Manapság mindannyian arra törekszünk, hogy az alapvető feladataink elvégzését minél egyszerűbbé tegyük, nincs ez másképp a kávéfőzéssel sem, hiszen mi lehetne jobb, mint egy forró feketével indítani a napot, miközben a karakteres aroma körbelengi az otthonunkat? Miért is ne könnyítenénk meg az életünket egy automata (vagy darálós) kávéfőzővel?
Ezek a modern készülékek a nevükhöz hűen képesek az egész folyamatot végigvinni, mégpedig emberi segítség nélkül, a beépített darálónak köszönhetően friss, kávéházi minőségű nedűt is kortyolhatunk. A lehetőség tehát adott, ha a szemes kávé és a minél karakteresebb, teljesebb kávéélmény rabjai vagyunk. Nekünk csupán annyi a dolgunk, hogy betöltsük a kávét, és a készülék mindent elvégez helyettünk, a darálást, a kompressziót, a lefőzést, sőt, a végén az öblítést, átmosást is.
Az alábbiakban bemutatjuk a legszuperebb masinákat, mégpedig teljesen független kutatás eredményeként, a nemzetközi és hazai vásárlói véleményeket figyelembe véve, hiteles tesztekből és forrásokból tájékozódva, hogy az olvasók számára megkönnyítsük a választást.
Tartalomjegyzék
- A legjobb automata kávéfőzők (2025)
- Jó, ha tudsz róla!
- Az automata és darálós kávéfőzők előnyei
- Milyen automata (és darálós) kávéfőzőt vegyek?
A legjobb automata (darálós) kávéfőzők
A legjobb automata kávéfőzőket a következő forrásokból választottuk:
- hazai és globális igazolt vásárlói vélemények kutatásával;
- nemzetközi tesztekből és forrásokból tájékozódva;
- saját tesztek és tapasztalatok alapján.
DeLonghi Rivelia EXAM440.55
Mi választásunk
A DeLonghi Rivelia EXAM440.55 automata (és darálós) kávéfőző a kényelmes alkalmazhatóság és a modern technológia tökéletes kombinációját nyújtja. Ez a csúcskategóriás készülék nemcsak tetszetős dizájnnal rendelkezik, hanem a mindennapi kávézási élményt is új szintre emeli, már ha csak abból indulunk ki, hogy 16-féle italt készíthetünk általa.
Intuitív érintőképernyős vezérlés
A Rivelia kávéfőző egy modern, színes érintőképernyős felülettel rendelkezik, amelyen a 16 különböző kávéital közül könnyedén választhatunk a képek alapján. A kezelőfelület egyszerűsége révén minden funkció pillanatok alatt elérhető, így még azok számára is ideális, akik először használnak automata (vagy darálós) kávéfőzőt.
Testreszabhatóság a tökéletes ízért
A készülék lehetővé teszi a kávéitalok részletes beállítását, beleértve a hosszúság (vízmennyiség) és az erősség testreszabását. Akár egy rövid, erős eszpresszóra, akár egy hosszú kávéra vágyunk, a Rivelia minden igényt kielégít.
Különböző kávébabok a kétféle tartály révén
Egyedülálló funkciója, hogy két különböző kávébabtartályt is használhatunk, így könnyedén válthatunk például egy koffeinmentes és egy klasszikus változat között, de eltérő ízeket is kipróbálhatunk a különféle kávébabok által. Ez a megoldás kellő mértékű rugalmasságot biztosít, hogy minden alkalommal az aktuális ízlésünknek, igényünknek megfelelő kávét készíthessük el.
Automata tejhabosító a krémes élvezetért
A Rivelia EXAM440.55 beépített automata tejhabosítóval rendelkezik, amely garantálja a tökéletes tejhabot minden, tejjel készült italhoz. Legyen szó latte macchiatóról, cappuccinóról, a gép minden egyes alkalommal a kávéházak minőségét hozza el az otthonunkba.
Ez a modell a kávérajongók álomgépének tekinthető, nem véletlenül esett rá a mi választásunk is, nemcsak a korszerű technológiával, felhasználóbarát funkciókkal, de az általa kínált ízélménnyel is lenyűgöz minket. A kávékészítés új dimenzióját tapasztalhatjuk meg ezzel a prémium automata kávéfőzővel!
DeLonghi ECAM22.112 Magnifica S
Nemzetközi piac kedvence
A DeLonghi ECAM22.112 Magnifica S a világ egyik legkedveltebb kávéfőzője, amely méltán nyerte el a Német Amazon’s Choice címet. Kompakt méretének, megbízható teljesítményének és sokoldalú funkcióinak köszönhetően ideális választás otthoni és irodai használatra egyaránt.
Kompakt készülék, amely kis helyen is elfér
A Magnifica S helytakarékos kialakításának köszönhetően elfér szinte bármilyen méretű konyhapulton, ennek ellenére nem kell kompromisszumot kötnünk a teljesítmény terén sem. Modern és elegáns megjelenésű, ezáltal akármilyen stílusú enteriőrbe beilleszthető.
Személyre szabott ízek 13 őrlési fokozattal
A készülék 13 különböző őrlési fokozatot kínál, így könnyen megtalálhatjuk a saját ízlésünknek leginkább megfelelő beállítást. Akár erőteljes eszpresszó, akár lágyabb hosszú kávé a cél, vagy egy habos cappuccino, a Magnifica S által garantált a frissen őrölt kávé kellemes aromával, gazdag ízélménnyel.
Tejhabosító karral felszerelt
A beépített tejhabosító kar lehetővé teszi a cappuccino, a latte macchiato és egyéb tejes italok készítését is. Mivel a tejhabosítás manuálisan oldható meg, egy kis gyakorlás szükséges, de hamar rutint szerezhetünk, ezáltal bárki kávéházi minőségű italt készíthet az otthonában.
Gyorsan, egyszerűen használható
A DeLonghi ECAM22.112 Magnifica S készüléket az egyszerű kezelhetősége minden felhasználó számára vonzóvá teszi. Az intuitív vezérlőpanellel a kávéfőzés gyerekjáték, így reggelente pillanatok alatt elkészíthetjük a kedvenc italunkat az általunk preferált beállításoknak megfelelően.
Tökéletes választás számunkra, ha prémium minőségű, kompakt, megbízható készülékre vágyunk, amellyel öröm a kávékészítés.
Krups EA810B
Hazai piac kedvence
A Krups ezen modellje kiváló ár-érték aránnyal büszkélkedhet, belépő kategóriás készülékként egyszerre kínál megfizethetőséget és megbízható minőséget. Nem véletlenül vált a hazai vásárlók kedvencévé: az Árukeresőn elért top 1 helyezése is alátámasztja mindezt. Egyszerű kezelhetősége és praktikus funkciói tökéletes választássá teszik. Ha a célunk a jó minőségű kávé garantálása minden nap, nem fogunk csalódni benne.
Felhasználóbarát kezelés, precíz vezérlés
A nyomógombos menürendszerének köszönhetően a kávékészítés gyerekjáték, a kezelőfelület gyors hozzáférést biztosít minden alapvető funkcióhoz, többek között ezért is szeretik olyan sokan, hiszen egyáltalán nem bonyolult a használata.
A beépített fém, kúpos formájú őrlő gondoskodik a kávészemek egyenletes őrléséről, amely garantálja a gazdag ízvilágot és a kellemes aromát.
Tejhabosító karral krémes finomságokat is készíthetünk
A Krups EA810B beépített tejhabosító karja lehetővé teszi, hogy például krémes cappuccinót vagy latte macchiatót készítsünk, így egy kicsit az otthonunkba csempészhetjük a vágyott kávéházi élményt. A tejhabosítás egyszerű és gyors, még a kezdők számára sem jelent problémát.
Könnyű tisztítás és szervizelhetőség
Mivel automatikus tisztítófunkcióval rendelkezik a készülék, ezáltal a karbantartása rendkívül egyszerű, ennek hála hosszabb távon is képes megőrizni a hatékonyságát. Más márkákkal ellentétben a Krups EA810B könnyen szervizelhető otthon, ami szintén hozzájárul a készülék népszerűségéhez.
Tökéletes belépő kategóriás automata (és darálós) kávéfőző azok számára, akik egyszerű, mégis megbízható megoldást keresnek, és nem szeretnének kompromisszumot kötni a kávé minőségét illetően.
Tchibo Esperto Caffe (366580)
Pénztárcabarát választás
A Tchibo Esperto Caffe kávéfőző azok számára készült, akik egy megfizethető és egyszerű megoldást keresnek az otthoni kávékészítéshez. Az elvárt, alapvető funkciói és megbízható teljesítménye miatt egyértelműen helye van a belépő szintű automata kávéfőzők között. Azok számára is megfelelő lehet, akik helyhiánnyal küzdenek, ugyanis nem igényel nagyobb területet, akár egy kisebb konyhapulton is elfér.
Egyszerűen kezelhető bárki számára
A kezelése rendkívül könnyű, ennélfogva akár kezdők számára is ideális. Gombnyomásra készít kávét, így minimalizálható az időráfordítás és az erőfeszítés, ha tehát egy pénztárcakímélő, gyors megoldást kínáló alternatívát keresünk, a Tchibo ezen készüléke jó választás lehet.
Kompakt, praktikus kialakítású
Kompakt mérete miatt szűkösebb helyeken is elfér, így a kisebb konyhákba is tökéletes.
A 10 adagos zacctartály előnyei közé tartozik, ugyanis ritkábban kell üríteni, ezáltal is időt spórolhatunk.
A Tchibo Esperto Caffe nem a speciality kávéimádókat célozza meg, de az átlagos felhasználóknak kiváló alternatíva, hiszen megfelelő minőségű kávét készít.
Mindazoknak, akik beszereznének otthonra egy modern kávéfőzőt, de nem szeretnének nagyobb összeget ráfordítani, a Tchibo automata (darálós) modellje költséghatékony választást jelent.
DeLonghi ECAM 350.50
Belépő a középkategóriába
A DeLonghi ECAM 350.50-es készülék egy kifejezetten középkategóriás modell, akik tehát igénylik a kávékészítés kényelmét és nem mondanának le a különleges ízélményekről sem, ez az automata gép ideális alternatíva. Praktikus funkciókat kínál modern érintőgombos kivitelezés mellett, valamint a beépített tejhabosító rendszerének hála tulajdonképpen bárkit profi baristává varázsol.
Kényelmes kávékészítés
Az érintőgombos kivitelnek köszönhetően egyetlen kattintással készíthetünk eszpresszót, cappuccinót vagy bármilyen tejes finomságot. Bár nem színes kijelzős, így a kezelőfelület használata igényel némi rutint, viszonylag hamar elsajátítható és onnantól kezdve gyorsan eligazodhatunk.
Személyre szabható élmény
Az ízlésünkhöz igazíthatjuk a kávénkat: beállíthatjuk az erősséget, a hőmérsékletet és az adag méretét. Bár a testreszabás kevésbé intuitív, mint a drágább modellek esetében, kávéimádóként könnyen megtalálhatjuk a nekünk megfelelő beállításokat, így nem fogunk csalódni.
Automatikus tejhabosító a tökéletes tejhabért
A beépített tejtartály, illetve az automatikus tejhabosító rendszer még egyszerűbbé teszi a krémes cappuccinók és latték elkészítését. A tejtartály könnyen kiemelhető és tisztítható, ennek hála a kávékészítés nemcsak kényelmes, de higiénikus is lehet.
A DeLonghi ECAM 350.50-es modell egy kiváló ár-érték arányú középkategóriás gép, amely egyszerre kínál kényelmet, érintőgombos kezelést és sokoldalú funkciókat az otthoni kávézáshoz.
Philips EP3343/90 Series 3300 LatteGo
A középkategória képviseletében
A Philips EP3343/90 Series 3300 LatteGo egy sokoldalú, megbízható és elegáns kávéfőző, amely a középkategóriás gépek csúcsát képviseli. Németországban az Amazon’s Choice címet is kiérdemelte, és Stiftung Warentest győztesként is elismerték, ami nagyon jól bizonyítja, hogy azt nyújtja, amit kínál, és nem hozunk rossz döntést, ha ezt a készüléket választjuk.
Bőséges testreszabási lehetőség: 12-féle kávé
Ez a gép 12 különböző kávétípus elkészítésére képes, a hagyományos eszpresszótól a tejes kávékig. Az érintőképernyős kijelző egyszerűvé és gyorssá teszi az italkészítést, nem okoz különösebb nehézséget a kezelése.
LatteGo rendszer: könnyű és higiénikus tejhabosítás
Mivel automata tejhabosítóval felszerelt és tejtartóval rendelkezik, pofonegyszerűen készíthetünk krémes cappuccinót vagy latte macchiatót. A tejtartálya egyszerűen tisztítható, higiénikusan használható, mivel könnyen szétszedhető és akár mosogatógépben is mosható.
Elegáns megjelenésű, funkciógazdag készülék
Az automata (és darálós) kávéfőző modern és elegáns küllemű, így a praktikussága mellett további előnye, hogy a konyhánk stílusos dísze is lehet. A letisztult formavilág és az érintőképernyős vezérlés kombinációja egyértelműen garantálja az egyszerű kezelhetőséget és a luxusérzetet.
A Philips EP3343/90 Series 3300 LatteGo azok számára ideális választás, akik középkategóriás termékben gondolkodnak, és nem mondanának le a prémium kávéélményről.
Philips EP3349/70 LatteGo
Arany középút
A Philips EP3349/70 LatteGo a megbízhatóság és az elvárt funkcionalitás tökéletes kombinációja, amely a kávéimádóknak nyújt kényelmes megoldást az otthoni készítéshez, fogyasztáshoz. A LatteGo rendszer és a csendes működés teszi igazán különlegessé ezt a gépet, amely méltán kiérdemelte a helyét a legjobb készülékek között.
Gyorsan tisztítható LatteGo tejadagoló rendszer
A LatteGo tejhabosító előnye nemcsak a gyors és egyszerű használat, hanem az is, hogy a tisztítása is pofonegyszerűen megoldható. A két részből álló tejhabosítót pillanatok alatt szétszedhetjük, és akár mosogatógépben is elmoshatjuk ezeket a tartozékokat, így még kényelmesebb alkalmazást tesz lehetővé.
6 különféle típus készíthető általa
A Philips automata (és darálós) kávéfőzője 6-féle kávétípust kínál, köztük a sokak által kedvelt eszpresszóval, cappuccinóval és lattéval. A kezelőfelületén könnyen eligazodhatunk, így nem okoz gondot az ízlésünknek megfelelő kiválasztása.
Csendes kávéfőzés
A Panthera fekete dizájn egyértelműen eleganciát sugároz, emiatt bármilyen stílusú konyhában jól mutat. A csendes működésének köszönhetően a reggeli kávékészítés megoldható anélkül, hogy felkeltenénk a szeretteinket.
A Philips EP3349/70 LatteGo ideális választás, ha az elvárásaink között szerepel a letisztult dizájn, az egyszerű alkalmazhatóság és a prémium kávézási élmény egy megfizethető, középkategóriás készülék által.
Smeg BCC12 Medium
A dizájn szerelmeseinek
A Smeg BCC12 Medium automata (darálós) készülék tökéletes választás, ha nem csupán egy kávékészítő gépet keresünk, hanem a különleges dizájnt és az old school stílust is értékeljük. A márka jól ismert a retró, minimalista megjelenésű termékeiről, amely vonásokat ez a modell is magában hordoz. Letisztult vonalak, prémium anyaghasználat és többféle színváltozat biztosítja, hogy tökéletesen illeszkedjen bármilyen konyhába.
Retró elegancia és prémium minőség
A BCC12-es kávéfőző nemcsak egy klasszikus gép, amelyet a frissítő fekete nedű elkészítésére használunk, hanem úgymond egy dizájnelem is, amely egy csipetnyi múltidéző hangulatot hoz el az otthonunkba.
A prémium alapanyagok nem csupán a megjelenésében érhetők tetten, hanem a hosszú távú megbízhatóságot is garantálják. A helytakarékos kialakításának köszönhetően pedig kisebb konyhákban is könnyedén elfér, eközben különleges atmoszférát teremthetünk általa, és a kedvenc korszakunkat eleveníthetjük meg.
6-féle kávéital, gőz- és forró víz funkció
A Smeg BCC12-es 6-féle kávéital elkészítésére képes, ugyanakkor a készülék tejhabosító karjával, gőzölő funkciójával selymes, krémes habot is létrehozhatunk a tejes kávékülönlegességünkhöz, míg a forró víz funkciójának hála még tea vagy egyéb forró italok készítéséhez – például forró csoki – is bevethetjük.
A Smeg ezen készüléke elsősorban azoknak javasolt, akik értékelik a nem mindennapi esztétikát és hajlandóak megfizetni a márkanév által garantált ikonikus stílust és kiváló minőséget.
Ha rajongunk a retró stílusért, és szeretnénk egyedi karaktert adni a konyhánknak, vagy akár a kávézós sarkunknak, ez a gép szuper választás.
JURA E6
Felsőkategória képviseletében
A JURA E6 automata (vagy darálós) kávéfőző a nekünk való választás, ha a prémium minőséget és a könnyű kezelhetőséget keressük. A svájci precizitással megtervezett készülék a kávéínyencek igényeit szem előtt tartva készült, ugyanis mindig garantált a tökéletes kávé, legyen az bármilyen típus, a klasszikus fekete, vagy annak egy erősebb, koncentráltabb változata, a ristretto.
Innovatív technológia az aromajegyek maximalizálásáért
A JURA ezen modellje a Pulse Extraction Process (P.E.P.) technológiával dolgozik, melynek lényege, hogy a rendszer a forró vizet rövid, szabályos időközönként vezeti át a frissen darált kávén, így az ital minden egyes kortyában megtapasztalhatjuk az aromadús, intenzív ízvilágot. Különösen a ristretto és a klasszikus feketekávé rajongói fogják értékelni ezt a technológiát.
Intelligens vízrendszer a kényelmes használatért
Ennél a kávéfőzőnél gyerekjáték a vízszűrő használata, mivel automatikusan felismeri, ha egy CLARIS Smart vízszűrőt helyezünk be. Ez nemcsak a készülék élettartamát hosszabbítja meg, hanem az elkészített kávék minőségére is pozitívan hat.
Pofonegyszerű a karbantartás az automata tisztítás révén
A JURA E6 egyik kiemelkedő előnye a felhasználóbarát kialakítása, illetve az, hogy egyetlen gombnyomással elkészíthetőek a kedvenc kávéitalaink, legyen az eszpresszó, cappuccino vagy egy klasszikus hosszú kávé. Az automatikus tisztítási rendszer pedig biztosítja, hogy a gép karbantartása szintén gyorsan és egyszerűen megoldható legyen, így jócskán megkönnyíti a mindennapi használatot.
Ha ezt a készüléket választjuk, megtapasztalhatjuk a kávékészítés új szintjét, a modern technológia, a stílusos dizájn és a kiemelkedő teljesítmény együtt garantálják, hogy minden nap egy különleges pillanat legyen az, amikor belekortyolunk a karakteres ízvilágú kávénkba.
DeLonghi PrimaDonna Soul ECAM 610.55 SB
Prémium választás
A DeLonghi PrimaDonna Soul ECAM 610.55 SB automata (és darálós) kávéfőző a prémium kategória csúcsát képviseli, modern funkciókkal és kiváló teljesítménnyel. Ideális választás azok számára, akik a kávékészítésben nem kötnek kompromisszumot, és egyszerre várják el a stílusos megjelenést, az innovatív technológiát és a maximális kényelmet.
Intuitív érintőképernyős vezérlés
A gép kiemelkedő 4,3 hüvelykes, színes TFT érintőképernyős kijelzővel rendelkezik, amely egyszerű kezelést biztosít. Az egyérintéses kávéital-készítés mellett lehetőség nyílik testre szabott receptek létrehozására is.
Telefonos vezérlés a Coffee Link applikációval
A PrimaDonna Soul a modern technológiát képviseli, minden szempontból megfelel a mai kor kívánalmainak, ugyanis a Coffee Link alkalmazással is vezérelhető, amelyen keresztül az összes recept testre szabható. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy bármikor, bárhonnan irányítsuk a kávéfőzőnket, és az ízlésünkhöz igazított kávékülönlegességeket készítsünk.
Kiemelkedő kapacitás és csendes működés
A készülék 500 g-os tartálya biztosítja, hogy ritkábban kelljen újratölteni, így ideális nagyobb háztartások számára vagy akár irodai környezetbe. A halk működés szintén egy olyan előnye, amely a mai fejlett világunkban abszolút elvárható egy korszerű készüléktől. Ugyancsak felhasználóbaráttá teszi, hogy 21 különböző kávéreceptet kínál egy gombnyomásra.
A DeLonghi ezzel a modelljével a prémium kávéfőzők tökéletes példáját hozta el számunkra innovatív funkciókkal, elegáns megjelenéssel. Egy szuper eszköz a kávérajongóknak, akik a legjobbat keresik.
Jó, ha tudsz róla!
JURA Z10
A választék csúcsa
A JURA Z10 a kávéimádók világának felsőbb szintjét képviseli, amely minden tekintetben csúcskategóriás, a piac legjobbjának tekinthető. Elegáns megjelenésével, modern technológiájával és a kompromisszumok nélküli teljesítményével is igazolja mindezt. A Z10-es modell minden részletében tetten érhető a prémium minőség és az innováció.
Kifinomult dizájn és funkcionalitás
A gondosan megtervezett külső dizájn mellett a “belső” technológia is a legmagasabb színvonalat képviseli. Az állítható csepegésmagasság révén különböző méretű csészékhez is kényelmesen használható, ma egy koncentrált feketére vágyunk, holnap egy bögrényi hosszú kávéra? Nem akadály, ha a kedvenc “csészénk” egy kicsit nagyobb a megszokottnál.
Magas fokú testreszabhatóság
A Z10 automata (darálós) kávéfőző egyértelműen kiemelkedik a piacon a rendkívül fejlett testreszabhatóságával, amely lehetővé teszi, hogy a kávét teljes mértékben a saját ízlésünkhöz igazítsuk. Akár az őrlés finomságát, akár az ital hőmérsékletét vagy erősségét szeretnénk szabályozni, minden funkció egyszerűen elérhető és könnyen beállítható.
Csúcstechnológiás tejhabosító
A géphez egy könnyen csatlakoztatható tejhabosító is tartozik, amely garantálja a tökéletes tejhabot, legyen szó cappuccinóról, latte macchiatóról vagy más tejalapú kávéitalról. A Z10 a legkülönbözőbb kávéitalokat képes elkészíteni a legjobb minőségben.
Nem egyszerűen egy kávéfőzővel gazdagodhatunk, ha mellette döntünk – ez mondhatni egy életstílus alapját jelenti, hiszen a készülék azok számára készült, akik a legfelsőbb szintet, a felsőkategória csúcsát keresik. Kompromisszumoktól mentes luxusra és teljesítményre vágyunk? Ez esetben is van választásunk!
Az automata és darálós kávéfőzők előnyei
Az elmúlt években ezek a korszerű, felhasználóbarát készülékek a kávérajongók kedvenceivé váltak, ami nem is meglepő, hiszen egyetlen gombnyomással elkészíthető az ízlésünknek megfelelő kávé, ugyanis a teljes folyamat automatizált. A legfontosabb előny, hogy a beépített daráló révén friss, kiváló minőségű forró feketét szürcsölhetünk. Egyes modelleknél lehetőségünk nyílik az őrlési finomságot is beállítani, ezáltal valóban tökéletes ízélményben lehet részünk, mintha a kedvenc kávézónkban készült volna az ital.
Egy efféle készülék egyszerűen használható, nem kell bajlódnunk a kézi darálóval, könnyű tisztán tartani, és páratlan minőséget garantál, ennél kényelmesebb módja nemigen létezik a kávéfőzésnek, amely során ráadásul nem kötünk kompromisszumot az aromát és az ízélményt illetően sem.
Milyen automata (és darálós) kávéfőzőt vegyek?
A fent említett legjobb gépek áttanulmányozása mellett az alábbi szempontokat is érdemes figyelembe venni, így gyerekjáték lesz a számunkra legideálisabb készülék beszerzése.
Az automata kávéfőzők piacán bőséges a márkaválaszték, ezek a gyártók különböző árkategóriákban kínálnak megbízható, sokoldalú gépeket, de az ár-érték arányon túl feltétlenül gondoljuk át a személyes kávéfogyasztási szokásainkat, és olyan modellt válasszunk, amely hosszú távon is megfelel az elvárásainknak.
Az őrlő típusa, mechanizmusa
Az elkészített kávé minősége az őrlés finomságán, a szemcseméreten, az alkalmazott mechanizmuson, valamint az alapanyagon is múlik. Eszerint lényeges kérdés, hogy a beépített daráló késes vagy őrlőköves, ez utóbbi finomabb és egységesebb szemcseméretet tesz lehetővé. Számíthat az őrlőkő formája is, hogy például lapos vagy kónuszos.
Találkozhatunk fémből és kerámiából készült késes változattal is, míg a fémek strapabíróak és időtállóak, az őrlés során felmelegedhetnek, emiatt a szemek megéghetnek kicsit, ez pedig nyomot hagyhat a kávé ízében. A kerámia változatok kevésbé melegednek fel, viszont nem olyan tartósak, mint a fémből készültek, könnyebben sérülhetnek.
Egy olyan darálós kávéfőző mindenképpen előnyt élvez, amely többféle őrlési finomság beállítását teszi lehetővé, de természetesen nem csupán ez számít a választás során.
Gőzfúvókás vagy automata tejhabosítóval ellátott?
Ez szintén a kávézási szokásainktól függ, hiszen ha szeretjük magunk elkészíteni a tejhabot, akkor a gőzfúvókás is megfelelő lehet, viszont, ha a klasszikus eszpresszón túl a tejes kávékölteményeket is imádjuk, és nem szívesen bíbelődnénk a tejhabosítással, dönthetünk a tejadagoló rendszerrel ellátott, azaz automata tejhabosítóval felszerelt változat mellett. Ez utóbbinak előnye, hogy kényelmes, nem fröcskölődik ki a készítés során a tej, tisztábban, higiénikusabban elvégzi helyettünk a készülék ezt a lépést is. Hátrány viszont, hogy a tejtároló tisztítására külön figyelmet kell szentelnünk.
A víztartály és a kávétároló mérete
Ez megintcsak annak a függvénye, hogy milyen gyakran kávézunk, naponta hány csészét fogyasztunk szívesen, illetve milyen környezetben használnánk a gépet. Otthon kizárólag a párunkkal hódolnánk ennek a szenvedélynek, esetleg a családunk több tagja is kávéimádó, vagy irodába keresünk egy megbízható készüléket?
Vegyük figyelembe azt is, hogy gondot okoz-e a víztartály gyakori utántöltése, és általában friss, zamatos kávéra vágyunk, ami érdekében közvetlenül a főzés előtt töltenénk be a szemes változatot? Vagy előre betáraznánk több napra is? Hiszen a legtöbb kávéfőző módot kínál nagyobb mennyiségű kávé tárolására is, noha az állás hatással lehet az ízélményre.
Egyedi igények, speciális funkciók
Mivel elérhetők már okosfunkciókkal rendelkező készülékek is, így tulajdonképpen rajtunk áll, hogy a kényeztetés milyen fokára vágyunk. Este bekészítenénk a csészénket, reggel pedig a karakteres, friss kávéaromára ébrednénk? Ez is lehetséges egy időzítős okosmodellel, amelyet a telefonunkon lévő applikációval is irányíthatunk.
Az állítható csepptálcás változatok többféle csészeméret, akár nagyobb bögre aláhelyezését is lehetővé teszik, ha olykor egy lórugásnyi feketével vagy egy különleges, habos kávékölteménnyel indítanánk a napot, erre is lesz lehetőségünk.
Bizonyos típusok vízszűrővel is rendelkezhetnek, ennek előnye, hogy a vízkeménység kevésbé fogja befolyásolni az elkészült forró nedű minőségét. Ugyanakkor számít az is, hogy mennyire könnyű a tisztítás folyamata, így a vízkőtelenítő és öntisztító funkcióval bíró készülékek előnyösebbek, hiszen egy gombnyomás és elvégzik önmaguk a teljes átöblítést, vízkőtelenítést. Szerencsére a legtöbb mai darab, ennek eleget is tesz, inkább az a kérdés, hogy milyen mennyiségben, gyakoriságban és milyen típusú italt fogyasztunk a legszívesebben, ugyanis egyes modellek forró víz funkciót is kínálnak, ezáltal teát és forró csokit is készíthetünk.
Reméljük, hogy segítettünk a döntésben, és rengeteg örömet hoz majd a mindennapokba az új készülék. A kávézás jóval több, mint gondolnánk, egyesek számára egy külön életstílus, egy kis rituálé, amely összehozza a családot és barátokat egy-egy meghitt beszélgetés, délutáni kikapcsolódás erejéig.
Kapcsolódó anyagunk: