Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Xiaomi Redmi Note 10 Pro teszt

Megérkezett tesztlaborunkba a Xiaomi Redmi Note 10 Pro, mely a termékcsalád egyik legerősebb tagjaként a Mi-sorozattal is képes felvenni a kesztyűt.

A Redmi név alatt megjelenő telefonok a kimagasló ár-érték arány megtestesítőinek tekinthetők a Xiaomi kínálatában. Jellemzően az összes ilyen termék jó vételnek tekinthető valamiért, és nem kivétel ez alól a Redmi Note 10 Pro sem, mely kategóriáján belül a csúcsmodellt képviseli.

Aki ugyanis nem tudná, egy 100 ezer forintos árkategóriában induló okostelefonról beszélünk, mely ehhez az árcédulához viszonyítva meglepően jó tulajdonságokat képvisel nemcsak a hardver, hanem például a fényképezőgép tekintetében is.

A tesztkészüléket a xiaomiszerviz.hu biztosította.

Xiaomi Redmi Note 10 Pro

Főbb jellemzők
  • oldalra szerelt ujjlenyomat- érzékelő
  • gyorstöltés
  • játékok csodálatos minőségben
  • 3 választható szín
  • fényes dizájn
Elérhető itt
xiaomishop.hu – HIVATALOS
ALZA.HU
MI-HOME.HU – HIVATALOS

A középkategória kamerakirálya

A Xiaomi termékpalettája az elmúlt hónapokban elképesztően gazdag lett a középkategória tekintetében. Mondhatni ebben a közegben a legerősebbek, noha az árcédula tekintetében valójában rendkívül széles szegmenst ölelnek fel ezek a készülékek.

Nem meglepő, hogy az egyes típusok között nagyon jelentős átfedések vannak, némelyek a hasonló lapkakészletekkel és memóriaállományokkal, mások a kamerarendszerrel, a dizájnnal vagy a kijelzővel mutatnak fel egyezést.

A Redmi Note 10 Pro ebben a közegben a Poco X3, a Mi 11 Lite és a Mi 10T Pro köreiben találta meg számításait, amiben azonban a legerősebb, az nem más, mint a kamera, hiszen segítségével bárkinek elérhető közelségbe kerültek a 108 megapixeles szenzorok.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre!

Csomagolás, termékdizájn

A Note 10 Pro a csomagolás tekintetében magabiztosan követi a korábbi modellekkel kikövezett útvonalat, így minden tekintetben igényes, biztonságos csomagolás vár ránk a készülék kapcsán.

Míg a korábban általunk nagy megelégedéssel tesztelt Xiaomi Redmi 9 esetében a fehér dobozka kifejezetten olcsó, kínai hatást keltett, addig ennek az eszköznek igazán jól áll ez a vonal, ami leginkább a doboz felületén látható minőségi termékfotónak köszönhető.

Bár a rózsaszín és a világoskék hátlapok erőltetése marketinges szempontból nem volt túl szerencsés, pláne annak fényében, hogy nálunk is a sokkal elegánsabb Onyx Grey változat, gyakorlatilag egy sötétebb szürke típus landolt.

Biztonságos csomagolás

Miközben a csomagolás alapvetően igényes összhatást kelt, fontos kiemelni hozzá kapcsolódóan a biztonságot is. A jól megszokott, egymásba csúsztatható vastag kartondobozok rejtik a telefont, melyek duplafalú koporsóként veszik körbe az eszközt.

Méghozzá minden egyes oldalról, hiszen az erősített sarkok mellett így az oldalfalak kétszeres kartonborítással rendelkeznek – rajta a szokásos, határozottan a Huawei-nek szóló fricskával a Google szolgáltatások támogatásáról –, miközben odabent is a jól ismert réteges felépítés vár ránk.

A doboz nyitását követően előbb a szokásos kis kartondobozt találjuk a SIM tűvel, a füzetecskékkel és a szilikon tokkal, majd következik egy kis tálca magával a telefonnal, a legalsó szinten pedig a töltőfej, illetve az USB-C típusú adat-, és töltőkábel foglal helyet.

Minden kiegészítő méretpontos bélést kapott, vagyis nem tud mozogni és ütődni a csomagban, így ha webshopos rendelésen gondolkozunk, nem kell aggódnunk a szállításért a kellően masszív csomagolás miatt.

Kiegészítők

Mint azt a Xiaomitól megszoktuk már korábban, a Redmi Note 10 Pro dobozában is megannyi kiegészítőt találhatunk, így minden megvan ahhoz, hogy kiemelve azonnal használatba vehessük, illetve magunkkal vihessük bárhová.

Gyorstöltő

Továbbra is hatalmas kalapemelés a Xiaominak, amiért nem ültek fel a manapság egyre általánosabb trendre, és nem vették ki a töltőt a termék dobozából. Éppen ellenkezőleg, a csomagban egy gyorstöltő kapott helyet, mely 33W-os teljesítménnyel büszkélkedhet.

Mivel a vezeték nélküli töltést a készülék nem támogatja, ezért kizárólag ez az egy módja van annak, hogy az akkumulátort töltsük, a kategóriájához mérten pedig erre kifejezetten ritkán lesz szükség, és akkor is inkább percek, mint órák kérdése a folyamat.

Igényes szilikon tok

A legtöbb Xiaomi okostelefon dobozában található egy átlátszó szilikon műanyag tok, mely korábban inkább egyfajta átmeneti megoldást képviselt, azonban a Redmi Note 10 Pro esetében végre érdemes használni.

Eleve átlátszó és nem fekete szilikonról beszélünk, mely a korábbi vékony, olcsó hatású megoldással ellentétben ezúttal kifejezetten masszívnak és minőséginek hat. Nemcsak jól illeszkedik és jól néz ki, hanem még a védelem szempontjából is kimagasló!

Erősített kialakítású a sarkokon, kiemelkedik a kijelző kávája körül a maximális védelemért – ugyanez igaz a hátlapi kamerarendszerre –, a kivágások is nagyon precízek, a töltőcsatlakozóhoz pedig egy nyitható kis szilikon dugót helyeztek el, mely nagyszerűen óvja a portot a szennyeződésektől.

Kijelzővédő fólia

Míg nagyon sok telefon esetében a kijelzővédelemről a felhasználóknak utólag kell gondoskodniuk, addig a Xiaomi esetében bevett szokás, hogy már gyárilag megtalálható rajta egy kijelzővédő fólia. Ez a Redmi Note 10 Pro esetében is így van.

Bár a felhelyezés igényes, érzetre nem neveznénk túl kellemesnek, egy kicsit műanyaghatást kelt, néha elakad rajta az ujjunk, és az ujjlenyomatokat is elég alaposan gyűjti. Ha nagyon zavaró, természetesen könnyen eltávolítható, alatta Gorilla Glass 5 bevonat van, mely a karcolások ellen egyenesen kiváló, önmagában is megállja a helyét.

Termékdizájn

A külsőségek tekintetében, pláne kikapcsolt kijelzővel és szemből a Redmi Note 10 Pro egy az egyben olyan hatást kelt, mint korábban a Redmi 9. Nagyjából a méreteik is hasonlóak (164 x 76,5 x 8,1 milliméter és 193 gramm az egész), de ezúttal azért érezhetően magasabbra tette a mércét a gyártó.

Mint már a korábbi modelleknél is megfigyelhető volt, a Redmi Note 10 Pro is kifejezetten masszív, minőségi összhatást kelt.

Évekkel ezelőtt levetkőzte a termékcsalád a kínai sajátosságokat, így bármelyik oldalról is nézzük, valóban professzionális szintet kapunk.

Előlap

Ha kézbe vesszük a telefont, az előlap tekintetében a maximális letisztultságot tapasztalhatjuk meg. Kifejezetten minimalista és trendi hatást kelt az egész, a Redmi 9-szériához mérten sokkal keskenyebbek a kávák, a kijelző és a készülékház aránya pedig 85,6 százalékra növekedett.

Ez kifejezetten kellemesnek tekinthető, akárcsak a kijelző felső részén, egészen pontosan középen elhelyezett szelfikamera, mely nem egy csepp alakú szenzorsávban kapott helyet, hanem egy szolid kameralyukban. Egyszerű, de mégis kellemes megoldás.

Készülékház

Ami első körben ledöbbentett minket egy kicsit a Redmi Note 10 Pro kapcsán, hogy a készülékház nem fém, hanem műanyag keretet kapott. Nem tudjuk, miért döntött így a Xiaomi, de annak ellenére, hogy látványos összhatást kelt, nagyon könnyen törik.

Mi nem mertük hajlítani és ropogtatni, de a világhálón látott videós tesztek alapján különösebb erőhatás nélkül is könnyedén kettétörik, ami egy fém készülékházzal elkerülhető lett volna.

Bár a kijelző elég nagy, valójában a fogása kifejezetten kellemes, megfelelően kézre esik, nagyobb kezű felhasználóknak biztosan nem okoz gondot az egykezes használat sem, mindezt pedig professzionális illesztések, sőt IP53 védelem mellett kínálja a Xiaomi.

Kimenetek, bemenetek

A kimenetek és a bemenetek terén a szokásos megoldásokkal találkozunk. Amit elsőként ki kell emelnünk, hogy itt már végre dupla mikrofont találunk, így igazi sztereó hangzással élvezhetjük rajta médiatartalmainkat, hiszen egy a felső részen, egy pedig az alsó részen kapott helyet.

A készülékház baloldala szinte teljesen üres, csak a SIM tálca kapott itt helyet – amibe két nano SIM és egy microSD is betuszkolható egyszerre –, míg a jobb oldalon a hangerőszabályozó és az ujjlenyomat-olvasóval ellátott bekapcsoló gomb látható.

A telefon alulsó felén látjuk az egyik hangszóró mellett az USB-C típusú töltőcsatlakozót, illetve a mikrofon furatát, de a 3,5 mm-es jack csatlakozó már a felső részen kapott helyet, méghozzá egy újabb mikrofon és egy infra port mellett.

Hátlap

A telefon hátlapja tiszta üvegből készült, ami elég merész vállalkozás ebben a kategóriában, de a Xiaomi nem végzett félmunkát, itt is Gorilla Glass 5 védelmet alkalmazott – így nagyon nehéz megkarcolni a felületet –, miközben a lekerekített oldalak miatt a fogása sem rossz.

Az ujjlenyomatot nyilván szépen gyűjti, de nem olyan vészes a helyzet, mint a Mi 11 Ultránál, ahol ez extrém mértéket képviselt. Az összhatás egyébiránt letisztult, nagyon szép, meglepően prémium hatást kelt, amit a kamerasziget tovább erősít.

Nem véletlenül, hiszen sok hasonlóságot ápol a kamerarendszer a Mi 10T Pro okostelefonnal, a fő szenzort gyakorlatilag onnan vették kölcsön – vagy fordítva –, de erre majd visszatérünk később.

A kamerasziget bár nem kicsi és tok nélkül kellemetlenül kiemelkedik a készülékházból, ellenben már a szilikon tokkal nagyszerűen ellensúlyozhatjuk, a négy tagból álló rendszer pedig kellemes a szemnek, letisztult, sőt olyan összhatást kelt, mint a jóval drágább telefonok.

Kijelző

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Redmi Note 10 Pro kijelzője a csúcskategóriával vetekszik. A termékpalettán eddig az IPS LCD panelek uralkodtak, azonban a Xiaomi ezúttal érezhetően valami többet akart adni a felhasználók számára, így

egy 6,67 hüvelykes Super AMOLED képernyő került a készülékbe.

Ezzel a maga szintjén abszolút az élmezőnyben helyezkedik el, sőt más gyártók esetén jóval drágább telefonok sem tudnak annyit, mint ez. Házon belül vizsgálódva még a Mi 10T Lite-on is túltett, hiszen abban szintén hasonló méretű, de csak IPS LCD panelt találni.

Tűéles megjelenítés, 120Hz-es képfrissítés

Természetesen attól még nem lesz csúcskategóriás egy kijelző, hogy AMOLED technológián alapul. A Redmi Note 10 Pro esetében ehhez ugyanis 1080×2400 képpontos felbontás társul, mely egyenesen tűéles képet tud adni akár nagy külső fény mellett is.

Ezt az 1000 nites fényerőnek köszönheti, mely mellett 120Hz-es képfrissítési ráta jellemző rá, így rendkívül gyors, akadásmentes a görgetés, legyen szó akár a honlapokról, akár a közösségi oldalakról, minden nagyon simán megy.

Élmény ránézni, de az értesítő LED hiányzik

Ahhoz képest, hogy milyen árkategóriát képvisel, a telefon kijelzője valóban kimagaslónak nevezhető. Legyen szó akár a fotók visszanézéséről, akár filmekről vagy mobiljátékokról, mindig élményszerű csillogás és színgazdagság várt ránk.

Mindez nem meglepő annak fényében, hogy nem hiányzik a sorból a HDR10 támogatás sem. Ami miatt egy kicsit hiányérzetünk volt, hogy az értesítő LED-et ebből a modellből is kispórolták, pedig amilyen egyszerű, olyan hasznos kiegészítőnek tekinthető, amit egy kis panelvillogással helyettesítettek a kínaiak.

Always-on display funkció

Nagyon örültünk neki, hogy a Redmi Note 10 Pro esetében már nem kellett nélkülöznünk az Always-on display funkciót sem, mely kifejezetten jól működik a telefonon, nem mellesleg pedig könnyedén beállítható, nagyszerűen testre szabható.

Ennek köszönhetően akár dupla koppintással is felébreszthetjük a készüléket, de tehetünk ki állandó halvány megjelenítéssel órát, képet, a kettő keverékét, különféle szövegeket, szimbólumokat, de az értesítési LED-et is ezzel tudjuk egy kicsit helyettesíteni.

Lényege, hogy értesítés érkezésekor automatikusan kivilágosíthatjuk a kijelzőt, kérhetünk az oldalpanelekre lüktetést, de akár csillogó effektusokat is többek között. Nekünk a LED egy kicsit szimpatikusabbnak tűnt, de ez is megszokható.

Gorilla Glass 5 védelem

Szerencsére a Xiaomi egyáltalán nem spórolt a kijelző védelmén. A teljes panelt a Corning-féle, méltán ismert és elismert Gorilla Glass 5 védelemmel látták el, egy olyan bevonattal, ami kiválóan ellenáll a kisebb-nagyobb sérüléseknek – legalábbis ami megmarad a karcolás határain belül.

Bár nyilván nem kísérleteztünk vele, de a világháló tele van különféle látványos strapatesztekkel, melyek bebizonyítják, hogy a karcolásoknak kitűnően ellenáll a felület, ami szintén a prémium jelleget erősíti, hiszen ez a bevonat még a drágább készülékek kiváltsága.

Hardver

Miután a külsőségek és a kijelző tekintetében többnyire csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni róla, így talán nem meglepő, hogy a hardveres teljesítmény terén sem okozott túl nagy csalódást a készülék, éppen ellenkezőleg.

Arra természetesen felhívnánk a figyelmeteket, hogy egy 100 ezer forintos készülékről van szó, tehát ne várjunk tőle Snapdragon 888-at vagy más fényűző értéket, ugyanakkor azt bátran ki merjük jelenteni, hogy több felsőkategóriás készülékkel is bátran összeakaszthatná a bajuszát, ha szükség lenne rá.

Snapdragon 732G lapkakészlettel, 6GB RAM-mal

A készülék alapját egy Snapdragon 732G lapkakészlet biztosítja, mely nem egy erőmű, de a középkategóriában bőven megállja a helyét, pláne a 6GB rendszermemória mellett, noha létezik olyan típusa is, amihez 8GB RAM társult.

Utóbbi típus könnyedén megszorongatott a teszteken jóval drágább modelleket is, hiszen az AnTuTu benchmark programján közel 285 ezer pontot ért el, de az ötödik generációs Geekbench is 547 pontot hozott ki az egymagos teljesítményre, illetve 1766 pontot a többmagosra.

Az 5G-ről itt ugyan le kell mondanunk, de cserébe a 8 nm-es gyártástechnológiával készült lapkakészlet ereje kárpótol minket, ezáltal két 2,3GHz-es és hat darab 1,8GHz-es processzormagot találunk benne, miközben a grafikus teljesítményt Adreno 618 GPU biztosítja neki.

A Redmi Note 10 Pro a gyakorlatban

Tesztünk alanya a legjobb példa arra, hogy a hétköznapi embernek egyszerűen nincs szüksége arra, hogy sokkal erősebb okostelefont vegyen, hiszen akármivel próbálkoztunk, minimális kompromisszumokkal ugyan, de bármit, és tényleg bármit kielégítő sebességgel tudtunk futtatni rajta.

Noha volt játék, ami csak közepes beállításokkal ment, és miután nem ürítettük huzamosabb ideig a gyorsítótárat, akkor néha hajlamos volt pillanatokra meg-megakadni, de amennyiben utóbbira odafigyelünk, egyszerűen nem tudunk fogást találni rajta.

Tökéletesen elég arra, ha hétköznapi felhasználásra vagy mobiljátékra választanánk.

A benchmark programokon talán több pontot ér el, de a gyakorlatban minimális kompromisszumokkal szinte mindent tud, amit a drágább modellek.

Belső tárhely

Noha létezik 64GB-os változat is, nálunk a 128GB-os belső tárhellyel ellátott típus landolt, ami egyszerűen óriási, kihasználhatatlannak tűnik. Kivéve akkor, ha folyamatosan 4K videókat rögzítenénk vele, illetve éjjel-nappal játékokat töltenénk le rá.

Reálisan azonban így is teljesen esélytelen a 128GB kitöltése, de ha mégis gond lenne, akkor microSDXC kártyával szabadon bővíthetjük, és amennyiben ez sem lenne elegendő, a Xiaomi Cloud felhő alapú szolgáltatással már garantáltan mindennek meglesz a maga helye.

Biztonság

A biztonság tekintetében a Redmi Note 10 Pro elsődleges védelmi vonalát az ujjlenyomat-olvasó adja. Ezt a hátlapról ebben a készülékben már a bekapcsológombra helyezte a gyártó, amivel igencsak meggyűlt a bajunk a legelején.

A beállítás ugyanis rendkívül körülményes volt, nagyon nehezen akarta felismerni, illetve rögzíteni az ujjlenyomatunkat, de szerencsére ez a kezdeti probléma később jóra fordult. Olyannyira, hogy jobban megkedveltük, mint a Xiaomi Mi 11 Ultra kijelző alá rejtett megoldását.

A bekapcsológombra helyezett ujjlenyomat-olvasó ugyanis meglepően gyors, csak oda kell szorítanunk az ujjunkat, és a másodperc törtrésze alatt, szinte azonnal reagál rá a készülék, ezáltal feloldja számunkra az eszközt.

Ezt leszámítva még a szokásos mintás vagy jelszavas védelmet alkalmazhatjuk, de feloldhatjuk egy Bluetooth eszközzel, sőt akár az arcalapú megoldást is választhatjuk, ami szintén rendkívül gyors, ám sokszor elég megbízhatatlannak tűnt, önmagában alkalmazva nem ajánlott.

Akkumulátor és töltés

A telefon egy 5020 mAh-s akkumulátort kapott a gyártótól, mely egyenesen kiváló üzemidőt nyújt a Redmi Note 10 Pro-nak. Normál használat mellett előfordulhat, hogy elegendő lesz csak kétnaponta töltőre tenni, bár a gyorstöltő miatt garantáltan percek is elegendőek lesznek a teljes folyamathoz.

Ennek az oka, hogy a készülék egy egészen méretes, 33W-os gyorstöltésre képes töltőfejet kapott a gyártótól, ami nemcsak a méreteit tekintve kifejezetten nagy, hanem a teljesítményére sem igazán lehet panaszkodni.

Sose merítettük 50 százalék alá, de minden esetben garantáltan 30 perc alatt maradt a töltési idő, tehát részünkről alátámasztást nyert az a gyártói adat, mely 75 percet ír az akkumulátor feltöltésére, ami teljes lemerülés esetén jellemző.

A vezeték nélküli töltés technológiája ennél a készüléknél egyelőre nem támogatott – ezt nem is várjuk el ebben a kategóriában –, ellenben a telefont akár powerbankként is alkalmazhatjuk, ha szükség van rá.

Hangszóró, mikrofon

Bár a Redmi Note 10 Pro nem rendelkezik Harman/Kardon hangszórókkal, azonban így is örömhír, hogy már nemcsak egy, hanem két hangkimenet található rajta, vagyis sztereóban élvezhetjük kedvenc zenéinket, videóinkat és egyéb tartalmainkat.

A hangszórók nemcsak rendkívüli tisztasággal szólalnak meg, hanem hatalmas hangerőre is képesek. Nyilván van különbség a Mi 11 Ultránál hallott teljesítményhez viszonyítva, de nem olyan jelentős, a magasak, a közepek és a mélyek egyaránt jól kijönnek.

A hangszórók mellett pedig a mikrofonokkal sincs különösebb probléma. Bár a zajszűrőjük lehetne erőteljesebb is egy kicsit, ugyanakkor a minőség tekintetében kifejezetten jó teljesítményt nyújtanak, telefonáláskor és hangrögzítéskor egyaránt kielégítő tulajdonságokat produkálnak.

Adatkommunikáció

Mint azt már fentebb is említettük, a Redmi Note 10 Pro nem támogatja az újgenerációs mobilhálózatot, így az 5G-t el kell engednünk vele, de helyette van minden, ami elvárható egy okostelefontól.

A WiFi ugyan csak kétcsatornás – emiatt gyakran meglepően lassú tud lenni a sebesség –, de a Bluetooth már 5.1-es technológiára épül, miközben van NFC, nem hiányzik az infra port, sőt az iránytű, a gyorsulásmérő, a barométer és természetesen a giroszkóp is ott a telefonban.

A GPS szempontjából igencsak fejlett technológiákat kapunk, a hagyományos megoldás mellett lesz A-GPS, de a Galileo, a GLONASS és a Beidou műholdak is könnyedén befoghatók, így a pozicionálás mindig rendkívül pontos lesz.

Kamerák

Már fentebb is említettük, hogy a kamerarendszer tekintetében meglepően jó tulajdonságokkal büszkélkedhet a Xiaomi Redmi Note 10 Pro. Ennek az oka, hogy a négy darabból álló szisztéma központi eleme, avagy a főkamera önmagában 108 megapixel teljesítményre képes.

Ez nyilván még közel sem jelent mindent, de az, hogy a gyakorlatban, megfelelő beállítások mellett közel ugyanolyan képeket tudott készíteni, mint más gyártónál a 3-400 ezer forintos modellek, az elég sokat elmond a Redmi aktuális zászlóshajójáról.

Szelfikamera

Haladjunk azonban szép sorjában, és kezdjük a sort a szelfikamera ismertetésével. Mint az már kiderült korábban, a 16 megapixeles egység a kijelző felső részének közepén helyezkedik el, méghozzá egy szolid kameralyukba zárva, ami még tovább növeli a készülék prémium hatását.

A szenzor f/2,5-es rekeszértékkel rendelkezik, és azon túl, hogy képes a panorámafotózásra, kifejezetten korrekt önarcképeket készíthetünk vele, hála a fixfókuszos megoldásnak, illetve annak a tulajdonságnak, hogy igyekszik mindig a legtöbb fényt összegyűjteni a megfelelő végeredményhez.

Ha van elég fény, képtelen rossz fotót készíteni, de a videós teljesítménye sem rossz, 720p-ben és 1080p-ben is készíthetünk vele képeket, noha mindkét esetben csak 30fps mellett.

Hátlapi kamerarendszer

A hátlapi kameramodul határozottan a 108 megapixeles, egyébként a Samsung nevéhez köthető ISOCELL HM2-es szenzorra épül fel, mely 1/1,52 hüvelykes, tehát kifejezetten nagy méretekkel és minden tekintetben előnyös tulajdonságokkal rendelkezik.

Mindez annak ellenére is igaz, hogy valójában csak 12 megapixeles képek készíthetők vele. Külön gombnyomásra természetesen bekapcsolható a 108 megapixeles felbontás, de az alapbeállítás tökéletesen megteszi.

A központi lencséről azt kell még tudni, hogy f/1,9-es rekeszértékkel rendelkezik, és bár optikai képstabilizálás nincs benne, a PD-autofókusz innen sem hiányzik.

Munkáját három további kiegészítő támogatja meg. Ezek közül a leginkább kiemelkedő a 8 megapixeles ultraszéles Sony IMX355-ös fixfókuszú ultraszéles kamera, de jó szolgálatot tesz az 5 megapixeles OmniVision OV5675-ös makrókamera, valamint a 2 megapixeles mélységérzékelő is.

Szoftveres háttér

Szoftveres tekintetben a Redmi Note 10 Pro kamerája közel ugyanazt tudja, mint a Mi 11 Ultra, ami azért egyáltalán nem kis szó. Elképesztően sok mód és kalibrációs lehetőség közül válogathatunk, az alapbeállítások mellett csak úgy nyüzsögnek az opciók, amint megnyitjuk a kamerát.

Készíthetünk éjszakai felvételeket, rövid videókat, panoráma képeket, fotózhatunk vele dokumentumokat, de a lassított és time-lapse felvételek, a dupla videók, de még a klónozás is elérhető a trükkök között.

Nyilván akadnak azért itt hiányosságok, ezáltal a zoom tekintetében kifejezetten gyenge a készülék, nem érdemes vele kísérletezgetni, hiszen nincs periszkópos lencse, az optikai zoom pedig egészen gyengére sikeredett, nekünk legalábbis nem sikerült megfelelő beállításokat készítenünk vele.

Azt azért ne feledjük, hogy még mindig egy középkategóriás készülékről beszélünk, így bár néha sok a zajszűrés, máskor a fehéregyensúly tűnik egy kicsit problémásnak, valójában azonban,

ha értünk a fotózáshoz, akkor túlzás nélkül ez az eszköz már alkalmas professzionális (!) fényképek készítésére is.

Videózás

Egyre több felhasználónak fontos, hogy okostelefonja jó minőségű videókat tudjon készíteni. Szerencsére a Xiaomi Redmi Note 10 Pro ezen a téren is a legjobbak között emlegethető annak ellenére is, hogy 8K-ban nem tud rögzíteni, sőt 4K-t is csak 30fps-ben.

Aki 60fps-ben szeretne videózni – amikor jóval fürgébb a felvétel, nincs elmosódás, sokkal élesebb a kép –, akkor be kell érni ennél a modellnél a full HD felbontással, ami így sem rossz.

Sajnos a megfelelő képstabilizálás 4K felvételeknél hiányzik, és 1080p mellett egyaránt hagy maga után némi kívánnivalót, de egy alternatív kamerás szoftver segítségével simán pótoltuk, illetve helyettesítettük, sajnálatos azonban, hogy a 4K/60fps kombó esetén nincs ilyen lehetőség.

A videózás kapcsán érezhetően dolgoznak a háttérben a szoftverek, azonban különösebb vagy kiemelkedőbb megoldásokkal itt sem találkozunk majd, a Xiaomi okostelefonjaitól megszokott lehetőségek közül válogathatunk.

Kérhetünk például filmkeretet vagy segédvonalakat a pontosabb használathoz, automatizálhatjuk a mozgó objektum követését fókuszáláskor, de bekapcsolhatjuk a szuper makró felvételeket is, ha szükséges, azonban nagyjából ez minden, ami videózás során vár ránk.

Szerencsére utólag a felvételeket nagyszerűen szerkeszthetjük, vághatjuk, effektezhetjük, mint ahogyan azt már megszoktuk korábban a Xiaomitól.

Szoftver

A szoftveres háttér alapját az Android 11 biztosítja a telefon számára, mely nyilván nem igényel különösebb bemutatást. Erre húzta rá a Xiaomi saját fejlesztésű MIUI 12-es kezelőfelületét, mely a tőle megszokott módon egyszerűen tökéletes.

Nem véletlenül nevezik a piac egyik legjobban működő és legkönnyebben kezelhető felületének, mely annak ellenére is nagyszerűen optimalizált, hogy a készítőknek rengeteg platformon kell biztosítaniuk vele ezeket az előnyös tulajdonságokat.

A felület teljesen letisztult, elképesztően sok beállítási lehetőséget nyújt, eleve tartalmaz sötét módot, valamint csak a Xiaomira jellemző extrákat, mint amilyen például az infra porthoz kapcsolódó távirányító, amivel könnyedén átvehetjük az irányítást a televíziónk felett.

A készüléken annyi előre telepített alkalmazás található, hogy gyakorlatilag minden hiányérzet nélkül azonnal belakhatjuk és használatba vehetjük. Teljes Google-támogatás, Youtube, Chrome, Gmail, de ott lesz a Netflix, a Facebook és egy halom hasznos applikáció a Xiaomi égisze alatt.

A szoftveres oldal kapcsán tehát nincs okunk panaszra.

Az ítélet, azaz így kell ezt csinálni

Mindent összevetve a Xiaomi Redmi Note 10 Pro kapcsán magabiztosan ki merjük jelenteni, hogy a gyártó jelenlegi kínálatának egyik legjobb ár-érték arányt kínáló okostelefonjáról van szó.

Megnyerő külső, elragadó tudás, nem mellesleg pedig bődületesen jó kamerarendszer jellemzi. Túlzás nélkül több tekintetben is kóstolgatja a prémium kategóriát, hiszen bizonyos tulajdonságait tekintve bőven ezt a szintet képviseli.

Bár házon belül vannak konkurensei, ezáltal hasonló áron már van erősebb hardvert kínáló készülék is a Xiaominál, de 100 ezer forint körüli összegért ennél jobb okostelefont aligha találunk jelenleg a mai piacon.

A műanyag készülékház miatt ugyan vannak aggodalmaink, és az 5G hiánya is sokaknak okozhat kellemetlenségeket – nekünk annyira nem hiányzott –, de összességében a Redmi Note 10 Pro tökéletesen felvonultatja az összes olyan pozitívumot, amiért annyira szeretjük a Xiaomi termékeit.

Ha a legtöbbet szeretnénk kihozni a 100 ezer forintunkból, akkor mindenképpen fel kell kerülnie a listánkra, ha pedig imádunk kamerázni, akkor ezért az árért alighanem a legjobbat kapjuk.

ElőnyökHátrányok
Verhetetlen ár-érték arányHiányzik az 5G
Elragadó minőség kívül-belülA műanyag ház aggodalomra ad okot
Kiváló tulajdonságú 120Hz-es kijelző 
Nagyszerű kamerarendszer 
33W-os gyorstöltés, nagyszerű üzemidő 
Sztereó hangszóró 
Jó minőségű extra szilikon tok