Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Redmi Buds 5: elragadó árcédulával és 40 órás üzemidővel érkezik a legújabb Xiaomi fülhallgató

A Redmi Buds 5 egy megfizethető, mégis nagy tudású vezeték nélküli fülhallgató, ami igazi ár-érték arány bajnok lesz a piacon.

Óriási bemutatót tartott Kínában a Xiaomi cégóriáshoz tartozó Redmi, akik évek óta több szegmensen belül is az élen járnak, ha olcsó, de nagy tudással rendelkező készülékeket keresünk magunknak.

A kínai bemutatón a Redmi Note 13 okostelefonok, valamint a Redmi Pad SE táblagép mellett sokak nagy örömére lehullott a lepel a Redmi Buds 5 vezeték nélküli fülhallgatóról is, ami magabiztosan hozza a korábbi generációra jellemző sajátosságokat, így a rajongókat sikerült azonnal levennie a lábukról.

Mindez nem meglepő, hiszen vezeték nélküli fülhallgató tesztünkben a Buds 4 Lite-ot már korábban beválogattuk a legjobbak közé, a most érkező újdonság pedig majdnem minden tekintetben túltesz rajta.

Új kialakítással növelték az ergonómiát

Már ránézésre is alaposan megváltozott elődjéhez mérten a Buds 5. A száras kialakításnak köszönhetően a gyártó sokkal jobb ergonómiát ígér, ezáltal nemcsak könnyebb lesz beilleszteni a terméket a fülbe, hanem biztosabb tartásra is számíthatunk tőle.

A színek tekintetében fekete, világoskék és fehér árnyalatok közül válogathatunk majd, sőt érkezik egy speciális kiadás is. Ehhez a Xiaomi összefogott az AAPE ruhamárkával, ami egy fiatalos és vagány festésben nyilvánulhat meg.

46dB-es zajszűrés és háromszintű zajcsökkentés

Szintén nagy előrelépésnek számít, hogy a Redmi Buds 5 fülhallgatói már 2 kHz-es szélessávú tartományban dolgoznak, amihez háromszintű zajcsökkentő technológiát dolgoztak ki a mérnökök, így 46dB-es zajszűrést kapunk tőle.

Mindezt dupla mikrofonnal és mesterséges intelligenciával egészítették ki, így használjuk akár zenehallgatásra, akár telefonálásra, ez az eszköz szinte minden közegben kristálytiszta hangot garantál.

40 órás üzemidő

Az üzemidőt tekintve szintén magasra tette a lécet az eszköz. A töltőtokkal együtt ugyanis a fülhallgató akár a 40 órás üzemidőt is eléri, és ha mindez nem lenne elegendő, mindössze 5 perc töltéssel újabb 2 óra használatot tesz lehetővé.

A megnövelt akkumulátor mellett ezt részben azzal érte el a Redmi Buds 5, hogy már Bluetooth 5.3-as technológiára épül, ami nemcsak gyorsabb és hatékonyabb, hanem az üzemidővel is takarékosabb.

A hangzás minőségére sem lehet panasz

A Xiaomi a hangzás tekintetében is nagyon odatette magát ezzel a fülhallgatóval. Az akusztikus kamrák mellett például extra nagy polimer titán bevonatú membránt tartalmaz, és nem véletlenül kapta meg a Netease Cloud Music tanúsítványt.

Ez az eszköz ugyanis valóban nagyon jól szól, és mindenki megtalálhatja vele a saját beállításait, hála a Xiaomi Earbuds alkalmazásból elérhető konfigurációs lehetőségeknek.

A Redmi Buds 5 ára

Tudni kell, hogy a Redmi egyelőre csak Kínában mutatta be a Buds 5-öt, de az ottani árak felénk is jelzésértékűek lehetnek. Az alapkiadás például 27 dollárnak megfelelő összegért lett beharangozva, ami jelenlegi árfolyamon nem egészen 10 000 forint.

Bár nem valószínű, hogy felénk megjelenhet, azonban az AAPE kiadásról tudni kell, hogy az sem lesz sokkal drágább. Ezt 40 dollárra árazták, ami jelenleg valamivel kevesebb mint 15 000 forint.

Képek forrása: mi.com