akik játékhoz vagy munkához egy tartós prémium széket szeretnének vásárolni, méghozzá középkategóriás árazással.
Sőt, az XL változatot bátran a kosarukba tehetik a magasabb, illetve nagyobb testsúllyal rendelkező vásárlók is, hiszen nekünk sem okozott csalódást.
Kapcsolódó anyagunk:
