Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

iRobot Roomba 676 robotporszívó teszt

Leteszteltük az iRobot Roomba 676 robotporszívót, mely a maga kategóriájában kifejezetten jó ár-érték arányt tud felvonultatni, méghozzá a gyártóra jellemző minőség társaságában.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a magyar háztartásokban is a robotporszívók, ami nem meglepő, hiszen ezek az aprócska gépek gyakran meglepő hatékonysággal tudnak tisztaságot varázsolni otthonunkban úgy, hogy az nekünk semmilyen különösebb erőfeszítésünkbe sem kerül.

Mint nagy robotporszívó tesztünkből már kiderült, a piacon jelenleg rendkívül sokféle modell közül válogathatunk, ha vásárlás előtt állunk, így a termékpalettán megjelentek a belépő szintet, a középkategóriát és a prémium megoldásokat kínáló modellek, sőt az egyes gyártók is egyre jobban elkülönülnek egymástól.

Újabb iRobot robotporszívó járt nálunk

A legtöbb gyártó pedig igyekszik megjelenni mindegyik szegmensben, ami igaz az iRobot termékeire is. Mint ismert, a cég már több mint 30 éve van jelen a robotika világában, még a NASA űrkutatási projektjein is dolgoztak, ennek megfelelően mindig nagy elvárásokkal közelítünk termékeikhez.

Korábban alapos tesztelésnek vetettük alá a prémium kategóriát képviselő iRobot Roomba i7+ robotporszívót, később pedig a hozzá kapcsolódó iRobot Braava jet m6 felmosó robotot is, melyek összességében elnyerték a tetszésünket, de most sikerült szemügyre vennünk egy olcsóbb kategóriába szánt, bőven 100 ezer forint alatt hozzáférhető terméket is a kínálatukból.

Hogy mennyire voltunk megelégedve ezzel az olcsó, de mutatós és egyben hatékony robotporszívóval? Az alábbiakban minden tapasztalatunkat megosztjuk veletek a Roomba 676-ról egy hónap használat után!

Tesztünk az iRobot Magyarország támogatásával valósult meg.

Csomagolás, termékdizájn

Dacára annak, hogy a termék alacsony árkategóriát képvisel, az iRobot egy prémium gyártó, akik a csomagolással és a termékdizájnnal is nagyon odafigyeltek arra, hogy a robotporszívó ne okozhasson csalódást.

Látványos doboz, biztonságos csomagolás

A gyártó odafigyelt arra, hogy már a robotporszívó csomagolása is egyfajta marketingértéket képviseljen, hiszen egy kifejezetten látványos, a termék fotóját ábrázoló színes dobozban került elhelyezésre az eszköz, mely nem árul zsákbamacskát, a kis robot a kicsomagolást követően is pontosan úgy néz majd ki, mint ahogyan a képen láthatjuk.

Ha pedig felnyitottuk a dobozt, rögtön elénk tárul a biztonságos csomagolás, hiszen a Roomba 676 nagyon gondos tervezéssel, az utolsó négyzetcentiméter kihasználásával került a vastag kartonba. Mindezt direkt az alkatrészekhez gyártott papírágyban kapjuk, a legjelentéktelenebb kiegészítők esetében is teljes nejloncsomagolással.

Tartozékok

Mivel nem képvisel magas árkategóriát, ezért értelemszerűen a dobozt nem pakolta meg a gyártó túl sok kiegészítővel, azonban minden adott hozzá, ami a beüzemeléshez és a használathoz kezdetben szükséges. A robotporszívót így egy Li-Ion akkumulátorral, szűrővel és oldalkefével szerelve találjuk meg a dobozban, azonban semmiből sincs benne plusz alkatrész a későbbi cseréhez.

Ezeket természetesen itthon ma már kényelmesen meg tudjuk vásárolni, ami a karbantartás miatt lényeges szempont a választáskor. Dobozában így a gép mellett találunk egy vaskos használati utasítást, valamint egy aprócska dokkolót, ezzel azonban sajnos a végére is értünk a tartozéklistának, pedig egy virtuális fal kijelöléséhez szükséges eszközre még nagy szükség lett volna a csomagban. Erről azonban majd később!

Termékdizájn

Maga a robotporszívó egyébiránt kifejezetten látványos megjelenést kapott, az iRobot tervezői ismét a toppon voltak a kialakítás során. A hengeres formavilágból ugyan nem sikerült kiszakadni, ellenben ezt egy sor hasznos, illetve látványos elemmel dobták fel. Ezáltal körbe-körbe kemény műanyag felületek védik a porszívót a sérüléstől, elülső felén pedig egy rugós ütközőfelület is található rajta, ami közel sem csak a saját védelmét szolgálja.

A porszívó felső részén találhatunk egy egyszerű kezelőfelületet – mindössze három gombbal –, melyek szürke alapszínükkel és háttérvilágításukkal alaposan kilógnak a szürkés-feketés közegből. Külön kiemelendő a felső részen elhelyezett kis fogantyú, ami normál esetben beleül a készülékházba, szükség esetén azonban egyszerűvé teszi a termék mozgatását.

Fejtetőre állítva az iRobot porszívója nem szolgál különösebb meglepetésekkel, a jól megszokott kialakítás vár itt ránk, ezáltal két oldalt a rugós hajtókerekek, köztük az összetett keferendszer és a kapcsolódó szívónyílás látható. Közvetlenül mögötte helyezkedik el az átlátszó portartály, előtte pedig a stabilitást és az irányítást megkönnyítő bolygókerék.

Egyszerű beüzemelés

Óriási előnye az iRobot Roomba 676 robotporszívónak, hogy beüzemelése és használata nagyon egyszerű, még azok számára sem okozhat problémát, akinek korábban nem volt ilyen terméke. Ehhez azonban nem feltétlenül a dobozban megtalált használati útmutató ad segítséget, sokkal inkább az egyszerűre vett és átgondolt megoldások, valamint a kapcsolódó applikáció.

Merthogy a beüzemelés, az otthoni hálózathoz való csatlakoztatás itt is egy okostelefonra letölthető programon alapul majd – elérhető Androidra és iOS-re egyaránt –, mely angol nyelvű ugyan, de minimális nyelvtudással, esetleg egy kis Google Fordító segítségével hamar kiigazodhatunk rajta.

Konkrétan a robotporszívó beüzemeléséhez még angoltudás sem kell, hiszen az applikáció mindössze néhány egyszerű kérdést teszt fel nekünk, egyébként a kapcsolódás zöme automatizáltan zajlik. Hogy a későbbiekben milyen mértékben alkalmazzuk, az csak rajtunk múlik majd, de mivel az iRobot termékek szoftveres háttere híresen jó, ezért érdemes lehet megtanulni a használatát.

Irányítás gombokkal

Természetesen nem leszünk rákényszerítve az okostelefonnal való irányításra, ha nem akarjuk, hiszen a porszívón van három olyan gomb, melyek kitűnően alkalmasak az általános használatra. A Clean megnyomásával például bekapcsolhatjuk, illetve kikapcsolhatjuk a robotporszívót, de ha kétszer megnyomjuk, akkor elküldhetjük takarítani a lakásban, illetve abban a helyiségben, ahol elhelyeztük.

Ezen felül találhatunk rajta még egy Spot gombot is, aminek a lényege, hogy egy kisebb terület feltakarítására kérhetjük meg a gépet, ha tehát a gyerekek összemorzsázták a szőnyeget, ezzel gond nélkül tisztíthatunk meg egy nagyjából egy négyzetméteres felületet. A Dock gomb ezen felül azt a célt szolgálja, hogy a robotporszívó magától visszamenjen a dokkolójára, azaz befejezze a munkát és feltöltsön.

A gombok egyébiránt egyben állapotjelzők is, hiszen világítanak. Ha kapcsolódtak az otthoni hálózathoz, azaz működésre készek, akkor minden zölden pompázik – munka közben ebben a színben villog –, ellenkező esetben, illetve probléma esetén pirosban tündököl.

Érdemes inkább az applikációra támaszkodni

Nem véletlenül fáradoztak azonban annyit a gyártó munkatársai az iRobot Roomba 676 robotporszívó szoftveres hátterének kidolgozásával, hiszen az iRobot Home applikáció az angol nyelv ellenére nagyon hasznos társunk lesz a termék működtetésében. A robot felső részén megtalálható gombokhoz kapcsolódó funkciók mellett ugyanis egy sor más extra elérhető itt, melyekkel érdemes foglalkoznunk.

Ennek megfelelően elegendő csak megnyitni az applikációt, majd a Clean gombbal azonnal elküldhetjük takarítani a porszívót, de ugyanúgy megállíthatjuk, megtisztíttathatunk vele egy kis területet, illetve visszaküldhetjük a dokkolójára szoftveresen. Itt is ellenőrizhetjük a WiFi csatlakozást, de az akkumulátor állapotáról is rögtön láthatunk egy átfogó visszajelzést, amit mindenképpen hasznosnak neveznénk, hiszen máshonnan ezt az információt nem kapjuk meg.

Szoftveres funkciók

Bár egy elérhető ár-érték arányt képviselő robotporszívóról van szó, azonban az applikáció, illetve a kapcsolódó tudás terén az iRobot Roomba 676 nagyon sok funkciót kínál nekünk. Válogathatunk benne például különféle programok közül, csak itt választhatunk 15-, 30 és 45 perces takarítási metódus közül, de a szoftver segítségével tudjuk beállítani, hogy a porszívó mely napokon, illetve hány órakor álljon neki takarítani. Ezen felül a szoftverrel kereshetjük a robotot, készíthetünk statisztikákat a takarítási történetről, de hasznos videókat és gyakori kérdéseket is elérhetünk általa a kiegyensúlyozott használathoz.

Ezen felül minden segítséget megkapunk itt a robot karbantartásához, ezáltal a ledolgozott időtartam alapján kalkulálja, hogy mikor kell takarítani a keféket és az egyéb alkatrészeket, sőt a portartály ürítése kapcsán egyaránt kaphatunk információkat. Nyilván egy nagyobb tudású robotporszívó esetén ennél több funkcióra számíthatunk, de ne felejtsük el, hogy egy belépő szintű termékről beszélünk, amihez képest úgyis sok extra vár ránk.

Munka közben az iRobot Roomba 676

Éppen az imént említett kategóriajellegből fakadóan nem vártunk kiemelkedő tisztítási tulajdonságokat a Roomba 676-tól, azonban különösebben nagy csalódást nem okozott számunkra. Nyilván nem a Roomba i7-tel vetettük össze a teljesítményét, hanem a saját ligájával, ahol nagyon minimális kompromisszumokkal kínál egészen kiváló takarítási tudást.

Alapos navigációs rendszer

Hogy minden helyiségben megállja a helyét, az iRobot terméke egy saját fejlesztésű iAdapt navigációs rendszert kapott, mely több érzékelő egyidejű alkalmazásával másodpercenként 67 alkalommal monitorozza a külvilágot, ami az akadályok leküzdése kapcsán igencsak lényeges. A robotporszívó nem készít térképet, nem olyan alapos ezen a téren, mint drágább társai, de amennyiben nyomon követjük az útját, akkor meglepően ügyesen körbejárja az egész lakást.

Annak ellenére is, hogy első blikkre teljesen logikátlan, amit csinál. Útja során mintha rengeteg felesleges kitérőt tenne, gyakran oda-vissza tolatgat, de valójában mindig pontosan tudja a dolgát, és alapvetően megfelelő tisztaságot hagy maga mögött, erre azonban visszatérünk majd egy kicsit később.

Alapossága ellenére néha azért bizonytalannak tűnik, pláne abban az esetben, ha az egész lakás takarítására kértük, illetve alapos programra állítottuk. Ilyen esetben volt helyiség, ahonnan alig akart kijönni. Papíron ennek az oka a koszos padlófelület lehetett volna, de mindez a tisztább konyhában történt meg gyakran, így vélhetően a járólapozott felülettel lehetett valami problémája. Természetesen mindez apróság annak fényében, hogy milyen tisztaságot hagy maga után.

Az igazi kis kamikaze

A navigációs rendszerhez szorosan kapcsolódik, hogy a Roomba 676 robotporszívó egészen sajátosan ismeri fel a környezetét, ezáltal kamikaze módjára csapódik neki gyakorlatilag mindennek a lakásban.

Nem kell megijedni, a bútorokban és a berendezési tárgyakban természetesen nem tesz kárt, de ha például van kisállat a lakásban, az itatót vagy az etetőt feldöntheti, kiboríthatja.

Hogy a becsapódást tompítsa, a porszívó elülső felén egy rugós hárítóberendezést találunk, de még ennek ellenére is nagyon hangos, amikor folyamatosan nekimegy mindennek. Kifejezetten kellemetlen tud lenni ez, ha az ember home office-ban dolgozik, hiszen olyan érzésünk lesz, mintha egy mérges anyuka vagy takarítónő csapkodna a porszívóval körülöttünk.

Virtuális fal funkció csak plusz eszközzel

Mivel a porszívó nem készít saját térképet, ezért szoftveresen sajnos nem tudunk virtuális falakat, azaz olyan zónákat kijelölni számára, ahová nem mehet be takarítani. Ez rendkívül sok kellemetlenséget okozhat a kezdő felhasználóknak, hiszen maradva a fenti kisállatos példánál: a cicák számára kitett ételt vagy italt úgy meglöki, hogy tartalma a padlóra ömlik, de okozhat kellemetlenségeket véletlenül a földön hagyott vizes palackkal és pohárral is.

Természetesen nem kell hanyagolnunk teljesen a virtuális fal funkciót, azonban ehhez egy külön kis kiegészítő megvásárlására lesz szükségünk. Ennek meglétével, illetve megfelelő elhelyezésével tudunk csak ilyen zónákat kijelölni a robotporszívó számára. Érdemes körülnézni a lakásban, hogy vannak-e olyan helyek, ahová nem akarjuk beengedni és ajtóval sem tudjuk elzárni az útját, hiszen ebben az esetben fontos lehet rögtön ezzel a kiegészítővel együtt beruházni a termékre.

Ultrahangos szennyeződés-felismerés

Az érzékelőkben gazdag kialakítás mellett a robotporszívó rendelkezik egy ultrahangos szennyeződés-felismerővel is, melyet Dirt Detect név alatt ismertünk meg. A termék általános, mondhatni mindennapi használata során nem igazán érzékeltük a jelenlétét – lehetett volna erre valami extra menüpont az applikációban –, de a lényege, hogy a porszívó a koszosabb padlórészekre többször visszatér és alaposabban feltakarítja.

Tapasztalataink szerint ezen a téren a Spot funkció előnyösebb volt, a porszívó nem mindig ismerte fel a direkt piszkosabbá tett padlófelületeket, és normál takarítás során is gyakran előfordult, hogy helyenként szöszöket hagyott maga mögött. Ezeket egy második vagy harmadik takarítás után mindig eltüntette, de nem árt számolnunk vele, hogy itt azért nem kapunk akkora teljesítményt, mint a nagyobb testvérnél.

Zárt ajtók mögött meglepően alapos

A tesztidőszak során nagyon sokat kísérleteztünk a Roomba 676-tal, hogy megtaláljuk az erősségeit és gyengeségeit. Elindítottuk például sötétben, és bár dolgozik, teszi a dolgát, azonban ilyenkor nagyon nehezen talál vissza a dokkolójára, egy kicsit úgy tűnik, mintha az eszköz megvakulna, a normálisnál is bizonytalanabbá válna. Nem árt figyelembe venni, ha ilyen közegben használnánk, bár a tisztítási tulajdonságai ebben az esetben is megmaradtak.

Igazán határozott és jó eredményeket azonban akkor értünk el a robotporszívóval, amikor zárt ajtók mögött használtuk. Beküldtük tehát egy helyiségbe, ott bezártuk az ajtót, és hagytuk takarítani – ha végzett, úgyis hangjelzést hallatott, jelezte a telefonos applikáció –, ami nagyon jó eredményeket hozott. Ilyen esetben érezhetően többször végigjárta a szobát, szinte egyáltalán nem hagyott el semmilyen koszt, így érdemes lehet helyiségekben gondolkozni vele, ha makulátlan tisztaságra vágyunk.

Akadályok leküzdése

Egyáltalán nem szerepelt rosszul az akadályok leküzdésében sem az iRobot Roomba 676, de azért akadt vele némi problémánk. A lépcsőket és a nagy szintkülönbségeket ügyesen felismerte, nem zuhant le sehonnan, ezen a téren precízen működik, de a küszöbökkel egyaránt ügyesen megbirkózott, miközben könnyen közlekedik még a vastagabb szőnyegeken is, ha szükség van rá.

Amivel gyakran akadt gondja, az a parkettára vagy járólapra, tehát csúszós felületre helyezett rongyszőnyeg volt. Rendszeresen feltekerte, maga alá gyűrte, és bár a munkában nem akadályozta, azonban ha sok ilyen van a lakásban, akkor pontosan lehet majd látni, hogy merre járt a porszívó. A zsinórok sem okoztak neki különösebb problémát, de néha azért hajlamos volt belegabalyodni a vékonyabb kábelekbe.

A tesztidőszak során mi többször is tapasztaltunk elakadást. Ilyenkor hangjelzéssel jelezte, hogy galibába került, és ha otthon tartózkodtunk, akkor egy kis segítséggel átlendítettük az akadályon. Gondot az jelentett, ha nem tartózkodott senki a lakásban, hiszen ilyenkor az ütemezett takarítás az elakadás helyszínén félbemaradt, tehát csak akkor hagyjuk otthon egyedül ténykedni, ha biztosak vagyunk az akadálymentesített környezetben.

A takarítás hatékonysága

Fentebb már említettük, hogy az iRobot Roomba 676 nem végez olyan precíz munkát, mint a lényegesen drágább Roomba i7, azonban mi nagy általánosságban így is meg voltunk elégedve a teljesítményével. Direkt kipróbáltuk egy nagyobb takarítás után, és a kis robot könnyedén megtelítette a portartályát, hiszen befért a szekrények és a komódok alá is, ami óriási előnyt jelent a makulátlan tisztaság kedvelőinek.

Kipróbáltuk a konyha padlózatán is egy nagyobb vacsorát követően, és bár sokáig járkált a helyiségben, kerülgette az asztal és a székek lábait, de nagyon ügyesen feltakarította a morzsákat. Más szennyeződésekkel is kipróbáltuk, egy adott helyiségben mindig rendkívül alapos volt, kielégítő szívóerőt produkált, így a nagyobb szöszök és egyéb darabkák sem okoztak neki problémát.

A hosszabb hajszálak természetesen számára is komoly ellenségek, ezeket minden használat után érdemes ellenőrizni, kiszedni a keféből, ellenkező esetben okozhat kellemetlenségeket hosszabb távon.

Nagyon alapos tisztítórendszer

Amiért a Roomba 676 teljesítménye a kategóriáján belül is kimagaslónak tekinthető, az minden kétséget kizáróan az alapos tisztítórendszer, mely három elemre építkezik. Lássuk, hogy melyek ezek!

Alsó forgókefék

Nem egy, hanem rögtön kettő. Pontosabban egy kefe, és egy gumilapátos megoldás található az iRobot termékében, melyek egymással szemben forognak a robotporszívó alsó felén, így elképesztő hatékonysággal képesek felszedni a port és a koszt a padlóról. A gumikefe ránézésre nem igényel karbantartást, legfeljebb porosodik, a hagyományos sörtés kefét viszont majdnem minden használat után ki kellett vennünk a helyéről.

Ez általános probléma lesz, ha kisállatok vagy hosszabb hajú családtagok élnek a háztartásban, hiszen a kefe annyira alapos, hogy a hajat és a szőrt nagyon könnyen feltekeri, és mivel ez befolyásolja a működés hatékonyságát, ezért nagyon fontos mindig tisztán tartani. Szerencsére könnyen hozzáférhető, egy alsó műanyag keret kipattintását követően azonnal kiemelhető a helyéről.

Oldalkefe

Oldalkeféből csak egyet találunk a gép egyik oldalán, mely egy háromágú, azaz három kefevégből összeállított megoldást takar. Hasonlóan masszív megoldás, mint az alsó kefe, érezhetően odafigyeltek a mérnökök a kialakításra és a pontos méretezésre. Forgó mozgásával arra hivatott, hogy a falak mentén, a sarkokban, a bútorok mellől és a nehezen hozzáférhető helyekről kitakarítsa a koszt és a port.

Működése közel sem olyan hatékony, mint az alsó kefék összehangolt jellege. Bár a port nagyon hatékonyan kisöpörte a fal mellől, ezen a téren meglepően ügyes, azonban az összegyűjtésben már nem remekelt ennyire minden esetben, és nem is ment vissza azért, hogy begyűjtse a sok koszt, maximum egy második indításkor.

Szívóerő

A szívóerőt fentebb már érintettük pár szóban, azonban a tisztítórendszer kapcsán mindenképpen ki kell emelnünk, hiszen ezen a téren meglepően kiegyensúlyozott, hatásos megoldás született. A szívómotor azt a célt szolgálja, hogy a kefék által felszedett koszt és port magába gyűjtse, és ennek az esetek többségében nagyon jól megfelel, egyedül a hajszálak okoztak neki nehézséget.

Egyébként ügyesen elbánik az általános porral, a morzsával, a nagyobb koszcsomókkal, nagyobb kihívás elé azonban nem állítottuk, hiszen a porszívót az általános tisztántartásra találták ki, és közel sem arra, hogy legódarabokat vagy fémdarabokat szívjon fel. Előbbivel ugyanakkor kisebb darabok mellett nem is lenne problémája, annyira erőteljes a szívóhatás.

Portartály

A portartály a készülék hátsó felén kapott helyet, felülről egyáltalán nem látható, fejtetőre állítva azonban rögtön elénk tárul az erősített átlátszó műanyagból készült alkatrész, mely egy átlagos lakásban, 60-70 négyzetméteren kifejezetten elégségesnek bizonyult, egyéb esetekben azonban kevés lehet. Nyilván ez attól is függ, hogy mennyire koszos a padló, hiszen a Roomba 676 nagyon alapos munkát végez, ezáltal elég hamar meg tudja tölteni a rendelkezésére álló helyet.

Konkrétan a portartály igazán könnyen üríthető. Csak meg kell fordítanunk a porszívót, melyen találhatunk egy gombot. Ennek megnyomásával egyszerűen ki tudjuk húzni a helyéről a műanyagelemet, melynek tartalmát innentől csak kiöntjük a szemétbe. Egyszerűen tisztítható, törölhető, a benne található szűrő pedig elérhető, nem kell hozzá darabokra szedni a porszívót.

Nem hangos, de nem is halk

A gyártó hivatalosan 61dB zajszintet határozott meg a robotporszívó számára, és bár nem mértük meg műszerrel, alapvetően nem neveznénk túl hangosnak, de azért halknak sem az eszközt. A hagyományos porszívókhoz képest kifejezetten barátságos a hangja, de azért a házi kedvencek így is megijedhetnek tőle, pláne abban az esetben, amikor egy kicsit nagyobb hangzavart kelt.

Erre többek között akkor kerül sor, ha akadályok nehezítik a dolgát, például a feltekeredett szőnyeg esetén hajlamos nagy hangzavart csapni, hogy kiszabaduljon és tovább tudjon gurulni a lakás más részeire. A hangzavar kapcsán leginkább a sajátos működési módja okozott kellemetlenségeket, a bútoroknak és berendezési tárgyaknak való nekicsapódás ugyanis kifejezetten bosszantó tud lenni bizonyos körülmények között.

Az ítélet, véleményünk

A fenti tapasztalatokat egy hónap folyamatos tesztelés után gyűjtöttük össze az iRobot Roomba 676 robotporszívóról, amit annak ellenére is sikerült megkedvelnünk, hogy a gyártó prémium modellje sokkal többre képes és lényegesen alaposabb munkát végez.

Az ár-érték arány tekintetében mindenképpen kitűnő tulajdonságokkal rendelkezik a termék, a maga kategóriájában rengeteg olyan funkciót vonultat fel, ami sok esetben csak a drágább modellekre jellemző, és bár követel kompromisszumokat, a végeredmény teljesen élhető, használható.

Az útkeresés tekintetében gyakran nincs a helyzet magaslatán, de a takarítás tekintetében rendkívül alapos munkát tud végezni a lakásban, ezt az érdemet pedig semmi sem tudja elvenni tőle.

Hangsúlyoznánk még egyszer, hogy a Roomba 676-ot nem lehet összehasonlítani lényegesen drágább és nagyobb testvéreivel, a maga kategóriáján belül kell értékelni, és ha összevetjük tudását a 100 ezer forint alatti árkategóriában kínált robotporszívókkal, akkor azt kell mondanunk, hogy kifejezetten jó vételnek tekinthető.

iRobot Roomba 676 robotporszívó

Főbb jellemzők
  • Vezérlés okos telefonról
  • Nagy szívóteljesítmény
  • Egyszerű használat
  • Alapos takarítás
  • Kezdő robotporszívó használóknak is jó választás
Elérhető itt
IROBOT.HU
ROBOTWORLD.HU



ElőnyökHátrányok
A maga kategóriájában alaposan takarítAngol nyelvű applikáció
Teljes programozhatóság az applikációvalNéha bizonytalannak tűnő útkeresés
Nagyon egyszerű beüzemelés és használatCsak kiegészítővel aktiválható virtuális fal
Könnyű tisztítás és karbantartásSzinte mindennek nekimegy, ilyenkor kellemetlenül hangos
Modern és masszív megjelenésNincs térképkészítés
Minőségi anyaghasználatKörnyezettől függően hamar elakad
Hivatalos magyarországi ügyfélszolgálat