Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Smoothie készítő – mutatjuk 2024 legjobb készülékeit

Utoljára frissítve:

A smoothie készítők hallatán sokan a turmixgépekre gondolnak, pedig előbbiek egyszemélyes kisebb adagokhoz készültek, s ami még eltérés közöttük, hogy az edény kulacsként is alkalmazható. Pillanatok alatt összedobhatjuk a zöldség és/vagy gyümölcsitalunkat a választott alapanyagokból, és már vihetjük is magunkkal. Szuperül hangzik, igaz? 

Ezek a mixerek a keverést egy speciális edényben végzik, amelyet ha szeretnénk, az elkészítést követően magunkkal is vihetünk, vagy dönthetünk az azonnali elfogyasztása mellett is. Végtére is ki tudna ellenállni a friss, zamatos smoothie-nak?

A legmegfelelőbb mixer kiválasztása azonban nem a legkönnyebb feladat, nem érdemes tehát elkapkodni a döntést, hiszen jól tudjuk, hogy egészen más érzés egy frissen készült smoothie-val indítani a napot. Az álmos, ásítozós készülődés helyett mintha tele lennénk energiával, és ott van még a tudat is, hogy megfelelően elláttuk a testünket vitaminokban gazdag itallal.

Tartalomjegyzék

A legjobb smoothie készítő készülékek (2024)

Összegyűjtöttük egy csokorba szedve a legjobb smoothie mixereket, mindezt saját tapasztalatra és vásárlói visszajelzésekre alapozva. Kezdjük is a sort a nemzetközi piac kedvencével.

Nutribullet Pro – A nemzetközi piac kedvence

Előnyök
  • centrifugapengék
  • rendkívül egyszerű tisztántartás
  • BPA-mentes
  • nagyon könnyű használni
  • stabil működés
Elérhető itt
Árukereső.hu
alza.hu
pepita.hu



A Nutribullet Pro az egyik legjobb alternatíva abban az esetben, ha szeretnénk egy olyan turmixgépet, amit nemcsak az egész család ki tud használni, de különleges teljesítményével ideális társ lesz akkor is, ha túl kevés zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztanánk.

Kapcsolódó tesztünk: Nutribullet Pro teszt

Nagy teljesítmény akár a teljes család számára

A kifejezetten dinamikus, 900W teljesítményre képes motorjának köszönhetően a Nutribullet Pro elképesztően hatékony munkára képes, csúcskategóriás technológiájának köszönhetően pedig szétzúzza még a legkeményebb alapanyagokat is annak érdekében, hogy minden tápanyag kioldódhasson a zöldségekből és a gyümölcsökből. Ezzel rendkívül hatékonyan megtámogathatjuk szervezetünk működését, illetve immunrendszerünket.

Ezt az előnyös tulajdonságot ráadásul nemcsak mi, hanem az egész család élvezheti majd. A csomagban elérhető 0,5 literes pohárral ugyanis keverhetünk csak magunknak egy isteni turmixot, de ha mindenkit el akarunk látni értékes vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rostokkal, akkor használhatjuk hozzá a 0,9 literes keverőpoharat is, hogy csak egyszer kelljen elindítani a turmixgépet.

Minden tekintetben nagy kapacitás

A turmixgépről elmondható, hogy minden tekintetben nagy kapacitást kínál nekünk, így példának okáért a készülékbe egy 600W teljesítménnyel ellátott motor került, ami éppen elegendő ahhoz, hogy szükség esetén még a keményebb alapanyagokat is ledarálja vagy megőrölje, ne csak pépesítésre legyen alkalmas.

A munkálatokhoz az eszköz egy négyirányú, mosható vágóélt kapott, ami a legtöbb feladathoz teljesen alkalmas, pláne annak fényében, hogy két sebességfokozatban is pörgethetjük. Az eszközben helyet kapott egy pulzáló funkció, ami a gép gyors indítását és leállítását teszi lehetővé olyan munkákhoz, ahol csak pillanatokra kell kifejtenie hatását.

Krémesebb, habosabb, vitaminban dúsabb végeredmény

Óriási előny a Nutribullet Pro kapcsán, hogy nagy motorteljesítménye mellett szabadalmaztatott technológián alapuló késeket használ, aminek köszönhetően a készülék előbb mindent összezúz, majd utána homogenizál, így a magokat a fagyasztott alapokat egyaránt feldolgozhatjuk vele, hogy a végeredmény krémesebb, habosabb és vitaminban dúslakodó lehessen.

Ennek köszönhetően minden vitamint megadhatunk vele a szervezetünknek, sőt olyan tápanyagokat is, melyekről korábban álmodni sem mertünk. A kökény turmixolásakor kioldhatjuk a magvakban található omega-3 zsírsavakat, a görögdinnye magjából a cinket és a magnéziumot, de élvezhetjük a brokkoli és a káposzta összetevőinek rákmegelőző hatását is. A turmixgép őröl, darál és aprít, így garantáltan az egyik leghasznosabb társunkká válik a mindennapokban!

BPA-mentes kivitel, könnyed tisztíthatóság

Azon túl, hogy a Nutribullet Pro kifejezetten látványos, mégis egyszerű és letisztult termékdizájnnal rendelkezik, a gyártó a maximális biztonságra törekedett vele a kialakításkor. Ez a tulajdonság minden téren jellemző rá, de a BPA-mentes műanyagok kiválasztása a legjobb bizonyíték minderre, hiszen az étellel találkozó műanyagfelületekből így biztosan nem válnak ki olyan anyagok, melyek káros hatást gyakorolnának a szervezetünkre.

Ezen felül a turmixgép rendkívül könnyed tisztíthatósággal rendelkezik, nagyon kompakt kialakítással büszkélkedhet, így a kisebb konyhákban is könnyű lesz helyet szorítani számára, használata pedig mindenkinek egyszerű és kényelmes alternatívát képvisel.

Sencor SNB 6600BK Nutri – Arany középút

Előnyök
  • 1200 W-os motor
  • 3 előre beállított program
  • Biztonsági funkció 
  • Csúszásmentes talpak
  • Hatélű rozsdamentes acélkés titán bevonattal ellátva
  • Mosogatógépben mosható tartozékok
  • Pulse gomb
Elérhető itt
ALZA.HU
pepita.hu
notebook.hu

A Sencor SNB 6600BK Nutri egy szuper készülék, amellyel gyümölcs- és zöldségitalok, salsa szószok, tejes koktélok, levesek, sőt még bébiételek is készíthetők. Hatélű, rozsdamentes acél késekkel látták el, amelyek titán borítást is kaptak, amelyek így lassabban is kopnak, másrészt minimális a tápanyag- és enzimveszteség a művelet során. 

Könnyed alkalmazás, biztonságos használat

A strapabíró 1200 W-os motor megbirkózik a keményebb alapanyagokkal is, így akár magokkal, gabonafélékkel is színesíthetjük a készülő finomságokat. Ehhez bevethetjük a pulse gombot, amellyel a nehezebb, keményebb alkotóelemeket is összemixeli, rövid időn belül, maximális fordulatszámon. Sőt, segítségül hívhatjuk jégzúzáshoz is, ennek hála finom jégkásával is lehűthetjük magunkat.

Biztonsági funkciója révén kizárólag tökéletes illeszkedés esetén indítható el. Ráadásul csúszásmentes talpakkal látták el, így minimális az esélye, hogy csúszkál vagy nagymértékben kimozdul használat közben. 

Tartós palackok megbízható zárórendszerrel

Tritánból készült kétféle méretű (0,8 és 1 l-es) palackot is kapunk a készülékkel együtt, amelyek elhelyezhetők az autó pohártartójában, de akár a bicajunk kulacstartójában is. Attól nem kell tartanunk, hogy kilötykölődne, ugyanis a megbízható zárórendszer tökéletes fedést garantál.

Russell Hobbs 23470-56 Mix & Go Inox – A mi választásunk

Előnyök
  • 2 db hordozható palack
  • csúszásgátló talp
  • BPA mentes palackok
  • rozsdamenetes acél gépház
  • gyors
Elérhető itt
PEPITA.HU



Az egészség és a testmozgás kedvelőinek dedikálva készült el a Russell Hobbs 23470-56 Mix & Go Inox turmixgép, mely elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy páratlan minőségű, lágy és homogén állagú házi smoothie készülhessen benne, de az általános turmixok és a fehérjeitalok kedvelőinek egyaránt ideális választás.

Hordozható pohár az egészség megszállottjainak

Szeretnénk egész nap turmixot és smoothie-t szürcsölgetni? Akkor a Russell Hobbs 23470-56 Mix & Go Inox kiegészítői gyorsan a szívünkhöz nőnek majd, hiszen tartozik hozzá két darab 600 ml-es hordozható pohár, amibe könnyedén beletölthetjük, illetve biztonságosan szállíthatjuk majd kedvenc italainkat.

A két pohár nemcsak a kezünkbe, hanem az autók szabványosított tartójába is tökéletesen illeszkedik, továbbá teljesen BPA mentes műanyagból készült, így nem kell félnünk, hogy mérgező anyagok válnak ki belőlük a mindennapi használat során. Mivel a turmix közvetlenül abban a palackban készíthető el, amit magunkkal vihetünk, ezért ráadásul még az extra mosogatás miatt sem kell aggódnunk.

Rendkívül egyszerű kezelhetőség

A fenti előnyös tulajdonságok mellett a Russell Hobbs 23470-56 Mix & Go Inox turmixgép rendkívül egyszerű kezelhetőséggel is rendelkezik: csak helyezzük el a palackban a szükséges hozzávalókat, majd egyetlen gombnyomással elkészíthetjük az isteni házi energiabombát, amit utána ráadásul elvihetünk az edzőterembe vagy a munkahelyünkre is.

A 300W teljesítmény elsőre nem tűnik soknak, de a turmixgép kifejezetten kis mennyiségekhez és lágyabb alapanyagokhoz ajánlott, így bőven elegendő a mindennapok során. Arról nem is beszélve, hogy könnyedén megbirkózik a jég darabolásával, így nyáron isteni frissítőket tudunk készíteni a segítségével.

Masszív kialakítás, egyszerű tisztíthatóság

A gyártó természetesen nagy figyelmet szentelt arra, hogy a Russell Hobbs 23470-56 Mix & Go Inox turmixgép a rendhagyó, minimalizmusra törekvő termékdizájn és az egyszerű kezelhetőség mellett masszív kialakítást kapjon.

Ennek megfelelően rozsdamentes acélból készült a termékház – melynek alsó felét csúszásgátló gumival látták el a biztonságos üzemeltetés érdekében –, míg a palackok erősített üvegből készültek, így tisztításuk nem okoz majd gondot, hiszen a poharakhoz hasonlóan csak betesszük őket a mosogatógépbe, és ezzel meg is oldottuk a problémát.

ETA 1103 90000 – Az ár-érték bajnok

Előnyök
  • ,,Sportmixer”
  • Plusz tartozékok: 3 edény (2 db 0,6 l-es és egy 0,4 l-es)
  • Hőálló, hőtartó neoprén tok
  • Jégzúzásra is alkalmas
  • Szétszerelhető kések
  • Akasztógyűrűs kulacs
  • Feltekerhető tápkábel
Elérhető itt
ALZA.HU
pepita.hu
notebook.hu

Az ETA sportmixerrel proteinitalokkal segíthetjük edzésünk hatékonyságát, de akár levezetésként, afféle jutalom gyanánt is meglephetjük magunkat egy ízletes gyümölcsös finomsággal. Hőtartó neoprén tokjának hála a legforróbb nyári napon is elszürcsölhetjük a jegeskávénkat.

A legjobb segítőtárs az aktív életmódhoz

Amennyiben az ETA készülék mellett döntünk, 2 db 0,6 literes és egy kisebb űrtartalmú edény is birtokunkba kerül. Ez különösen hasznos, ha aktív életmódot folytatunk, és jelentős szerepet játszik az életünkben a testmozgás. A nagyobb palackhoz hőálló neoprén tokot is kapunk, amely által egy szuper hőtartó kulacs is mindennapi társunk lehet. Ez nagy áldás a meleg időszakban.

Gondos formatervezésű, felhasználóbarát sportmixer

A strapabíró tritán edények tervezése során ügyeltek arra, hogy mindenhová megfelelően illeszkedjenek, így ha magunkkal vinnénk utazásunk során, nem jelent problémát a szállításuk.

Gyerekjáték a használata: összeválogatjuk az alapanyagokat, mixelünk, és már vihetjük is magunkkal. Szerencsére a tisztítása során sem ütközünk nehézségekbe. Szétszerelhető kései egyszerűen elmoshatók. Ami még mellette szól, hogy feltekerhető a tápkábel, így a tárolása is praktikusan megoldható. 

Tefal BL1KJ131 Fresh & Go – Klasszikus választás

Előnyök
  • 2 db 600 ml-es tritán túrapalack
  • Rozsdamentes acélkések
  • Kompakt, helytakarékos kialakítás
  • Egyszerű tisztítás, kivehető kések
  • Mosogatógépben mosható
Elérhető itt
homeandcook.hu

A megbízható Tefal márka Fresh & Go smoothie készítője igen népszerű, sőt a visszajelzések is megerősítik, hogy ideális választás. Amennyiben szeretnénk nagyobb fókuszt helyezni az egészséges életmódra, nem hiányozhat eszközpalettánkból.

Tápanyag- és vitamindús italok egy szuper eszközzel

A Tefal smoothie mixer kivehető rozsdamentes acél késekkel rendelkezik, így jócskán megkönnyíti a tisztítási procedúrát, de ha még ennél is egyszerűbb tisztításra vágyunk, a tartozékok mosogatógépben is moshatók.

Ahogyan a neve is utal rá ,,Fresh & Go”, vagyis pillanatok alatt készíthetünk friss, vitamindús alapanyagokból turmixot, koktélt, de akár krémlevest is, és már vihetjük is magunkkal. Egy nagyszerű eszköz, amely lehetőséget kínál arra, hogy gyakrabban fogyaszthassunk változatos, gyümölcsös-zöldséges italokat.

Kompakt készülék túrapalackokkal

2 db 0,6 l-es tritán palackot is kapunk a mixerhez, melyeket magunkkal vihetünk, ha épp túrázni, kirándulni lenne kedvünk, és a kiruccanás során a szimpla víz helyett valami energiapótló folyadékot fogyasztanánk. 

Kompakt kialakítású, így nem kell komoly átrendezésnek alávetnünk magunkat, hogy megfelelő helyet biztosítsunk számára a konyhában. 

Egy smoothie készítő géppel sokkal energikusabban indulhat a nap, támogathatjuk edzéseinket, és feldobhatjuk a szürke hétköznapokat is egy zamatos bogyós gyümölcsös szomjoltó által.

Miért érdemes beruházni egy megbízható mixerre?

Igen széles paletta áll rendelkezésünkre e készülékek piacán, léteznek kifejezetten ,,sportmixerek” is, melyek rögzíthetőek például a bicajunkra is, de magunkkal vihetjük túrázás, futás idejére is. Mindig kéznél van, ami különösen jól jöhet az intenzívebb fizikai igénybevétel esetén, edzésekhez, szabadidős tevékenységekhez. Na és persze amellett, hogy praktikusan hordozható, könnyen is alkalmazható. Igazából az egészséges életmód nélkülözhetetlen kellékeiként is gondolhatunk rájuk. 

Ebből a megvilágításból szemlélve még hasznosabb, mint elsőre hinnénk. Persze, ha már korábban is fogyasztottunk efféle finomságokat, és esetleg csalódtunk az akkori készülékünkben, a cikk olvasása talán ismét felébreszti bennünk a vágyat a tökéletes smoothie mixer beszerzésére. 

Ahogyan már említettük, széles választékból meríthetünk, de nem is ez a fontos, hanem inkább az, hogy milyen szempontok alapján tegyük mindezt. 

Maradjunk a kompakt, kizárólag smoothie készítőként funkcionáló gépnél, vagy esetleg egy több tartozékkal ellátott eszköz mellett döntsünk? Ez utóbbit csupán egy hajszál választja el a turmixgépektől, mind kialakításban, mind árkategóriában. 

Az alábbiakban hozunk néhány ajánlott mixert, természetesen a már megszokott közérthető stílusban, vásárlói visszajelzések alapján, fórumokból tájékozódva. Teljesen pártatlanul, hiszen nincs szó semmiféle gyártói vagy forgalmazói támogatásról.

Hasznos tanácsok, hogy megtaláljuk a legjobb mixert

Az első és egyben legfontosabb kérdés, hogy milyen gyakorisággal használnánk a készüléket: minél gyakrabban szeretnénk finom italokat készíteni, annál komolyabb eszköz javasolt. Tehát a minőséget illetően ez esetben nem érdemes megalkudni. Az egyes modellek árai olykor árulkodóak lehetnek, de azért nem egyedül ez határozza meg egy termék minőségét. 

Vegyük figyelembe a sebességbeállításokat is, nagyon sok típus csupán egy sebességi fokkal rendelkezik, ami egyben azt is jelenti, hogy automatikusan elkezd dolgozni, amint az edényt a helyére kattintjuk. Egyes termékeknél kézi beállításra is módunk nyílik a jobb vezérlés végett. Az impulzusbeállítás és a vákuumkeverési technológia mind azt a cél szolgálják, hogy a készítés során minél jobban megőrizzük a tápanyagokat, finomabb, zamatosabb ízvilágot kapjunk végeredményként, valamint hosszabb ideig képes legyen a tartalom frissen tartására.

A teljesítmény és a méret 

Általában 300 és 800 W közötti értékekkel találkozhatunk, ami a teljesítményt illeti, de azért akadnak 1200 W-os készülékek is. Minél erősebb, vagyis minél magasabb a teljesítmény wattban kifejezett értéke, annál könnyebb a keverés folyamata, tehát gördülékenyebb a vele történő munkavégzés. Ez különösen jól jön, ha gyakran választunk keményebb alapanyagokat, például jeget, nehezebben mixelhető gyümölcsöket. 

Támpontként szolgálhat ez a tippünk: ha hetente több alkalommal is használnánk, legalább 600 W-os készüléket válasszunk.

A kancsó mérete a legtöbb modellnél javarészt fél literes (4-6 dl), de természetesen elérhetők olyan készülékek is, melyekhez különféle méretben plusz tartozékként más-más űrtartalmú edények is rendelkezésünkre állnak. Noha ez utóbbi eszközök általában drágábbak is.

Megjelenés és felszereltség

Sokféle színben és kialakításban elérhetők, igyekezzünk olyan stílusú gépet választani, amely könnyen beilleszthető a konyhánkba. Gyakori használatnál valószínűleg külön helyet kap majd a pulton, így talán egy letisztultabb, minimalista stílusú eszköz jelentheti az ideális opciót. Persze, ha kifejezetten egyedi dizájnra vágyunk, akkor nyugodtan döntsünk egy ,,különlegesebb”, ,,színesebb” változat mellett. 

Nem elhanyagolandó szempont a készülék felszereltsége és a plusz kiegészítők megléte. Bizonyos smoothie készítők kizárólag akkor kevernek, ha nyomva tartjuk a kapcsolót, míg más gépek folyamatosan üzemelnek, de léteznek időzíthető készülékek is. A számunkra kényelmesebb opciót válasszuk, főleg ha napi szinten társunk lesz az edzések előtt és után.

A keverési időn túl fontos kérdés, hogy mennyire biztonságos az alkalmazása, például hogy rendelkezik-e túlmelegedés elleni funkcióval. Ez nem csupán a biztonságunk érdekében lényeges, hanem a túlhevülésből adódó meghibásodások elkerülése végett is. Azt is érdemes megnézni, biztonsági kapcsolóval ellátott-e az eszköz. Ez azt jelenti, hogy rosszul felhelyezett keverőedény esetén nem tudjuk elindítani. 

A smoothie készítők egyes tartozékai

Minden készülék tartalmaz egy keverőedényt, ez a mixer azon része, amely ivópalackként is funkcionál. Itt is lehetnek méretbeli különbségek, vegyük figyelembe egyéni igényeinket, mielőtt beruházunk egy praktikus mixerre.

A gépekhez tartozik egy fedél is, amellyel biztosítható a tökéletes lezárás, hiszen enélkül nem vihetnénk magunkkal a kulacsot. Némely típus pánttal ellátott fedéllel kapható, ez kényelmesebb hordozhatóságot tesz lehetővé.

Ami pedig egy igazi áldás: a thermo borítás. Ezzel a praktikus kellékkel a nyári hőségben is hűvösen tarthatjuk a készített gyümölcsitalt. A többség neoprénből készül, így akár hosszabb ideig is garantálható a megfelelő hőfok.

Ha mosogatógépet használunk, érdemes olyan felszereltségű és alkatrészekkel ellátott gép mellett dönteni, amely tartozékai mosogatógépben tisztíthatók.

Beszéljünk egy kicsit a készülékek alkotóelemeinek alapanyagáról!

A mixerek házai kiváló minőségű műanyagból vagy rozsdamentes acélból készülhetnek, amelyek persze különféle formákban és színekben is piacra kerülhetnek. Célszerű figyelembe vennünk a konyhánk stílusát és a meglévő gépeinket, hogy harmonikusan illeszkedjen a palettába.

Az ivópalackok javarészt tritán alapanyagúak, amelyek átlátszóak, ergonomikusak, így komfortos használatot garantálnak. Sőt, akár fel is szerelhetők csúszásgátló elemekkel.

Ami pedig a mixelő késeket illeti, általában rozsdamentes acélból készülnek, vagy titánnal bevont rozsdamentes acélból, hogy növeljék az élettartamukat. 

Hogyan érdemes használni a smoothie készítőt? 

Először a folyadékot öntsük a gépbe, s ezután következzenek a szilárd komponensek!

Amennyiben az általunk választott receptben jég is szerepel az összetevők között, inkább tört jeget használjunk, ezzel meghosszabbíthatjuk a kések élettartamát. 

Kizárólag száraz alkotókat ne keverjünk! Mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy a nedves összetevőket is beletettük, például gyümölcsöt, zöldséglevet. 

Üresen ne járassuk a motort! Használaton kívül áramtalanítsuk az eszközt, így a gyerekek sem fogják véletlenül bekapcsolni.

Ne használjuk tárolóeszközként! Ez ugyanúgy vonatkozik a fel nem használt összetevőkre is. 

Ügyeljünk arra, hogy semmiképp se töltsük túl a megengedett szint fölé. Az indítás előtt ellenőrizzük azt is, hogy a fedelét megfelelően rögzítettük!

60 másodpercnél tovább nem célszerű járatni, újbóli használat előtt pedig várjunk, amíg lehűl a készülék. 

A gondos tisztításról se feledkezzünk meg, hiszen így biztosíthatunk hosszabb élettartamot. Itt azonban azt is vegyük figyelembe, hogy mosogatógépben tisztíthatók-e a tartozékok vagy sem, ha ez elvárás számunkra.

Mindezeket betartva, rendeltetésszerű használat és alapos tisztítás mellett hosszú időn keresztül élvezhetjük a mixer kínálta finomságokat. Mi lehetne jobb napindító, mint egy nyári gyümölcsökből készített zamatos vitamindús ital?