Az utóbbi néhány évben dinamikus növekedésnek indult azoknak a háztartásoknak a száma, ahol már robotporszívók látják el a legalapvetőbb takarítási feladatokat. A folyamat korántsem meglepő, hiszen azon túl, hogy ezek az eszközök egyre elérhetőbb árkategóriát képviselnek, elképesztő technológiai fejlődésen mentek keresztül, így ma már valóban van létjogosultságuk otthonainkban.
A robotporszívó piacon jelenleg a Xiaomi egyike a leginkább meghatározó gyártóknak, akik hatalmas kínálattal, iránymutató fejlesztésekkel, folyamatos terméktámogatással és elérhető árakkal kecsegtetnek a felhasználók számára.
Hogy mégis milyen lehetőségeink vannak, amennyiben a Xiaomi kínálatából szeretnénk robotporszívót vásárolni? Erre a kérdésre szeretnénk átfogó válasszal szolgálni az alábbiakban!
Tartalomjegyzék
- Xiaomi robotporszívók
- A Xiaomi robotporszívói valóban jól működnek
- A terméktámogatás terén is nagyon erősek a Xiaomi robotporszívók
- A jövő a Xiaomi robotporszívóinak tükrében
- 15 ok, amiért érdemes Roborock robotporszívót venni
Roborock, Dreame, Roidmi – mind Xiaomi, de mégsem
Amennyiben végigfuttatjuk tekintetünket a Xiaomi által gyártott robotporszívókon, azt láthatjuk, hogy az évek során többféle termékcsalád született a brand égisze alatt, melyek bár valóban eltérő típusok, és a kínai cégóriás adja hozzá a hátteret, a terjesztést, valamint a promóciót, azonban a Roborock, a Dreame vagy a Roidmi valójában egy-egy külön gyártó terméke.
Nyilván ezek ma már a Xiaomi részét képezik, így sem minőségben, sem támogatásban nem különböznek egymástól, ugyanakkor nem árt tudni egy fontos dolgot. Ez nem más, minthogy mindegyiknek megvan a maga helye a piacon, így míg a MiJia valójában egyfajta belépő szintet képvisel, addig a Roborock terméknév alatt megjelenő robotporszívók mindig a csúcskategóriában kapnak helyet.
A Mi Robot Vacuum Mop 2 Pro-ra például a nagy robotporszívó tesztünkben a piac egyik legjobb ár-érték arányt képviselő robotporszívójaként hivatkoztunk.
Xiaomi robotporszívók – 2023
A Mi márkáról
A Mi robotporszívókra a Xiaomi márka zászlóshajóiként is gondolhatunk, hiszen számos modelljük már megjelenéskor piacvezető lett. A vásárlói tapasztalatok és a tesztelések eredményei is mind azt mutatják, hogy ezekkel a készülékekkel csak jól járhatunk, a rendkívüli felhasználói élményről pedig a Mi Home alkalmazás gondoskodik.
Mi Robot Vacuum Mop 2 Pro
MI választásunk középkategóriában
Az Mi Robot Vacuum-Mop 2 Pro egy sok szempontból remek készülék. Mind külső, mind belső tulajdonságait tekintve kiemelkedő, és az üzembe helyezés is végtelenül könnyű a MI HOME appon keresztül.
Ismerős külső, felfedezésre váró belső
Az Mi Robot Vacuum-Mop 2 Pro megjelenése szépen illeszkedik a sorba: a forma és a kialakítás változatlan, a felső részen a már jól megszokott 2 gomb és lézertorony található. Ami viszont újítás, hogy leesés érzékelőből hatot kapott ez a modell a korábbi négy helyett, illetve a víztartály kialakítása is megújult.
Egy 150 négyzetméteres lakás kitakarítása meg sem kottyan az 5200 mAh kapacitású akkumulátornak, ráadásul különösen szép eredményt képes elérni a takarító robot a 3000 Pa-ra emelt szívóerőnek köszönhetően.
A legtöbb nedves feltörlést vagy standard vibráló felmosást végző robotporszívó sorából kimagaslik a maga nagyfrekvenciás akusztikus vibrációs felmosó funkciójával. A percenként 10 ezerszer rezgő felmosófejével a legproblémásabb szennyeződések eltávolításában is diadalmaskodik, ráadásul a sarkokban megbúvó foltoknak sem kegyelmez! Attól sem kell tartanunk, hogy eláztatja a padlót, hiszen a felmosóruha mikroszálas, vagyis pont annyi nedvességet juttat a felületre, amennyivel az tökéletesen tisztává tehető.
LiDAR rendszer a tökéletes tervezésért
A LiDAR navigációs rendszernek köszönhetően a takarítási útvonal megtervezése annyira hatékony, hogy ezen tudása miatt nyugodtan sorolhatnánk az Mi Robot Vacuum-Mop 2 Pro-t a robotporszívók egy magasabb kategóriájába is.
A lakás első körbejárása során létrehozza az ingatlan nagyfelbontású térképét, majd automatikusan szobákra osztja a megismert területet. Az sem gond, ha szeretett otthonunk 5 emeletes, hiszen egy ekkora ingatlan térképének eltárolása sem okoz neki problémát. Amennyiben nem vagyunk maximálisan elégedettek az alaprajz helyiségekre osztásával, úgy az alkalmazáson keresztül módunkban áll felülírni ezeket a határvonalakat.
Lehetőségünk van „no-go” zónákat létrehozni, vagy akár virtuális falakat is „emelni”, hogy robot segítőnk kizárólag ott takarítson, ahol mi szeretnénk. Az appon keresztül egyértelműen meghatározhatunk takarítási rutinokat, amelyeket életvitelünknek megfelelően is ütemezhetünk. Megszabhatjuk a takarítás módját (száraz, nedves vagy vegyes takarítás), illetve kiterjedését is annak megfelelően, hogy az egész lakásban, vagy csak egy-egy helyiségben szeretnénk tisztaságot varázsolni.
Harmonikus működés minden szempontból
A porgyűjtő tartály kapacitása 450 ml, ami egy jó közepes szintnek felel meg. A szívóerejével a szőnyegek és valamennyi padlótípus szépen tisztán tartható. Mindehhez 3 takarítási mód és 4 szívóerősségi fokozat közül választhatunk, illetve a szónikus felmosási opció is kimagasló képességnek számít.
Ha netán éjszaka támad kedvünk egy kis takarításhoz, az sem jelent gondot, mivel a lézer radar sötétben is akadálytalanul működteti a robotporszívót, a helymeghatározásról pedig 19 érzékelő gondoskodik.
Mi Robot Vacuum Mop 2
Beugró szint kiváló áron
Ha még sosem volt robotporszívónk, akkor az Mi Robot Vacuum-Mop 2 egy minden szempontból tökéletes választás lehet! Tudása, képességei és ára a versenytársakhoz viszonyítva nagyon jó vétellé teszik, úgyhogy mi is nyugodt szívvel ajánljuk!
Mindent tud, amit elsőre kívánhatunk
Ez a készülék egy mindössze 3200 mAh-s akkumulátort kapott, de ezzel sem lehet okunk panaszra, hiszen 110 percig is képes a folyamatos működésre, illetve már 4 óra alatt újratölti magát.
Az akksival ellentétben a portartály kifejezetten nagynak mondható. Az 550 ml-es tárolóba simán belefér egy akár 150 négyzetméteres lakásból összeszedett koszmennyiség is. A víztartály 250 ml-es és elektronikusan adagolja a vizet padlótípusnak megfelelően, így egy nagyobb lakásban is jól gazdálkodik ezzel a vízmennyiséggel. Ennél a modellnél inkább nedves feltörlésről beszélhetünk mint klasszikus felmosásról, de ez is elegendő ahhoz, hogy pormentesítsük a padlót és eltávolítsuk a makacsabb, akár már odaszáradt foltokat is.
Japán kefe nélküli NIDEC motor
Az Mi Robot Vacuum-Mop 2 egy japán fejlesztésű, kefe nélküli NIDEC motort kapott. A szívóerő 4 fokozatban állítható (ezzel együtt a zajszint is), a maximum 2700 Pa.
A látható tisztaságról egy speciális, sűrűszálas főkefe, és egy hatszögletű oldalkefe gondoskodik. Ezeknek hála a legeldugottabb résekből is eltűnik a por és a kosz.
MI HOME alkalmazás a teljesebb élményért
A Mi Home alkalmazás egy szinte megkerülhetetlen eleme az élménynek, legalábbis ha szeretnénk minél több lehetőséget kihasználni a robotizált takarítás által kínált lehetőségekből. Miután az alkalmazásban virtuálisan összekötöttük saját készülékünket a fiókunkkal, számos új lehetőség és funkció tárul elénk, amiket érdemes kipróbálni és felfedezni.
Mi Robot Vacuum Mop 2 Ultra
Jó, ha tudsz róla
A Mi Robot Vacuum Mop 2 Pro robotporszívóról már korábban megírtuk, hogy egy igen nagytudású termék, azonban a Mop 2 Ultra mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen szívóerejét, portartályát és akkumulátor kapacitását tekintve még felül is múlja a Pro verziót.
Változatlan külső, felturbózott belső
A Mi Robot Vacuum Mop 2 Ultra külsőre biztosan nem okoz majd meglepetést, hiszen ugyanaz a letisztult kialakítás jellemzi mint elődeit, illetve esetében is csak 2 gomb és a már megszokott lézertorony kapott helyet a készülék tetején. A belső tulajdonságait tekintve viszont minden bizonnyal elámulunk majd! Szívóerejét 4000 Pa-ra, akkumulátorát pedig 5200 mAh teljesítményűre növelték, így akár 180 percig is képes a folyamatos működésre, mialatt a résekből is tökéletesen összeszedi a port és piszkot, ráadásul 4 szívó üzemmód közül választhatjuk ki a legmegfelelőbbet. A portartály 550 ml űrtartalmú, vagyis 100 ml-rel nagyobb, mint a Mop 2 Pro esetében volt. Ebből fakadóan egy nagyobb családi ház (200-240 négyzetméter) takarítását is gond nélkül képes elvégezni. A víztartály elektronikusan vezérelt, így egyenletesen osztja el a vizet feltörlés közben, anélkül hogy szivárogna.
LDS lézeres navigáció és precíz akadályelkerülés
Az LDS lézeres navigációnak köszönhetően a készülék pontos és gyors koordinációra és intelligens feltérképezésre képes. A földön hagyott tárgyak elkerüléséről, és a véletlen ütközések kivédéséről a 3D akadályelkerülési technológia gondoskodik. Miután érzékeli, hogy a tervezett útvonalon akadályba ütközhet, időben lelassít, hogy megfelelő kitérőt tehessen. A készülék elején lévő ToF érzékelővel a tér tökéletes felmérésére, és ezáltal az egy-egy bútor alá beszorulás elkerülésére is képes. Az alsó részére is helyeztek szenzorokat, amiknek az a feladata, hogy azonnali mélység adatokat közvetítsenek, és már a lépcső széléről visszafordítsák a készüléket, így nem kell attól félnünk, hogy leesik. 2 mm-es akadályokon (szőnyegen, küszöbön, burkolatváltókon) könnyedén áthalad.
További funkciók a még hatékonyabb takarításért
Újabb és újabb funkciókhoz férhetünk hozzá a Mi Home alkalmazáson keresztül: kijelölhetünk takarítási zónákat, húzhatunk virtuális falakat, illetve létrehozhatunk “no go” területeket is.
A Roborockról:
Ha sorravesszük a robotporszívók piacának szereplőit, a Roborock neve mellett biztos, hogy nem mehetünk el szó nélkül. 2016-ban megjelent első modellje óta számos, a piacot és a versenytársakat is meghatározó újítást eszközölt. Roborock porszívóval garantáltan nem tudunk mellényúlni, mondhatni egyfajta jolly joker választás!
Roborock S8
A mi választásunk felső kategóriában
A Roborock robotporszívók 2023-as modellje több tekintetben is fejlődött elődjéhez mérten. Erősebb szívóerő, jobb navigáció, hatékonyabb felmosás funkció – prémium minőségben.
Száraz és nedves takarítás
A 6000 Pa teljesítményű szívómotorral a Roborock S8 a piac egyik legerősebb robotporszívója lett. Szőnyegen és keménypadlón egyaránt jó teljesítményt nyújt, amihez a magasabb hatásfok elérésének érdekében dupla szilikonlamellás főkefe társul.
A VibraRise technológiával biztosított vibrációs felmosás ráadásul már a padlóra száradt makacs szennyeződésekkel is elbánik, hála a nagy nyomóerőnek és a percenként 3000 vibrációs (enyhe súroló) mozgásnak, amit emelhető moppal koronáztak meg.
Fejlett navigáció és szoftveres háttér
A korábban már jól bevált LiDAR szenzorok továbbfejlesztett változatával és a 3D-s akadályfelismerő funkcióval a Roborock S8 precíz térképeket és útvonalakat készít. Közben képes felismerni és hatékonyan elkerülni az akadályokat, sőt még éjszaka sem okoz neki gondot a munkavégzés.
Saját okostelefonos applikációjával a robotporszívó működtetése és beállítása is nagyon egyszerű. Könnyedén módosíthatjuk a szívóerőt, a vízadagolást, kijelölhetünk különféle zónákat, idősávokat, sőt hangutasításokkal is vezérelhetjük az eszközt.
Roborock S7 MaxV
Korábbi választásunk felsőkategóriában
A Roborock S7 Max V robotporszívó nagyon rövid idő alatt a vásárlók új kedvence lett. Az Amazonos értékelések mellett az összes nemzetközi terméktesztelő oldal meggyőzően áradozik róla, és természetesen mi is leteszteltük ezt a szuper masinát.
Annyit elárulhatunk, hogy nem találkoztunk még ilyen fejlett robotporszívóval, pedig a piac legjobbjai már jártak nálunk.
High-tech takarítás
Szívóereje 5100 Pa, ami a modell elődjének számító Roborock S7 duplája. Egy feltöltéssel akár 180 percig is képes működni, illetve gond nélkül takarít ki 300 négyzetmétert. Első használatkor a robotporszívó a PreciSense LiDAR navigációs rendszerrel térképezi fel az adott helyiséget, és a készített alaprajzot eltárolja. Amikor új bútort helyezünk el a szobában , akkor a korábbi alaprajzot felülírja, így könnyedén alkalmazkodik az aktuális körülményekhez.
Abban az esetben, ha véletlenül földre ejtett, de legalábbis számára ismeretlen objektummal „találkozik”, a ReactiveAI 2.0 akadályelkerülő technológiát használja. Ennek segítségével kitűnően képes elnavigálni a legtöbb modell számára akadályt jelentő tárgyak között. A sötétben sem jön zavarba, hiszen beépített fényforrása biztosítja, hogy akár az ágy alatt is kifogástalan tisztaságot hagyjon maga után.
Olyan okos, mint amilyen alapos
Ez a típus annyira önálló, hogy még az eltérő padlótpusokat is képes megkülönböztetni. Felmosás közben mikor szőnyeghez érkezik, automatikusan megemeli a mopot és porszívásra vált, majd a felületet elhagyva tovább folytatja a felmosási feladatot . És ha már felmosás – ez jelen esetben nem csupán egy nedves feltörlést jelent, hanem valódi makulátlan tisztaságot, a makacsabb szennyeződések esetén a gép speciális, jobbra-balra mozgó VibraRise funkcióját is beveti.
Természetesen a Roborock alkalmazás nagyban megkönnyíti a dolgunkat, segítségével könnyen kijelölhetjük az elkerülendő “no go” és a szárazon maradó “no mop” zónákat.
Lehet még fokozni
A termék három változatban érhető el, ezek megnevezései is különböznek. Az S7 Max V kizárólag a robotporszívót foglalja magában, míg az S7 Max V Plus már az Auto-Empty Dock berendezést is, amellyel a portartály automatikus ürítése lehetséges. A Roborock S7 Max V Ultra változat pedig takarítás közben a felmosóvíz tartályát is üríti, majd újratölti.
Roborock S7 – A korábbi kedvencünk
A Roborock termékek egyik legújabb generációját képviselte 2021-ben az S7-es modell, amely a márka zászlóshajójaként minden tekintetben továbbfejlesztett képességekkel, és soha nem látott minőségű felmosás funkcióval kecsegtetett a felhasználók számára, méghozzá opcionális önürítő rendszer társaságában.
Az S7 modellel még most sem lőhetünk mellé
Ha csúcskategóriás robotporszívót szeretnénk magunknak, akkor a Xiaomi kínálatából még mindig érdemes lehet a Roborock S7-et választani, mely minden tekintetben nagy fejlődést mutat elődjeihez mérten. A megnövekedett, már 2500 Pa szívóerővel rendelkező motor mellett például jelentős mértékben továbbfejlesztették a mérnökök a keferendszert, így minden eddiginél hatékonyabban tudja összegyűjteni a padlóról és a szőnyegről a koszt és a port.
A (szuper)szónikus felmosás
A Roborock S7 megjelenésekor bevezette a szónikus felmosás fogalmát, amihez egy új típusú mopot társítva már közel hasonló eredmény érhető el a kis készülékkel, mint hagyományos takarítás esetén. Dacára a továbbfejlesztett tulajdonságoknak, a robotporszívó ugyanúgy 5200 mAh-s akkumulátorra épül fel és töltésenként akár 3 órányi munkavégzésre számíthatunk tőle.
A navigációhoz a robotporszívó kizárólag LDS szenzort használ, segítségével akár négy térképet is képes kezelni, miközben 470 ml-es portartálya mellett 300 ml-es víztartályt sikerült beépíteni a mérnököknek. Nagy újdonság volt a robotporszívó kapcsán az extraként megvásárolható önürítő dokkoló, mely lehetőséget ad arra, hogy a háztartási géphez ne kelljen minden takarítás után hozzányúlnunk, mert a dokkolóra állva képes lesz átszivattyúzni a felszedett koszt és a port egy nagyobb állótartályba.
Néhány szó az S7 Pluszról
Hogy mit tud a Roborock S7 plusz? Azt is mondhatnánk, hogy mindent ami kell: moppos felmosást, szőnyegek tisztántartását és porszívást minden padlótípuson. A Li-ion akkumulátorának köszönhetően 180 percig képes egyhuzamban működni, ha pedig ideje töltőre csatlakozni, azt is megoldja magának.
A pormentes és tiszta levegőről a mosható szűrő és epa e11 szűrő gondoskodik. Akár 2 cm magas küszöbön is képes gond nélkül átkelni, működését pedig leesés- és ütközésgátló érzékelők teszik teljessé. Lágy kerekeivel meglehetősen halkan közlekedik a lakásban.
Roborock Q7 Max és Q7 Max+
Jó, ha tudsz róla
Roborock robotporszívóban mi még nem csalódtunk, ez egészen biztos, pedig nem egyet teszteltünk már az évek során. Itt például az egyik legújabb modell teszteléséről írtunk. A Q7 Max és dokkolós verziója, a Q7 Max+ is egy-egy olyan “jelenség”, amiről szerintünk jó, ha tudsz, ezért összegyűjtöttük, milyen extrákkal indította útnak a Roborock ezt a 2022. októberében megjelent modellt.
Az Erő vele van!
Amikor megláttuk, hogy a Q7 Max készülék szívóereje 4200 Pa, akkor bizony a mi sokat látott szemünk felett is felszaladt a szemöldökünk. Ez a kimagasló képesség, illetve az 5200 mAh-s akkumulátor, amely egyetlen töltéssel akár 3 órán keresztül is képes működni, olyan tisztaságot garantál az otthonunkban, amellyel már a legkritikusabb vásárlók is elégedettek lehetnek. Ráadásul, egy megjelenésekor még újdonságnak számító, a korábbiaknál tartósabb gumi főkefével látták el, amire a hajszálak sem csavarodnak fel. Ilyen paraméterekkel már akár egy 300m2-es ingatlant is nyugodt szívvel rábízhatunk.
Portartály és víztartály – jól megférnek egymás mellett
Kombinált tartályban kapott helyet a 470 ml-es portartály és a 350 ml-es víztartály, amik méretére szintén nem panaszkodhatunk. Ha pedig a dokkolós verzióba ruházunk be, akkor ez a kialakítás különösen hasznos, mivel egyszerre teszi lehetővé a portartály kiürítését és a víztartály feltöltését. Amit ezzel kapcsolatban még mindenképpen ki kell hangsúlyozni, az az, hogy a víztartály súlya megnöveli a nedves felmosás hatékonyságát egy állandó, 300 g-os nyomás kifejtésével. Az elektromos vízpumpával felszerelt Q7 Max robotporszívó esetében 30 különböző vízáramlási szint közül választhatunk a padlótípusoknak és személyes preferenciáinknak megfelelően, ezzel is finomhangolva a takarítást.
Térképezés és rutin
A PreciSense LiDAR navigációs rendszer tökéletesen feltérképezi az otthonunkat, a Roborock alkalmazásban pedig lehetőségünk van további részletek hozzáadására is. Például megjelölhetünk bútorokat vagy akár padló anyagokat is az elkészült alaprajzon. Ha jellemző ránk, hogy valamelyik helyiséget gyakrabban szeretjük takarítani, megtehetjük, hogy létrehozunk az alkalmazásban erre egy külön “rutint”, így nem kell minden egyes alkalommal utasításokat adni a robotporszívónknak.
Roidmi EVE Plus
Ár-érték bajnok
A Xiaomi Roidmi Eve Plus egy önürítő funkciós modell, amely még 2020 végén jelent meg a piacon. Ár-érték arányát tekintve már akkor is az egyik legjobb vételnek számított, hiszen kedvező ára mellett, a működésével kapcsolatban – amit egyébként teszteltünk is – sem volt okunk panaszra.
Automatikusan üríti a port a tartályból
Miután elvégezte a lakás takarítását, ez az ügyes kis szerkezet automatikusan visszamegy a dokkolójához, ahol néhány másodperc alatt rendkívül hatékonyan üríti ki a portartályát egy külső tárolóba.
Ennek köszönhetően hetekig hozzá sem kell nyúlnunk, főleg mivel ha lemerül az akkumulátora, azt is önállóan fel tudja tölteni. A porzsák egyszerűen cserélhető, a hatékonyságot pedig olyan funkciók teszik teljessé, illetve biztonságossá, mint az ózon alapú antibakteriális és szagtalanító technológiák.
Navigáció és környezetérzékelés
A Xiaomi Roidmi Eve Plus a LIDAR szenzorokra épülő navigációnak köszönhetően tökéletes pontossággal képes feltérképezni az otthonunkat. Az elkészült térképeket természetesen később is van lehetőségünk finomhangolni.
A SLAM algoritmus jóvoltából rendkívüli módon tudja érzékelni a környezetét, ami pedig a takarítási képességeit is pozitívan befolyásolja. Meg kell említeni továbbá akadályfelismerő, és akadálymászó tudását is, amik szintén kiemelik őt a hétköznapi robotporszívók sorából.
Mélységérzékelőinek hála, nem esik le a lépcsőről és képes felmérni a szintkülönbségeket is, illetve sem a kábelek, sem pedig a küszöbök nem okoznak neki problémát. Egy 2 cm-es küszöbön például gond nélkül keresztül suhan.
Tisztaság és irányíthatóság
Miután arról már beszámoltunk, hogy milyen akadályokon képes keresztülhaladni, vagy hogy hogyan üríti a portartályát, ideje arról is szólnunk, hogy hogyan takarít. Szívóereje 2700 Pa, és egy összetett, egy fő- és két oldalkeféből álló keferendszert használ porszívózáskor, amellyel kifejezetten szép tisztaságot hagy maga után
Nedves feltörlésre is képes a beépített víztartálynak hála. Nekünk csupán annyi dolgunk van, hogy felszereljük rá a mopot és már indul is.
Az erős szoftveres háttér jóvoltából számtalan lehetőség közül válogathatunk a beállításokat és a programozhatóságot tekintve: módosíthatjuk az üzemmódokat, megadhatjuk a takarítás idejét és kiterjedését, és a távoli hozzáférés sem okoz gondot.
A Dreame márkáról:
Habár tudásban lehet eltérés az egyes modellek vagy típusok között, a Dreame robotporszívókat mégis nyugodtan említhetjük egy lapon a Mi készülékekkel. Pénztárcájától függően mindenki megtalálhatja a legmegfelelőbb készüléket, az ár-érték arány tekintetében pedig biztosan jó vásárt csinál.
Dreame F9
Belépő termék kiváló áron
A Dreame F9-es modellel igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha sikerül kedvező áron hozzájutnunk, mivel képességeit tekintve nyugodtan hasonlíthatjuk a Mi Robot Vacuum-Mop 2-höz, melynek előnyeiről már itt leírtuk részletesen.
Középkategóriás paraméterek
Az akkumulátor 5200 mAh-s, a szívóerő 2500 Pa. Ezekkel a paraméterekkel megközelítőleg 150 perc alatt takarít ki egy átlagos méretű lakást, így azt is elmondhatjuk róla, hogy szépen illeszkedik a középkategóriában induló takarító robotok sorába, főleg ha érzékelőit és navigációs rendszerét is figyelembe vesszük.
Amire még joggal lehet büszke a gyártó az nem más, mint az igazán nagynak mondható, 600 ml-es portartály, és a csinos, 8 cm magas kialakítás, amellyel az igazán szűk helyekre is befér a készülék.
Ahogyan a Mi Robot Vacuum-Mop 2, ez a robotporszívó is japán NIDEC kefe nélküli motorral lett felszerelve, ami pedig igazán bajnok a makacs szennyeződések eltávolításában. Rugalmas, mikroszálas forgókeféje és 190 fordulat/perc sebességgel működő oldalkeféje garantálja, hogy nap végén pormentes lakásba térhessünk haza.
A porszívás mellett nedves feltörlésre is képes. Vizes tartályában, 200 ml folyadékot tud eltárolni, amivel nagyjából 90 perc alatt végig is halad a lakáson és feltörli a port és a szennyeződéseket. 3 üzemmód közül választhatunk, ami a nedves feltörlést illeti. Ehhez azt kell tudnunk megfelelően felmérni, hogy mennyi vízre van szüksége a mopnak ahhoz, hogy maradéktalanul eltüntesse a foltokat a padlóról.
360 fokos szkennelés és valós idejű térkép
A Dreame F9 egy teljes körben (360 fokban) képes szkennelni a környezetét, ezáltal mindig az aktuális körülményeknek megfelelő térképet készíti el a lakásunkról. Másodpercenként 30 ezer adatpontot olvas be, nyolc érzékelőjének köszönhetően pedig nem probléma számára elkerülni a földön felejtett tárgyakat.
Nem kell féltenünk a lépcsőktől sem, ráadásul annyira “szófogadó”, hogy a virtuális falakkal elzárt területre sem merészkedik, ha arra kérjük a Xiaomi otthoni alkalmazásban. Összességében kijelenthetjük, hogy az applikáción keresztül minden olyan funkció és beállítás is elérhető számunkra, amit a középkategóriás készülékek esetében elvárhatunk.
Dreame Bot L10 Pro
A középkategória képviseletében
Ha csak egy dolgot emelhetnénk ki a Dreame Bot L 10 Pro robotporszívóval kapcsolatban, az valószínűleg az lenne, hogy kiemelkedően jó a szőnyegek tisztításában: felismeri, ha szőnyeghez ér és automatikusan erősebb szívásra kapcsol, ráadásul az állatszőr vagy a hajszálak sem tekerednek fel a kefére.
Műszaki jellemzők
4000 Pa szívóerő, 150 perc üzemidő, 570 ml-es por- és 270 ml-es víztartály, valamint 5200 mAh kapacitású akkumulátor. Röviden így tudnánk összefoglalni ennek a 2021 májusában megjelent robotporszívónak a legfőbb paramétereit. Ezek alapján szépen illeszkedik a Xiaomi termékcsalád tagjainak sorába.
A gép tetején a LiDAR szenzor, valamint három, a vezérlésért felelős gomb, az elülső részén a tárgyfelismerést végző 3D kamera, az alján pedig egy oldal- és egy hengerkefe kapott helyet.
Szoftveres tudás
Az otthonunk padlóján felejtett holmik azonosítása sok robotporszívónak feladná a leckét, hiszen erre alkalmas képfelismerő algoritmus és fejlett kamera szükséges hozzá. Ezekkel a Dreame Bot L 10 Pro rendelkezik, így nem feltétlenül szükséges elpakolnunk takarítás előtt. A földön hagyott tárgyakat időben észreveszi és kikerüli, legyen szó kábelekről, lábbeliről vagy akár játékokról. Ahogyan sok más készülék, ez is “ki lett okosítva” a lépcsőkkel kapcsolatban, így nem kell aggódnunk akkor sem, ha az emeleten takarít.
A lakás feltérképezését kifogástalanul elvégzi, bár a helyiségeket nem tudja önállóan felosztani. Mi viszont az alkalmazáson keresztül megtehetjük ezt is, illetve emelhetünk virtuális falakat, létrehozhatunk no go és no mop zónákat, és a takarításhoz kapcsolódó adatokat is nyomonkövethetjük. Plusz pontot adunk neki azért is, mert beilleszthető az okos otthonokba, és lehetőség van a hangasszisztens alapú vezérlésére is.
Ár-érték arány és vásárlói értékelések
Ha összemérjük a Dreame Bot L 10 Pro tudását és az összeget, amibe kerül más robotporszívók képességeivel és árával, akkor levonhatjuk a következtetést, hogy nagyon is megéri az árát. Mind a német, mind az amerikai amazon oldal vásárlói is 4.2 csillag körüli értékelést adtak a készüléknek, a csendes működésre pedig mindkét oldalon sok pozitív visszajelzés érkezett.
Dreame Bot W10
Jó, ha tudsz róla!
A Dreame Bot W 10 már megjelenésében is rendhagyó a robotporszívók világában, a felmosási képességeiről nem is beszélve. Ez a készülék egy magasabb árkategória képviselője, ám tudását tekintve meg is éri a pénzét.
Praktikus kialakítás
A sajátságos, D-formájú kialakítás lehetővé teszi, hogy a takarítórobot a lehető legközelebb kerülhessen a falakhoz, és a sarkokban is alaposan kitakarítson. A falak mentén az oldalkefék gyűjtik össze a koszt. Akkumulátorának kapacitása szintén rendhagyó a maga 6400 mAh-s teljesítményével.
Térképez, porszívóz, felmos
A készülék a LIDAR szenzor segítségével végzi el a lakás tökéletes feltérképezését, az applikáción keresztül pedig lehetőségek egész sora tárul elénk: előre beállíthatunk takarítási időszakokat, zónákat, virtuális falakat emelhetünk, és kijelölhetünk elkerülendő területeket is.
A porszívás tekintetében sem lehet okunk panaszra, hiszen 4000 Pa szívóerőt képes kifejteni a készülék, amiben viszont abszolút bajnok, az a felmosás. Más robotporszívók esetében a felmosás kifejezés nem is lenne teljesen helytálló, hiszen leginkább csak egyfajta nedves feltörlésről van szó többnyire, a Dreame Bot W 10 esetében azonban más a helyzet. Kettő, percenként 180-szor forduló felmosórongyot szereltek a masinára, amivel sokkal hatékonyabb a felmosás és látványosabb az eredmény.
A dokkolóban, amely a csomag részét képezi, egy-egy nagy méretű, 4 literes tartály kapott helyet külön a tiszta és külön a koszos víznek. Szükség esetén a porszívó automatikusan dokkol, és megtisztítja a felmosófejeket, a munka végeztével pedig megszárítja őket forró levegő segítségével, ami azért is fontos, mert így megakadályozza a penészedést és a baktériumok megjelenését.
Mindig tudja, merre jár
A Dreame Bot W 10 folyamatosan figyeli, hogy milyen felületen közlekedik: ha szőnyeghez ér, erősebb szívásra kapcsol, felmosás közben pedig elkerüli azt, nehogy összevizezze. Egyetlen töltéssel akár 300 négyzetmétert is képes végigtakarítani, ha pedig lemerül, magától visszatér a dokkoló állomásra és újratölti magát. A LiDAR-alapú SLAM navigációs rendszernek köszönhetően nagyon gyorsan képes frissíteni a környezetéről alkotott térképét, ráadásul sötétben is tökéletesen működik.
A Xiaomi robotporszívói valóban jól működnek
Már fentebb is elhangzott, hogy a jelenlegi piacon rengeteg robotporszívó található. Ezek közül a Xiaomi termékei kivétel nélkül nagyon jó ár-érték aránnyal rendelkeznek, hiszen nemcsak megfizethetők, hanem a teljesítmény szempontjából egyaránt alkalmasak a mindennapi használatra és a kimagasló tisztaság elérésére.
Általánosságban ugyanis elmondható, hogy a Xiaomi robotporszívói valóban működnek, azonban mint minden gyártónál, úgy természetesen itt is az igényeinkhez illeszkedő árkategóriát kell választanunk. Ne várjunk például ugyanolyan tulajdonságokat egy Roborock E4-től, mint a jelenlegi legjobbak közé sorolt Roborock S5 Max-tól, hiszen nem véletlenül van jelentős különbség a kettő ára között.
Erős szívóhatás, nagy akkumulátor-kapacitás
Mindegyik jelenleg forgalomban lévő Xiaomi robotporszívóról elmondhatjuk, hogy a tudás tekintetében kimagaslónak tekinthetők. Példának okáért kivétel nélkül rendkívül erős szívóhatással rendelkeznek, többségük 2000 vagy 2500 Pa teljesítményre képes ezen a téren, ami óriásinak tekinthető egy ilyen kis háztartási géptől, nem véletlen, hogy ma már gyakran a hagyományos porszívókkal említik egy lapon őket.
A gyártó ugyanakkor gondosan ügyel arra, hogy más tekintetben se valljanak kudarcot az általuk forgalmazott robotporszívók. Termékeik így óriási, többségük 5200 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, ami akár 180 percnyi, tehát 3 órányi folyamatos takarítást tesz lehetővé a lakásban.
Amivel kapcsolatban nagyobb különbségek vannak – és erre érdemes odafigyelni –, az a víztartály és a portartály mérete. A Xiaomi robotporszívóinak többsége például 460-480 ml por befogadására képes, ha viszont a felmosás funkciót is szeretnénk használni, lényeges lehet odafigyelni a víztartály méretére. Ezen a téren a Roborock S5 Max és az S6 MaxV a maga kategóriájában messze kiemelkedik a 280 és 300 ml-es megoldásával, miközben egy S6 vagy egy S6 Pure például csak 140 és 180 ml víz befogadására képes.
Felmosás helyett inkább csak nedves feltörlés
Ha már szóba került a felmosás funkció, fontos lehet kiemelni a gyártó robotporszívóival kapcsolatban, hogy hiába nyújtanak ezen a téren is kimagasló teljesítményt – termékeik többségét a legjobbak közé sorolhatjuk az ágazaton belül –, valójában azonban ez inkább csak egyfajta nedves feltörlésnek nevezhető.
A kategóriában jelenleg a legjobbak például a Xiaomi Mi Robot Vacuum Mop Pro vagy a Roborock S5 Max, melyek kiváló technológiai háttérrel és fejlett hardveres megoldásokkal rendelkeznek, ezáltal kifejezetten jó minőségű mop biztosítja nekik a felmosás funkciót, de olyan alapos munkavégzésre még egyik eszköz sem képes, ami kiválthatná az emberi tényezőt.
A nedves portörlésre, az odaszáradt üdítőmaradék feltörlésére és hasonló egyszerűbb feladatokra, a lakás alapvető portalanítására megfelelőek, arra viszont még nem, hogy a lakáson sáros cipővel átrohanó gyerekek után összetakarítsanak. Ez pedig ma még a többi gyártó termékéről is elmondható!
Természetesen folyamatosak a fejlesztések, így a jövőben óriási változások várhatók a piacon, példának okáért ott a megjelenés előtt álló Roborock S7, mely 2021 egyik csúcskategóriás robotporszívójává válhat azért, mert az alapoktól újragondolta a felmosás funkciót.
A porszívózásban már nagyon alaposak
Mivel robotporszívókról beszélünk, ezért a legtöbben nyilván ezért a funkcióért akarnak ilyen terméket vásárolni maguknak, és csak másodsorban a felmosás miatt. Mint fentebb már kiemeltük, a Xiaomi nevéhez köthető termékekben nagy teljesítménnyel rendelkező szívómotor dolgozik, aminek a munkáját jellemzően összetett keferendszer támogatja meg.
Önmagában az erős szívóerő ugyanis még messze nem minden. Az alapos takarításhoz megannyi más egyéb tulajdonság is szükséges, ezeknek pedig a Xiaomi robotporszívói szinte kivétel nélkül megfelelnek. Lássuk, hogy melyek ezek!
Keferendszer
Minden Xiaomi robotporszívóban kiváló minőségű keferendszer kapott helyet, ezek azonban több tekintetben is eltérhetnek egymástól. Manapság már a gyártó minden takarítógépén találunk egy alsó főkefét, mely forgómozgást végezve a padlóról és szőnyegről tudja gyűjteni a koszt és a port. Munkáját egy jellemzően a készülék jobb első felében elhelyezett oldalkefe támogatja meg, mely a sarkok vagy a falak mentén lerakódott szennyeződéseket tudja a főkefe irányába terelni.
Kopóalkatrészről van szó, melyet a legtöbb Xiaomi robotporszívóban 3-6 havonta kell cserélni. Ha elmulasztjuk, az negatív hatást gyakorol a takarítás minőségére. Szerencsére itthon a gyártó legtöbb termékéhez folyamatosan elérhetők a cserélhető elemek, noha a keferendszer mellett legfeljebb a szűrőberendezéshez tudunk hozzányúlni házilagosan, minden más esetben szervizre lesz szükségünk.
A kefék egyébiránt óriási változásokon és fejlesztéseken estek át az elmúlt években. Ennek megfelelően egyre hatékonyabbak a por, illetve a kosz összegyűjtésében, miközben a hajszálakat bár felcsavarja, ezeket nagyon egyszerű eltávolítani róluk, az alapos munkához sem szükséges szétszerelni őket.
Navigációs rendszer
Jelentős mértékben befolyásolja a Xiaomi robotporszívóinak tulajdonságait a navigációs rendszer minősége. Bár közvetlenül nem határozza meg a takarítás minőségét, közvetetten azonban gyakorlatilag ettől függ minden, hiszen a szisztéma segítségével látnak a porszívók, térképezik fel a lakást – az aktuális modellek számára már az egyszerre több térkép kezelése sem okoz gondot –, illetve tudják a későbbiekben rögzíteni a változásokat, igazítani útvonalukat.
Általánosságban elmondható, hogy a Xiaomi robotporszívóiban az LDS vagy más néven LIDAR szenzor vált be a gyártónak. Minden egyes termékében, még az idén érkező Roborock S7-ben is ez a nagyszerűen működő technológia található, egyedül a Roborock S6 MaxV jelent kivételt, ez a robotporszívó ugyanis rendhagyó módon kamerákkal egyaránt fel lett vértezve, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem lesz általános a gyártó termékeinél ez a megoldás.
Küszöbmászó tulajdonságok
Szintén apróságnak tűnhet a takarítás hatékonyságának tekintetében, de nagyon sok robotporszívó képtelen elbánni az akadályokkal, már egyetlen kábelben képesek teljesen elakadni. Ezen a téren a Xiaomi termékei kivétel nélkül rendkívül ügyesek, a meghajtást végző nagy kerekük segítségével ugyanis nem okoz gondot nekik a 2 centiméteres akadály leküzdése sem.
Ez különösen a régi építésű házak esetében lehet rendkívül lényeges, hiszen a mai építőiparban már ritkán alkalmaznak küszöböket, melyek ezen a téren kellemetlenséget okozhatnának. Természetesen a küszöb mellett a magasabb vagy nagyszálú szőnyegek esetében is lényeges sajátosság a 2 centiméteres akadályleküzdés, példának okáért a Xiaomi eszközei még egy kábelrengetegtől sem ijednek meg.
Szoftveres háttér
Egyáltalán nem elhanyagolható tényező egy robotporszívó hardveres tudása mellett a szoftveres háttér. A Xiaomi ezen a téren hihetetlenül erősnek tekinthető. Nemcsak a robotporszívók általános tudása, illetve mesterséges intelligencián alapuló megoldásai érdemelnek főhajtást, hanem az okostelefonra letölthető társalkalmazás egyaránt, mely egy Roborock terméknél például a Mi Home mellett akár a gyártó saját fejlesztésű applikációja is lehet.
Hogy melyiket használjuk, az csak rajtunk múlik, mindegyikkel kiválóan tudjuk működtetni a termékeket. A saját Roborock alkalmazás akkor jó alternatíva, ha csak egy Xiaomi robotporszívónk van otthon, amennyiben viszont akad már a lakásban a gyártótól származó egyéb okos berendezésünk, akkor a Mi Home egyszerűbb lesz, hiszen egyetlen applikációból képesek leszünk elérni és működtetni vele tulajdonképpen mindent.
Az okostelefonos applikáció egyébiránt rengeteg lehetőséggel kecsegtet a termék kapcsán. Az összes beállítást ezen keresztül érhetjük el, itt tudjuk áttekinteni a térképeket, meghatározni az üzemmódokat, időzítéseket kalibrálni, de a no-mop vagy no-go zónák kijelölése szintén innen zajlik majd. A lehetőségek tárháza ezen a ponton határtalan, a folyamatos frissítésekkel pedig állandóan bővül is.
A terméktámogatás terén is nagyon erősek a Xiaomi robotporszívók
Amikor robotporszívót vásárolunk, rendkívül lényeges a terméktámogatás kérdésköre, hogy még évek múltán is érkezzenek hozzá olyan frissítések, melyek finomítják vagy bővítik a takarítási képességeket. Míg egy ismeretlen gyártó termékével kapcsolatban senki sem tudja, hogy mire számíthat tőle néhány hónap múlva, a Xiaomi esetén garantált, hogy a termékfrissítések és a fejlesztések évekig érkeznek egy megvásárolt termékhez.
Többször is tapasztalhatták már a Xiaomi robotporszívóval rendelkező tulajdonosok, hogy a működtetés tekintetében elengedhetetlen Mi Home applikáció rendszeresen frissül, az alapvető biztonsági és stabilitási megoldásokon felül állandó új funkciók érkeznek, de nem ritkák a termékspecifikus bővítések sem, amikor egy robotporszívót például korábban nem jellemző tulajdonsággal és tudással vérteznek fel. Így sikerült például a Xiaomi Robot Vacuum Mop Pro robotporszívónak hónapokkal a megjelenés után biztosítani, hogy több térképet is képes legyen tárolni és kezelni.
Lényeges továbbá, hogy a terméktámogatás nemcsak szoftveresen, hanem az alkatrész tekintetében egyaránt fontos. Mindegyik Xiaomi robotporszívó nagyon jól javítható, az általános kopóalkatrészektől kezdve, a motoron és az akkumulátoron át, a legtöbb típusban még bizonyos szenzorok is cserélhetők probléma esetén.
A jövő a Xiaomi robotporszívóinak tükrében
Nemcsak a jelen, hanem a jövő tekintetében is nagyon fontos szerepet tölt be a robotporszívós piacona a Xiaomi, akiktől rengeteg termékspecifikus, de nagyon sok általános, az egész ágazatot meghatározó fejlesztést várhatunk az előttünk álló években.
Jelenleg határozottan a Roborock S7 jelenti a Xiaomi portfóliójának következő lépcsőfokát, így érdemes a kérdéses termék sajátosságaival megismerkedni, ha szeretnénk tudatában lenni a robotporszívós iparág fejlődésének következő szintjével. Ez az eszköz például a szónikus technológiának és néhány hardveres fejlesztésnek, illetve az új típusú mopnak hála jelentős mértékben javítja majd a felmosás funkciót.
Ezen felül magasabb szintre lép a porszívózási tulajdonság is, vadonatúj technológiák kerülnek bevetésre ehhez, de például a főkefék egyaránt állandó átalakulásban vannak, így például az S7-es is egy vadonatúj kialakítású megoldást vezet be a piacra, de biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben ezen a téren a mérnökök nagy változásokkal szolgálnak majd.
Amiben biztosak lehetünk még a Roborock robotporszívók jövője kapcsán, az nem más, mint az önürítő képesség elterjedése. Néhány gyártó már bevezette ezt az alternatívát, lényege pedig, hogy a háztartási géphez elérhető egy extra dokkoló, ahol nemcsak az automatikus töltés valósul meg, hanem a portartály kiürítése is. Az S7-hez ez az alternatíva szintén elérhető lesz már.
Fontos továbbá megvizsgálni a szoftveres hátteret is. A működést biztosító applikációk állandó finomhangolása mellett a Xiaomi robotporszívói biztosan nagy fejlődésen mennek majd keresztül a mesterséges intelligencia terén. Nem véletlenül, hiszen a gépeknek fel kell ismerniük minden új helyzetet, tanulniuk kell a munkavégzésből, állandóan finomítani a munkavégzést, amit csak egy nagyon erőteljes mesterséges intelligencia segítségével tudnak elérni.
15 ok, amiért érdemes Roborock robotporszívót venni
- A legtöbb modell kiemelkedően nagy teljesítményű akkumulátorral rendelkezik. Léteznek például olyan típusok, melyek egyetlen töltéssel akár 200 percig képesek takarítani.
- Amennyiben a robotporszívó egy töltéssel nem végez a lakás kitakarításával, a töltési ciklus után – mely szintén automatikus – képes magától folytatni a porszívózást vagy a felmosást pontosan ott, ahol abbahagyta.
- Amelyik Roborock rendelkezik nedves feltörlés funkcióval, az képes porszívózni és felmosni egyszerre.
- A Xiaomi robotporszívói jelenleg az ágazat legerősebb modelljei közé tartoznak, az S6 MaxV például jelenleg a legerősebb, 2500 Pa szívóerőt kínál.
- A rendkívül magas szintű érzékelőknek hála a legtöbb Roborock modell képes automatikusan felismerni a szőnyegeket, ami nemcsak segít a kérdéses burkolattípus alaposabb tisztításában, de mindemellett az akkumulátor élettartamára is jó hatást gyakorol. A legtöbb robotporszívó, mely képes erre, jellemzően kétszer vagy háromszor drágább, mint a Xiaomi termékei, és nem is rendelkezik olyan erős szívóerővel, ami a vastagabb szőnyegek tisztításához szükséges lenne.
- Azok a robotporszívók, melyek LDS szenzorra épülnek, jellemzően nem támogatják a virtuális falakat, vagyis azokat a területeket, ahol az eszköz nem dolgozhat. A Roborock S-termékcsaládjának azonban minden tagjáról elmondható ez a rendkívül hasznos tulajdonság, egyedül az S4 jelent kivételt.
- A felmosás funkció sok robotporszívónál tud kellemetlenséget okozni, ha rengeteg szőnyeg van a lakásban. Az újabb Roborock modellek – mint az S5 Max, az S6 és az S6 MaxV – azonban már támogatják az úgynevezett no-mop zónákat, vagyis kijelölhetünk olyan helyiségeket, illetve területeket, ahol soha nem szabad nedves takarítást végezniük a porszívóknak.
- Az S4 kivételével minden Roborock robotporszívó támogatja az úgynevezett zónás tisztítást, ami ebben a termékkategóriában ritka tulajdonság, ellenben annál hasznosabb.
- Az allergiások és az asztmások legnagyobb örömére a kérdéses robotporszívók mindegyike kiváló minőségű, továbbá mosható HEPA szűrővel rendelkezik, amire rengeteg terméknél egyáltalán nem figyelnek oda a gyártók.
- Minden egyes robotporszívó, ami megjelent a Xiaomi Roborock termékcsaládban, képes akár 2 centiméteres akadályok leküzdésére is, legyen az küszöb vagy egy vastagabb szőnyeg. Ez ebben az árkategóriában kimagasló, hiszen más gyártóknál csak a két-háromszor drágább csúcskategóriás modelleknél találkozhatunk ilyen tulajdonságokkal.
- A fejlett navigációs rendszernek, illetve a LIDAR szenzoroknak hála minden Roborock rendkívül pontos térképet tud készíteni otthonunkról. Nem ritka a centiméteres pontosság, ami mellett a padló burkolásának típusa és egyéb sajátosságai is rögzítésre kerülnek a makulátlan tisztaság érdekében.
- A valós idejű követési funkciónak köszönhetően a Roborock modellek képesek folyamatosan ellenőrizni és alakítani a korábban elmentett térképeket, így munkájukat nem befolyásolhatja egy kis változás sem.
- Egyáltalán nem elhanyagolható tényező, hogy a Xiaomi Roborock robotporszívók rendkívül jó ár-érték arányt képviselnek a piacon, ezáltal csúcskategóriás funkciókat és kiváló teljesítményt nyújtanak. Elfogadható áron tehát kiváló szívóerőt, nagyszerű mászóképességet és feltérképezést biztosítanak a felhasználók számára.
- A szobánként elérhető ütemezés szintén egy olyan tulajdonsága a termékcsaládnak, mely rendkívül előnyös, hiszen minden helyiséghez eltérő beállításokat alkalmazhatunk, sőt a takarítás időpontjának tekintetében is saját kritériumokat adhatunk meg.
- Az S-sorozat legtöbb tagja rendelkezik az úgynevezett multimap támogatással, ami a többszintes házban élők számára jelent nagy segítséget, hiszen a robotporszívók egyszerre több térképet is képesek tárolni, illetve kezelni.