A Samsung újabb szintre szeretne lépni a hajlítható kijelzős okostelefonok piacán, ezért idén kétféle változatban jelenik meg a Samsung Galaxy Z Fold 8: egy sima és egy Ultra kiadásban.
A Samsung hivatalosan is bemutatta a Galaxy Z Fold 8 okostelefont, amely a hajlítható kijelzős készülékek következő generációjaként rögtön kétféle változatban is elérhető lesz, tehát ez az első alkalom, hogy a gyártó két könyv alakban hajlítható készüléket dob piacra egyszerre.
A kettő közül ráadásul a kisebb modell az érdekesebb, amely megőrzi a Z Foldok lényegét, de közben alacsonyabb árcédulát és csak minimális kompromisszumokat követel. Sőt, bizonyos tekintetben szimpatikusabb is lehet sokak számára.
A tömzsibb kialakítás most jó húzás volt
A Z Fold 8 egyik legnagyobb újdonsága a teljesen újratervezett termékdizájn, hiszen a hosszúkás forma helyett itt egy tömzsibb megoldásról van szó, ezért a külső 5,5 hüvelykes kijelző 16:10-es képaránya és a 7,6 hüvelykes hajlítható belső panel 4:3-as képaránya is sokaknak szerencsésebb lehet.
Mindkét képernyő Dynamic AMOLED 2X technológiára épül, 120 Hz-es kijelzővel rendelkezik, 3000 nites fényerőre képes, a Vision Boosternek hála pedig tükröződésmentes megjelenést kínál.

Mi lapul a készülékházban?
Először is óriási erő, hiszen a Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5 direkt Galaxy készülékekhez módosított lapkakészlete dolgozik benne 4800 mAh-s akkumulátorral, 45 W-os vezetékes és 25 W-os vezeték nélküli töltéssel, illetve 12/16 GB RAM-mal.
A fotózás tekintetében dupla hátlapi kamerát találunk, egy 50 megapixeles főszenzorral és egy hasonló kvalitású ultraszéles látószögű megoldással kiegészülve – a megszokott kiemelkedő szoftveres háttérrel –, de a frontkijelzőben is lesz egy 10 megapixeles szelfikamera a teljesség kedvéért.
Természetesen szoftveresen is a hajlítható- és a dupla kijelzőhöz igazították a telefon funkcióit, de kaptunk egy új típusú zsanért is belső titánréteggel, ami állítólag sokkal tartósabbá teszi az eszközöket, illetve mérsékeli a hajtogatásból fakadó gyűrődéseket.

Mit tud az Ultra változat?
Természetesen nem véletlen, hogy Ultra változat is jön a telefonból, ami követi a klasszikus nyújtott, könyves formavilágot, de hardverügyileg is mutat némi eltérést. A belső hajlítható kijelző itt például 8 hüvelykes lesz, míg a külső 6,5 hüvelyket tud majd.
Az eszköz 0,4 mm-rel vékonyabb, mint a sima Z Fold 8, ellenben 14 grammal nehezebb, és egy kicsit komolyabb extrát találunk a kamera terén, hiszen itt a fő kamera már 200 megapixeles, sőt az 50 megapixeles ultraszéles mellé a hátlapon találunk egy 10 megapixeles teleobjektívet is.
Samsung Galaxy Z Fold 8 ár & megjelenés
A Samsung Galaxy Z Fold 8 már most előrendelhető, megjelenésére pedig augusztus 7-én számíthatunk. A legolcsóbb modell a 12/256 GB-os változat lesz 759 990 forintért, de érkezik egy 12/512GB-os 829 990 forintért és egy 16GB/1TB-os verzió is 969 990 forintért.
Ha valakinek az Ultrára fáj a foga, esetében a 12/256GB-os már 829 990 forinttól indul, a két nagyobb verzió pedig 899 990 forint és 1 049 990 forint lesz.


