Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Xiaomi Smart Band 8 Active – Megjelent a legújabb ár-érték bajnok okoskarkötő

Nem váratta sokáig a rajongókat a Smart Band 8 új kiadásával a Xiaomi, ami jó döntés volt, mert talán egyetlen okoskarkötőjük sem nézett ki ilyen jól korábban.

Biztosan a Xiaomi is érezte egy kicsit, hogy a Smart Band 8 aktivitásmérővel bár továbbra is nagyon jó ár-érték arányt kínáltak a rajongóknak, azonban a küllem tekintetében nem sikerült előre lépniük. 

Gyakorlatilag leragadtak az évekkel ezelőtt megálmodott, kissé talán már idejét is múlt külsőségeknél – kivéve a Pro modellel, ami viszont inkább az Apple Watch irányába mozdult –, így itt volt már az ideje annak, hogy azoknak a szívét is megdobogtassák, akik inkább a szögletesebb megoldásokat szeretik.

Elég csak megnézni 2023 legjobb okoskarkötőit tömörítő kutatásunkat ahhoz, hogy rögtön alátámaszthassuk ezt a gondolatmenetet, hiszen többségében itt is a szögletes kijelzőjű modellek uralják a listát.

Xiaomi Smart Band 8 Active

Főbb jellemzők
  • 1,47″ ultra nagy kijelző
  • Kifinomult dizájn
  • Egyedi óralapok
  • 50+ sportmód
  • 50 méterig vízálló
  • Továbbfejlesztett véroxigén-ellenőrzés
Elérhető itt
Aliexpress.com

1,47 hüvelykes LCD kijelzővel hódít

A Smart Band 8 Active legnagyobb újdonságát tehát az 1,47 hüvelykes LCD panel adja, ami egészen új megjelenést kölcsönöz a termékcsalád aktuális tagjának. A téglalap alakú kijelző nemcsak jobb átláthatóságot, hanem 172×320 képpontos felbontást is kínál, méghozzá további pozitív tulajdonságok mellett.

Ilyen például a 247 ppi-s pixelsűrűség, ami a részletességért felel, valamint a 450 nites fényerő, ami a megfelelő láthatóságot biztosítja még napfényben is. Az eszközhöz gyárilag több mint száz digitális számlap jár előre feltelepítve, segítségükkel pedig akár minden nap a ruhánkhoz vagy az aktuális hangulatunkhoz igazíthatjuk az óra megjelenését.

Komfortos kialakítás többféle színben

A Xiaomi új okoskarkötőjénél gondosan odafigyeltek arra, hogy a szögletesebb kijelző ellenére a termék kellően ergonomikus maradjon. Részben ennek köszönhetők a lekerekített élek, valamint a 9,99 milliméteres óratest, ami csapatsport közben vagy valamilyen intenzívebb mozgásforma gyakorlása mellett sem okoz kellemetlenségeket.

A komfort mellett a gyártó ráadásul minden eddiginél jobban odafigyelt a színvariációkra, így várhatóan ötféle változat érkezik belőle, de hogy melyik jut majd el Európába, az egyelőre kérdéses. A fekete és a rózsaszín biztosan, viszont a zöld, a babakék és a fehér változatok sorsáról nincs információnk.

Akár 14 nap egyetlen töltéssel

Évek óta jelentős ütőkártya a Xiaomi okoskarkötők kezében a kiváló üzemidő. A Xiaomi Smart Band 8 Active kapcsán sincs ez másként, hiszen a gyártó elmondása szerint a 210 mAh-s akkumulátor egyetlen töltéssel akár 14 napig bírja a csuklónkon, ami aktívabb használat mellett nyilván csak egy körülbelüli értéket takar.

Az 5 ATM vízállósággal ráadásul még fürdés közben, sőt úszáskor vagy sekélyvízi búvárkodáskor sem kell levennünk a kezünkről, hiszen beázás nélkül bírja majd a csuklónkon ezeket a tevékenységeket is.

Több mint 50 sportmódot támogat

A Xiaomi Smart Band 8 Active természetesen nemcsak sportoláskor lesz a segítségünkre, hanem a hétköznapokban is hű társunkká válik. Mutatja az időt, az értesítéseinket, miközben ellenőrzi a pulzusunkat, számolja a lépéseinket, az elégetett kalóriák mennyiségét, a vérünkben található oxigén szintjét, sőt még az alvásminőséget is javíthatjuk a segítségével.

Természetesen mozgás közben vesszük majd a legtöbb hasznát. Segít mindig optimális pulzustartományban maradni, ösztönözni minket a jobb teljesítményre, illetve a társalkalmazásban statisztikákat tud készíteni a teljesítményünkről is.

A Xiaomi Mi Smart Band 8 Active ára

Az aktivitásmérő már rendelhető az Európai Unió területéről – például az Aliexpress weboldaláról – méghozzá 10-12 ezer forintos árcédulával.

Elérhető itt
Aliexpress.com