Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Pixel Watch 3 teszt – Ezt tudja a Google legújabb okosórája!

Szeptember 10-től hazánkban is kapható a Google 2024-es okosórája, a Pixel Watch 3, amit a hivatalos megjelenés előtt két héten át volt lehetőségünk viselni és tesztelni. Cikkünkben a rendelkezésünkre álló idő alatt gyűjtött tapasztalatainkat foglaltuk össze.

A Google augusztus 13-án mutatta be legújabb okostelefonjait, a Pixel 9-szériát, illetve viselhető eszközeit, a Pixel Buds Pro 2 fülhallgatókat, illetve a Pixel Watch 3 okosórákat. A cég termékei szürke importból ugyan korábban is megvásárolhatók voltak itthon, de a keresőóriás idén stratégiát váltott, és a frissen bejelentett termékei (a régió más országaihoz hasonlóan) már hivatalos forgalmazásban is elérhetők hazánkban, tehát Magyarországra is érvényes a jótállás, illetve adott a szervizháttér, sőt, az említett eszközök bekerültek az egyik telekommunikációs cég, a Yettel kínálatába is.

Az újdonságokat nekünk is lehetőségünk adódott kipróbálni, és első körben a Pixel Watch 3 okosórával kapcsolatos tapasztalatainkról számolunk be.

Pixel Watch 3

Előnyök

  • 1,61″ AMOLED kijelző
  • Bluetooth 5,3, GPS, WiFi
  • 50 m (5 ATM) vízállóság
  • Véroxigénszint mérés
  • Alvásfigyelés

Elérhető itt

alza.hu
Árukereső.hu

Elérhető méretek41 mm & 45 mm
Fényerő2000 nit
Akkumulátor üzemidőakár 46 óra
KapcsolódásBluetooth 5,3, GPS, WiFi
Egészségügyi funkciókVéroxigénszint mérő
Alvasásfigyelő
CsatlakozásUSB-C
Operációs rendszerWear OS 5

Ismerkedés az okosórával

A Google legújabb okosórája két változatban, 41 és 45 milliméteres méretben kerül forgalomba, előbbi fekete, fehér, zöld és rózsaszín kivitelben, míg az utóbbi fekete, fehér és zöld változatban. A színek alapvetően a szíjra vonatkoznak, illetve az egyes modelleknél eltér az alumínium óratok (lényegében a hátlap) árnyalata, ami lehet matt fekete, csiszolt ezüst, matt szürke vagy pezsgőarany. Az órákból létezik továbbá wifis és LTE verzió – utóbbi ugye azt jelenti, hogy az eszköz eSIM fogadására képes, így magában is képes csatlakozni a hálózatra, lehet vele hívásokat fogadni és indítani, illetve van mobilnet. Információink szerint hazánkban kezdésnek csak a wifis változat lesz elérhető.

Nálunk egy 45 milliméteres, fehér variáns járt, aminek a dobozában az óra mellett egy kicsi (150-185 mm körméretű csuklóra) és egy nagy (165-215 mm körméretű csuklóra) szíj kapott helyet, illetve egy vezeték nélküli töltő, egyik végén egy USB-C csatlakozóval, másikon egy bölcsővel, amire az eszközt kell ráhelyezni. Ezen apró tüskéket találunk, amiknek érintkezni kell a Pixel Watch 3 hátlapján található, kerek fém felületekkel. 

Hiába van viszont mágneses rögzítés, erre a műveletre ettől még érdemes figyelni, mert az óra akár úgy is felhelyezhető a töltőfejre, hogy a tüskék ne érintkezzenek az említett részekkel, és ilyenkor a töltés értelemszerűen el sem indul.

A 41 és 45 milliméteres változatok a tudásukat illetően megegyeznek, de a méretbeli eltérésekből fakadóan az óratok és kijelző kiterjedése, illetve az eszköz súlya, továbbá a készülékházba beépített akkumulátor kapacitás azért különbözik:

  • 41 mm: 1,2 hüvelykes képernyő (408 x 408 pixel), 307 mAh, 31 gramm
  • 45 mm: 1,4 hüvelykes képernyő (456 x 456 pixel), 420 mAh, 37 gramm

Ami a megjelenést illeti, a gyártó az Apple-féle iskolát követi, tehát nem egy klasszikus órákra emlékeztető tokba szerelt kijelzőt kapunk (mint a Samsung vagy éppen a Huawei hasonló viselhető eszközeinél), hanem egy lekerekített szélű apró képernyőt, aminek a hátlapjához alul és felül is egy szíj csatlakozik. 

A különbség (a szoftveren és az elérhető funkciókon túl) annyi az Apple Watch eszközökhöz képest, hogy itt a négyzetes megoldás helyett egy kerek kivitelezést kapunk. Nyilván ízlés kérdése, hogy ez a formavilág kinek mennyire jön be, amit mindenképpen érdemes tudni, hogy bár az üveg Gorilla Glass 5, ezt a felületet semmi nem védi az esetleges horzsolásoktól vagy egyéb sérülésektől, elővigyázatosabbnak kell lenni, mint az olyan megoldások esetében, ahol mondjuk lünetta veszi körbe a kijelzőt, vagy olyan az óratok kialakítása, hogy a képernyő valamivel a burkolat síkja alatt kap helyet.

Pozitívum ugyanakkor, hogy ezen kialakításnak hála az óra bal és jobb kézen ugyanúgy használható, és viselhetjük úgy is, hogy jobb kézre helyezve a korona a bal oldalra kerüljön – erre még a kapcsolódó alkalmazás menüjében is van egy beállítás.

Kezelés, ahogy azt már megszokhattuk

Ami a kialakítást illeti, a szíjak egyetlen mozdulattal felpattinthatók (de aztán csak gombnyomással szedhetők le), a kerek érintőképernyő mellé pedig két kezelőszervet kapunk: egy megnyomható, rezegni képes és forgatható koronát, illetve egy gombot felette – arra viszont nincs lehetőség, hogy ezekre mi állítsunk be egyedi funkciókat. 

A felső kapcsolóval a legutóbb használt funkciók listája hívható elő, míg a korona home gombként funkcionál, tehát ezzel bárhonnan visszaléphetünk a számlapra, továbbá alaphelyzetben megnyomva a telepített alkalmazások listája hívható elő vele. Tekergetve pedig tekerve léptethetünk vele a menüben és a telepített applikációkon belül.

A kijelzőn fentről lefelé suhintva a gyorsfunkciók (beállítások, elemlámpa, repülő mód, ne zavarj, fényerő stb.) érhetők el, az ujjunkat jobbról balra és balról jobbra mozgatva a különböző funkciók és alkalmazások csempéi jönnek az általunk megszabott sorrendben, míg alulról felfelé húzva a legutóbbi értesítések hívhatók elő.

Ide be is szúrnám gyorsan, hogy a Pixel Watch 3 megjeleníti a chaten keresztül küldött képeket, az emojikat, és természetesen a szövegeket is, amikre azonnal válaszolhatunk, hangulatjelekkel, mikrofonnal rögzített hanggal vagy akár egy apró billentyűzetet előhívva be is pötyöghetjük a mondandónkat. E-mailek esetében szintén nemcsak a tárgyat látjuk, hanem a levél szövegét is, abból viszont csak az első pár tucat karaktert – válaszolni ugyanakkor ezekre is lehet közvetlenül az óra kijelzőjét használva.

Az óra számlapja a telefonra telepített Google Pixel Watch alkalmazásban szabható testre, és bár az itt elérhető opciók száma kicsit szegényes, illetve nem túl változatos, de legalább akadnak olyan változatok, ahol magára a kijelzőre 9 különböző funkció megjelenítése/elérése állítható be. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy rengeteg információ kifér a kerek felületre, illetve olyan, mintha az alap kettő mellé még lenne 9 másik gombunk. Ezekhez ráadásul – a telepített alkalmazások függvényében – több tucat funkció társítható. Az edzések indításától kezdve a Google Home vagy a Google Wallet megnyitásán át a WhatsApp üzenetek elérésig, és ezek mellé beállítható az időjárás, a pulzus, a lépésszám, az aktuális hőmérséklet, a dátum és sok minden más is.

Magyarán, ha időt fordítunk a képernyőnk megfelelő testre szabására, akkor az óra kijelzőjéről elindíthatók a számunkra legfontosabb funkciók, illetve mindig olyan információk látszanak, amik nekünk a legfontosabbak.

Mindenből a legjobb?

Ami a technikai paramétereket illeti, ezen a fronton a Pixel Watch 3-nak nincs miért szégyenkeznie. Qualcomm SW5100 processzor és Cortex M33 társchip duruzsol az óratokon belül, méghozzá 2 gigabájt memória és 32 gigabájt háttértár kíséretében. A kijelző AMOLED, akár 2000 nit fényerővel, 1-60 Hz között változó képfrissítéssel, a kapcsolatok terén pedig Bluetooth 5.3 és Wi-Fi 6 áll rendelkezésünkre – a feláras LTE kapcsolatot pedig korábban már említettük. Adott továbbá az NFC, a GPS és innen már az UWB chip sem hiányzik – utóbbi főleg abban segít, hogy a nemrég megújult Find My szolgáltatással akár offline módban is bemérhető legyen az elhagyott eszköz helye.

A fentieknek hála egy olyan órát kapunk, aminek a gyönyörű kijelzőjéről még verőfényben is minden leolvasható, a Wear OS 5 operációs rendszer pedig úgy fut, mint az álom.

A közel kéthetes tesztidőszak alatt sosem tapasztaltunk akadásokat, az alkalmazások minden szituációban azonnal reagáltak, bekapcsolás után pedig sosem kellett hosszú másodperceket várni, hogy a szoftver magához térjen és az érintőképernyő feldolgozza a gesztusainkat – a Pixel Watch 3 csak működött, méghozzá gyorsan és megbízhatóan.

Ami a képességeit illeti, tudja az Always on Display módot, de ha szeretnénk a lehető leghosszabb üzemidőt, akkor ezt érdemes kezdésnek rögtön kikapcsolni. Az óra por- és vízálló (IP68 szabvány szerint), illetve 5 atmoszféra nyomásig merülni is lehet vele annak veszélye nélkül, hogy az bármi bajt okozna. Azt ugye már említettük, hogy LTE funkciók nélkül is tudunk vele telefonálni, amennyiben megvan az okostelefonos kapcsolat, és emellé már offline módban is elérhető a milliók által használt Google Térkép, aminek a használata az aprócska kijelzőn is pofonegyszerű. 

Megérkezett továbbá a pulzusfigyelés azon kiegészítése is, hogy az óra „ennek elvesztése” esetén képes automatikusan vészhívást indítani (amit persze a felhasználó megszakíthat, ha amúgy nincs semmi probléma).

Az órával emellett bárhol készíthetők hangjegyzetek, a kijelzőről kezelhető a Google Home összes okoseszköze, vezérelhető róla a Pixel telefonok fotós alkalmazása, sőt, a gyártó Nest biztonsági kameráinak élő képe is megjeleníthető a kerek kijelzőn, hogy lássuk például, ki csengetett be a bejárati ajtónál állva. Sok konkurenssel ellentétben itt még arra is van lehetőség, hogy közvetlenül az órát csatlakoztassuk (vezeték nélkül) különböző kompatibilis fitnesz eszközökhöz.

Kicsit visszatérve a Pixel telefonok kamerájához: az órával nemcsak exponálni lehet, de válthatunk a különböző kameramódok között (portré, éjszakai mód stb.), eldönthetjük, hogy a hátlapi vagy előlapi egységet akarjuk-e használni, de akár videófelvételt is indíthatunk, illetve beállíthatjuk az időzítést is.

Az elérhető funkciók/képességek közül pedig nem maradt ki az iránytű, a magasságmérő, a három tengelyű gyorsulásmérő, a környezeti fény érzékelője (az adaptív fényerő-állításhoz), a légnyomásmérő és a magnetométer sem. És persze megkapjuk a testünket figyelő szenzorokat is, amik ezúttal is segíthetnek a felhasználónak az edzésben, és abban is, hogy egészségesebbek legyenek.

Figyeli minden lépésedet

A Pixel Watch 3 egészség funkció között megtalálható a lépés- és kalóriaszámlálás, a folyamatos pulzusmérés, készíthető gyors EKG, van alvásfigyelés, illetve monitorozhatók a különböző edzések, a sétától kezdve a futáson és a kerékpározáson át olyan lehetőségekig, mint az aerobik, a beltéri falmászás, a crossfit, az erőemelés vagy éppen a golf, vagy pilates. 

Ehhez kapcsolódott az egyik kedvenc funkcióm is: beállítható, hogy már a számlapról elindítható legyen az edzés követése, a menüben történő turkálás nélkül. Először ugyan hiányoltam, hogy be lehessen állítani, mely mozgásfajtákat dobja fel ilyenkor a rendszer, de aztán kiderült, hogy az óra tanul, és pár nap után az edzés opciót megnyomva mindig az elmúlt időszak legtöbbször mért mozgásformái ugrottak fel.

Az óra a választott edzés alapján jelenít meg eltérő, de hasznos információkat (pl. séta vagy futás esetén a megtett táv), emellett mindig látszik az eltelt idő, az aktuális pulzusszám, az elégetett kalória, illetve az is, hogy mennyi időt töltöttünk a különböző zónákban (light, moderate, vigorous, peak). A mért információkat alapvetően a Fitbit alkalmazásba tölti be a rendszer, de az órán természetesen elérhetők más fitnesz appok is, például a Strava, az Adidas Running, a Nike Run Club vagy éppen a Komoot.

A Fitbit amúgy egy letisztult és jól átlátható felületen összegzi az egész napos teljesítményünket, nemcsak a direkt mért edzéseket, de minden egyes megtett lépést, az alvást, annak minden fázisával (mély, könnyed, éber, REM), sőt, arra is van lehetőség, hogy folyamatosan rögzítsük a bevitt folyadékot és ételt. 

A mért információk (többek között: szívfrekvencia-variablilitás, légzésszám, SpO2) alapján megkapjuk a Készenlét (Readiness) és Kardioterhelés (Cardio Load) értékeinket, amik megmutatják, hogy mennyire vagyunk fáradtak, esetleg készek egy újabb edzésre, illetve mennyire vettük komolyan a testmozgást egy adott napon. Beállíthatunk magunknak teljesítendő célokat, és az alkalmazásban az is testre szabható, hogy milyen „kategóriában” kapjunk kiemelt információt – ez többek között lehet a minél több mozgás, a jobb alvás vagy esetleg a stressz vagy a súly kezelése (ez lehet csökkenés és növelés is).

Önmagában az alkalmazás használatától persze nem leszünk egészségesebbek, emellé rendszeresen mozogni is kell, de ha odafigyelünk a mért értékekre, akkor könnyebben elérhetők vagy növelhetők lesznek a kitűzött célok, hiszen a szoftver és az óra együttes használata segít kialakítani a megfelelő edzésrutint. Pár nap adatgyűjtés után tudni fogjuk, mikor érdemes pihenni, mikor nem szabad erőltetni az edzést, és mikor áll készen a szervezetünk arra, hogy mindent beleadjunk egy korábbi rekordunk megdöntésébe.

Beállítható továbbá, hogy az aktuális állapotunkról az óra minden reggel küldjön egy összefoglalót, a legfontosabb egészségügyi és fitneszadatokkal, ami mellé még időjárás-jelentés is jár, hogy rögtön tudjuk, mikorra érdemes időzíteni a napi edzést.

És ha mindez nem lenne elég, elő lehet fizetni a Fitbit Premium szolgáltatásra is, aminek keretében nemcsak különböző videós edzések válnak elérhetővé, de az óra által biztosított adatok alapján mesterséges intelligencia segít az edzések kialakításában és a kitűzött célok elérésében. Az óra megvásárlása ráadásul hat hónap előfizetést biztosít, így mindenkinek adott a lehetőség, hogy egyetlen fillért kicsengetése nélkül kipróbálhassa, pontosan milyen előnyökkel jár a prémium szolgáltatás.

És az üzemidő?

A teszt során a 45 milliméteres óra 420 milliamperórás akkumulátorából 42-46 óra üzemidő volt a maximum, amit ki tudtunk hozni. Mindezt úgy, hogy az Always on Displey funkció ki volt kapcsolva, a fényerő a fényviszonyokhoz képest automatikusan szabályozta magát, rendszeresen volt GPS-t is használó edzés, éjszaka folyamatos alvásfigyeléssel, illetve folyton jöttek az ilyen-olyan értesítések – telefonálásra ugyanakkor nem használtuk az eszközt ebben az intervallumban. 

Amire utaltunk már korábban, hogy a kijelzőt folyamatosan ébren tartó Always on Display bekapcsolásával drasztikusan csökken az elérhető üzemidő. Esetünkben ezt a lehetőséget használva még úgy is 30 óra alá esett, hogy a kijelző a képfrissítést (Hz), illetve a fényerőt (nit) is képes mindössze 1-es értékre csökkenteni.

A közel kétnapos üzemidő kiválónak nem nevezhető, viszont ugyanennyit kapunk egy hasonló árkategóriájú Samsung okosórától is. A Huawei és Garmin eszközök akár egyhetes üzemidejét a Google hardverének ugyanakkor sem sikerült megközelíteni.

Pedig vannak kifejezetten okos megoldásai ennek az órának: az Alvásidő módot például nem kell minden este külön elindítani, hiszen a rendszer érzékeli, hogy lefeküdtünk, és magától átvált ebbe az állapotba. Nem rossz megoldás az sem, hogy a 15 százalékos töltöttséget elérve a Pixel Watch 3 automatikusan energiatakarékos módra áll át, és nem kéri az engedélyünket, hogy elindulhasson az üzemidőt valamennyire kitoló működés.

Elkérik az árát

Mindent egybe véve a Pixel Watch 3 egy abszolút jól sikerült okosóra, a piacon elérhető egyik legjobb kijelzővel, amit egy gyorsan és megbízhatóan működő szoftver egészít ki. A Google-féle rendszernek hála ráadásul rengeteg alkalmazás elérhető a Pixel Watch 3-ra, emellé az eszköznek vannak kifejezetten jól sikerült funkciói (főleg ha vannak más, Google gyártott eszközeink), illetve a Fitbit integráció tényleg segíthet abban, hogy egészségesebb életet éljünk, eredményesebbek legyünk az edzéseink során.

Ennek viszont komoly ára van.

Az általunk tesztelt 45 milliméteres verzióból a wifis változat kerül 175 ezer forintba, és a 41 milliméteres variánsért is 155 ezer forintot kérnek. A Google tehát elég merészen árazott, hiszen még az idén nyáron debütált Samsung Galaxy Watch7 legnagyobb (44 mm), LTE-képes verziója is „csak” 160 ezer forintba kerül. Ami nagyon nem mindegy, hiszen a dél-koreaiak terméke itthon már jól bejáratott, sokak által ismert okosórának számít, míg a keresőóriás abszolút újonc a vásárlók jelentős része számára.

Aki hajlandó ennyit fizetni ezért az eszközért, az véleményünk szerint csalódni aligha fog a választottjában, de még így is érdemes tisztában lenni azzal, hogy ennyi pénzért (sőt, kevesebbért) azért hasonló képességű eszközök bőven kaphatók a hazai piacon is.

Pixel Watch 3

Elérhető itt

alza.hu
Árukereső.hu

Kapcsolódó anyagunk

A legjobb okosórák (2024)

Pixel Watch 3 teszt – Ezt tudja a Google legújabb okosórája!
Elegáns, modern, hasznos
A Google Pixel Watch 3 okosóra egy jól összerakott, kiforrott eszköz, de az árcédulája sokakat elriaszthat a vásárlástól.
Előnyök
Gyors, megbízható szoftver
Gyönyörű kijelző
Fitbit integráció
Egészen okos funkciók
Pontos GPS és mérések
Hátrányok
Maximum két nap üzemidő
Elég drága
8.2
Teszt Plussz Magazin független ajánlásával