Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

iRobot Roomba i7+ robotporszívó teszt

Újabb robotporszívó járt nálunk tesztelésen, így egy teljes hónapot töltöttünk el az iRobot egyik legjobb termékével, melyre több szempontból is nagyon kíváncsiak voltunk, leginkább a gyártó múltjából kifolyólag, amiért túlzás nélkül hatalmas elvárások fogalmazódtak meg bennünk.

Ennek az oka nem más, minthogy a vállalat a robotika tudományában egy igazi nagyágyúnak tekinthető, hiszen már 1990 óta azon dolgoznak, hogy olyan intelligens gépeket gyártsanak, melyek megkönnyítik az emberek mindennapjait, de dolgoztak az amerikai hadseregnek, sőt a NASA űrkutatási projektjein is.

Ilyen háttérrel azt vártuk a Roomba i7+ robotporszívótól, hogy minden téren csúcskategóriás tulajdonságokkal kecsegtet majd, és olyan lehetőségeket ad a kezünkbe, amihez foghatót más gyártó termékénél még nem láttunk.

A vágyunk részben teljesült, egy nagyon jó robotporszívót ismertünk meg az iRobot termékében, de azért nem volt mindig felhőtlen a boldogságunk a használata során. Tesztünkben el is mondjuk, hogy miért!

Tesztünk az iRobot Magyarország támogatásával valósult meg.

A Roomba i7 és i7+ közti különbség

Az iRobot jelenleg kétféle típusban kínálja a vásárlók számára a Roomba i7-et: mi az i7+ modellt vettük górcső alá, ami abban különbözik az alapkiadástól, hogy a robotporszívó mellé jár egy Clean Base névre keresztelt automatikus szennyeződésgyűjtő rendszer.

Ez arra szolgál, hogy a dokkolóhoz tartozó eszköz képes kiszippantani a robotporszívó belső tartályából egy külső porzsákba az összegyűjtött koszt és port, ami kifejezetten kényelmes megoldás, de ezt később majd bővebben is szóba hozzuk.

Amit fontos itt még kiemelni a két robotporszívó kapcsán, hogy a Roomba i7 portartálya egy kicsit nagyobb kapacitású azért, hogy ritkábban legyen szükség a manuális ürítésre, de a gyakorlatban, a mindennapi használat során ez a kis különbség alig lesz érzékelhető.

Dekoratív megjelenés, minőségi anyaghasználat

Ránézésre az iRobot Roomba i7+ robotporszívóról elmondható, hogy minden tekintetben prémium eszközzel van dolgunk.

Nagyon dekoratív, gondosan tervezett megjelenéssel büszkélkedhet minden szögből, kézbe véve pedig precíz, pontos illesztések, minőségi anyaghasználat érződik rajta, a termékkategória többi termékéhez megszokott módon minden külső eleme erősített, aprólékosan kiképzett műanyag.

Kézbe véve és működés közben is határozottan masszív, stabil szerkezetnek nevezhető, miközben elülső oldala határozott erősítést kapott a koccanások kivédése, illetve a bútorok kímélése miatt, a termékdizájn tekintetében pedig a megszokott érme alakot képviseli.

Ugyanez elmondható a automatikus szennyeződésgyűjtő rendszerről is, mely nagyon jól mutat majd minden lakásban, ránézésre úgy fest, mint egy futurisztikus kávégép, de a légtisztítók egyaránt gyakran eszünkbe juthatnak róla.

Érzékelők, LED-ek

A robotporszívó a saját fejlesztésű vSLAM navigációs technológiát alkalmazza, melyhez több érzékelő is tartozik – Lidar szenzor sajnos nincs, mely gyakran hiányzik majd –, ezek azonban kívülről egyáltalán nem láthatók. Mindent eltakartak a tervezők a termékdizájn maximalizálásának érdekében, ami kifejezetten jó összképet eredményez.

Mindeközben a nyomógombokkal is csínján bántak, de fontos kiemelni, hogy nem találkoztunk a bizonyos modellekre jellemző karácsonyfa effektussal sem működés közben.

A felső részén elhelyezett LED három színben képes pompázni, így fehér lesz takarításkor és töltéskor, kék színben játszik, ha a dokkoló felé tart, esetleg nagyon koszos felületet tisztít, hiba esetén pedig pirosra vált.

Egyszerű installáció, könnyen kezelhető applikáció

Akinek nem volt még dolga robotporszívóval, annak is garantáltan egyszerű lesz beüzemelnie az iRobot termékét, hiszen az installáció gyakorlatilag teljesen automatizált, miközben a kapcsolódó applikáció is nagyon egyszerűen kezelhető, miközben rendkívül alapos irányítási, illetve beállítási lehetőségeket nyújt a robot számára.

Az első beüzemelés során érdemes lehet az automatikus feltérképezést választani, mely nagyszerűen működik, esetünkben rendkívül könnyedén megismerte az egész lakást.

Ilyenkor még nekimegy szinte mindennek, de ebből érezhetően sokat tanul, hiszen egy második alkalommal már nem követi el ugyanazokat a hibát. Pontosabban nem olyan sokszor, de kivételek persze akadnak, erről viszont majd később!

Teljes irányítás a robot felett

Nagyon fontos, hogy bár a robot automatizáltan működik, sőt néhány takarítás után saját okostérképet készít magának – érdemes ezt megvárni, mielőtt véleményt formálunk a teljesítményéről –, ugyanakkor közben mindvégig teljes irányításunk lesz felette.

Az egyszerűen áttekinthető szoftverrel könnyedén küldhetjük takarítani csak a lakás bizonyos pontjaira, tudunk tőle automata takarítást kérni – például beállíthatjuk, hogy minden este porszívózzon fel a konyhában –, miközben a helyiségeket elnevezhetjük, de akár fel is oszthatjuk bizonyos részekre, hogy a no go zónák kijelölésével távol tartsuk a robotot olyan helyektől, ahol nem szeretnénk, ha takarítana.

Intelligens funkciók

A Roomba i7+ annyira sokoldalú és olyan sok intelligens funkcióval rendelkezik, hogy gyakorlatilag bárhová elvihetjük a lakásban, a bekapcsolást követően rögtön felismeri, melyik helyiségben van.

A robotporszívó így még akkor is használható lesz, ha nem dokkolóról indítjuk, amire a legtöbb termék nem képes, vagy csak nem annyira pontosan, mint az iRobot porszívója.

Ezen túlmenően az applikációnak bár akadnak kisebb hiányosságai – például valós időben nem tudjuk követni vele a robot útját, csak utólag –, ezek többségével azonban együtt lehet élni.

Rendkívül hasznosnak véltük ugyanakkor, hogy az app jelzi a porszívó helyzetével együtt, ha valami probléma van, így például elakadt, aminek köszönhetően azonnal a segítségére tudunk sietni.

Rendkívül alapos takarítás

Munkánk során több robotporszívót is sikerült már kipróbálnunk korábban, azonban a takarítás alaposságával az iRobot Roomba i7+ szó szerint meglepett minket.

Rendkívül jól dolgozik, több port és koszt képes összeszedni, mint például a Xiaomi Roborock S5 Max, miközben még a falak és a bútorok közelében is kiemelkedő a precizitása.

A lépcsőket nagyszerűen érzékeli, kipróbáltuk kanapén is, a munka során egyszer sem esett le róla, ügyesen felismerte a helyzetét, folyamatosan jó teljesítményt produkált, és nálunk az állatszőrrel sem volt semmi problémája.

Két cica mellett teljesített szolgálatot, szőrüket ügyesen összeszedte padlóról és szőnyegről egyaránt, sőt a hajszálakat sem hagyta ott. Ezen a téren nem árt hetente egyszer legalább ellenőrizni a főkefét, illetve megszabadítani a feltekeredett hosszabb szálaktól.

A prémium kategóriát jól mutatja, hogy ha koszosabb területet talál, ott érezhetően többet dolgozik – ilyet más robotporszívóknál korábban még nem tapasztaltunk.

Bár néha meg-megáll gondolkozni, érdekes az útvonaltervezése is, ellenben rendkívül alapos, a kijelölt helyiségek minden zegzugát bejárja.

Automatikus portartály ürítés

Szintén különlegességnek tekinthető az iRobot Roomba i7+ kapcsán az automatikus szennyeződésgyűjtő képesség, vagy más néven önürítő funkció. Mivel ez jelenleg még egyáltalán nem jellemző a robotporszívós piacon, egy kicsit szkeptikusan és tapasztalatlanul álltunk a technológiához, de mindenkit meg kell nyugtatnunk: a rendszer kiválóan működik.

Ha nem vagyunk otthon, a robotporszívó akkor is képes akár napokig működni úgy, hogy mindig üres portartállyal indul az újabb takarítási fázisnak.

Ez rendkívül fontos kényelmi funkció, hiszen a hasonló termékeknél gyakran minden egyes porszívózást követően üríteni kell a tartályt.

Hatékony, de hangos automatikus ürítés

Azt azért mindenképpen el kell mondanunk, hogy ez a tulajdonság nagyon hasznos, száraz por és kosz esetén valóban szinte semmi sem marad a tartályban a folyamatot követően, illetve hetekig hozzá sem kell nyúlnunk a porszívóhoz, azonban ennek sajnos meglesz az ára, hiszen a folyamat rendkívül hangos.

Esetünkben a két macska kifejezetten megijedt tőle, de biztosan a kisgyermekeknek is kell idő, míg hozzászoknak.

Arról nem beszélve, hogy maga a porszívó a takarítás során már semmivel sem hangosabb, mint a legtöbb társa, így ezt már a félénkebb kisállatok is meg tudják szokni.

A Clean Base névre keresztelt automatikus szennyeződésgyűjtő rendszer egyébiránt nagyon hasznos a takarítás során is. Ha például a sok macska- vagy kutyaszőrtől eltömődik vagy feltelítődik a portartály, akkor a Roomba i7+ nem áll le, mint a legtöbb robotporszívó, hanem visszamegy a dokkolóhoz, átszivattyúzza tartalmát a nagy porzsákba, majd onnan folytatja a munkát, ahol korábban abbahagyja.

Nem csak a takarításban ügyes

Egyszerűen átmászik a küszöbökön, nem okoznak neki gondot a magasabb szőnyegek, sőt mi több, a kábelrengetegből is képes kiszabadítania magát bizonyos határokon belül.

Amennyiben gondja támadna, a fentiekben már említett módon úgyis azonnal jelzi az applikáción keresztül.

A feketével meggyűlik a baja

Számunkra nagyon furcsa volt, hogy az iRobot robotporszívója még speciális beállításokkal, illetve többszöri takarítás során is nagyon nehezen birkózott meg a fekete berendezési tárgyakkal.

A fekete szőnyegeket vagy padlóburkolatokat például mélységként érzékeli, és kikerüli őket, amire nem találtunk megoldást a szoftverben, pedig a mélységérzékelő ideiglenes kikapcsolásával áthidalható probléma lenne.

Ezen felül gyakran ijesztő volt, amikor a fekete széklábaknak vagy kaspóknak a robotporszívó egyszerűen nekiment.

Az első feltérképezések során ez még elnézhető, de sajnos a sokadik takarítás mellett is előfordul. Ez nyilván nem okozna gondot, ha nem teljes sebesség és hangos csattanás társaságában tenné, ami kifejezetten zavaró, amikor otthon tartózkodunk.

A Lidar szenzorral felszerelt robotporszívóknál ilyet nem tapasztaltunk, az akadályérzékelés terén az a technológia kiforrottabb, sőt jobban érzékeli a változásokat is.

Nyilván ez is egy olyan probléma, ami csak akkor zavaró, ha otthon vagyunk a működtetés során, hogyha úgy szabályozzuk a robotporszívó indítását, hogy akkor dolgozzon, amikor senki sincs otthon, ez a jelenség csak részben írható fel a negatívumok listájára.

Az viszont már nem, hogy a robotporszívó csak nappal, azaz világosban tud üzemelni, amint sötét lesz a lakásban, elveszíti tájékozódó képességét, ami szintén gondot okozhat azok számára, akik az esti órákban, mondhatni a nap zárásaként takarítanának vele.

Egyéb furcsaságok

Miközben a hardveres fronton és a takarítás alaposságát tekintve nehéz fogást találni a Roomba i7+ robotporszívón, sajnos szoftveres tekintetben azért találkoztunk néhány furcsasággal, melyek akár kellemetlenségnek is nevezhetők a termék árkategóriájához mérten.

Többször előfordult például, hogy a porszívó takarítás közben egyszerűen leállt, majd visszament a dokkolóra, miközben sem töltésre, sem ürítésre nem volt szüksége. Ilyen esetben csak akkor tudtuk elindítani a takarítást, ha az applikációban a folytatást választottuk, noha tény, hogy ezesetben ott kezdte a munkát, ahol abbahagyta.

Szintén előfordult, hogy a takarítás végeztével a robotporszívó néhány óra töltés után elindult és körbejárja a lakást, de közben nem takarított, majd visszatéréskor kiürítette a tartályát.

Ez éppen az esti órákban fordult elő, ami kisgyermekes családok vagy koránkelők esetében komoly problémát okozhat, sőt minket meg is ijesztett, hiszen a folyamat nagyon hangos.

Ezen felül többször tapasztaltuk, hogy a porszívó nem veszi figyelembe a no-go zónákat, ami komoly gond lehet, de úgy tudjuk, hogy ez és a fenti problémák zöme egy elbaltázott szoftveres frissítésnek tudható be, amit a gyártó a jövőben orvosol majd.

Az elhangzott szoftveres hibák zöméről tud a gyártó: aki az elmúlt néhány hétben vásárolt magának iRobot Roomba i7 robotporszívót, az a hivatalos magyar forgalmazótól minden segítséget megkap, ha pedig emiatt nem vagyunk megelégedve a termékkel, akkor szükség esetén vissza is veszik azt.

Az alaposságnak és a minőségnek is ára van

Mint a fentiekben többször is felhívtuk rá a figyelmet, az iRobot Roomba i7+ egy prémium kategóriás robotporszívó, ami általánosságban ehhez illeszkedő minőséget kínál, ennek viszont ára van.

Itthon például 300 ezer forint körüli összegért lehet beszerezni az automatikus ürítőfunkcióra alkalmas, tehát portartályos dokkolóval ellátott típust, ami sokak számára nagyon magas összeg.

Ezen felül nemcsak a minőségnek, az alaposságnak is megvan az ára, hiszen a prémium takarítás miatt előfordul, hogy egy alkalommal akár többször is felporszívózza ugyanazt a helyiséget, ha szükség van rá.

Ez makulátlan tisztaságot eredményez ugyan, de automata módban egy 90 négyzetméteres házra nem lesz elegendő töltése, így legalább egyszer meg kell szakítania a teljes folyamatot – kivéve abban az esetben, ha más beállításokat alkalmazunk.

A felmosó robot

Kiegészítőként elérhető hozzá egy külön felmosó robot, mégpedig az iRobot Braava Jet M6, ami kifejezetten magas minőségben biztosítja a felmosást.

Hamarosan érkezik az iRobot Braava Jet M6 tesztünk is

A kérdéses eszköz páratlan alapossággal képes ellátni feladatát, de ennél is lényegesebb, hogy milyen nagyszerű összhangban van a Roomba i7+ robotporszívóval.

Amint előbbi végzett a lakás átporszívózásával, rögtön küldi a jelet a felmosórobotnak, mely elindul, és a kijelölt zónákban felmossa a padlót a makulátlan tisztaság érdekében.

Futurisztikus élmény, nem is lehet vitás!

Az ítélet, véleményünk

Alapvetően nem nehéz megszeretni az iRobot termékét, hiszen olyan makulátlan tisztaságot hagy maga mögött a lakásban, melyhez könnyű hozzászokni. Valóban nagyon jó termék, több tekintetben is prémium minőséget kínál, azonban sajnos nem tökéletes, sőt olyan hibái vannak, melyek szokatlanok ebben a kategóriában.

Szerencsére a legtöbb hiba szoftveresen javítható, az iRobot Magyarországtól az azt információt kaptuk, hogy a következő hetekben javítják ezeket. Tesztünkben természetesen beszámolunk a fejleményekről.

A jövőben szuper lenne, ha mi dönthetnénk a portartály ürítésének időpontjáról, valamint a fekete színnel is megbarátkozhatna a készülék.

Ezeket leszámítva a takarítás minőségére biztosan nem panaszkodhat majd senki, aki beszerez magának egy iRobot Roomba i7+ robotporszívót.

Jellemzők

  • Automata portartály ürítő rendszer
  • Ultrahangos szennyeződés érzékelés
  • Vezérlés okostelefonról
  • „Okos” térképek, automatizálási lehetőségek
  • Automata kommunikáció az opcionális felmosó robottal

Elérhető itt

ROBOTWORLD.HU
IROBOT.HU



ElőnyökHátrányok
Rendkívül alapos takarításMagas ár
Kiváló teljesítmény szőnyegenSzoftveres problémák tesztünk alatt
Automata portartály ürítés funkcióSötétben nem takarít
Hivatalos magyarországi ügyfélszolgálatProblémák a fekete színnel
Minőségi anyaghasználat 

Ajánljuk, amennyiben:

  • tökéletes tisztaságra vágyunk;
  • prémium megoldásokat keresünk;
  • sok szőnyeg van a lakásban;
  • nem tartózkodunk otthon a takarítási időszakban;
  • hetekre otthagynánk egyedül a robotot.

Nem ajánljuk, ha

  • amennyiben hangos zajokra érzékeny kisgyerek és kisállat van a lakásban az önürítő funkció zavaró lehet ;
  • nincs 300 ezer forintunk egy robotporszívóra.

Segítünk a döntésben: tekintsd meg a nagy robotporszívó tesztünket, ahol összegyűjtöttük 2021 legjobbjait.