Ha szeretnénk kitűnni a tömegből, a Shif Mobility által gyártott SWAN elektromos roller a nagy kerekeivel és a formabontó termékdizájnjával jó hátteret nyújt majd ehhez.
Figyelemreméltó tulajdonságokkal jelentette be legújabb elektromos rollerjét a Shif Mobility, akik nemes egyszerűséggel csak SWAN névre keresztelték a terméket, ami több szempontból is felhívja magára a figyelmet.
Az e-roller egyik figyelemreméltó tulajdonsága a 16 hüvelykes küllős kerék. Ez a méret egyáltalán nem jellemző a kategórián belül, holott segítségével nagyobb stabilitás és kényelem érhető el vele vezetés közben.
A jármű ráadásul nagyon elegáns, kissé formabontó alumínium vázat kapott, ami alig 14,5 kg, nem mellesleg pedig egyszerűen összehajtható a hátsó abroncs kormány felé történő emelésével, így szállítása is kellően könnyed lett.
A rollert egy 250W-os motor hajtja, ami 400W-os csúcsteljesítménnyel és 36 Nm nyomatékkal rendelkezik, a nagy akkumulátornak köszönhetően pedig akár 35 kilométernyi hatótáv is elérhető vele egyetlen töltéssel, ami átlagosan 3-5 óráig tart.
A jármű természetesen rendelkezik minden közlekedésbiztonsági megoldással, tárcsafékek és első-hátsó világítás is helyet kapott rajta, kormányáról pedig még a digitális kijelzőt sem spórolták le.
Az egyetlen negatívuma a magas árcédula, hiszen a SWAN közel 840 ezer forintért jelent meg Európában.
Kapcsolódó kutatásunk: