Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

A legjobb elektromos fogkefék (2024) – Tesztek & vélemények alapján

Utoljára frissítve:

A megfelelő szájápolás közel sem csak azért fontos, hogy kellően szép és egészséges fogaink legyenek. A szájhigiénia fenntartása elengedhetetlen ahhoz, hogy megelőzzünk különféle betegségeket és rengeteg baktériumtól megtisztítsuk szervezetünket, ezért sokan arra törekednek, hogy ezt a mindennapi rutint a lehető legmagasabb szintre emelhessék életükben.

A manuális fogkefék hosszú évtizedek óta biztosítják azt, hogy megfelelő törődés mellett még évtizedek után is egészséges fogazatunk legyen, azonban ma már sokkal hatékonyabb alternatíva is létezik ebben a tekintetben, mégpedig az elektromos fogkefe képében. Bár sokan annak ellenére sem próbálták még ki ezt az eszközt, hogy a fogorvosok is inkább ezt ajánlják már a hagyományos fogkefe helyett, azonban a tények nem hazudnak, az alábbiakban pedig kideríthetjük, hogy miért.

Tartalomjegyzék

Az elektromos fogkefe típusai

A technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően egyre többféle típusú elektromos fogkefét találhatunk a boltok polcain. Ezek 

  • a forgófejes;
  • a szónikus;
  • és az ultrahangos elektromos fogkefék.

Forgófejes elektromos fogkefe

Jelenleg az egyik legelterjedtebb modell, melynek többféle altípusa ismert, hiszen lényegében az oszcilláló- és pulzálófejes változatok is ennek a továbbfejlesztett változatai. Működésének lényege, hogy a köralakú kefefej magas, percenként több ezres fordulatszámon forog.

A forgófejes típus egyik továbbfejlesztett változataként az oszcillálófejes elektromos fogkefe nem folyamatos körkörös mozgást végez, hanem rövidebb súroló mozzanatokkal tisztítja fogainkat. Bizonyos esetekben ez a megoldás hatásosabb alternatíva lehet a lepedékeltávolításban.

Szintén a forgófejes elektromos fogkefe egyik altípusáról beszélünk, ha a pulzálófejes megoldással találkozunk. Itt sem folyamatos, sem rövidebb körforgás nincs a kefe kapcsán, hanem egyfajta pulzálás történik. A kapcsolódó modellek közül kimagaslónak tekinthető, hiszen még a kisebb fogkövekkel is elbánik.

Egyes gyártók képesek voltak ötvözni a fentiekben ismertetett három technológiát, így a forgó-, az oszcilláló- és a pulzáló megoldást egy elektromos fogkefén belül. A maga kategóriájában éppen ezért értelemszerűen a legjobb és legaprólékosabb tisztítást kínálja.

Szónikus elektromos fogkefe

A szónikus fogkefe részben azzal érdemelte ki a nevét, mert elképesztően gyors, percenként akár több tízezres fejmozgás is elérhető vele oldalirányban, ami már önmagában jelentős tisztítóhatást jelent, de hozzá még hanghullámokat is generál, melyek együttesen rendkívül hatékony lepedékeltávolítást nyújtanak. Különösen előnyös a nehezen elérhető helyek és a fogközök tisztításában!

Ultrahangos elektromos fogkefe

Az ultrahangos technológia jelenleg az elektromos fogkefék között a legújabb megoldás, mely egykoron hang nélkül tisztított, de az újabb típusok az összhatás miatt már halk zúgó hangot adnak ki magukból. A termék feje semmilyen mozgást nem végez, csak ultraszónikus hanghullámokat ad ki magából, melyek rezgéseket generálnak – percenként akár több tízmilliót is –, amivel kiváló tisztaságot és higiéniát érhetünk el a szájban.

Kutatásunkat a következő forrásokból készítettük

  • saját tesztek és tapasztalatok alapján;
  • hazai és globális igazolt vásárlói vélemények kutatásával;
  • nemzetközi tesztekből és forrásokból tájékozódva.

Forgófejes elektromos fogkefe

Oral-B iO Series 9N

A felső kategória képviseletében

Előnyök
  • „a fogkefék Tesla-ja”
  • nyomásszabályozó
  • interaktív kijelző
  • személyre szabott tanácsadás
  • mesterséges intelligencia
Elérhető itt
ALZA.HU
NOTINO.HU
Árukereső.hu



Az Oral-B iO Series 9N jelenleg az elektromos fogkefék egyik prémium kategóriás képviselője, mely rendhagyó technológiai háttérrel, kimagasló tudással és mindemellett páratlan tisztítóhatással rendelkezik, így ha csak a fogaink tisztasága és a makulátlan szájhigiénia számít, ez a típus garantáltan jó döntés.

Mágneses meghajtórendszer

Az egyik legnagyobb különbség az Oral-B iO Series 9N elektromos fogkefe kapcsán a mágneses meghajtórendszer bevezetése, mely alapvetően két nagyon fontos előnyt kínál az eszköz számára. Az egyik, hogy a mágneses meghajtás rendkívül pontosan képes eljuttatni az energiát az akkumulátortól egyenesen a sörték hegyéig, mely a tisztítás tekintetében kimagasló eredményt nyújt.

A sörték ugyanis ennek köszönhetően egy nagyon enyhe vibrációval képesek kellemesen és hatékonyan eltávolítani a lepedéket a fogakról, a fogközökből, de még a nehezen elérhető helyekről is. A másik előnye a mágneses rendszernek, hogy az imént leírt kíméletes tisztítás rendkívül csendesen megy végbe.

Interaktív kijelző és nyomásszabályozó

Hogy az Oral-B iO Series 9N minden téren megfeleljen a mai sztenderdeknek, egy külön interaktív kijelzőt kapott, mely multifunkciós megoldásként nemcsak a használatot, illetve az alapos tisztítást segíti meg, hanem abban is hűséges társunk lesz, hogy ne sértsük meg a fogkefe egyébként lágy sörtéivel a fogínyt, illetve a fogzománcot.

Az intenzív mozgás miatt ugyanis ez reális veszélyforrás abban az esetben, ha óvatlanok vagyunk, de a nyomásszabályozó folyamatosan figyeli a tisztítási folyamatot, és a normál esetben zölden világító lámpa azonnal pirosra vált, ha problémát észlel. Ugyanez a kijelző képes egyébiránt arra is, hogy emlékeztessen minket a kefefej cseréjére, vagy arra, hogy a szájüreg minden pontján alapos tisztítást végezzünk, és elérjük az ajánlott 2 perces minimumot.

Mesterséges intelligencia és változatos üzemmódok

Mint prémium kategóriás elektromos fogkefe, az Oral-B iO Series 9N rengeteg intelligens funkcióval szolgál nekünk, és az csak egy kedves kis extra a gyártó részéről, hogy a termék reggelente üdvözli a felhasználóját, a fogmosások után pedig mosollyal jutalmazza. A mesterséges intelligencia jóvoltából interaktív 3D-s grafika készül minden fogmosásunkról, aminek köszönhetően folyamatos instrukciókat kapunk ahhoz, hogy minél tökéletesebb szájhigiénia várjon ránk.

Ezzel a módszerrel az elektromos fogkefe képes 100 százalékkal egészségesebb fogínyt kínálni a felhasználónak már egyetlen hét aktív használat után, melyet összesen hét intelligens tisztítóprogram egészít ki, ezek között pedig találunk a mindennapi felhasználásra alkalmas alternatíva mellett érzékeny, szuperérzékeny, ínykímélő, fényesítő, mélytisztító, de még nyelvtisztító módokat is.

Oral-B Genius X 20000 Luxe Edition

A mi választásunk

Előnyök
  • nyomásérzékelő
  • mobilalkalmazás
  • időzítő
  • mozgásérzékelők
  • utazó töltőtok
  • ínyápolást
  • fehérítés
  • nyelvtisztítást
  • SmartRing technológia
Elérhető itt
Árukereső.hu

Az Oral-B Genius X 20000 Luxe Edition jelenleg az elektromos fogkefék legmagasabb szintjét képviseli, noha ebben a kategóriában még kifejezetten sok nagyszerű termékkel osztozik. Egy forgó-oszcilláló-pulzáló technológián alapuló termékről van szó, mely egyszerre három módszer egyesítésével képes olyan magas minőségű tisztítást kínálni, amiről korábban még talán álmodni sem mertünk volna.

Intelligens megoldások, többfunkciós jelzőberendezés

Ennek az oka nem más, minthogy ez az elektromos fogkefe egy igazi technológiai nagyágyúnak nevezhető! A piac egyik első intelligens fogkeféjeként Bluetooth kapcsolaton keresztül tud csatlakozni okostelefonunkhoz, ezáltal applikációkban gyűjti az adatokat fogmosási szokásainkról, melyeket utána kielemeztethetünk, és akár fogorvos közbenjárásával kérhetünk segítséget technikáink tökéletesítéséhez. Sőt, az elektromos fogkefe akár valós időben is tudja ellenőrizni a fogmosási folyamatot, így minden alkalommal tanulhatunk egy kicsit.

Ez azonban még közel sem minden! Az Oral-B Genius X 20000 Luxe Edition a SmartRing multifunkciós jelzőberendezéssel tisztítás közben tudja mutatni a mozgásérzékelőt vagy az időzítőt, így folyamatosan nyomon követhetjük a tisztítás intenzitását és aktuális állását.

Mindezt teljes egészében mesterséges intelligencia vezérli, akárcsak a pozíció-felismerést, aminek részeként láthatjuk a hozzákapcsolt okostelefon által, hogy merre jár éppen a fogkefe, így drasztikusan javítható a fogmosási technika, illetve természetesen magasabb szintre emelhető a fogak tisztasága is, hiszen a kapcsolódó program segítségével a szájüreg egyetlen fontos zónáját sem hagyhatjuk majd ki.

Nagy tudású kefefej, gazdag felszereltség

Ezt fokozza még a speciális 3D White fogkefe fej alkalmazása, mely olyan polírozórésszel rendelkezik, ami már az első használat után fehérebb fogakat ígér, ehhez pedig ráadásként külön fehérítési programot is beállíthatunk a kapcsolódó Oral-B applikációban, így megjelenésünkért egyaránt nagyon sokat tehetünk ezzel a termékkel.

Mindehhez további öt üzemmód tartozik, melyek között ínyápolásra és nyelvtisztításra fókuszáló programot egyaránt találhatunk. Az már csak járulékos extra, hogy a fogkefe feje forgás közben 48 000 pulzálásra és 10 500 oszcillálásra képes percenként. 

A fogkefe Li-ion akkumulátorral, saját töltőállomással rendelkezik, de a négy Sensi Ultrathin pótfej mellett a csomagban egy utazó töltőtokot is találhatunk, ami kifejezetten nagy előnyt jelent abban az esetben, ha hosszabb utazásra vagy nyaralásra vinnénk magunkkal, hiszen így bármikor tölthetjük, de elegáns dokkolója sem foglal túl nagy helyet.

Oral-B iO Series 4

Arany középút

Előnyök
  • Mágneses IO-technológia
  • 4-féle fogmosási üzemmód
  • Intelligens nyomásérzékelő
  • SmartRing-indikátor (2 perces fogmosási idő jelzése)
  • Oral-B-alkalmazással kompatibilis modell
  • Fogmosási tippek az alkalmazás által
Elérhető itt
ALZA.HU
NOTINO.HU
Árukereső.hu



Az iO Series 4 modell igen közkedvelt, hiszen egy szuper eszközt kaphatunk elérhető áron, amely kompatibilis az ingyenesen használható alkalmazással, mely mobilapplikáció segítségével javíthatunk fogtisztítási technikánkon. 

Professzionális fogápolás könnyedén

Speciális fogtisztítási technológiája ötvözi a mikrovibráció és az oszcilláló mozgás erejét, s ezáltal még eredményesebbek lehetünk a lepedékeltávolításban. A csendes mágneses meghajtás és a kerek kefefej pedig az egész procedúrát kellemesebbé teszi. Még a nehezen hozzáférhető nagyőrlők sem úszhatják meg az alapos tisztítást.

A készülék piros fényjelzéssel figyelmeztet túl erős nyomás esetén, SmartRing indikátora pedig jelzi számunkra, ha letelt az ajánlott, kétperces fogmosási idő. 

Többféle üzemmód közül választhatunk

Elérhető mindennapi, fehérítő, lágy és extra lágy fogmosási üzemmód, így tehát a célnak megfelelően választhatjuk ki a legideálisabbat. 

Bluetooth-os csatlakozással hasznos tippekhez juthatunk

Az Oral-B-alkalmazással átfogó képet kaphatunk fogápolási technikánkról, így lehetőségünk nyílik javítani a fogtisztítási stílusunkon. 

Oral-B PRO 3 3000 Cross Action

A beugró szint képviseletében

Előnyök
  • 3-féle tisztítási mód
  • 2 perces időzítő (4×30 másodperc)
  • Rezgő-forgó 3D fogtisztító rendszer
  • Nyomásérzékelő
  • Vízhatlan nyél
  • Ergonomikus markolat
Elérhető itt
Árukereső.hu



Az Oral-B PRO széria Cross Action modellje 3-féle tisztítási módot kínál, praktikus 2 perces időzítővel, amely segít az optimális fogmosási idő betartásában. Nyomásérzékelője pedig lehetővé teszi, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a fogtisztítás közbeni ideális nyomásra. 

Hatékony fogtisztítás egy megbízható forgófejes eszközzel

Az eredményes fogápolásban segítségünkre lehet a készülék kifinomult nyomásérzékelője és a beépített időzítő, ezáltal optimális nyomóerővel, a megfelelő ideig végezhetjük a fogmosást. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen mértékben nyomjuk a fogainkhoz és ínyünkhöz a sörtéket, ha túl erősen, akkor az eszköz figyelmeztet. Ennek eredményeként hamar ráérzünk a helyes technikára, s ezzel máris csökkentjük a helytelen fogmosásból adódó ínygyulladás esélyét. 

Személyre szabható beállítás, hosszú üzemidő

3-féle tisztítási mód közül választhatunk. Érdemes kipróbálni mindegyiket, s amelyiket a leghatékonyabbnak és legkényelmesebbnek érezzük, azt alkalmazni.

Lítiumion-akkumulátorának köszönhetően egy töltéssel akár 2 héten keresztül használhatjuk. 

Szónikus elektromos fogkefe

Oclean X Pro Digital

A mi választásunk

Előnyök
  • 4 pótfejjel kapható
  • 3-féle tisztítási mód
  • Bluetoothos csatlakozás az apphoz
  • Időzítő és nyomásérzékelő
  • 3D-térképezés 
  • Okosfunkciók
  • Akkumulátorkijelző
Elérhető itt
ALZA.HU
NOTINO.HU
Árukereső.hu



A szónikus Oclean fogkefe 3-féle tisztítási módot kínál, emellett okosfunkciók is elérhetők, Bluetoothos csatlakozással ugyanis kihasználhatjuk a mobilalkalmazás nyújtotta előnyöket. A készülékkel együtt 4 pótfejet is kapunk, így az egész család használhatja. 

Interaktív kijelző hasznos tippekkel

Az okosfunkciókkal még hatékonyabbá tehetjük a fogápolást, ehhez kínál segítséget például a fogkefe 3D feltérképezéses opciója is, amely révén tanácsokat kapunk a fogtisztítási hibák kapcsán, így sokkal eredményesebbek és alaposabbak lehetünk. 

A készülék nyomásérzékelővel és beépített időzítővel rendelkezik, így minden adott, hogy tökéletesre fejlesszük a fogmosási technikánkat, miközben az ínyvédelem is garantált.

Pótfejek az egész család számára

Az Oclean X Pro Digital fogkefével 4 db pótfejet is kapunk, melyeket a családtagjaink is használhatnak. 

Az akkumulátor-töltésjelző jelentősen megkönnyíti a dolgunkat, hiszen így mindig tudni fogjuk, hogy mikor szükséges tölteni. 

Philips Sonicare Prestige HX9992/11/12

A felső kategória képviseletében

Előnyök
  • Kétféle színvariációban is kapható
  • Műbőr tok kiegészítő
  • 5-féle tisztítási mód
  • Akkumulátorkijelző
  • Mobilalkalmazás
  • USB-töltés
Elérhető itt
ALZA.HU
Árukereső.hu



A Philips Sonicare Prestige szónikus fogkefe kétféle színvariációban is elérhető, s ami igazán vonzóvá teszi, hogy a készlet tartalmaz egy műbőr tokot is, amellyel praktikusan szállítható. 

Elegáns kivitelezésű csúcskategóriás eszköz

5-féle fogtisztítási mód közül választhatunk, emellett a klasszikusabb modelleknél is megszokott funkciókat biztosítja, úgymint nyomásérzékelés az ínyvédelem érdekében, illetve az ajánlott fogmosási időtartam figyelése, majd annak leteltével a jelzése.

Bluetoothos csatlakozással elérhetjük a hozzá tartozó alkalmazást, amellyel egészen profi szintre emelhetjük a fogápolási technikánkat. Akkumulátor kijelzője figyelmeztet a lemerülés közeli állapotra. 

Igényes műbőr tároló USB-töltési opcióval 

A Philips Sonicare Prestige szónikus fogkefét választva egy praktikus műbőr tok is a miénk lehet, így kényelmesen magunkkal vihetjük a nyaralások idejére is. Sőt, a hordtáskájában hagyva is tölthetjük, USB-töltési móddal.

Philips Sonicare Diamond Clean

A vásárlók kedvence

Előnyök
  • 3 intenzitás beállítás
  • akkumulátor kijelző
  • értesítés a fej cseréjének esedékességéről
  • 14 nap működési idő
  • időközi időzítő
Elérhető itt
ALZA.HU
pepita.hu
Árukereső.hu

A Philips Sonicare Diamond Clean a szónikus elektromos fogkefék egyik legmagasabb szintjét kínálja, ami természetesen árcéduláján is megmutatkozik, hiszen lényegesen drágább, mint a kategóriáján belül elérhető többi termék.

A speciális technológiai háttérnek köszönhetően az ultrahang habzó fogkrémet és milliónyi aprócska buborékot eredményez, melyek a legkeskenyebb fogközökbe is eljutnak, de a tisztítás hatékonyságát egy 62 000 mozgás/perc teljesítményre képes mechanikus rezgőfej támogatja meg, ami hatékonysága mellett kifejezetten kíméletes az ínyhoz és a fogzománchoz egyaránt.

Ez a teljesítmény annyira kiváló, hogy mindössze két perc fogmosás során olyan mértékű befektetett munkát kapunk, amit manuális fogkefével csak egyhónapnyi fogmosás során érhetnénk el.

Kimagasló tisztítás, ergonomikus termékdizájn

Az erőteljes technológiát a speciális sörtekialakítással ötvözve a Philips Sonicare Diamond Clean elektromos fogkefe a gyártó szerint képes akár hétszer több lepedéket is eltávolítani egy hagyományos fogkeféhez mérten, miközben a fogfehérítés terén is kétszeres hatékonyságot kínál. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy az ultrahangos megoldással lebonthatjuk vele fogainkról az összes elszíneződést, melynek eredményét már egy hét folyamatos használat után megtapasztalhatjuk majd.

Noha magának a fogkefének is modern és ergonomikus kialakítása van, a Philips Sonicare Diamond Clean esetében azonban a speciális fej (Optimal White) is hozzájárul ahhoz, hogy könnyedén megtisztíthassuk a nehezebben elérhető területeket, így akár az utolsó fogak mögött megtalálható régió lepedékmentesítése sem okoz többé problémát.

Mindezt ráadásul kimagasló biztonság, illetve gyengédség társaságában, ezáltal nem gond a tömött fog, a korona, a fogszabályzó, de még a fogpótlás sem. A termék bizonyítottan annyira jól tisztít és annyira kíméletes az ínyhoz, hogy már kéthetes használat után képes javítani annak állapotát, ezzel megszabadítva minket például a gyulladásoktól vagy a gennyes gócoktól.

Változatos üzemmódok, opcionális USB-s töltés

Természetesen a kiegészítő funkciók tekintetében is rengeteg tulajdonságot kínál a Philips elektromos fogkeféje. Alapból öt változatos üzemmód vár majd ránk, így a Clean módban például a mindennapos kimagasló tisztaságot, a Gum Care módban az íny kímélését, a Polish módban pedig a fogak fehérítését és a fogkőlerakódások eltávolítását érhetjük el.

Ezen felül ott van még a Sensitive mód, mely rendkívül kíméletes az ínyhoz és a fogakhoz, de így is hatékony tisztaságot nyújt, míg a White mód kizárólag a fehérebb fogak, az elszíneződések eltávolítása esetén alkalmazandó.

Ez azonban még közel sem minden! A Philips Sonicare Diamond Clean segít betartani figyelmeztető jelzésekkel a minimum kétperces fogmosási időt, időzítője pedig 30 másodpercenként jelez, hogy más és más területen is használjuk a fogkefét az alapos tisztítás érdekében.

Ha túl bonyolultnak tűnik a használat, az alapos leírás mellett a fogkeféhez egy Easy Start program kapcsolódik, mely segíti az első lépéseket, valamint azt is, hogy az első 14 használat során fokozatosan erősödjön a kefe intenzitása, amivel lehetőséget kapunk apránként hozzászokni működéséhez.

A fogkefe beépített akkumulátorral rendelkezik, így töltéséhez a kapcsolódó indukciós töltőpohárként emlegetett dokkolót kell alkalmaznunk, de a csomagban a tartalékfejek mellett egy a termék modern, elegáns dizájnjához maximálisan illeszkedő utazó töltőtok is megtalálható, mely USB-csatlakozón keresztül tud töltést adni az eszköznek, ami rendkívül kényelemes és praktikus megoldás, ha nem vagyunk otthon.

Curaprox Hydrosonic Pro

A gyengéd tisztítás kedvelőinek

Előnyök
  • 7 erősségi fokozat
  • innovatív csepp formájú kefefej
  • 3 különböző kefefej
  • ajándék utazótok
  • 42.000 vibráció/perc
  • fogközök tisztítása
  • csendes működés
Elérhető itt
ALZA.HU
Árukereső.hu


Amennyiben igazán professzionális elektromos fogkefét keresünk, mely minden nap képes biztosítani számunkra a megfelelő szájhigiéniát, akkor az egyik legjobb választás a Curaprox Hydrosonic Pro lesz, mely speciálisan kialakított kefefejjel, gyengéd szálakkal, és hidrodinamikai hatással gondoskodik fogaink tisztaságáról.

Fogkefe fej Curen® szálakból

A Curaprox Hydrosonic Pro kapcsán az egyik legnagyobb különlegességet a kefefej kialakítása adja. Formavilága mellett azonban fontos kiemelni a Curen® szálak alkalmazását, melyekkel képesek leszünk minden fogmosás során makulátlanul tiszta és higiénikus végeredmény elérésére, méghozzá zománckímélő formában? Hogy mi az a Curen® szál?

A Curaprox a hagyományosan használt nejlon sörték helyett Curen® szálakat alkalmaz fogkeféiben, melyek merevebbek, így fogmosás közben nedvesen is ugyanúgy megőrzik a tartásukat, mint szárazon, ezáltal nagyon gyengéden és hatékonyan tudják tisztítani a fogakat. A mechanikai tisztítás mellett ráadásul speciális hidrodinamikai hatást is elérhetünk a segítségükkel, így bármelyiket is választjuk a hét eltérő nehézségi fokozat közül, mindig biztosított lesz, hogy a teljes fogfelszín megtisztulhat, még a nehezen hozzáférhető helyeken, a fognyaknál és az ínyszéleknél is.

Változatos kefefejek a makulátlan szájhigiéniáért

Tudni kell a Curaprox Hydrosonic Pro elektromos fogkeféről, hogy svájci minőségű technológiai alapokra építették fel a tervezők, aminek jóvoltából már a kefefej kialakítása és kapcsolódó technológiája is rendkívül érdekesnek tekinthető.

Alapvetően háromféle típusú fej érhető el hozzá, így a csepp formájú erősebb és a gyengédebb sörtékkel rendelkező változatok mellett találunk egy egycsomós megoldást is, ami a nehezen elérhető területek esetén lesz a legjobb választás.

A hidrodinamikai hatással együtt ugyanis ez a kefefej tökéletes tisztaságot nyújt, mindezt pedig olyan technológiák teszik még teljesebbé, mint a CuraCurve, mely gyakorlatilag a dőlésszög módosításával páratlanul magas szintű hatékonyságot tud kínálni minden fogmosás során.

Mindezt percenként akár 42 ezernél is több vibrációval, aminek jóvoltából nemcsak a fogfelszín tisztul meg, hanem a fogközök egyaránt – a folyamathoz pedig ráadásul meglepően halk működés társul.

A hidrodinamikus hatás csodája

Mint a fentiekből már kiderült, a Curaprox Hydrosonic Pro elektromos fogkefe egyik specialitása az úgynevezett hidrodinamikus hatás. Ennek a lényege, hogy a 30 ezernél is több vibráció miatt a speciális szónikus technológia képes egy olyan erőteljes turbulenciát létrehozni – főként nyálból, vízből és fogkrémből természetesen –, mely egy rendkívül masszív örvénylésként gyakorlatilag bárhová eljut, ahová a sörték képtelenek.

Ez az erőteljes örvény például fel tudja oldani és el tudja távolítani még azt a fogakra és fogínyre lerakódott filmréteget is, melyet a sörték nem, vagy csak nagyon nehezen, ezáltal rengeteg baktériumtól, lepedéknek és egyéb kórokozónak inthetünk búcsút. Hogy az eszköz ráadásul a dokkolón keresztül nemcsak hálózatról, hanem akár egy USB portról is könnyedén feltölthető, csak további pozitívum a kiváló működési tulajdonságok mellett.

Philips Sonicare ProtectiveClean Plaque Defense HX6803/04

Kiváló ár-érték arány

Előnyök
  • fogszabályozó esetén is használható
  • nyomásérzékelő
  • értesítés a fej cseréjének esedékességéről
  • ergonomikus kialakítás

Elérhető itt

NOTINO.HU
Árukereső.hu


A Philips Sonicare ProtectiveClean Plaque Defense HX6803/04 egy szónikus elektromos fogkefe, mely ebből fakadóan mozgás és hanghullámok ötvözésével képes tisztántartani a fogazatot. A percenként 62 ezer rezgésre képes fej mellett a hanghullámok gazdagon felhabosítják a fogkrémet, amivel rendkívül hatékonyan képesek eltávolítani a lepedéket a fogak felszínéről, a fogközökből, valamint a fogínyról egyaránt.

A gyártói adatok alapján a termék annyira hatékony, hogy mindössze 2 perc használattal olyan sok tisztítóhatás éri a fogainkat, amit egy manuális fogkefe esetén csak egy teljes hónap folyamatos súrolással tudnánk megvalósítani.

Kíméletes, de mégis nagyon alapos tisztítás

A prémium minőséget képviselő és rendkívül sűrűn telepített sörtékkel együtt a Philips elektromos fogkeféje akár hétszer több lepedék eltávolítására alkalmas, a nehezen elérhető pontokat pedig a lekerekített végeknek köszönhetően tudjuk hatékonyan megmosni, így akár a legutolsó fogak hátoldala is könnyedén elérhető a segítségével.

A BrushSync technológiának hála ráadásul intelligens termékjellemzőkkel is rendelkezik a fogkefe, hiszen képes követni, hogy mennyit és milyen intenzitás mellett használjuk, ezáltal egy rövid sípolással, illetve a markolaton található jelzőfénnyel hozza tudomásunkra, hogy itt az idő kicserélni a fejet. A beépített mikrochip ráadásul képes azonosítani a csatlakoztatott fejet és szinkronizálni azt a markolattal, ami lényegesen egyszerűbbé teszi a cserét és a kapcsolódó kalibrációt.

Kifejezetten előnyös tulajdonsága a Philips Sonicare ProtectiveClean Plaque Defense HX6803/04 elektromos fogkefének, hogy rendkívül kíméletes módja a fogtisztításnak, így a tömött fogak, a koronák, a fogpótlások, sőt a fogszabályzók esetében sem kell kellemetlenségekkel vagy károkozással számolnunk.

Mindezt úgy, hogy ennek ellenére is képes maximális védelmet biztosítani a fogaknak, és megakadályozni állapotuk romlását. Ehhez a beépített nyomásérzékelő kínál további segítséget, ezáltal a fogkefe hanggal és rezgéssel figyelmeztet arra, hogy ne nyomjuk hozzá túl erősen a kefét a foghoz, ezzel ugyanis kárt tehetünk a fogzománcban.

Első elektromos fogkefének is ideális választás

A gyártó ráadásul gondoskodott arról, hogy még azok számára is könnyű legyen a fogkefe használatának elsajátítása, akinek korábban nem volt dolga, csak manuális típusokkal. Erre szolgál az Easy start program, ami az első 14 fogmosás alkalmával folyamatosan növeli a teljesítményt annak érdekében, hogy hozzá tudjunk szokni.

Ezen felül a beépített QuadPacer időzítő figyeli, hogy szájüregünk minden területét érintette-e a fogmosás, míg a Smartimer a fogorvosok által ajánlott kétperces időtartam betartására igyekszik figyelmeztetni.

Az újratölthető Lítium-ion akkumulátornak köszönhetően a fogkefe egyetlen töltéssel akár 14 napra – azaz napi két alkalommal számolva legalább 28 fogmosásra – elegendő energiát tud tárolni. Töltéséhez csomagja tartalmaz egy külön dokkolóállomást, melyhez csak egyszerűen csatlakoztatni kell az eszközt azért, hogy az akkumulátorba elég energia jusson.

Jó, ha tudsz róla!

TrueLife SonicBrush Compact Duo (TLSBCD)

A tökéletes ajándék 

Előnyök
  • USB-töltés
  • 4-féle tisztítási üzemmód
  • Kíméletes szónikus technológia (gyengédebb a zománchoz)
  • Hosszú üzemidő (akár 30 napig is bírja egy töltéssel)
  • Két készlet egy csomagban (2 fogkefe, 6 cserefej, 2 utazótok, 2 tölthető bázisalap)
  • Fejcserejelzés (kék sörték)
  • Vízálló kialakítású
Elérhető itt
ALZA.HU
NOTINO.HU
Árukereső.hu



A TrueLife SonicBrush duo készlet nagyszerű ajándék esküvőre, karácsonyra. A csomag két pakkot tartalmaz: egy-egy fogkefét, cserefejeket, utazótáskákat, újratölthető bázist mindkét készülékhez.

Kényeztető, ínymasszírozó funkció is elérhető

4 tisztítási mód közül választhatunk: a klasszikus „clean” opció a mindennapi tisztításhoz, a „sensitive” az érzékeny fogzománc és íny esetén javasolt, a „whiten” extra tisztítást biztosít a ragyogó fehér fogakért, míg a „massage” üzemmód a fogíny masszírozását teszi lehetővé. 

Hosszú akkumulátor-üzemidő a gondtalan nyaralásért

Egy töltéssel akár 30 napig is használhatjuk, ennek hála nem kell a nyaralás idején a töltésével foglalkozni. 

A speciális sörték kék színének intenzitásából tájékozódhatunk a fejcsere szükségességéről. Amint elhalványul a kék szín, az jelzi számunkra, hogy eljött a kefefej leváltásának ideje.

Az elektromos fogkefe előnyei

Hatékonyabb lepedékeltávolítás

Az egyik legfontosabb előnye az elektromos fogkefének a hagyományos típussal szemben minden kétséget kizáróan az, hogy sokkal hatékonyabban tudja eltávolítani a lepedéket a fogakról és a fogközökből, mint a hagyományos megoldás.

Tanulmányok igazolják, hogy a rezgő-forgó elektromos fogkefék minden esetben sokkal több lepedéket és baktériumot tudnak eltávolítani, mint normál társaik, amivel nemcsak a fogak épsége tartható fenn lényegesen tovább, de mindemellett a kellemetlen íngyulladások mértéke is drasztikusan lecsökkenthető vele. Ezen felül egyszerűbb elérni általa a nehezen megközelíthető pontokat, és a mozgás miatt a szűkös fogközök egyaránt könnyebben kitisztíthatók, így nincs szükség utólag fogköz-tisztító kefékre vagy fogselyemre.

Nem károsítja a fogzománcot

Fogaink nagyon gyakran azért mennek tönkre, mert a manuális fogkefét túl erősen rányomjuk, és ezzel minden nap kisebb-nagyobb sérüléseket idézünk elő a fogzománcon. Ezt a legtöbb elektromos fogkefe esetén elkerülhetjük, hiszen főleg a prémium modellek rendelkeznek úgynevezett nyomásérzékelő szenzorral, ami nem engedi, hogy ezen a téren kárt tegyünk a fogzománcban, de ezáltal az ínat és a nyelvet sem tudjuk felsérteni. A fogkövet ezzel szemben hatékonyabban távol tartja a fogaktól, hála a sűrű és egyenletes forgásnak, illetve mozgásnak, amit emberi kéz képtelen reprodukálni.

Egyszerűbb használat, eredményesebb tisztítás

Noha tény és való, hogy az elektromos fogkefe segítségével ismét meg kell tanulnunk fogat mosni, hiszen egészen másképpen működik, mint manuális társai, azonban erre már az első alkalmak után rá lehet érezni, hiszen sokkal egyszerűbb a használata.

Gyakorlatilag a fogkefét minden fogunk felszínén lassan és alaposan végig kell csak vezetni, a munka nagyrészét azonban a forgó-, rezgő- vagy ultrahangos fej végzi, ami többszörös hatékonysággal távolítja el a lepedéket még a legapróbb zugokból is. Ezzel sokkal eredményesebben tudjuk majd tisztán tartani a fogainkat, mindemellett pedig egyenletesebben, hiszen a stabil tisztítási metódust soha nem múlhatja felül az egyenetlen kézi súrolás.

Változatos üzemmódok a kívánt cél eléréséhez

Az egyszerűbb elektromos fogkefék ugyan csak egyetlen módban képesek üzemelni, azonban vannak olyan típusok – már bőven a középkategóriás szegmensben is –, melyek számtalan ilyen beépített programmal rendelkeznek annak függvényében, hogy a felhasználó mit szeretne elérni az általános tisztításon felül.

Léteznek például kifejezetten érzékeny fogakra specializált megoldások, de akadnak a fogíny masszírozását vagy a fogak fehérítését célzó módok is. Ilyenkor csak egyetlen gombnyomás, és az elektromos fogkefe működése a mi igényeinkhez igazodva működik tovább.

Beépített időmérés a tartalmas fogmosáshoz

A legtöbb ember hajlamos belefeledkezni a fogmosásba, azonban egy jobb elektromos fogkefénél találhatunk olyan opciót, melynek aktiválásával az eszköz méri helyettünk az időt. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy alkalmazhatjuk a gyári beállításokat, de akár mi is bekalibrálhatunk egy időtartamot annak érdekében, hogy mindig garantáltan elég időt töltsünk el a szájhigiénia fenntartásával.

Cserélhető sörtetípusok

A hagyományos fogkefék legnagyobb hátránya, hogy ha túl erős, illetve túl kellemetlen érzetű sörte- vagy fejtípust választottunk belőle, akkor kénytelenek leszünk elviselni a kényelmetlenséget, esetleg azonnal egy másikat választani.

Egy elektromos fogkefénél azonban eleve cserélhetők a fejek, melyeket akár darabonként is beszerezhetünk, és a legtöbbször alig drágábbak, mint a megfelelő minőségű normál típusok, ellenben nem kell minden esetben eldobnunk a komplett gépet, a megfelelő eszközhöz lehetőségünk nyílik kapcsolódó fejet venni, melyek kapcsán gyártónként eltérő, de többnyire széles kínálatból válogathatunk.

Elektromos fogkefe-típusok

Miután az első elektromos fogkefét már az 1950-es évek végén bemutatták, talán nem meglepő, hogy a több mint fél évszázad alatt történt fejlesztések során számos eltérő típusát is kifejlesztették. Ennek köszönhetően megkülönböztetünk:

  • forgó;
  • oszcilláló;
  • pulzáló;
  • forgó-oszcilláló-pulzáló;
  • szónikus;
  • és ultrahangos elektromos fogkeféket.

Lássuk, hogy mit kell tudnunk az egyes típusokról!

Forgófejes elektromos fogkefe

Az egyik legklasszikusabb típusa az elektromos fogkeféknek, mely egyszerű, de hatásos technológián alapulva úgy tisztítja a fogfelületet, hogy a rendszerint köralakú kialakítással ellátott sörtefelület körkörös mozdulatokat végez, típustól függően 4-8000 fordulatot percenként. A legtöbb embernek tipikus kezdő elektromos fogkefe, mely belépő szintként szolgál az újabb típusok felé.

Oszcillálófejes elektromos fogkefe

A forgófejes elektromos fogkefe egyik specializált változata, melynek a lényege az, hogy nem folyamatos körmozgást végez a használat során, hanem rövidebb időtartamú, váltakozó mozgást. Ez bizonyos esetekben sokkal hatékonyabb lepedékeltávolítást tesz lehetővé különösen azokon a pontokon, ahol nehéz kézi mozgással megtámogatni az elektromos fogkefe munkáját.

Pulzálófejes elektromos fogkefe

Ez a típus szintén a forgófejes elektromos fogkefe egyik specializált változata, mely forgás helyett egyfajta pulzáló mozgást végez a bekapcsolást követően. Előnye, hogy a lepedékeltávolítás területén sokkal nagyobb hatékonysággal vethető be, mint a forgó- vagy oszcillálófejes megoldások, hiszen a pulzálás során a makacs lepedékeket, a gyengébb fogkövet is ki tudja mozgatni a helyéről, így a felületet folyamatosan változó nyomással éri.

Forgó-oszcilláló-pulzálófejes elektromos fogkefe

Vannak olyan gyártók, akik képesek voltak három elektromos fogkefe-típust is egyesíteni, így született meg a forgó-oszcilláló-pulzálófejes megoldás, amiben ott van a forgás hatékonysága, az oszcillációs technológia aprólékossága, valamint a pulzálás során elérhető kimagasló tisztítási képesség.

Ennek a három alternatívának az ötvözése az egyik leghatékonyabb a jelenleg kapható elektromos fogkefék közül, a manuális típusokhoz viszonyítva pedig óriási különbséget tapasztalhatunk a használatakor.

Szónikus elektromos fogkefe

A szónikus elektromos fogkefe egy újabb szintet képvisel a forgó-, oszcilláló- és pulzálófejes típusokhoz viszonyítva, hiszen sokkal gyorsabb fejmozgást képes biztosítani oldalirányban, ezáltal bizonyos típusok akár 50 ezer mozdulatot is hozhatnak percenként, tehát a lepedék jelentés részét még súrolás útján távolítja el.

A fejmozgás mellett az ilyen fogkefe viszont képes hanghullámokat generálni, melyek segítenek a lepedék hatékonyabb eltávolításában, ezáltal még kevesebb befektetett munkával érhetünk el vele jobb eredményt, így különösen előnyös például kisgyermekek számára is.

A hagyományosabb elektromos fogkefékhez mérten természetesen drágább, ellenben sokkal jobban tisztít, a fogközöket egyaránt egyszerűbben elérhetjük vele, miközben nagyon kíméletes az ínyhez.

Ultrahangos elektromos fogkefe

Az ultrahangos elektromos fogkefe jelenleg a termékkategória egyik legjobb típusa, mely eredetileg hang nélkül dolgozott, azonban a mérnökök a teljesebb élmény érdekében zúgással egészítették ki, de valójában forgómozgásra itt már nem kerül sor, a tisztítás kizárólag ultraszónikus hanghullámokkal történik.

Az ultrahangos rezonálás során akár 96 millió rezgés is létrejöhet percenként, a direkt ehhez a termékhez kifejlesztett fogkrémek pedig a hanghullámok hatására több millió mikroszkopikus buborékot hoznak létre a szájban, melyek valóban képesek behatolni a legapróbb résekbe is, így páratlanul magas szintű tisztítást, illetve higiéniát érhetünk el a segítségével.

Milyen típusú elektromos fogkefét vegyek?

Ha elektromos fogkefét szeretnénk vásárolni, az egyik első és legfontosabb kérdés alighanem a típusokhoz kapcsolódik, hiszen a működési mód tekintetében többféle változatot tudunk megkülönböztetni ezekből a termékekből. Hogy nekünk mikor és melyikre van szükségünk?

Forgófejes elektromos fogkefe a belépőszinthez

Ez a típus leginkább a klasszikus elektromos fogkefék kedvelőinek ajánlott, ezáltal aki ismerkedik a kérdéses termékekkel, általában ebből a kategóriából választ elsőként. Ennek az oka leginkább abban keresendő, hogy elérhető áron kínál a manuális fogkeféhez mérten egyszerűbb, de mégis lényegesen alaposabb tisztítást. Igazi belépő szint, mely segít véleményt formálni az elektromos fogkefékről, így valóban leginkább kezdéshez ajánlott, vagy akkor, ha nem akarunk sokat költeni.

Oszcillálófejes elektromos fogkefe, ha egy kicsit többre vágyunk

Az oszcillálófejes elektromos fogkefét a legtöbben nem keresik célirányosan, aminek az oka leginkább az, hogy sem az árkategória, sem a működés tekintetében nem sok különbség van a forgófejes megoldáshoz mérten, így a legtöbben csak véletlenül választják.

Mivel váltakozó mozgású megoldásról van szó, ezért a lepedékeltávolításban sokkal hatékonyabb azokon a pontokon, ahol a sima forgófejes típus nem nyújt elég hatékony alternatívát. Emiatt azoknak érdemes kipróbálni, akik nem hagyományos fogszerkezettel, elálló és nehezebben megközelíthető fogakkal rendelkeznek, esetleg nincsenek megelégedve a forgófejes elektromos fogkefe teljesítményével.

Pulzálófejes elektromos fogkefe a makacs lepedékek ellen

A mechanikus működésen alapuló elektromos fogkefék egyik speciális típusát képviselik a pulzálófejes elektromos fogkefék, melyek egyáltalán nem forognak, hanem egyfajta pulzáló, vibrálómozgást végeznek. Ez a megoldás sokkal hatékonyabb a makacsabb lepedékekkel szemben is, sőt a kisebb vagy gyengébb fogkövekkel szemben egyaránt eredményesebben bevethető. Mivel ára bőven az elérhető kategóriát képviseli, érdemes lehet kipróbálni alternatívaként egy forgófejes megoldás mellé, hiszen ahhoz mérten sokkal jobb tulajdonságokat kínál.

Forgó-oszcilláló-pulzálófejes elektromos fogkefe a magas szintű hatékonysághoz

Bár csak néhány gyártó vállalkozott rá, de például az Oral-B kínálatában több olyan elektromos fogkefét is találunk, mely elegyítette a forgó-, oszcilláló- és pulzálófejes megoldást. Ha mechanikus, súroláson alapuló termékeket keressük, akkor érdemes ezt választani. Nyilván egy kicsit drágább, mint egy hagyományos forgófejes típus, de mégis töredéke egy ultrahangos modellnek, a tisztítás terén azonban közel azonos hatás érhető el vele, gyakran már bődületes teljesítmény társaságában.

Szónikus elektromos fogkefe a mechanikus és ultrahangos technika ötvözéséhez

Az egyszerűbb elektromos fogkefékhez viszonyítva a szónikus terméktípus először kísérletezett olyan technológiai megoldásokkal, melyeket jellemzően a modern fogorvosok alkalmaznak. Ennek megfelelően az efféle fogkefék az óriási teljesítményre képes mechanikus tisztítást ultrahanggal elegyítették, aminek jóvoltából a makacs lepedékek és a fogkő még azokon a helyeken is fellazul, illetve lekopik, ahová a sörték soha nem juthatnának el.

Még bőven az elérhető árkategóriában található, hatékonysága miatt pedig kifejezetten ajánlott azoknak, akik gyakran belefeledkeznek a fogmosásba, vagy gyerekek számára, akik nem ismerik a helyes fogtisztítás megfelelő módját.

Ultrahangos elektromos fogkefe a prémium szint kedvelőinek

A jelenlegi szájápolási piacon az ultrahangos elektromos fogkefék jelentik a legújabb vonulatot. Teljes egészében a fogorvosok által alkalmazott ultraszónikus technológián alapulnak, így mechanikus mozgás, súrolás nincs – ez különösen ideális akkor, ha sérülékeny a fogzománcunk vagy túl sok a fogtömésünk –, csak az ultrahang gondoskodik a lepedékek és a fogkövek leszedéséről.

Sajnos speciális fogkrém kell hozzá, de ezzel több millió aprócska buborék keletkezhet a szájban, melyek olyan helyekre is eljuthatnak – a fogközöktől kezdve a repedésekig bezárólag –, hogy azzal magas szintű tisztítást, illetve higiéniát érhetünk el. Mivel jelenleg a legújabb technológia, ez sajnos nemcsak működési tulajdonságaikon, hanem árcédulájukon is meglátszik, így jelenleg nem tartoznak a legjobb választások közé, azonban fejlődésükkel érdemes lesz odafigyelni rájuk.

Cserélhető elemes vagy beépített akkumulátoros elektromos fogkefét vegyek?

Egy nagyon fontos különbség az elektromos fogkefék között a tápellátás kérdése. Bár manapság már mindegyik típus vezeték nélküli formában üzemel, azonban léteznek cserélhető elemes és beépített akkumulátoros változatok. Hogy melyiket válasszuk?

Cserélhető elemes elektromos fogkefe

Ez a típus jelenleg szinte teljesen kiszorult már a piacról, egyedül a legolcsóbb szegmensben, mondhatni a belépő kategóriában találkozhatunk vele – főleg a gyerekeknek szánt típusoknál gyakori –, de előfordulhat néhány komolyabb tudású termék esetében. A gyártók azért nem erőltetik, mert a cserélhető jelleg rengeteg problémát eredményez, melyek a következők:

  • A szétszedhető elemfoglalatot lehetetlenség hosszabb távon vízhatlanná tenni, így egyetlen beázás elég ahhoz, hogy a fogkefe tönkremenjen.
  • Az elemek merülésével csökken az elektromos fogkefe teljesítménye, amit sok esetben egyáltalán nem érzékelünk, de a tisztítási hatékonyságot jelentősen lerontja.
  • Ha nem újratölthető elemmel használjuk, akkor rengeteg veszélyes hulladék keletkezik rövid idő alatt, miközben ez a formula gazdaságosnak sem nevezhető.
  • Ha újratölthető elemekkel működtetjük, akkor sokak számára okozhat problémát ennek a beszerzése, valamint a fogkefe állandó szétszerelése a töltés miatt.

Akkumulátoros elektromos fogkefe

A beépített akkumulátorral ellátott elektromos fogkefék jelenleg a legnépszerűbbek a piacon. Ma már minden szegmensben, a belépő szinttől kezdve a prémium kategóriáig megtalálhatók, de az ultrahanggal üzemelő típusok esetében nem is igazán lehet más gazdaságos alternatívát találni. Hogy milyen általános tulajdonságai vannak a beépített akkumulátornak?

  • Nincs szükség állandó elemcserére, az eszköz szétszerelésére, elemvásárlásra vagy elemtöltésre, ami lényegesen gazdaságosabbá teszi a szerkezet működtetését.
  • Mivel az akkumulátor nem kiszerelhető, ezért egy zárt rendszerben kapott helyet, ahová nem juthat el a víz, így elhanyagolható az ebből fakadó zárlat esélye.
  • Az akkumulátoros elektromos fogkefékhez saját dokkoló jár, melyek rendkívül egyszerűen képesek biztosítani a töltést.
  • Ma már olyan nagy kapacitású akkumulátorok is elérhetők a jobb típusokban, melyek egyetlen töltéssel akár 14 napot is kibírnak.
  • Mivel beépítik a termékbe, könnyű csatlakoztatni hozzá figyelmeztető rendszereket, ezáltal típustól függően a fogkefe képes például jelezni a merülést, ezzel elkerülhető, hogy csökkenő teljesítmény mellett használjuk, ami negatívan befolyásolja a tisztítás hatékonyságát. 
  • Az eldobható elemes megoldáshoz képest a beépített akkumulátorral kevésbé károsítjuk a környezetünket.
  • A tartósság tekintetében egy ilyen akkumulátor normál használat és rendszeres töltés mellett akár 4-5 évet is kibír, ami jellemzően normál csereciklus az elektromos fogkefék esetében.

Milyen kefefejes elektromos fogkefét válasszunk?

A kefefej tekintetében az elektromos fogkefék kapcsán nem alakult ki egy komplett szabvány abban a tekintetben, hogy milyen sörtekialakítás, forma vagy méret legyen a minden esetben alkalmazható alternatíva, de általánosságban jellemző, hogy minél kisebb és ergonomikusabb, annál könnyebben elérhetünk vele nehezebben megközelíthető helyeket a szájüregen belül. 

Rengeteg gyártó áll elő folyamatosan újabb innovációkkal a kefefejek kialakítása, a sörteelrendezés és egyebek terén. Ebben a tekintetben az Oral-B megoldásai abszolút piacvezetők, ezáltal képesek 2D-s és 3D-s kialakítással extra tisztítóhatást kínálni, esetleg jobban fehéríteni a fogakat, mint más fejtípusok. Érdemes kísérletezni, mert a legtöbb gyártó termékéhez vannak eltérő modellek, melyek lágyabb, erősebb vagy csak egyszerűen alaposabb tisztítást biztosítanak.

A sörtekialakítás minden esetben gyártófüggő, azonban a kefék formáját már sokkal inkább a típus határozza meg. Ennek megfelelően megkülönböztetünk körfejes és ovális fejű megoldásokat.

Körfejes elektromos fogkefe

A körfejes elektromos fogkefe az egyik legismertebb modell, mely a forgó-, oszcilláló és pulzáló mozgást végző típusok esetében alkalmazandó különösen gyakran. Ennek természetesen főként gyakorlati jelentősége van, hiszen a forgás vagy mozgás során sokkal előnyösebb egy kisebb, köralakú sörtekialakítással megtisztítani a fogakat, melyek jobban körbeveszik a teljes koronát, de hatékonyak akkor is, ha a fognyakak vagy a fogközök tisztításáról van szó, hiszen mechanikus mozgás során is el tudnak jutni a szűkösebb rések közé. Lényeges, hogy ezekkel a típusokkal egyszerre csak egyetlen fogat tudunk tisztítani!

Ovális fejű elektromos fogkefe

A hagyományos, azaz manuális fogkefék hosszított sörtefejére hasonlító kefemegoldások jellemzően az ultrahanggal működő elektromos fogkeféknél tekinthetők általánosnak, mert ilyenkor szélesebb sugárban lehetséges adagolni a fogak számára a szónikus hanghullámokat, melyek kimagasló szerepet játszanak a tisztításban.

Szélesebb kialakításuk miatt természetesen soha nem végezhetnek forgó mozgást, de a pulzálásra és bizonyos oszcilláló mozdulatokra alkalmasak, segítségükkel pedig egyszerre akár 2-3 fogat is tisztíthatunk, így gyorsabb, alaposabb munkát végezhetünk vele.

Egy jó tanács

Bármelyik megoldás mellett is döntünk, az elektromos fogkefék lelke a cserélhető fej, tehát érdemes olyan márka mellett dönteni, ami ismert és több helyen megtalálható, ha ugyanis új fejre lesz szükségünk, akkor jobb, ha tudunk válogatni – akár többféle sörtekialakítás közül is.

Mekkora teljesítményű elektromos fogkefét vegyek?

Szintén nagyon gyakori problémát okoz az elektromos fogkefe vásárlása előtt, hogy mekkora teljesítménye legyen a kiszemelt terméknek. Ezen a ponton hajlamosak nagyon sokan leragadni, azonban teljességgel felesleges, hiszen minden esetben a teljesítményhez igazíthatjuk a használatot, azaz olyan alaposan és olyan hosszú ideig tisztítjuk a fogunkat az adott termékkel, amennyire ez csak szükséges a teljesítmény tekintetében.

Általánosságban természetesen felállítható egyfajta arányosan változó teljesítményjellemző az elektromos fogkefék kapcsán, tehát éles különbségeket találhatunk – az átfedések mellett természetesen – a mechanikus elven működő, a szónikus és az ultrahangos elektromos fogkefék között.

A mechanikus elektromos fogkefék – tehát a forgófejes, az oszcillációs vagy a pulzáló – esetében például belépő szinten már az 5000 mozgás/perc is kifejezetten jó eredménynek számít, de gyártótól és típustól függően találhatunk olyanokat, melyek akár 10 000 mozgásra képesek, míg a pulzálás tekintetében a 40-50 ezres érték sem ritka. Ezek a számok általánosságban már elegendőnek tekinthetők, ha választanunk kell.

A szónikus elektromos fogkefék még ennél is magasabbra tudják helyezni gyakran a mércét. Nem véletlen, hogy ezek már sokkal hatékonyabb tisztításra képesek, hiszen többségük akár 30-60 ezer mozgás/perc teljesítményt tesz elérhetővé, amit ultrahangos tisztítással kiegészítve igencsak jó eredményeket tudunk elérni.

Szinte teljesen elfelejthetjük azonban a mechanikai mozdulatból fakadó adatokat, ha ultrahangos elektromos fogkefét választunk! Bár mozgásra ebben a kategóriában is sor kerülhet, az azonban maximum a rezgésig vagy a pulzálásig terjed. Sok esetben itt már milliós nagyságrendekről beszélhetünk ezen a téren, de a legtöbb gyártó fel sem tünteti, mert lényegében az ultrahang biztosítja a tisztítást, tehát egyáltalán nem lényeges, hogy mekkora a rezgési teljesítménye a fogkefének.

Milyen árkategóriából válasszunk elektromos fogkefét?

Ezen a téren nagyon sok tényezőt figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy igazán jól dönthessünk. 

Amennyiben korábban nem volt még a kezünkben elektromos fogkefe, akkor értelemszerűen nem szabad rögtön egy 50-60 ezer forintos kategóriát megcélozni és azonnal egy ultrahangos típust választani, hiszen ha ki akarjuk próbálni ezt a típusú fogtisztítást, akkor egy egyszerű forgófejes modell is tökéletesen megállja a helyét. Ezeket szinte bárhol, akár drogériában is be tudjuk szerezni, még az ismert gyártók termékei sem kerülnek 5-6 ezer forintnál többe.

Ha megtetszett a forgófejes megoldás, de egy kicsivel hatékonyabb tisztításra vagy nagyobb teljesítményre vágyunk – esetleg eleve ez az elképzelés –, akkor kiváló alternatíva lehet még mindig a mechanikus típusok között válogatni, de inkább oszcilláló vagy pulzáló, esetleg ezek elegyítését kínáló modellt választani. Ezek gyakran már 15-20 ezer forint körüli összegért beszerezhetők, és már az első használat után érzékelhető lesz, hogy mennyivel többet nyújtanak egy közönséges forgófejes modellnél.

Gyakorlott elektromos fogkefe-használóként természetesen előbb vagy utóbb biztosan ingert érzünk majd arra, hogy könnyebben és hatékonyabban tudjuk majd tisztítani fogainkat, hiszen a mechanikus megoldások ma már kiválóak, de egy szónikus elektromos fogkefével azért nem említhetők egy lapon.

Amennyiben kipróbálnánk, hogy milyen az ultrahanggal támogatott fogmosás – merthogy lényeges: itt még van súroló mozgás is –, akkor nagyjából a 30-40 ezer forintos árkategóriában elérhetünk ilyen típusokat. Kezdéshez semmiképpen nem ajánlott, de amennyiben csak elektromos fogkefével mossuk a fogunkat, érdemes lehet beruházni egy ilyenre.

Természetesen az elektromos fogkeféknek is megvan az úgynevezett prémium kategóriájuk. Ezek az ultrahangos típusok, melyek kapcsán a határ a csillagos ég, ezáltal 60-100 ezer forint körüli árat is elkérhetnek egy-egy modellért tudástól függően.

Ebben a szegmensben már csak tényleg akkor nézelődjünk, ha túl nagy fogászati problémáink vannak – tartós gyulladás, szabálytalanul nőtt fogak –, esetleg olyan kimagasló minőségű szájhigiéniát szeretnénk elérni, amihez foghatót jelenleg semmilyen más egyéb készülék nem képes nyújtani a piacon.

Milyen funkciókkal rendelkezzen egy elektromos fogkefe?

Egy elektromos fogkefe megvásárlása előtt a fentiek mellett még egy fontos tényezőt fontos figyelembe venni, méghozzá az adott termék által kínált funkciókat. Bár nyilvánvaló, hogy az árkategória függvényéhez igazodik minden elektromos fogkefe tudása, ugyanakkor léteznek olyan alapvető funkciók, melyeket az adott szinten lényeges keresni egy termék kapcsán, hiszen alaposan megkönnyíthetik a dolgunkat, illetve növelhetik a tisztítás hatékonyságát. Lássuk, hogy melyek ezek!

Nyomásérzékelő

A nyomásérzékelő funkció ma már az olcsóbb elektromos fogkefékben is megtalálható, azonban nem minden gyártó gondoskodott róla terméke esetében. Megléte azért különösen lényeges, mert sokan hajlamosak túl erősen a fogukhoz nyomni a sörtéket, ami különösen egy mechanikus mozgás esetén komoly sérüléseket tud okozni – példának okáért a fogzománcban vagy a fogtömésekben. A nyomásérzékelő viszont figyelmeztet, ha túl erős a kapcsolat a sörték és a fogak között, így mindig optimális erősségű maradhat a fogmosás.

Időmérő

Szintén nagyon sok elektromos fogkefében találhatunk már úgynevezett időmérő berendezést, ami rendkívül lényeges lehet, ha belefeledkeznénk a fogmosásba, esetleg tanácstalanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy milyen hosszú ideig kell mosni a fogunkat. A fogorvosok ajánlása szerint ugyanis egy kiadós fogmosás legalább 2 percig tart, és bár nyilván moshatjuk tovább is fogainkat, de legalább ezt az időtartamot fontos elérnünk. Ha van időmérő a készülékben, akkor 2 perc elteltével jelez majd nekünk, így mindig alapos munkát végezhetünk.

Jelzőberendezés

Nagyon hasznos funkció lehet egy elektromos fogkefén az a jelzőberendezés, mely félpercenként figyelmeztet minket, mégpedig azért, hogy ideje oldalt váltani, illetve máshol is mosni a fogunkat, ha esetleg túl sokáig súrolnánk egyetlen helyen, mert nagyon szétszórtak vagyunk, esetleg valami elterelte a gondolatainkat.

Beépített programok

Nagyjából a középkategóriától, és főleg a szónikus-, illetve ultrahangos elektromos fogkefék esetében nagyon hasznos lehet, ha a kiválasztott termék képes több programot kezelni. Ma már egy jobb elektromos fogkefében van legalább egy fogfehérítésre, valamint egy ínykímélésre szolgáló működési mód. Minden más egyelőre felesleges, de ez a kettő azért legyen meg benne, ha már úgy döntöttünk, hogy magasabb összegért választunk magunknak elektromos fogkefét.

Szoftveres támogatás

Ha szeretnénk minél többet kihozni elektromos fogkefénkből, akkor nem árt, ha szoftveres támogatással is rendelkezik, azaz össze tudjuk kötni okostelefonunkkal. Bizonyos termékek – már az olcsóbb kategóriából is – rendelkeznek kapcsolódó applikációkkal, melyek rengeteg hasznos extra funkciót adhatnak hozzá a fogkefe használatához. Mérhetik az időt, a mozgás intenzitását, hogy a szájüreg minden régióját átmostuk vele, de összeállíthatunk például komplett fogmosási programokat, illetve figyelmeztetéseket is beállíthatunk, hogy ne felejtsük el a szájhigiéniát.

Gyakran ismételt kérdések

Mikor kell kicserélni az elektromos fogkefe fejét?

Amennyiben a gyártó nem rendelkezik másként, akkor a manuális fogkefékhez hasonlóan 2-3 havonta érdemes cserélni az elhasználódott fejeket. Bizonyos modelleknél és fejtípusoknál alkalmaznak úgynevezett kopósörtéket, melyek mindig időben megmutatják, hogy mikor érkezett el a csere ideje.

Meddig bírja egy elektromos fogkefe mindennapos használat mellett?

Ez rengeteg tényezőtől függ, de általában a nevesebb gyártók termékeivel rendeltetésszerű használat esetén 4-5 éves ciklust számolhatunk. Maga a motor, a chipek vagy az ultrahangot előállító szerkezet jellemzően tovább is képes lenne üzemelni, azonban az akkumulátor rendszerint nem bírja tovább. Az állandó használatból fakadóan 4-5 év természetesen már higiéniai szempontból is fontos mérföldkő lehet a csere tekintetében.

Mennyire más az elektromos fogkefe használata a manuális típushoz képest?

Nagyon. Míg a hagyományos fogkefével kézi erejű súrló és dörzsölő mozgást végzünk, addig az elektromos fogkefével nincs szükség ilyen mozdulatok imitálására, csak tegyük a tisztítófejet a kérdéses foghoz, és minden oldalról húzzuk vele végig. Ez egyszerűbb, kevesebb befektetett munkát igénylő folyamat, mégis sokszoros hatékonyság érhető el vele.

Lehet-e helytelenül használni az elektromos fogkefét?

A manuális fogkefékhez hasonlósan természetesen az elektromos fogkefét is használhatjuk helytelenül. A leggyakoribb hiba, amikor úgy próbálunk vele fogat mosni, mint a motor nélküli típusokkal, de problémát okozhat a rossz fejválasztás, valamint akár az is, ha túl erősen rányomjuk a fogunkra. Szerencsére utóbbit ma már a legtöbb terméken belül szabályozzák a gyártók.

Gyerekek is használhatnak elektromos fogkefét?

Természetesen, sőt esetükben gyakran még előnyösebb is, hiszen nem ismerik megfelelően a fogmosás technikáját, így rövidebb idő alatt sokkal hatékonyabb fogtisztítást tudnak elérni vele, mint egy manuális típussal. Érdemes már a tejfogak korszakában megismertetni őket az elektromos fogkefe használatával, így az első csontfogak már garantáltan állandó tisztaságban és higiéniában fejlődhetnek ki. Lényeges azonban, hogy 3 éves kor alatt nem ajánlott az elektromos fogkefe alkalmazása még kivételes esetekben sem!

Tömés, korona és fogpótlás esetén is használható elektromos fogkefe?

Használható, de nem mindegyik! A gyártók rendszerint külön feltüntetik termékeiknél, hogy melyik alkalmazható problémamentesen ilyen esetekben, de ha nem, akkor érdemes lágysörtés fejet alkalmazni, azzal az esetek 99 százalékában nem szokott problémát okozni az elektromos fogkefe. Ha 100 százalékos biztonságot akarunk elérni, válasszunk ultrahangos típust, lévén ezeknél a modelleknél nincs mechanikus mozgás és súrolás, azaz biztosan nem tesz kárt a fogakban.

Fogszabályzó mellett is használható elektromos fogkefe?

Hasonló a szabály, mint a fentiekben említett példánál, azaz a puhasörtés elektromos fogkefék az esetek többségében problémamentesen, de mindig magasabb hatásfokkal alkalmazhatók, mint a manuális típusok, vagy a polírozófejes termékek. A legbiztonságosabb alternatívát azonban itt is szinte minden esetben az ultrahangos termékkategóriától kapjuk.

Hogyan kell lecserélni az elektromos fogkefe fejét?

Bár gyártónként és típusonként tapasztalhatunk némi eltérést, azonban a legtöbb esetben a fejet egy határozott mozdulattal csak le kell húzni az elektromos fogkefe testéről – némelyeknél van biztonsági gomb, esetleg egy kicsit forgatni kell rajta –, majd az új fejet ugyanúgy kell visszatenni a régi helyére. Ha a termékünkkel kompatibilis fejet választottunk, általában semmiféle problémát nem tapasztalhatunk.

Hogyan kell feltölteni az elektromos fogkefét?

A legtöbb elektromos fogkeféhez speciális dokkolót adnak, melybe csak bele kell kattintani vagy fel kell rá helyezni a készüléket az energiaátadáshoz, de léteznek olyan típusok, melyeket USB csatlakozóval láttak el azért, hogy szinte bárhol és bármikor feltölthetők legyenek. Az automatikus töltésvezérlésnek köszönhetően az akkumulátor addig tölt, amíg tele nem lesz, így nem tudunk kárt tenni benne azzal, hogy esetleg tovább töltjük a kelleténél.

Miért jobb a beépített akkumulátoros fogkefe a cserélhető elemesnél?

Egyrészt, mert töltése sokkal egyszerűbb, rendszerint tovább bírja, mint az újratölthető elem, ha pedig eldobható elemet választunk hozzá, az sem gazdaságos, sem környezetbarát nem lesz. Általános probléma még, hogy a cserélhető akkumulátor miatt a fogkefe fogórésze szétszedhető, és tartós használat mellett ide belefolyhat a víz vagy a fogkrém, ami zárlatot és a termék meghibásodását okozhatja.

A fogkő eltávolítására is alkalmas az elektromos fogkefe?

Ha nem is annyira hatékonyan, mint a fogászati eltávolítás, azonban a kisebb vagy vékonyabb fogkövet az elektromos fogkefe is el tudja távolítani. Különösen igaz ez az ultrahangos típusoknál a hanghullámok ugyanis képesek meglazítani a fogkövet, míg a sörték segítenek az egyszerűbb lepattanásban.

Fogkőeltávolítás után is használható az elektromos fogkefe?

Határozottan, sőt több tekintetben előnyösebbek is. Egyrészt segítségükkel egyszerűbb lesz megakadályozni az újabb fogkő lerakódását, másrészt az elektromos fogkefék kíméletesebbek az ilyenkor kifejezetten érzékeny ínyhez – néhány típus külön üzemmóddal is rendelkezik ehhez –, tehát az első mosások nem lesznek fájdalmasak.

Hatékonyabb az elektromos fogkefe, mint a hagyományos?

Sokszorosan! Bár gyártónként és típusként eltérnek a számadatok, illetve nyilván emberi tényezők, technikák is közrejátszanak ebben a tekintetben, de egy elektromos fogkefe nagy általánosságban lényegesen több lepedéket tud eltávolítani ugyanannyi idő alatt, mint egy manuális fogkefe, miközben jobban tisztán tudjuk tartani vele a fogközöket, a nehezen elérhető helyeket, a hatást pedig az ultrahangos megoldásokkal még magasabb szintekre emelhetjük.

Márka nélküli vagy márkás elektromos fogkefét vegyünk?

Az elektromos fogkefék nagyon széles árkategóriát ölelnek fel, így ma már a belépő szint 5-6 ezer forinttól kezdődik. Ez olyan összeg – ha azt vesszük, mit kapunk cserébe –, hogy nem érdemes elgondolkozni azon, hogy 1-2 ezer forinttal olcsóbban valami márka nélküli típust vegyünk. Ennek az oka egyrészt az, hogy az ismert gyártók garanciát, támogatást adnak a termékükhöz, évek múltán is biztosan tudunk hozzájuk cserefejet vagy töltőt vásárolni, ezen felül tesztelt technológiákon alapulnak, tehát nem kell attól félnünk, hogy nem tisztítanak hatékonyan, esetleg kárt tesznek a fogainkban.

Csak speciális fogkrémmel használható az ultrahangos elektromos fogkefe?

Nyilván nem, de a gyártók által ígért hatékonyságot csak akkor tudják magabiztosan hozni ezek a termékek, ha olyan speciális fogkrémet választunk, mely a hanghullámok hatására felhabzik, mikroszkopikus buborékjai pedig a legkeskenyebb résekbe is eljutnak, hogy ott megfelelő higiéniát idézhessenek elő.

A szónikus vagy a forgófejes elektromos fogkefe a jobb?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni az igények függvényében. Technológiai szempontból értelemszerűen a szónikus elektromos fogkefék jobbak, hiszen a mechanikus súroló mozgást ultrahangos tisztítás kíséri, míg a forgófejes esetében csak a nagy sebességgel forgó sörték, viszont ennek a technikának nyilván meglesz az ára is.

Fogfehérítésre is alkalmas az elektromos fogkefe?

Az intenzívebb mozgásnak és tisztításnak köszönhetően az elektromos fogkefék természetesen sokkal jobban el tudják távolítani a fogakról az elszíneződéseket, ezáltal lényegesen jobban fehérítik a fogakat, mint hagyományos társaik. Különösen igaz mindez az ultrahangos készülékekre, de érdemes alaposan körülnézni a piacon, hiszen vannak modellek, melyek rendelkeznek külön fogfehérítő üzemmóddal vagy ehhez kapcsolódó fejtípusokkal.

Nem kapcsol be az elektromos fogkefe, mi lehet a baj?

Ennek számtalan oka lehet. Érdemes általában a lemerült elemre és az akkumulátorra gondolni elsőként, így elemcserével és töltéssel kezdeni a hiba feltárását. Amennyiben ez sem hoz eredményt, akkor a cserélhető elemmel rendelkező típusoknál előfordulhat beázás, ami kisebb zárlatot okozhat, mely kiszárítással gyakran orvosolható. Fontos lehet fej nélkül is kipróbálni a kefe elindítását, mert gyakran annyi fogkrém kövesedik meg a mozgó alkatrészekben, hogy az szintén akadályozhatja az indulást. Amennyiben továbbra sem kapcsol be a fogkefe, nagy valószínűséggel az akkumulátor vagy a motor tönkrement, azaz itt az ideje a cserének.

Kör- vagy hagyományos alakú fejet vegyek az elektromos fogkeféhez?

A mechanikus tisztításra kitalált elektromos fogkefék esetében a köralakú fejek a legpraktikusabbak, hiszen forgó- vagy rezgőmozgással jól körbeölelik a fogakat, megfelelően tisztítanak, beférnek a legkisebb szájzugokba is. A hagyományos alakú fejek ezeknél a típusoknál általában nem érhetők el, ellenben a szónikus és az ultrahangos típusoknál érdemes ezeket választani – jellemzően többnyire ilyennel dolgoznak a gyártók –, mert egyszerre több fogat és szélesebb ívben tudunk elérni a hangsugárral.

Vérző íny az elektromos fogkefétől, mi a teendő?

Főként a mechanikus elektromos fogkefék esetében előfordulhat, hogy a fogíny a tisztítás során megsérül. Ennek az oka vagy az, hogy eleve problémás az íny, vagy az, hogy túl erős sörtékkel, esetleg gumírozott felülettel rendelkező fejjel használjuk az elektromos fogkefét, ami természetesen előidézhet ilyet. Ha nem múlik el, váltsunk puhább sörtéjű fejre, vagy magasabb kategóriába sorolandó típusok esetén válasszuk a kímélő üzemmódot.

Mivel ajánlott az elektromos fogkefe tisztítása?

Tartós használat esetén az elektromos fogkeféken megragad a fogkrém és a vízkő. Ennek letisztításához jellemzően elegendő a víz, azonban egy-két hét után gyakran már a fej is problémássá válhat. A tisztításhoz ilyen esetben a műfogsortisztító például kifejezetten jó alternatíva lehet – csak a fejet beletenni egy pohár vízbe, majd bele a tisztítószert –, míg magán az elektromos fogkefe fogófelületén egy nedves rongyot ajánlott alkalmazni.

Erőtlenné vált az elektromos fogkefe, mi lehet a probléma?

Ilyen esetekben általában szinte mindig a merülő akkumulátor okozza a problémát, így töltés után a készülék ismét visszanyeri korábbi teljesítményét. Bizonyos Philips típusú elektromos fogkeféknél létezik továbbá egy úgynevezett Easy start funkció, mely az első alkalmakkor szándékosan csökkenti a teljesítményt. Ha zavaró, kapcsoljuk ki bátran.

Elektromos fogkefe gyártók

Oral-B

Az egyik legnagyobb név a piacon, akik kifejezetten a fogápolásra specializálódtak, ezáltal a legtöbb termékkategóriában megtalálhatók, sőt a cserélhető fejek tekintetében is páratlanul széles kínálattal kecsegtetnek. Rengeteg innovatív fejlesztés és ötlet köthető hozzájuk, termékeikre pedig jellemző a magas szintű keresztkompatibilitás.

Philips

A Philips az egyik legismertebb gyártó a háztartási kisgépek-, valamint a szépségápolási termékek piacán, így természetesen az elektromos fogkefék terén is nagy kínálattal rendelkeznek. Főként a prémium szegmensben érdekeltek, kifejezetten jó termékeik vannak a szónikus és az ultrahangos típusok között.

Xiaomi

A kínai gyártó az utóbbi években szinte minden szegmensben megvetette a lábát úgy, hogy képesek voltak olcsón kimagasló minőséget kínálni. Nincs túl széles kínálatuk elektromos fogkefékből, de jellemző rájuk a rendkívül baráti ár, a magas minőség, valamint a kiemelkedő szoftveres támogatás is többek között.

Emmi-dent

Az Emmi-dent termékeiről mindent elmond, hogy egy német gyártóról van szó, akik természetesen foggal-körömmel ragaszkodnak a megszokott német minőséghez és precizitáshoz. Több szegmensben is ott vannak, de inkább a prémium kategóriás, ultrahangos fogkefék piacán sikerült nekik különlegességekkel előrukkolniuk.

Cikkünket szakmailag lektorálta: Dr. Kajdacsy Eszter