Megnéztük, hogy mit tud a gyakorlatban az Ultenic U20 vezeték nélküli állóporszívó, ami ár-érték arányt tekintve egyáltalán nem okozott csalódást, bár igaz: meglepetést sem.
Izgatottan vetettük bele magunkat az Ultenic U20 tesztelésébe, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a gyártó részéről terméket teszteltünk. Bár tudtuk, hogy a név ezer szállal kötődik a nálunk már többször bizonyított Proscenichez, mégis volt bennünk egy egészséges izgalom.
Ez azonban rögtön elmúlt, ahogy kibontottuk a porszívó csomagolását, hiszen jól megszokott megoldások, dizájnelemek és az első kipróbálást követően az elvárt teljesítmény fogadott minket, így biztosak vagyunk benne, hogy a gyártó a jövőben fontos szerepet játszik majd vezeték nélküli porszívó tesztjeinken.
Lássuk azonban előbb, hogy miként is sikerült levennie minket a lábunkról ennek a háztartási gépnek, ami magabiztosan indul az ár-érték arány bajnokságon.
Ultenic U20
Igényes csomagolás, minden fontos kiegészítővel
A termék csomagolása bár nem túl extra, de alapvetően igényesnek nevezhető. Egyszerű barna dobozkában kapott helyet, rajta a termék rajzával, futurisztikus jelzésekkel, a kibontást követően pedig rögtön egy kis összefoglaló segédlettel.
Ez az extra karton ugyanis nemcsak a felső részt erősíti meg jelentős mértékben, de mindemellett egy aranyos kutyus társaságában hasznos tisztítási tanácsokkal szolgál, felhívja a figyelmünket a garanciára, valamint arra is, hogy a gyártó segít nekünk, ha elakadtunk volna valamivel.
A porszívó darabokra szedve, méretre és formára gyártott hungarocell rekeszekben kapott helyet, így minden oldalról védve vannak az ütésektől és a fizikai hatásoktól, sőt az extra nejlonnal még a nedvességtől is.
Az Ultenic érezhetően figyelt arra, hogy szállítás során még a legkíméletlenebb helyzetekben is biztosítsa a csomagolás az alkatrészek épségét, tehát bátran rendeljük meg online, a csomagolás miatt nincs ok az aggodalomra.
Minden benne van, ami a beüzemeléshez és a használathoz kell
A jól kitöltött csomagocskában gyakorlatilag egy talpalatnyi hely sem maradt kihasználatlanul, hiszen a gyártó minden fontos eszközt és kiegészítőt a rendelkezésünkre bocsájtott, egyedül a magyar nyelvű használati utasítás maradt ki, de mivel teljesen egyértelmű az angol kézikönyv is, ez nem olyan nagy negatívum.
A dobozkában a porszívó mellett megtaláljuk külön az akkumulátort – a fúrógépekhez hasonló módon kell felpattintani a helyére –, egy fali tartót a szükséges csavarokkal és dübelekkel, a hálózati töltőt, a hajlítható szívócsövet és természetesen a készülék lelkét biztosító motoros főkefét.
Ezen felül elhelyeztek benne még egy megkérdőjelezhető minőségű résszívócsövet – elég gyenge műanyagból készült –, egy extra HEPA szűrőt, valamint a készülék tisztításához elengedhetetlen pengés-sörtés eszközt.
Egy perc alatt összerakható és használatba vehető
Bár magyar nyelvű útmutató nincs hozzá, az porszívó nagyon gyorsan összerakható még akkor is, ha korábban nem volt ilyen készülék a kezünkben. Nincs más teendőnk, mint a porszívóhoz csatlakoztatjuk a szívócsövet, a szívófejet és az akkumulátort, majd rögtön indíthatjuk is a kicsikét.
Ez garantáltan senkinek sem vesz el az életéből többet, mint egyetlen perc, és mivel a termék feltöltött akkumulátorral érkezik, gyakorlatilag azonnal használatba vehető.
Egységes termékdizájn, általában jó anyaghasználat mellett
A termékdizájn kapcsán két nagyon fontos dolgot ki kell emelnünk a sorból. Az első, hogy az Ultenic terméke több tekintetben is hasonlóságot mutat néhány Proscenic modellel.
Példának okáért a csatlakozások, a porszívó kialakítása, a teljes portartály, sőt még a kis LED kijelző is egy az egyben úgy néznek ki, mint a korábban tesztelt Prosenic P16 esetében. Ez nyilván nem probléma, de mindenképpen fontos tudnivaló főleg azoknak, akik a dizájn alapján választanak.
Ha pedig dizájn, már az említett Proscenic modell is alaposan hajazott a Dyson megoldásaira, ez az Ultenic termék azonban még jobban ebbe az irányba terelődött a lila és a bronz alapszínek hangsúlyozásával.
Egyet azonban nem vehetünk el tőle: a végeredmény nagyon jól néz ki, a mérnökök érezhetően sokat dolgoztak vele annak érdekében, hogy elérjék ezt az eredményt, mindezt ráadásul úgy, hogy az nem ment az anyagminőség rovására.
A porszívó jórészt műanyag, de a szívócső például masszív könnyűfém, ugyanakkor a műanyagok is a jobb minőségűek, masszívak, nagyon jó illesztéseket kaptak, nem lötyög, nem zörög rajta semmi, egyedül a szívócső és a porszívó összeköttetése lett gyengébb.
Itt egy nagyon határozott illesztési problémát érzékeltünk, ami más modelleknél nem igazán jellemző, és mivel ezen a ponton nagy terhelés kap az eszköz a takarítás során, nem mehettünk el mellette szó nélkül.
Amit azonban nagyra értékeltünk, hogy az Ultenic mérnökei nagy figyelmet fordítottak a termék kiegyensúlyozására, így támasztás nélkül is megáll a saját „lábán”, illetve esetünkben főkeféjén, ami megkönnyíti a tárolást.
Az Ultenic U20 vezeték nélküli állóporszívó a gyakorlatban
Szívóerejére nem panaszkodhatunk
A 600 W-os motorral rendelkező porszívó gyári szívóértéke 55 000 Pa, ami papíron orbitálisnak tűnik, és el kell mondanunk, hogy egyáltalán nem találtunk benne kivetnivalót a gyakorlatban, de egy ilyen értéktől mi személy szerint többet vártunk.
Ez ugyanis már egy hagyományos porszívó szintje, azonban érzetre közel sem tudott olyan eredményt elérni, nem szívta magához a szőnyeget, ugyanakkor ez nem is várható el egy állóporszívótól – kivéve, ha a gyártói ajánlásokban nem látunk ilyen számokat.
Az Ultenic U20 szívóereje azonban inkább erős átlagos, és ezt nem szabad negatívumnak tekinteni, hiszen árkategóriájában, sőt termékkategóriájában is a legjobbak közé sorolhatjuk, csupán a mi elvárásaink a számok láttán kicsit magasabbak voltak.
A gyakorlatban azonban nem okozott csalódást, egy rendszeresen takarított helyiségben is talált magának felszívható port bőséggel, ügyesen összegyűjtötte a gyerekek Lego darabkáit, az elszórt müzlit, chipset és ha a szekrény alá betoltuk, ott a nagyobb mennyiségű kosszal is ügyesen megbirkózott.
Az állóporszívóktól elvárható teljesítményt tehát magabiztosan hozza az Ultenic porszívója, sőt, amennyiben Turbo módban használjuk – van még Carpet és Floor –, akkor ennél jóval többre is képes.
A különleges kefefej nagyon jól tette a dolgát
Az állóporszívók hatékonyságát tudvalevően a kefefej adja, hiszen hasonlóképpen dolgoznak, mint a robotporszívók. Az Ultenic ebben a tekintetben egy érdekes, általunk korábban még nem látott megoldást vetett be, amit TangleTame Brush névre kereszteltek.
A technológia lényege, hogy a kefefejen V alakban helyezték el a sörtéket, és mellettük párhuzamosan egy nagyon erős szövetszerű anyag fut, ami sokkal kíméletesebb a padlóhoz, mint a szilikonlamella, hatékonyságban viszont nem marad el tőle.
Meglepően jól elbánt például az állatszőrrel, sőt a hosszabb hajszálak zöme sem okozott neki problémát. Nyilván néhányat felcsavart menet közben, de ezek alapvetően semmit sem vontak el a takarítási teljesítményéből.
Nem azt mondjuk, hogy ebben van a jövő, de jó látni, hogy az Ultenic nagy figyelmet szentel az egyedi megoldásokra.
Zöld fény segíti a takarítás minőségét
A porszívó hatékonyságát tovább növeli mindemellett a GreenEye Technology, ami azt jelenti, hogy a kefefej első felére zöld LED-eket sorakoztattak fel annak érdekében, hogy a lakás sötétebb pontjain vagy rossz fényviszonyok között is meglássuk a padlón a koszt és a port.
Ezzel nyilván nem találta fel a kereket a gyártó, de jó hír, hogy gondoltak erre is, hiszen nagyon jól működő megoldásról van szó. A zöld fény kellően erős, legalább 20-30 centiméteren belül képes megmutatni a piszkot a padlón, egyszóval valóban hatékony társsá tehető vele a készülék.
Az üzemidő kellemes meglepetést okozott
Minden akkumulátoros porszívónál nagy kérdőjel az üzemidő. Megnyugtatnánk mindenkit, hogy az Ultenic ezen a téren is meglepően nagyot tudott dobbantani, hiszen a legalacsonyabb üzemmódban simán hozza az 50-60 perces üzemidőt.
Ez elképesztő teljesítmény, kétség sem férhet hozzá. Nyilván minél nagyobb teljesítményt csikarunk ki belőle, annál jobban fogy a szufla, így Carpet módban az üzemidő rögtön feleződik, Turbo fokozatban pedig 15-20 percig elég.
A jó hír, hogy mi egy 90 négyzetméteres lakásban folyamatos Turbo módban hajtottuk a porszívót, és könnyedén a végére értünk a munkának még azelőtt, hogy lemerült volna.
A hajlítható szívócső óriási segítség
Aminek különösen örültünk az Ultenic U20 kapcsán, hogy a szívócsöve munka közben hajlítható volt, sőt a hajlítással a földre kerülő része a hosszabb, így akár 65 centiméterre be tudtunk vele nyúlni az ágy és a szekrény alá.
Ez óriási segítség még nagytakarítás közben is, hiszen erre a hagyományos porszívók-, sőt az állóporszívók zöme sem képes. A szívócsövet ráadásul munka közben is bármikor megtörhetjük, ehhez nincs más dolgunk, csak megnyomni egy gombot és már hajlik is.
Egyáltalán nem nevezhető hangosnak
A porszívók többségéről általában elmondható, hogy nagyon hangosak, de ezúttal egy akkumulátorról üzemelő állóporszívóról beszélünk, ami nagyon kellemes hangerőn teszi a dolgát, így még Turbo módban sem túl zajos.
Normál üzemmódban azonban egyáltalán nem rémíti meg például a kisállatokat, nem kell mellette kiabálni, ha máshoz akarunk beszélni, sőt a zenehallgatást, a tévénézést vagy a munkát sem zavarja.
Morzsaporszívóként is zseniális
Mivel nagyon erős masináról van szó – amit nyilván a hosszú szívócső és a szívófej tompít valamicskét –, ezért feltétlenül ki kell emelnünk, hogy morzsaporszívóként például mennyire jól szuperált a készülék.
Kezdjük ott, hogy többféleképpen kombinálható, így rátehetjük a szívócsövet és a résszívófejet, közvetlenül csak a résszívófejet, de akár minden nélkül is használhatjuk, hála egy a Proscenic termékeknél már látott megoldásnak.
Ez nem más, mint a szívócsonkról előrehúzható kis sörtés fej, ami a porszívó alaptartozéka, és nagyszerűen alkalmazható például autótakarításkor, hiszen közvetlenül tudja leadni ilyenkor az eszköz a benne lakozó erőt, mint egy prémium morzsaporszívó.
A LED kijelző nagyon modern hatást kelt
Bár nem érintőpanel – ezt nyilván nem is várjuk el egy ilyen árkategóriás készüléktől –, de mégis rendkívül látványos és egyben modern hatást kelt az Ultenic U20 hatalmas LED kijelzője, ami kellemesen, de nem tolakodóan színes.
Miután a kézre eső ravasszal bekapcsoltuk a készüléket – ez még mindig az egyik legkényelmesebb módja egy állóporszívó működésének –, a kijelző azonnal életre kel, és az érintőgombjával tudjuk váltogatni a szívóerőt, sőt egy halom hasznos információt is innen kapunk.
Láthatjuk a fennmaradó üzemidőt, de még azt is megmutatja, ha például a főkefe elakadt volna valamilyen okból kifolyólag, a legjobb azonban, hogy mivel a panel a készülék hátsó felére került, folyamatosan szem előtt lesz.
A hatalmas portartály óriási ütőkártya
Az Ultenic állóporszívójának egy másik nagy előnye, hogy óriási portartállyal rendelkezik. Nem hazudunk, egy másfél literes, mégis ízlésesen kialakított megoldást találunk a készüléken, amit soha nem sikerült még csak félig sem megtöltenünk.
A gyártó ugyanis kétségtelenül a nagyobb felületekre optimalizálta az eszközt, így nagytakarítások során óriási ütőkártya lehet a kezünkben ezzel a kapacitással.
Karbantartása nagyon egyszerű
A vezeték nélküli állóporszívók semmivel sem igényelnek nagyobb karbantartást, mint hagyományos társaik, és ez az Ultenic U20-ra is igaz.
A portartálya gyakorlatilag egyetlen mozdulattal kinyitható, kiönthető belőle az összegyűjtött kosz és por, majd egy egyszerű áttörléssel gyakorlatilag tisztává tehető az egész.
Jó hír, hogy a portartály teljesen kivehető – egy gombnyomás az egész –, így könnyen hozzáférhetünk a HEPA filterhez, és sűrített levegővel vagy kompresszorral egyszerűen takaríthatjuk az egészet.
Ezen felül a főkefére érdemes ránézni még hetente legalább egyszer, hogy a feltekeredett hajszálakat vagy porcicákat eltávolítsuk róla, ami a tartozék pengés-sörtés eszközzel gyerekjáték lesz.
Ár-érték arányban egy nagyon jó állóporszívó az Ultenic U20
A teljes képet szemlélve bátran kijelenthetjük, hogy az Ultenic U20 ebben az árkategóriában – 70 ezer forint alatt kínálják jelenleg – egy nagyon jó termék, ami magabiztos tudással rendelkezik, és simán hozza azt a teljesítményt, mint kétszer ilyen drága társai.
Ebből a szempontból a termékbe nem lehetne belekötni, de a takarítási tudása is magabiztosan hozza azt a szintet, ami elvárható egy ilyen terméktől. Nem nagytakarításra való, ez tény, de mindennapos használat esetén kiválóan szinten tartható vele az otthonunk.
Sőt, a nagy portartály, a speciális főkefe, a kielégítő szívóerő, a zöld segédfény vagy a minőségi kialakítás mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek jó vétellé tehetik a terméket.
Ezzel szemben alig tudunk negatívumot felhozni, ami csökkentené az érdemeit, így meleg szívvel ajánljuk mindenkinek, aki nem akar 150-180 ezreket fizetni egy valóban jól működő állóporszívóért.
Kapcsolódó anyagunk: