iPhone 18: megjelenés, árak és minden, amit eddig tudunk

Nagy dolgokkal készül 2026-ra is telefonos fronton az Apple, így idén ősszel biztosan bemutatják majd az iPhone 18-at, de az első összecsukható iPhone egyaránt képbe került már.

Évek óta minden szeptember az Apple hónapja, hiszen a gyártó hagyományosan ekkor rántja le a leplet piacvezető okostelefonjairól. 2026-ban sem lesz ez másként, sőt egyre biztosabb, hogy a gyártó minden eddiginél nagyobb termékkínálattal jelentkezik majd.

Az eddigi hírek alapján ugyanis az iPhone 18 alapmodell mellett ott lesz a sorban egy minden eddiginél olcsóbb modell iPhone 18e név alatt, de jön a szupervékony Air második generációja, valamint az alapmodell Pro és Pro Max változata is.

A legizgalmasabbnak azonban az iPhone Fold ígérkezik, ami az Apple első hajlítható kijelzős, összecsukható készüléke lesz. Ebben a cikkben mindegyik típusról összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, ami eddig hivatalos vagy félhivatalos forrásból nyilvánosságot látott.

A drágább modellek ősszel, az olcsóbbak jövő tavasszal érkeznek

Az első és legfontosabb tudnivaló az iPhone 18 kapcsán rendhagyó módon az, hogy az Apple teljesen újragondolta a megjelenési stratégiát, ami esetünkben azt jelenti, hogy nem dobják piacra idén ősszel az összes új modellt, inkább elosztják majd az őszi és a tavaszi időszak között.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy idén ősszel csak az iPhone 18 Pro, a Pro Max és a Fold kerülhetnek a boltok polcaira, az alapmodell és az extra olcsó 18e azonban csak 2027 tavaszán.

A szemfüleseknek feltűnhetett, hogy az ultravékony Air modellt egyik helyen sem szerepeltettük. Nem véletlenül, mert az Apple egyelőre még várakozó állásponton van ezzel kapcsolatban.

Vannak pletykák őszi megjelenésről, de ezt alapvetően meghatározza, hogy az év első hónapjaiban milyen eladásokat produkál az előző generáció.

iPhone 18 és iPhone 18e

Az Apple-nek egy ideje már nem annyira fontosak az iPhone alapmodellek. Kellenek, kötelezően megjelennek, de mindig az erősebb és drágább testvérekre építik a marketinget. Ez nagyszerűen megfigyelhető az iPhone 18-nál is.

Egyrészt jövő tavaszra tolták ennek a típusnak a megjelenését – az olcsó 18e társaságában –, másrészt nem is nagyon szivárog róluk információ, mert mindenki a Pro és a Pro Max képességeire kíváncsi.

Belsős információk azért természetesen már kiszivárogtattak néhány izgalmas dolgot, így például azt, hogy a készülékbe minimum 12 GB RAM kerül, de a MacRumors értesülései  alapján a 24 megapixeles előlapi kamera is ott lesz a sorban – a korábbi 18 megapixeles helyett.

Egyszerűsített kameravezérlő gomb érkezik

Az iPhone 18 és 18e kapcsán az egyik legérdekesebb szivárgás, hogy az Apple a kameravezérlő gomb egyszerűsítésén dolgozik, amivel a céljuk a költségek csökkentése.

Mint ismert, eddig olyan kameravezérlők kerültek minden iPhone modellbe, amelyek kapacitívak, nyomásérzékelővel rendelkeznek és érzékelik az érintési gesztusokat, a nyomásszinteket.

Ezek jórésze azonban az újgenerációs modellekből eltűnik, és csak az egyszerű nyomásérzékelés marad a kamerafunkciókhoz.

iPhone 18 és 18e árak

Az alapmodell tekintetében az Apple várhatóan 800 dollár, azaz nagyjából 260-270 ezer forintos kezdőárat kalkulál majd, viszont az igazi nagydobás a legolcsóbb 18e modell lehet, lévén a pletykák szerint ezt a készüléket már az induláskor is körülbelül 200 ezer forintért kínálják.

iPhone 18 Air

Ahogyan azt fentebb is említettük már, jelenleg az iPhone 18 Air kapcsán van a legtöbb kérdés az Apple telefonjai kapcsán. Bár a cégóriásnak vannak tervei a folytatással kapcsolatban, az új modell megjelenési ütemterve ismeretlen.

Korábban arról hallhattunk, hogy az Apple 2026 szeptemberében biztosan jön az Air 2-vel, azonban nem alakultak túl jól az előző generáció eladásai, emiatt pedig a gyártó mindent újragondolt.

Belsős források szerint az Apple az elődhöz hasonló árkategóriát és ultravékony kialakítást, ámde már dupla kamerát tervez ennél a modellnél, a megjelenése viszont egészen 2027 tavaszáig csúszhat.

iPhone 18 Air ár

Mivel a gyártó ennél a modellnél nem szeretne árat emelni, ezért vélhetően az előző generáció árcédulái lesznek a mérvadók a megjelenéskor, így a 256 GB belső tárhellyel szerelt változat már 500 ezer forintért megvásárolható lesz.

iPhone 18 Pro és iPhone 18 Pro Max

Mivel az olcsóbb iPhone modellek idén nem kapnak fókuszt, ezért talán nem meglepő, hogy a legtöbb részlet a zászlóshajókról, az iPhone 18 Pro-ról és az iPhone 18 Pro Max-ról látott napvilágot. Lássuk, hogy mit tudunk eddig róluk!

Dizájn

A külső tulajdonságok tekintetében mindkettő Pro variáns a jól ismert általános termékdizájnt kapja, mint az elődök, így nagy kamerasziget és tripla lencsés kamerarendszer uralja majd a hátlapot, méghozzá egy különleges Ceramic Shield bevonattal, amely mögött MagSafe töltéshez szükséges elektronika bújik.

A hátlap állítólag kissé átlátszó lesz, de hogy ez pontosan mit jelent, még nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a Pro Max lehet az eddigi legvastagabb és legnehezebb iPhone, így 240 grammot is nyomhat, ami azért nem nagy változás az előd 233 grammjához mérten.

A színek tekintetében ismét merész árnyalatokban gondolkozik a cég, így lesz egy kávébarna, egy lila és egy bordó modell is, érdekesség pedig, hogy minimalizálják az üveg és az alumínium keret közti színkülönbséget, hogy egységesebb legyen a megjelenés.

A méretek tekintetében változás nem várható, a Pro variáns 6,3, míg a Pro Max modell 6,9 hüvelykes kijelzőt kaphat.

Arcfelismerő a kijelző alatt

Mindkét Pro modell esetében nagy újdonság lehet a Counterpoint Research elnökének értesülései alapján a kijelző mögé épített Face ID, azaz arcfelismerő rendszer, aminek egy TrueDepth kamera adná az alapját.

Az Apple állítólag már teszteli a technológiát egy speciális mikroáteresztő üvegablakkal, ami lehetővé tenné, hogy az infravörös érzékelők torzítás és lassulás nélkül biztosítsák az arcfelismerést.

Ha ez megvalósulna, akkor az elemzők szerint az iPhone 18 esetében legalább a drágább modellek elhagynák a dinamikus szigetet, és csak egy aprócska, mindössze tűfejnyi kivágás lenne a kijelző bal felső sarkában.

Erről azonban még megoszlanak a vélemények, így a Bloomberg például úgy értesült, hogy a dinamikus sziget mindenképpen megmarad, viszont sokkal karcsúbb lesz, mint korábban, sőt az előlapi kamera méreteit is jelentősen mérsékelnék.

Változtatható rekesznyílású objektív a fényképezők között

Hogy mi a helyzet a fotózással? Ebben a tekintetben még meglepően kevés információ érkezett, viszont arra már mérget vehetünk, hogy az iPhone 18 Pro mindkét változatának fő kamerája rendelkezhet változtatható rekesznyílással.

Ez sokkal több beállítási lehetőséget adhat a felhasználók kezébe, ha profi fotókat szeretnének készíteni, hiszen így manuálisan is megadható lenne, hogy mennyi fény jusson el az érzékelőkhöz.

Gyártósori értesülések alapján legalább az egyik modellben biztosan megtalálható lesz a Samsung által fejlesztett legújabb, háromrétegű képérzékelő. Segítségével jelentősen javulna a képminőség, hiszen csökkenthető lenne a zaj és növelhető a dinamikatartomány.

Szintén biztosnak vehető, hogy mindkét típusnál nagyobb rekesznyílást kaphatnak majd a fő- és teleobjektívek, így a rossz fényviszonyok melletti fotózás is szintet léphet.

A20 chip és C2 modem

Természetesen a lapkakészlet tekintetében is lesz változás az iPhone 18-nál, legalábbis ami a Pro variánsokat érinti. Az Apple a TSMC által megálmodott 2 nm-es gyártástechnológiára építve elhozza az A20-as chipet, ami legalább 15 százalékos gyorsulást és 30 százalékos hatékonyság növekedést jelenthet az A19-hez képest.

Érdekesség, hogy az A20 már támogatja majd a WMCM technológiát, ami azt jelenti, hogy a chipek memóriája ugyanarra a lapkára lesz integrálva, ami még tovább növelheti a teljesítményt – különösen az Apple Intelligence esetében –, sőt az üzemidőt egyaránt javíthatja.

Egyes pletykák szerint a sima A20-at az olcsóbb modellekbe szánja az Apple, és érkezik egy A20 Pro a zászlóshajókba, de hogy ezek mennyivel tudnak majd többet, vagy miben különböznek, azt nem tudjuk még.

Ami viszont biztos, hogy a telefonokban a gyártó legújabb C20-as modemje teljesíthet szolgálatot, és a teljesítmény tekintetében már majdnem elérti a leváltott Qualcomm modemeket.

iPhone 18 Pro és 18 Pro Max árak

Az árazásról egyelőre még nem sok pletyka látott napvilágot, de az elemzők szerint a Pro változat 1100, a Pro Max pedig 1200 dollár körül várható, ami itthon szintén 5-600 ezer forintos árkategóriába esik majd a legkisebb RAM konstrukciókkal is.

iPhone Fold

A végére hagytuk a legérdekesebb újdonságot az új iPhone-ok kapcsán, ez pedig az iPhone Fold név alatt emlegetett készülék, ami az Apple első hajlítható kijelzős, illetve összecsukható modellje lenne. Lássuk a kapcsolódó tudnivalókat!

Külső tulajdonságok

Az Apple a külső tekintetében a Samsung által már bejáratott könyv alakú készüléket képzelt el az iPhone Foldhoz, azaz lesz egy nagy hajlítható belső, és egy standard külső kijelző, Ming-Chi Kuo, a gyártó ügyeletes elemzője szerint előbbi 7,6 hüvelykes, utóbbi 5,3 hüvelykes méretben.

A készülék kifejezetten kompakt lesz, nyitott állapotban alig 4,5 mm vékony, összecsukva pedig 9 mm lesz, és az Apple állítólag titán burkolatot alkalmaz majd a súly optimalizálása, illetve a tartósság növelése érdekében.

A pletykák szerint a hajlítható kijelző olyan fejlett technológiára épül, hogy a hajtásvonal nem, vagy csak alig lesz látható. Ez alaposan megkülönbözteti majd a piacon található legtöbb készüléktől, sőt állítólag éppen ez az oka annak, hogy az Apple ilyen sokáig kivárt a saját modelljével.

A zsanérok tekintetében szintén a tartósság volt a cél, így titán és rozsdamentes acél kombinációjából tevődik majd össze.

Arcfelismerés és SIM kártya nélkül

Míg a Pro modelleknél már kijelzőbe épített Face ID-ről beszéltünk, az iPhone Fold esetében állítólag a normál Face ID is hiányzik majd, helyette egy Touch ID-t alkalmaznak nagyjából úgy, mint az Apple iPad mini gombba épített változata.

A készülék ráadásul az iPhone Air-től is lopott egy ötletet, lévén úgy tudjuk, hogy nem lesz benne hely klasszikus SIM kártyának, helyette eSIM-et használhat.

Kamerarendszer

A kamerarendszer érdekes kérdés minden hajlítható telefonnál. Ami jelenleg biztosnak tűnik, hogy az iPhone Fold hátlapján egy 48 megapixeles fő-, és egy hasonló kaliberű ultraszéles látószögű lencse dolgozik majd – méghozzá teleobjektív nélkül.

Természetesen az előlapon is lesz kamera, és ezen a téren a többi új modellnél alkalmazott 24 megapixeles szelfikamera lehet a befutó, méghozzá kijelző alá építve.

Üzemidő

Hiába összecsukható, az iPhone Fold kimagasló üzemidőt kaphat – pláne ha 2 nm-es lapkára építik fel –, hiszen minden eddiginél nagyobb akkumulátort szerelhetnek bele, aminek a kapacitása 5400 és 5800 mAh között lehet.

iPhone Fold ár

Egyelőre még nagyon kevés pletyka látott napvilágot az iPhone Fold árazásáról, azonban jelenleg úgy tudjuk, hogy az Apple 1800 és 2500 dollár közötti árcéldulát álmodott meg hozzá, azaz nem zárható ki, hogy a végösszeg itthon az egymillió forintos határt is megközelítheti.