Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Gőztisztító – mutatjuk a legjobbakat (2024)

A hagyományos és jól bevált eszközök mellett ma már számtalan olyan megoldás áll a rendelkezésünkre a takarításhoz, melyek bizonyos munkafolyamatokat nemcsak megkönnyítenek, de rengeteg extra tulajdonsággal is képesek szolgálni hozzá.

Ide sorolhatjuk többek között a gőztisztítókat is, melyek egyelőre még nem terjedtek el túlzottan a magyar háztartásokban, azonban főleg manapság, amikor a tisztaság mellett a higiénia kimagasló szerepet játszik az életünkben, igencsak hasznos társunk lehet otthon egy ilyen eszköz.

Tartalomjegyzék

A gőztisztító általános bemutatása

A gőztisztítók ugyanis sokak szerint rövidesen olyan általánossá válnak otthonainkban, mint például a porszívók, ami nem meglepő, hiszen a nagytakarítások elengedhetetlen kellékeként tekintenek rá azok, akik korábban bizalmat szavaztak neki.

Ez az eszköz ugyanis nevéhez hűen a forró gőzt használja fel ahhoz, hogy a legmakacsabb szennyeződéseket is el tudja távolítani, ezáltal olyan problémák esetén is kiválóan alkalmazható, amit még kézi súrolással és nagyon erős vegyszerekkel sem tudunk makulátlanul eltakarítani.

Ideális megoldás az egyes felületek üveg- és csempefelületeihez, kemény padlókhoz, de akkor is, ha csak egy bizonyos dolgot, például a főzőlapot vagy a csaptelepet szeretnénk tisztán tartani. Kültéri és beltéri felületeket egyaránt tisztítanak vele, így ezek a termékek valóban akkor a legjobbak, amikor már minden más kudarcot vallott.

Vegyszermentes tisztítás és fertőtlenítés

Kimagasló tisztítási tulajdonságuk mellett azonban a gőztisztítók legnagyobb előnye sokkal inkább az, hogy teljes egészében vegyszermentes tisztítást kínálnak nekünk még a legelérhetetlenebbnek tűnő helyeken is. A forró gőz ugyanis képes fellazítani a legmakacsabb szennyeződéseket, így egészen meglepő lehet, amikor hatásuk azonnal láthatóvá válik ott, ahol egy erős tisztítószer kudarcot vallott.

Ezen felül a gőztisztító a fertőtlenítésben is az élen jár! Ezt sajnos kevés esetben hangsúlyozzák, pedig a legtöbb eszköz közel száz százalékban képes eltávolítani a vírusokat és a baktériumokat az alkalmazott felületről, ami különösen a jelenlegi járványhelyzetben rendkívül előnyös tulajdonság, de egyébként is fontos a higiénikus otthon megteremtéséhez.

Mire használható egy gőztisztító?

Rendkívül sokoldalú eszközről van szó, így a gőztisztítók kapcsán elmondható, hogy szinte minden olyan helyen bevethetők, ahol a tisztítószerek és a többi háztartási gép csődöt mondott. Lássunk néhány példát:

  • Képes eltávolítani a zsíros lerakódásokat és ételmaradékokat a tűzhelyről, a körülötte megtalálható csempéről és egyéb felületekről, sőt még a mikrohullámú sütőből is.
  • Fellazítja és lepergeti a vízkövet a csaptelepekről, a csempékről és az egyéb kapcsolódó fürdőszobai-, illetve konyhai bútorokról.
  • Fertőtleníti és kitisztítja a csempék közti fugákat, így eltávolítja a különféle szennyeződéseket vagy penészt.
  • A kemény felületekről leoldja a nehezen eltávolítható festékmaradékokat egy nagyobb felújítási munka után.
  • A megfelelő végződésekkel kiválóan tisztítja az ablakokat és a tükröket, melyek karban tartása sokkal egyszerűbb lesz vele.
  • Felváltja a hagyományos felmosókat, miközben nemcsak megtisztítja, de tökéletesen fertőtleníti is a padlót.
  • Szintén tisztító és fertőtlenítő hatást érhetünk el vele minden párnázott és kárpitozott bútoron való használat esetén.
  • Egyszerűen letisztíthatók vele a rozsdamentes felületek, de szinte bármilyen fémelem a lakásban, így például a radiátorok.
  • Fertőtlenítő hatását a forró gőz miatt szinte minden kemény felületen kihasználhatjuk.

A legjobb gőztisztítók

A legjobb gőztisztítókat a következő forrásokból választottuk:

  • saját tapasztalatok és tesztek alapján;
  • hazai és globális igazolt vásárlói vélemények kutatásával;
  • hiteles tesztekből és forrásokból tájékozódva.

Gőzölős felmosók

A gőzölős felmosók, mint nevük is mutatja, leginkább a padló tisztítására és fertőtlenítésére alkalmasak, és egészen forradalmi megoldást kínálnak ehhez a munkafolyamathoz, amivel az egész lakás padlózatát egyszerűen tisztán tarthatjuk

Kärcher SC 3 Upright EasyFix Premium

A felsőkategória képviseletében

Előnyök
  • 3 fokozat (fa, csempe, szőnyeg)
  • beépített vízkőmentesítő patron
  • 30 másodperces felmelegedés
  • jelzés az üzemkész állapotról
  • 7 méteres kábel
Elérhető itt
Árukereső.hu
kaercher.hu – hivatalos

A Kärcher SC 3 Upright EasyFix Premium egyike a legjobb minőséget képviselő gőzfelmosóknak, mely lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen keménypadlón, valamint a legtöbb problémás felületen a pórusok mélyéig engedje a forró gőzt, és ezzel a legmakacsabb szennyeződéseket, illetve a legkülönfélébb kórokozókat is eltávolítsa.

Szabályozható gőz és gyors működés

Mivel egy prémium kategóriás termékről van szó, ezért talán nem meglepő, hogy a Kärcher SC 3 Upright EasyFix Premium gőztisztító a használat során rengeteg beállítási lehetőséggel kecseget. Példának okáért még a gőznyomás is három fokozatban szabályozható, így mindig az adott felület jellege határozza meg, hogy melyiket alkalmazzuk.

Ezen felül rendkívül egyszerű és gyors működést garantál, a bekapcsolást követően szinte másodpercek leforgása alatt használatra kész, vizes tartálya pedig nemcsak bármikor feltölthető, hanem nagyon egyszerűen kivehető, tisztítható, tehát a karbantartása szintén gyerekjáték lesz.

Nem szabad elfeledkezni ugyanakkor a beépített vízkőmentesítő patronról sem, mely képes arra, hogy a tartályba töltött víz automatikusan mentesüljön a vízkőtől, így az hosszabb távon sem okoz problémát az eszköznek.

Akár a baktériumok 99,99 százalékát eltávolítja

Laboratóriumi vizsgálatok bizonyították, hogy a Kärcher SC 3 Upright EasyFix Premium gőztisztítójának alkalmazásakor a kérdéses felületen a baktériumok 99,99 százaléka megsemmisül, és mindezt vegyszerek vagy egyéb eszközök nélkül érhetjük el vele, pusztán a forró gőz erejével. Természetesen az alapos tisztításban azért óriási segítségünkre lesznek a különféle kiegészítők!

A gőztisztítóhoz ugyanis nagyon sok fej és magas minőségű mikroszálas törlőkendő jár, melyek közül utóbbiak például a padló felmosásában fontos szerepet játszanak, de találunk benne szőnyegsimítót a padlószőnyegekhez és különféle pontfúvókákat a makacs szennyeződések, a zsírfoltok és a vízkő ellen.

A termék egyébiránt színes LED-csíkokkal prezentálja a felhasználó számára az aktuális üzemi állapotot, így mindig tudjuk majd, hogy mikor van a felfűtési fázis vagy az üzemkész állapot.

Intelligens megoldások a kényelmes használathoz

A prémium tulajdonságok miatt talán nem meglepő, hogy a Kärcher SC 3 Upright EasyFix Premium gőztisztító különféle intelligens megoldásokkal kecsegtet a felhasználók számára a könnyebb és biztonságosabb takarításért. Az EasyFix padlótisztító fej például egyszerű tépőzáras kendővel és flexibilis csuklóval lett ellátva, ami többet segít, mint gondolnánk.

A speciális, csatlakozástól mentes törlőrongyot ugyanis úgy tudjuk levenni az eszközről, hogy közben nem érintkezünk vele, a fejcsukló pedig mindig optimális helyzetben tartja a gőztisztító fejét ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabb tisztaságot hagyja maga mögött.

A fej sajátos lamellatechnológiájával ráadásul a kemény padlók szinte minden típusán alkalmazhatjuk majd a háztartásban.

Vásárlói vélemények

Kutatásunk alapján a Kärcher SC 3 EasyFix Premium gőztisztítóval a magyar vásárlók zöme teljes mértékig elégedett volt, a legtöbben kiemelték, hogy a gyártótól megszokott német prémium minőséget, egyszerű kezelhetőséget, valamint látványos termékdizájnt kapták a pénzükért cserébe.

A legfontosabb termékelőnyként kiemelték, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb lett vele a felmosás, a forró gőz fertőtlenítő és tisztító hatásától az egész helyiségben friss illat lesz.

Néhányan azt tapasztalták, hogy a makacsabb szennyeződéseket többször is át kell húzni vele, és bizonyos esetekben hajlamos foltot hagyni. Rengeteg helyen egyenesen csodaként emelték ki, hogy milyen hatékony volt a konyhai tűzhely tisztításában!

A nemzetközi vélemények alapján a külföldi vásárlók is hasonló következtetésre jutottak a termékkel, azonban többen panaszkodtak az alkatrészellátottságra. Ez itthon egyáltalán nem tapasztalható, minden egyszerűen beszerezhető hozzá, noha külföldről és hazánkból is nehezményezték a vásárlók a használathoz szükséges felszerelések drága árkategóriáját, ami nyilván nem meglepő egy prémium termék kapcsán.

Kärcher SC 3 Upright EasyFix

Jó választás minden felületre

Előnyök
  • integrált vízbetöltő tölcsér
  • 30 másodperces felmelegedés
  • könnyű használat
  • szőnyeg tisztítás
  • beépített vízkőmentesítő patron
Elérhető itt
Árukereső.hu

A Kärcher SC 3 Upright EasyFix a speciális kialakításának köszönhetően egy főként felmosásra kifejlesztett gőztisztító, amiért gyakran nevezik egyszerűen csak gőzfelmosóként is. Megjelenése és tulajdonságai a megszokott Kärcher-minőséget adják, méghozzá egyszerű használat és kimagasló hatékonyság mellett.

Szabályozható gőzmennyiség, rendkívüli alaposság

Noha a Kärcher SC 3 Upright EasyFix gőzfelmosó a legtöbb padlófelületen használható a háztartásban, akár még megfelelően kezelt faburkolaton is, azonban rendkívül lényeges, hogy ehhez mindig beállítsuk a használathoz szükséges megfelelő gőzmennyiséget. Ehhez a termék egy külön szabályozót kapott, mely három fokozatban tudja változtatni ezt az értéket.

Dacára a könnyed használhatóságnak – ami a beüzemelésre és a működtetésre egyaránt érvényes állítás –, a termék rendkívüli alapossággal képes megtisztítani a padlófelületeket a szennyeződésektől. A mérések szerint ugyanis a keménypadlókról a háztartásban előforduló baktériumok 99,99 százalékát képes eltüntetni, méghozzá a forró gőz erejével, vegyszertől mentesen.

Állandó vízkőmentesítés, kivehető víztartály

A gőzzel és úgy általában a vízzel dolgozó háztartási gépeknél mindig nagy problémát okoz a folyamatos vízkő-képződés. Nincs ez másként a Kärcher SC 3 Upright EasyFix esetén sem, azonban a gyártó egy fantasztikus megoldással, egy vízkőmentesítő patronnal gondoskodott róla, hogy a kemény víz ne okozhasson semmiféle problémát.

Emiatt gyakorlatilag karbantartást sem nagyon igényel a készülék, noha a víztartálya kivehető, egyszerűen elöblíthető, kiszárítható és ebből a tulajdonságból fakadóan megtöltése is nagyon egyszerű. Érdekesség, hogy a tartály még munka közben is kivehető, így nem kell megszakítanunk például a felmosást, ha egy gyors utántöltésre van szükség.

Mindössze 30 másodperces felfűtési idő

Nagyon sok gőztisztítónál jelent problémát a hosszadalmas felfűtési idő, azonban a Kärcher SC 3 Upright EasyFix esetében a gyártó rendkívüli módon fel tudta gyorsítani ezt a folyamatot, így elegendő lesz mindössze 30 másodperc ahhoz, hogy a gép a bekapcsolást követően azonnal használatra kész állapotba kerüljön. Erről ráadásul LED-csík ad majd visszajelzést a folyamatos színváltozás segítségével.

A Kärcher ráadásul gondoskodott a megfelelő minőségű fejel biztosításáról is. Az EasyFix padlótisztító tépőzáras kialakítással lett ellátva, ami nemcsak alaposabb tisztítást nyújt a hagyományos felmosásnál, de higiénikusabb is, hiszen nem kell érintkeznünk a csere alkalmával a koszos mikroszálas kendővel.

Nem elhanyagolható továbbá, hogy bár a gőztisztító elsődlegesen járólapra, műpadlóra és parkettára javasolt, azonban a megfelelő gőzmennyiség és a szőnyegsimító feltét alkalmazásával még a szőnyegpadlók is kényelmesen, sőt hatásosan megtisztíthatók a segítségével.

Vileda Steam Plus XXL F22975

Nagy felületekre

Előnyök
  • 40 centiméter széles tisztítófej
  • 15 másodperc alatt felmelegszik
  • 3 fokozatban szabályozható gőzmennyiség
  • Egyszerű kezelhetőség
  • Könnyű tárolás
Elérhető itt
alza.hu
pepita.hu
Árukereső.hu

Nagy a lakás vagy gyakran használunk gőztisztítót? A Vileda Steam Plus XXL F22975 direkt nagy felületekhez készült, és minden tekintetben olyan kialakítást kapott, hogy egyszerű legyen vele a munka.

Akár 15 másodperc alatt használatra kész

A Vileda gőztisztítójának az egyik legelőnyösebb tulajdonsága, hogy nagyon gyorsan használatra kész állapotba hozható. A bekapcsolás után mindössze 15 másodperc elegendő ahhoz, hogy takaríthassunk, a 40 centiméter széles fejjel pedig tempósan lehet haladni vele nagyobb felületeken is.

Méretei ellenére ráadásul meglepően kompakt eszközről beszélünk. A levehető fogantyúja miatt például még a szekrényben is könnyedén elfér, sőt a súlya is csak 2,6 kilogramm, aminek jóvoltából egyszerűen lehet takarítani vele a lakás minden egyes pontján.

Nemcsak gyors, hanem hatékony is

A gyors felmelegedés mellett a Vileda Steam Plus XXL F22975 gőztisztító ráadásul a gyakorlatban sem vall kudarcot. Képes arra, hogy a baktériumok 99,9 százalékát elpusztítsa, miközben nemcsak keménypadlón, hanem szőnyegen, sőt akár bizonyos bútortípusokon – például kanapékon, ágyakon vagy foteleken – is hatásos.

A munkavégzést ráadásul ergonomikus kialakítás, folyamatosan ellenőrizhető vízszintjelző, valamint három fokozatban szabályozható gőzmennyiség támogatja meg. Az előre rögzített beállításoknak köszönhetően egyetlen másodperc járólaphoz, parkettához vagy szőnyeghez igazítani működését.

Gorenje SC1200W

Pénztárcabarát gőzölős felmosó

Előnyök
  • Megfizethető ár
  • 25 másodperc alatt munkára kész
  • Minden padlótípuson megállja a helyét
  • Kétféle gőzölési fokozat
  • Egyszerű működtetés
Elérhető itt
pepita.hu
Árukereső.hu

Amennyiben fontos a jó ár-érték arány, a Gorenje SC1200W gőztisztító ideális megoldás még akkor is, ha nagy lakást szeretnénk tisztán tartani vele, hiszen megfizethetősége mellett nagy teljesítményre képes.

Egyszerű, mint az egyszer egy

A Gorenje SC1200W azért lesz sokak kedvence, mert nincs túlbonyolítva. Elfelejthetjük a zavaros beállításokat a munka előtt, csak töltsük fel a víztartályt, nyomjuk meg a bekapcsológombot és 25 másodpercen belül neki is állhatunk a felületek fertőtlenítésének.

A két gőzölési szintnek köszönhetően természetesen elég nagy mozgásterünk lesz a felhasználás tekintetében. Beállíthatjuk, hogy alacsonyabb vagy inkább intenzívebb gőzölést akarunk, így bármilyen padlón vagy egyéb felületen megtalálhatjuk a fertőtlenítéshez, illetve a tisztításhoz megfelelő módot.

Könnyű és kompakt kialakítás

Mindezt nagyon könnyű (mindössze 1,85 kilogramm) és kompakt kialakítással kínálja a Gorenje SC1200W, az 5 méter hosszú kábelével pedig kényelmesen dolgozhatunk még a nagyobb helyiségekben is. A 350 ml-es víztartály garantáltan elég lesz egy kisebb lakásban, de bármikor újratölthető egyszerű csapvízzel, ha szükség van rá.

Egy univerzális gőztisztítóról van szó, amit elsődlegesen padlóra álmodtak meg – szőnyegen, járólapon, parkettán és műpadlón egyaránt ideális –, de bútorokon és egyéb felületeken is hasznát vehetjük. További pozitívum, hogy a csomagban rögtön két darab mikroszálas kendőt találunk, így egy ideig biztosan nem kell hozzá tartozékot vásárolnunk.

Kézi gőztisztítók

A kézi gőzölők alapvetően kompakt kialakítású gőztisztító berendezések, melyek általánosságban egykezes használatra lettek tervezve. Kis kapacitással, de nagy tudással rendelkeznek, felhasználhatóságuk pedig jellemzően egy-egy területre összpontosul.

Kärcher SC 1 Steam Cleaner

Klasszikus választás

Előnyök
  • kis helyekre is befér
  • 5 különböző fej
  • kompakt méret
  • biztonsági szelep
  • bárhol használható
Elérhető itt
Árukereső.hu

A Kärcher SC 1 Steam Cleaner egy látszólag aprócska, ámde méretei ellenére annál hatékonyabb gőztisztító készülék, mely a kisebb kézi gőzölők táborába sorolható, ezáltal nem a nagyobb felületek tisztítására vagy fertőtlenítésére alkalmas, inkább a köztes esetekben lehet kitűnő alternatíva.

Kompakt megjelenés

Az alig 1,6 kilogrammos súlya mellett a Kärcher SC 1 Steam Cleaner rendkívül kompakt megjelenéssel rendelkezik, ami azért nagyon előnyös, mert lehetőségünk van ott tárolni, ahol a legtöbbet használnánk majd. A konyhában és a fürdőszobában például gyakran szükségünk lehet rá, ezért egy kisebb szekrényben is elrejthető szem elől.

Ennek hála mindig kéznél lesz, azonban a mérete ne tévesszen meg senkit, a tisztítási tulajdonságok és a hatékonyság terén a jól megszokott Kärcher-minőséget várhatjuk tőle, méghozzá kompromisszumok nélkül. Természetesen nagyon fontos a helyén kezelni az eszközt, amit kifejezetten kisebb munkálatokra terveztek.

Elragadó teljesítmény

Hogy a kompakt méret ellenére milyen nagy teljesítmény leadására képes a Kärcher SC 1 Steam Cleaner, azt mi sem bizonyítja jobban más, minthogy akár 3 bar nyomással is képes ontani magából a forró gőzt. Ez elegendő ahhoz, hogy a nehezen elérhető helyeken is a pórusok mélyéig hatoló tisztaságot, illetve higiéniát érhessük el.

Mivel mindig kéznél van, ezért a tervezők ennél a terméknél is gondoltak a legkisebbekre. Emiatt egy nagyon erős gyerekzár került a gőzpisztolyra, aminek jóvoltából a kicsik nem tudják majd elindítani az eszközt, ezzel pedig teljesen elkerülhetők a forró gőzből fakadó esetleges sérülések.

Gazdag felszereltség

Szintén meghazudtolja a kis méretét a Kärcher SC 1 Steam Cleaner felszereltsége, hiszen rengeteg kiegészítőt találhatunk majd a gőztisztító dobozában, melyekhez ráadásul egy nagyon praktikus tartozéktáska is jár, így nem kell félnünk a menet közben eltünedező alkatrészek miatt.

A beépített betöltőtölcsér mellett – mely alaposan megkönnyíti a feltöltést – így találunk majd a dobozban egy frottírhuzatot, kézi tisztítófejet, pontsugaras és Power-fúvókát, speciális körkefét – ami a fugák tisztításánál óriási segítség lehet –, valamint egy kisebb mérőpoharat is.

Sencor SSC 3001

Pénztárcabarát megoldás

Előnyök
  • kemény felületekhez használható
  • biztonsági szelep
  • kompakt méret
  • 5 különböző fej
  • makacs foltok eltávolítása
Elérhető itt
PEPITA.HU
Árukereső.hu

A Sencor SSC 3001 gőztisztító verhetetlenül alacsony áron kínálja a gőzzel való tisztítás technológiáját azok számára, akik szeretnének egy mindig tiszta és higiénikus otthonban élni. Ideális választás azok számára, akik csak bizonyos területen alkalmaznák a gőztisztítást, illetve kipróbálnának végre egy ilyen készüléket.

Egyszerű, de nagyszerű megoldás

Noha rendkívül alacsony árkategóriát képvisel, a Sencor SSC 3001 elkészítésekor azonban a tervezők nagyon odafigyeltek a részletekre, így egy kifejezetten egyszerű, de nagyszerű megoldás született. Az eszköz java például alumíniumból készült az elhanyagolható önsúly miatt, miközben a könnyed használatot visszajelző LED támogatja meg.

Mivel kompakt termékről van szó, ezért természetesen nem alkalmas arra, hogy nagyobb felületeket fertőtlenítsünk vagy tisztítsunk vele, de bevethető mosogatók, csempék, üvegek, tükrök, főzőlapok, grillezők, kárpitok, játékok, sőt még ruhák esetén is, legyen szó akár folttisztításról, akár fertőtlenítésről.

Magas hatásfok

A legtöbb gőztisztítóhoz hasonlóan a Sencor SSC 3001 is meglepően magas hatásfokkal képes üzemelni, így mindenféle különösebb vegyszer és tisztítószer nélkül, pusztán a forró gőz erejével tudja eltávolítani a baktériumok 99 százalékát, méghozzá a foltokkal, a vízkővel, a lerakódott zsírral, szappanmaradékkal és egyebekkel együtt.

Ha mindez nem lenne elég, a mindössze 1 kilogrammot nyomó gőztisztító 1000W teljesítmény leadására képes, a 350 ml-es víztartályba töltött folyadékot pedig mindössze 2,5 perc alatt tudja annyira felforralni, hogy az alkalmas legyen a használatra. Aggódni azonban nem kell, a terméken találunk biztonsági szelepet, így elkerülhetők a véletlen balesetek, melyek főként a gyerekek esetében jelentenek reális problémát.

A felszereltség tekintetében sem szégyenkezhet

Nemcsak a teljesítmény, hanem a felszereltség tekintetében sincs szégyenkezni valója a Sencor SSC 3001 gőztisztító készüléknek, hiszen igencsak sok extrát pakoltak a dobozába. Az egyenes és a hajlított szívófejek mellett például találunk benne flexibilis tömlőt, sőt egy mini rongykoronggal ellátott-, valamint egy tükrök és ablakok tisztítására alkalmas kerek kefevéget is.

A hab a tortán, hogy mindehhez rendkívül kompakt dizájn és megjelenés társul, mely nemcsak a tárolást könnyíti meg drasztikus mértékben, de mindemellett a használatot is egyszerűbbé teszi.

ETA 1264 Aquabello

Megfelelő ár-érték arány

Előnyök
  • Kiváló ár-érték arány a kézi gőztisztítók között
  • 3 bar nyomás
  • Rengeteg kiegészítő
  • Gyors gőzkészítés
  • A baktériumok és a zsíros szennyeződések ellen is hatékony
Elérhető itt
PEPITA.HU
Árukereső.hu

Megbízható és nagy tudású kézi gőztisztítót keresünk, ami mindenhol megállja a helyét és cserébe még nem is kell érte sokat fizetnünk? Az ETA 1264 Aquabello valamennyi igényünket kielégíti majd!

Hatékony fertőtlenítés, tökéletes tisztaság

Az ETA 1264 Aquabello amilyen kicsi és kompakt készülék, olyan nagy tudással rendelkezik. A 220 ml-es víztartályával akár komplett helyiségek, fürdőszobák és konyhák takarítását, illetve fertőtlenítését teszi lehetővé, legyen szó baktériumokról, penészről vagy éppen odaszáradt zsírfoltokról.

Automatikus gőzszabályozása mellett akár 3 bar nyomásra képes, így az eredmény azonnal láthatóvá válik. Gyorsasága és hatékonysága mellett ráadásul nagyon biztonságos is, hiszen hőszigetelt burkolattal, illetve saját nyomásszeleppel rendelkezik, hogy még csak véletlenül se történhessen baleset.

Rengeteg tartozék, hogy mindenhol megállja a helyét

Elcsépeltnek tűnhet, de az ETA 1264 Aquabello valóban mindenhol megállja a helyét. Dobozában ugyanis rengeteg kiegészítőt, hosszabbító csöveket, különféle keféket és fúvókákat találunk, aminek köszönhetően mindig a legideálisabbat választhatjuk az adott feladathoz.

Nyugodtan alkalmazhatjuk a fentiek mellett grillek, radiátorok, fugák, ablakok, tükrök, de akár még az autó kárpitjainak vagy kerekeinek a tisztítására is. Mivel 5 méteres kábel jár hozzá, a szabad mozgás és felhasználás miatt sem kell aggódnunk!

Gőztisztító gépek

A gőztisztító berendezések igazi multifunkciós megoldások, melyek jellemzően nagy teljesítménnyel és változatos kiegészítőiknek hála változatos lehetőségekkel kecsegtetnek. A lakás szinte minden pontján bevethetők, és nagyobb felületeken sem vallanak kudarcot.

Kärcher SC 4 Easyfix

A felsőkategória képviseletében

Előnyök
  • megszakítás nélküli vízfeltöltés
  • 5 különböző fej
  • kétfokozatú gőzmennyiségi szabályozó
  • 2 tartályos rendszer
  • 2000 W fűtési teljesítmény
Elérhető itt
Árukereső.hu

A Kärcher SC 4 Easyfix a jelenlegi piac egyik legjobb tudású, minden tekintetben prémium minőséget kínáló gőztisztítója, mely rengeteg kiegészítője mellett leginkább a kimagasló tisztítási- és fertőtlenítési tudásával képes felhívni magára a figyelmet. Az igazi maximalisták játékszere, akik mindig ragaszkodnak a legjobbhoz!

Szinte minden padlófelületen megállja a helyét

A prémium tulajdonságok miatt talán nem meglepő, hogy a Kärcher SC 4 Easyfix szinte minden padlótípuson alkalmazható a lakásban, a speciális lamella technológiának köszönhetően így minden felület megtisztítható vele, aminek jellegéből fakadóan, vagy a megfelelő felületkialakítás miatt nem árt a víz.

A gyártó terméke ugyanis annyira professzionális tisztítást garantál, hogy a forró gőzt képes a legapróbb pórusokig eljuttatni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy makulátlan tisztaságot nyújtson. Felold szinte bármilyen szennyeződést, még a zsírfoltokkal és a vízkővel is megbirkózik, miközben gondoskodik a kérdéses felület kapcsán a higiéniáról a baktériumok 99,99 százalékának elpusztításával.

Egyszerű kezelhetőség, szabályozható gőzmennyiség

Nagy előnye a Kärcher SC 4 Easyfix gőztisztítónak, hogy rendkívül egyszerűen kezelhető, amit a gyártó saját technológiája, a termék nevében is megtalálható EasyFix megoldás támogat. Segítségével rendkívül rugalmasan csatlakoztatható a géphez a fej, valamint kényelmes akasztóhurkos illesztéssel a törlőkendő egyaránt.

Mindezt kényelmes vízbetöltés teszi teljessé, amihez még a munkát sem kell megszakítanunk. A makulátlan eredményhez egyébiránt két fokozatban szabályozható gőzmennyiség vár ránk, így az minden esetben a padlófelülethez vagy a szennyeződés mértékéhez állítható.

Biztonságos kialakítás, verhetetlen felszereltség

Mivel a Kärcher SC 4 Easyfix is forró gőzzel dolgozik, ezért a gyártó gondoskodott a kellően biztonságos kialakításról, hogy a gyerekek elkerülhessék az égési sérülésekkel járó baleseteket. Ezt egy olyan biztonsági szeleppel érték el, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a gyermekek számára a véletlen gőzáramlás elindulását.

A sokszínű felhasználhatóság jegyében a gőztisztítóhoz rengeteg tartozék is megtalálható. A speciális pisztolyos gőztömlő mellett találunk a dobozban egy hosszabbító csövet, egy kézi tisztítófejet, pontsugár fúvókát, a kézifejhez tartozó frottírhuzatot, kis körkefét, de még egy mikroszálas padlótörlőt is.

Kärcher SC 2 Deluxe EasyFix Premium

Kedvenc tesztalanyunk

Előnyök
  • rengeteg tartozék
  • hatékony fertőtlenítés
  • rendkívül egyszerű használat
  • kiváló felmosó funkció
  • halk működés
Elérhető itt
kaercher.hu – hivatalos
Árukereső.hu

Kapcsolódó tesztünk:

Kärcher SC 2 Deluxe EasyFix Premium gőztisztító teszt

A Kärcher SC 2 Deluxe EasyFix Premium a gyártó EasyFix technológián alapuló SC-termékcsaládjának egyik legkisebb tagja, így amennyiben elegendő lehet számunkra a kisebb víztartály, mert nem lakunk túl nagy házban, és nem is használnánk minden nap a gőztisztítót, akkor a prémium kategórián belül ez a termék az egyik legjobb választás lesz.

Kíméletes és vegyszermentes gőztisztítás

Óriási előny a Kärcher SC 2 Deluxe EasyFix Premium gőztisztító kapcsán, hogy dacára a nagy teljesítménynek, a termék rendkívül kíméletes lesz minden felülethez, ennek megfelelően nagyon sok helyen alkalmazhatjuk sikeresen. Kitűnő megoldás lehet például a padló felmosásához, de a fürdőszobában a csempék, a fugák és a szerelvények vízkőmentesítéséhez vagy a tűzhelyre lerakódott zsírok és szennyeződések feloldásához.

Segítségével olyan helyeket is kitakaríthatunk és megtisztíthatunk, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, pláne vegyszermentes formában. A Kärcher gőztisztítójáról ugyanis fontos tudni, hogy csak és kizárólag tiszta vízzel működik, az abból készült forró gőz segít a szennyeződések feloldásában. Mindez természetesen maximális biztonság, így például gyerekzár mellett.

Nagy teljesítmény akár 3,2 bar nyomással

Mivel csak a forró gőz, illetve a gőznyomás adja a Kärcher SC 2 Deluxe EasyFix Premium működésének alapját, ezért nagyon fontos a géphez kapcsolódó teljesítmény, aminek részeként képes akár 3,2 bar nyomáson tisztítani, mely természetesen szabályozható, így érzékenyebb felületeknél ez a tulajdonság mindig az aktuális helyzethez igazítható.

Sajnos víztartálya csak 1 liter vizet képes befogadni, ezért túl nagy lakásokhoz nem ideális, de egy 70-80 négyzetméteres otthon mellé tökéletes megoldás lehet, pláne annak fényében, hogy 1500W teljesítménye mellett nincs előtte akadály. Mindez igaz akár felmosásra, akár a vízkő eltávolítására alkalmaznánk, sőt fertőtlenítő tulajdonságait is rendkívül fontos kiemelni, hiszen a baktériumok 99,99 százalékát könnyedén eltávolítja.

Érdekesség, hogy az eszköz egy a termékdizájnhoz illeszkedő LED-sávval is rendelkezik, mely annak függvényében változtatja a színét, hogy használatra kész állapotban van-e a tisztító. Utóbbi esetben például zöld színben pompázik, míg a forralási folyamat során vörösen izzik a fogantyú formájához igazított csík.

Kiegészítők sokasága növeli a hatékonyságot

Mint azt már a gyártó termékeitől megszoktuk, a Kärcher SC 2 Deluxe EasyFix Premiumesetén is nagyon sok kiegészítőt találunk majd a termék dobozában, így gyakorlatilag nincs olyan munkafolyamat, amihez ne találnánk hozzá megfelelő fejet. Ezen a téren az SC 3-hoz hasonló felszereltség vár ránk, így a hosszabbítók mellett ott lesz a csomagban hat speciális feltét is, hozzá a felmosók, az ezek tárolására alkalmas tárolózsák, valamint a hosszabbítócsövek.

Az egyszerű flemosásra alkalmas megoldás mellett kapunk hozzá például pont- és körkefés fúvókát, de a mikroszálas törlőkendők sem hiányoznak majd, melyek mosható, többször felhasználható tulajdonságokkal rendelkeznek. Az EasyFix technológiának hála ráadásul úgy tehetjük fel őket a helyükre, hogy közben nem kell hozzáérnünk a piszkos felülethez, ami a higiénia maximalizálása szempontjából igencsak fontos szempont.

Ariete 4146

Megfelelő ár érték arány

Előnyök
  • 5 különböző fej
  • könnyen kezelhető
  • készülék alatti tartozéktároló
  • 5 bar gőznyomás
  • nagy (1,6 lteres) víztartály
Elérhető itt
ALZA.HU
Árukereső.hu

Ha kiváló ár-érték arány mellett szeretnénk gőztisztítót vásárolni, mely nemcsak óriási teljesítményt, hanem meglepően sokoldalú megoldásokat kínál, akkor az Ariete 4146 garantáltan az egyik legjobb döntés lesz. Kifejezetten kompakt és könnyű kialakítású termék, mely mindennapos használatra is tökéletesen alkalmas.

Akár 5 bar gőznyomás

Az Ariete 4146 gőztisztító hatásának garantáltan semmi sem tud majd ellenállni, hiszen 1500W teljesítménye mellett hihetetlenül erős, 5 bar gőznyomást képes kipréselni magából, ami olyan erős és folyamatos lesz, hogy a legmakacsabb szennyeződéseket, a többéves vízkövet és zsírfoltokat is el tudja majd tűntetni.

Nem véletlen, hogy a gyártó gyakorlatilag minden esethez ideális társnak nevezte a gőztisztítót, mely természetesen nemcsak a szennyeződések és a lerakódások esetén lehet megfelelő, hanem akkor is, ha a higiéniáról van szó. Mint a legtöbb gőztisztító, úgy természetesen ez a termék is képes eltüntetni a felületekről a baktériumokat és kórokozókat, tehát egy igazi többfunkciós termékről beszélhetünk.

Nagy kapacitás, egyszerű üzemeltetés

Egyáltalán nem elhanyagolható szempont az Ariete 4146 gőztisztító kapcsán, hogy a teljesítmény mellett a kapacitása is óriási, ezáltal nemesacélból készült tartályába 1,6 liter vizet tölthetünk, ami egyáltalán nem kevés. Emiatt szüksége is van 7-8 percre ahhoz, hogy takarítani tudjunk vele.

Cserébe azonban kapunk pár extrát, melyek megkönnyítik az üzemeltetést. Van például biztonsági kupak, ami egyfajta gyerekzárnak tekinthető, a működést különféle jelzőfények segítik, míg az általános használatot 360 fokban forduló első kerekekkel maximalizálta a gyártó.

Mindig kéznél lévő tartozékok

Azon túl, hogy az Ariete 4146 gőztisztítóhoz nagyon sok tartozék jár, a termék nagy előnye, hogy alulsó felében kialakított a gyártó egy tároló rekeszt, ahová ezek beleférnek, ezáltal minden kiegészítő kéznél lesz, ha szükség lenne rá.

A csomagban található továbbá két darab hosszabbító cső, feltöltőpohár és tölcsér, padlókefe, felmosó kendő, kisebb és nagyobb körkefe, ablaktisztítóval ellátott kisebb kefe, de még egy 90 fokos szórófej is, mely ideális, ha célzott gőzsugárral akarunk megtisztítani egy felületet.

Jó, ha tudsz róla!

Rowenta RY8561WH Clean&Steam Multi

Gőzölős felmosó és rúdporszívó

Előnyök
  • Porszívó és gőztisztító funkció egy termékben
  • Minden padlótípusnál megállja a helyét
  • 8 méteres kábel
  • Rengeteg hasznos kiegészítő
  • Szűrő és vízkőmentesítő kazetta
Elérhető itt
ALZA.HU
robotworld.hu
Árukereső.hu

Már régóta szeretnénk rúdporszívót és gőztisztítót vásárolni? A Rowenta RY8561WH Clean&Steam Multi jóvoltából most lehetőségünk nyílik két legyet ütni egy csapásra, hiszen ez a többfunkciós termék mindkét esetben ideális választás.

Felporszívózza és felmossa a padlót

A Rowenta RY8561WH Clean&Steam Multi segítségével garantáltan mindig tiszta lesz a lakás! Gőztisztítóként lehetőséget ad arra, hogy a 0,4 literes víztartályával könnyedén felmossuk a padlót, az extra tartozékokkal pedig a fürdőszoba vagy a konyha fertőtlenítésére, sőt ablaktisztításra is tökéletesen alkalmas.

A forró gőz eltávolítja a baktériumok jelentős részét, de rúdporszívóként sem vall kudarcot. Az 1700 W-os teljesítmény és a 0,5 literes portartály kiválóan összegyűjti a koszt és a port a keménypadlóról, valamint a szőnyegekről egyaránt.

Makulátlan tisztaság az egész lakásban

A Rowenta RY8561WH Clean&Steam Multi valóban otthonunk minden pontján makulátlan tisztaságot garantál, hiszen többfrontos háborút indíthatunk vele a baktériumok és a kosz ellen. Mindehhez két üzemmód áll a rendelkezésünkre, így a csendesebb és visszafogottabb Eco, valamint a legnagyobb teljesítményre képes Max.

Az eszköz olyan előnyös tulajdonságokkal rendelkezik még, mint a 30 másodperc alatt felmelegedő gőz, a 84 dB-es zajszint, a beépített szűrő- és vízkőmentesítő kazetta, a 8 méteres tápkábel és az érintésmentes mopcsere lehetősége.

Milyen gőztisztítót vásároljak?

A gőztisztítók teljesítménye

Amennyiben gőztisztítót szeretnénk vásárolni, mindig nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a teljesítménnyel, hiszen ez a tulajdonság jelentős mértékben meghatározza a termék felhasználhatóságát, ezáltal van egy bizonyos szint, amit kiválasztottunknak el kell érnie.

Példának okáért törekedjünk arra, hogy legalább 1000-1200W teljesítményt tudjon leadni a gőztisztító, de az is lényeges, hogy megfelelő gőznyomással dolgozzon. Ha a lakásban mindenhol alkalmaznánk, akkor a 2-3 bar mindenképpen alapkövetelmény lesz, de vannak már termékek, melyek ennél többet is tudnak.

Ritkán kerül szóba a gőztisztítók kapcsán, de nagyon fontos tulajdonságuk a hőfok. Mindenképpen olyan típust válasszunk, ami 130 Celsius fokon, vagy annál magasabb hőmérsékleten üzemel, hiszen az ennél gyengébb tulajdonságú termékek tisztítási hatékonysága megkérdőjelezhető.

A gőztisztítók típusai

A típus tekintetében két változatuk ismert a gőztisztítóknak, azonban nagyon ritkán szoktak különbséget tenni köztük, de nem árt, ha tisztában vagyunk vele a választás előtt, hogy milyen lehetőségeink vannak.

  1. Az első gőztisztító típus a hagyományos, kizárólag gőzfújásra és az ilyen formában történő tisztításra koncentrál.
  2. A második egy többfunkciós megoldás, mely gőzfújó funkció mellett szívásra is képes, így gyakorlatilag a porszívóhoz hasonló feladatokat láthat el.

Gőztisztító modellek

Egyáltalán nem elhanyagolható a gőztisztítók kapcsán az a tényező sem, hogy milyen modellt válasszunk magunknak, azaz mire van szükségünk a mindennapokban, hiszen felesleges egy komplett multifunkciós gépet megvennünk abban az esetben, ha csak felmosásra használnánk.

Kézi gőztisztító

Elegendő lesz például egy egyszerű kézi gőztisztító is abban az esetben, ha csak néha folyamodnánk ehhez tisztítási- és fertőtlenítési megoldáshoz. Kisebb, kompaktabb gépekről van szó, melyek nem alkalmasak nagy felületek tisztítására, ellenben a fürdőszobában, ablakpucoláskor vagy a tűzhelyek letisztításakor jól megállják a helyüket.

Gőzfelmosók

Amennyiben csak a padló felmosására alkalmaznánk gőztisztítót, akkor egy kicsit nagyobb kaliberű eszközre lesz szükségünk, de még mindig nem fontos megvásárolnunk egy nagyobb gőztisztító gépet. Direkt erre fejlesztették ki a gőzfelmosókat, melyek többnyire egy dolgot tudnak, de azt nagyon: tisztítani és fertőtleníteni a padlót.

Gőzporszívók

A legtöbb gyártó technológiai zsákutcának tartja, ezért nagyon kevés modell létezik az úgynevezett gőzporszívókból, melyek speciális fejjel, illetve fújó-szívó tulajdonságokkal rendelkeznek. Sokkal hatásosabb egy külön porszívó, valamint egy szőnyegre is alkalmas gőztisztító gép kombinációja.

Gőztisztító gép

Az igazi mindenes, amit bárhol és bármikor bevethetünk. Ideális megoldás a padlóra, a vízkő és a lerakódott zsírok ellen, de ablaktisztításra vagy a szőnyeg fertőtlenítésére is akár. Ha nagy szerepet szentelünk a gőztisztítónak a takarítás során, érdemes ebből a kategóriából válogatni.

A gőztisztító tartályának térfogata

A vásárlás előtt mindig rendkívül lényeges lehet a felhasználás szempontjából, hogy a kiválasztott gőztisztító mekkora térfogattal rendelkezik. Nyilvánvalóan ez a jellemző nagyban függ attól, hogy milyen modellt választottunk, hiszen egy kisebb kézi tisztítónál a félliteres tartály már elegendőnek nevezhető, de a nagyobb gépeknél semmiképpen ne adjuk 1-2 liter alá a mércét.

Fontos, hogy ha 3 literes tartálykapacitást meghaladó gőztisztítót keresünk, akkor azt már az ipari minősítésű termékek között kell keresnünk, az egészen apró 2-300 ml-es tartállyal rendelkező eszközök pedig legfeljebb ruhák és kárpitok tisztítására, illetve fertőtlenítésére lesznek alkalmasak. Amennyiben az egész lakásban gőztisztítóval takarítanánk, célozzuk meg a 1,5-2 literes kapacitással rendelkező modelleket.

A gőztisztító kiegészítői

Talán egyetlen háztartási gép esetében sem olyan fontosak a funkcionalitás terén a kiegészítők, mint a gőztisztítónál, hiszen felhasználásának sokszínűségét alapvetően meghatározza, hogy milyen eszközöket találunk mellette a dobozban.

Mindenképpen ügyeljünk rá, hogy nagyobb gőztisztító esetén legyen a padló felmosására alkalmas fej, méghozzá valamilyen jó minőségű mikroszálas törlő társaságában, de legalább egy pontfúvókás megoldásra is szükségünk lesz a kisebb felületen található, azonban makacsabb szennyeződések ellen. Minden más egyéb kiegészítővel csak tovább növelhetjük a gőztisztító felhasználási területeit.

Ezen felül érdemes még odafigyelni a vezetékhosszra is. Nyilván minden otthonban található legalább egy hosszabbító, de a kényelmes használathoz azért elengedhetetlen egy legalább 2-3 méter hosszú vezeték, amivel bárhová egyszerűen elérhetünk majd, pontosan úgy, mint egy porszívóval.

A gőztisztító felhasználási helye

Hogy milyen gőztisztítót választunk, azt természetesen nagyban befolyásolja az is, hogy milyen területen alkalmaznánk előszeretettel ezt a megoldást. Fontos figyelembe venni például hozzá a lakás kialakítását, valamint a kapcsolódó felületeket, hiszen hiába akarunk gőztisztítóval felmosni, ha olyan parkettánk van, ami nincs felkészítve erre, ezáltal a gőz miatt néhány használat után tönkre tesszük a padlót.

Ha csak kisebb tisztításra vagy fertőtlenítésre kell a gőztisztító, akkor elegendő lesz a kézi modellek közül válogatni, de ha a lakás több pontján alkalmaznánk, akkor valamilyen nagyobb teljesítményű változat mellett döntsünk. Egy ilyen géppel a padlótól és a csempéktől kezdve, az ablakokon és a tűzhelyen át, még a kanapékat és a szőnyegeket is lehetőségünk lesz tisztítani és fertőtleníteni.

Gőztisztítók a biztonság tükrében

Mivel a gőztisztítók nagyon forró gőzzel dolgoznak, ezért a gyártók kimagasló figyelmet fordítottak arra, hogy üzemeltetésük kellően biztonságos maradhasson. Alapkövetelmény tehát a választáskor, hogy legyen benne túlmelegedés érzékelő, valamint biztonsági zár a gyerekek számára, amivel könnyedén elkerülhetők a véletlen balesetek.

Bár nem feltétlenül csak biztonsági kérdés, azonban lényeges lehet a gőztisztítók esetében az is, hogy az eszköz jelezzen, ha túl alacsony benne a vízszint, de a megbízható és egyszerű kapcsolók, illetve csatlakozók alkalmazása egyaránt lényeges pont.

A gőztisztítók karbantartása

Mivel vízzel dolgozó készülékekről van szó, ezért a gőztisztítók kapcsán rendkívül lényeges a megfelelő karbantartás, ellenkező esetben a vízkő alig pár hónap alatt csökkenti a teljesítményt, extrém esetben pedig tönkreteszi a készüléket.

Fontos, hogy a gépet próbáljuk meg legalább részben desztillált vízzel használni, hogy így lágyítsuk a kellemetlen vízkövet okozó hatást, de nagyon lényeges az is, hogy tartályából mindig ürítsük ki a megmaradt vizet, és szárítsuk ki, amivel semmiféle kapcsolódó problémánk nem lehet a jövőben.

Vízkőoldót vagy ecetet soha ne töltsünk a tartályba, mert a vegyszeres víz tönkreteheti a gőztisztítók úgynevezett kazánrészét. Léteznek olyan termékek, melyek speciális, beépített vízkőoldó technológiákkal rendelkeznek. Amennyiben a karbantartás nem az erősségünk, a hosszú élettartam miatt érdemes ezek közül válogatnunk.

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan kell mosni a gőztisztítókhoz tartozó mikroszálas rongyokat?

A leghatásosabb, ha a kiszárítást – vagy kicsavarást követően – a rongyot mosógépben tisztítjuk. Nagy ellenállóképességgel rendelkeznek, így nem teszünk kárt bennük ilyenkor. A legtöbb rongyot 40 fokon lehet mosni, de a jobb összhatás érdekében 60 fokot is választhatunk, sőt öblítőt és fertőtlenítőt egyaránt használhatunk hozzá.

El tudja távolítani a csempéről a penészt a gőztisztító?

Igen, a legtöbb gőztisztító a pontfúvókás fejjel ellátva annyira erős hatást fejt ki, hogy a csempén vagy a fugákon megragadó penészt is könnyedén el tudja távolítani, miközben a magas hőfok miatt fertőtlenítés is történik. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy ha megjelent a penész, annak mindig valami oka van, tehát fontos lehet előbb megszüntetni azt, ami a kellemetlenséget kiváltotta.

Kárpitokra és szőnyegre is jó megoldás a gőztisztító?

Határozottan igen! A legtöbb gőztisztítóhoz mellékelnek olyan fejet, amit a szőnyegen is alkalmazhatunk. Segítségével a forró gőz nemcsak képes kiszedni a foltokat a textilből, de mindemellett a fertőtlenítést is elvégzi, ezáltal minden esetben segít felvenni a harcot például az atkák ellen. A kárpitok esetében arra vigyázzunk, hogy ahol kezeletlen fához vagy bútorlaphoz érnek, ott ne alkalmazzuk a forró gőzt, mert tönkre mehet tőle a fafelület.

Ablakok és tükrök tisztítására is jó a gőztisztító?

Nem mindegyik típus, de amelyikhez tartozik kifejezetten ilyen sima felületek tisztítására alkalmas fej, az megfelelő rá. Némi gyakorlatot igényel ennek az elsajátítása, de a forró gőzzel való ablaktisztítás kifejezetten jó alternatíva a fáradtságosnak tekinthető manuális megoldásokhoz viszonyítva.

Érdemes kézi gőztisztítót vásárolni?

Ez minden esetben a saját igényeink függvénye. Ezek az eszközök értelemszerűen nem alkalmasak nagy felületeken, de ha például a fürdőszobában szeretnénk eltávolítani a vízkövet, esetleg a konyhában a lerakódott zsírfoltokat, akkor arra tökéletes, ellenben biztosan nem tudunk majd felmosni vele, esetleg kitisztítani a szőnyeget.

Használható laminált parkettán a gőztisztító?

Egyáltalán nem ajánlott. Ennek a burkolattípusnak a legnagyobb ellensége a víz, a gőztisztító márpedig mélyen a pórusokig eljuttatja a nedvességet, amitől a parketta feldagadhat, csereéretté válhat. Egyedül a régi típusú, erősen lakkozott és helyesen lerakott parketták esetén szabad gőztisztítót használni felmosásra.

Vízkő eltávolítására is ideális a gőztisztító?

Természetesen, sőt ez a gőztisztítók egyik legnagyobb előnye, ennek megfelelően garantáltan hasznos társunk lesz a fürdőszobában és a konyhai mosogató környékén. Ehhez a legtöbb termékhez speciális fejet biztosítanak, ami jellemzően egy pontba sűríti a forró gőzt, mely elég erős lesz ahhoz, hogy a nagy nyomás és a forróság miatt eltávolítsa a lerakódott vízkövet.

Felmosásra is ideális a gőztisztító?

Olyannyira, hogy sokan már el sem tudnák képzelni másként a házimunkát! Ehhez természetesen megfelelő minőségű gőztisztító gépre van szükségünk, vagy direkt erre a célra szánt gőzfelmosóra. Segítségével a munka nemcsak egyszerűbb és gyorsabb, hanem hatásosabb is lesz, hiszen a forró gőz minden esetben fertőtlenít, ezáltal eltűnteti a padlóról a baktériumok és a kórokozók jelentős részét.

Tehetünk ecetet vagy tisztítószert a gőztisztító tartályába?

Nem, ez minden esetben szigorúan tilos! Nem elég, hogy ezek az anyagok tönkretehetik a gőztisztító kazánrészét, de mindemellett mérgező gázokká alakulhatnak a gőzzel együtt, aminek könnyedén tragédia lehet a vége.

Milyen karbantartást igényelnek a gőztisztítók?

A legtöbb gőztisztítót egyetlen dologtól kell nagyon óvnunk, mégpedig a vízkőtől. Jellemzően elővigyázatossággal tehetünk ellene a legtöbbet, így például használat után mindig kiöntjük belőle a vizet, kiszárítjuk és részben desztillált vízzel használjuk, hogy ne legyen olyan kemény benne a víz, ami ezt a problémát előidézheti. Bizonyos gyártók ajánlanak vízkőmentesítő szereket, melyek már kezdődő lerakódás esetén is segítenek visszafordítani a helyzetet. Ami fontos: ne hagyjuk, hogy túl sok vízkő keletkezzen a gép belsejében, igyekezzünk mindig megelőzni a bajt!

Mennyire hatásosak higiénikus szempontból a gőztisztítók?

Ez nagyon sok esetben függ a gyártó által alkalmazott technológiától és technikától, de ma már vannak olyan készülékek, melyek a forró gőz segítségével a baktériumok 99,99 százalékát el tudják pusztítani, sőt a koronavírus kórokozóinak semlegesítésében egyaránt segítséget nyújthatnak. Természetesen 100 százalékos védelmet egyetlen gyártó sem mer garantálni!

Milyen gőztisztítót vegyek?

Nagyon nehéz és összetett kérdés, amire a fenti vásárlási tanácsadóban igyekeztünk átfogóan válaszolni. Ami fontos, hogy a vásárlás előtt mindig döntsük el, mire szeretnénk használni az adott gépet, és ennek függvényében válasszunk magunknak. Amivel nem hibázhatunk, azok a hagyományos gőztisztító gépek, melyek felmosásra és általános takarításra, valamint természetesen fertőtlenítésre egyaránt jók. Rengeteg különféle terméket találhatunk ebben a kategóriában a piacon, de a fenti ajánlóban kiemelt típusok közül egyikkel sem nyúlhatunk nagyon mellé.