A Samsung július végén az idei hajlítható kijelzős mobiljai (Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5) mellett bemutatta a legújabb okosóra szériáját is, a Galaxy Watch 6 termékcsaládot, ami négy különböző modellből áll: adott a 40 és 44 milliméteres Galaxy Watch 6, illetve a 43 és 47 milliméteres Galaxy Watch 6 Classic.
A méret az óratok átmérőjét jelöli, a sima és Classic változat pedig alapvetően abban különböznek egymástól, hogy az utóbbi megkapta a forgatható lünettát (a kijelző körüli gyűrűt), amivel akár az óra is kezelhető.
Hasonló funkcióval rendelkezik a Watch 6 is, de ott a kör alakú kijelző belső széle van úgy kialakítva, hogy az ujjunk hegyével imitálható a tekerés, haptikus visszajelzés kíséretében: a motor rezgése olyan érzést kelt, mintha mechanikus szerkezetet forgatnánk.
Képességeit tekintve a két variáns ugyanazt tudja, eltéréseket csak a kijelző és az aksi méretében, illetve az óratok anyagában találunk – a Watch 6 alumínium, míg a Watch 6 Classic rozsdamentes acél.
A kisebbik variáns mindkét esetben 1,3 hüvelykes kijelzővel (432 × 432 pixel) és 300 milliamperórás teleppel rendelkezik, míg a nagyobbaknál 1,5 hüvelykes képernyő (480 × 480 pixel) és 425 milliamperórás aksi várja a felhasználókat.
Fontos továbbá, hogy 20 ezer forint felárért cserébe mindegyik órából elérhető LTE változat, eSIM telepíthető az órára, aminek hála az óra mobiltelefon csatlakoztatása nélkül is eléri a mobilnetet, illetve önmagában képessé válik hívások fogadására és indítására.
Ezzel kapcsolatban azonban érdemes tudni, hogy bár hazánkban minden szolgáltatónál elérhető az eSIM szolgáltatás lakossági ügyfelek számára, de nem mindegyik operátor biztosítja ezt a lehetőséget órák számára – ennek érdemes utánajárni vásárlás előtt.
Samsung Galaxy Watch 6 Classic
Tesztünk a 47 milliméteres Galaxy Watch 6 Classic alapján készült, de mivel az órák képességei szinte teljesen megegyeznek, így a cikkünkben leírtak megállják a helyüket az összes modell esetében – az esetleges eltérésekre pedig külön felhívjuk a figyelmet.
A Samsungtól megszokott módon az okosóra egy hosszúkás dobozban kapott helyet, amiben a kötelező leírás mellett mindössze egy USB-C portba illeszthető töltőkábelt találunk, aminek egy mágneses bölcső található az átellenes végén. Erre kell ráhelyezni az órát, amennyiben tölteni szeretnénk, az energiaátadás pedig vezeték nélkül történik.
A Watch 6 ugyanakkor hiába tudja a vezeték nélküli töltést, a mára elterjedt szabványokkal nem kompatibilis, így hiába vannak már a birtokunkban ilyen eszközök, ezekkel az óra nem tölthető. Magyarán a kábelt (ha nem veszünk újabbakat) mindig magunknál kell tartani, ugyanis az akkumulátor csak a legtöbb funkciót kikapcsolva bírja egy napnál tovább életben tartani az eszközt. Erre még részletesebben is kitérünk a cikkünk során.
A használat előtt érdemes tudni, hogy a Watch 6-széria csak androidos eszközökkel használható (iPhone mellé nincs értelme megvenni), az összes funkcióját pedig akkor használhatjuk ki, ha Samsung telefont használunk.
A vérnyomásméréséhez, illetve az EKG használatához ugyanis szükséges a Samsung Health Monitor alkalmazás, ami hivatalosan csak a gyártó saját készülékeire érhető el.
Az óra üzembe helyezéséhez először a minden androidos eszközre elérhető Galaxy Wearable applikációt kell letölteni, ezen keresztül hajthatók végre az alapbeállítások, és később is ennek segítségével telepíthetők új számlapok, módosíthatók az értesítések, illetve testre szabhatók az eszköz egyes funkciói. Miután összekötöttük a telefonunkat az órával, az utóbbi kezelése roppant egyszerű.
Az érintőképernyőn az ujjunkat fentről lefelé húzva a beállítások és egy gyorsmenü érhető el, balról jobbra húzva az értesítéseket látjuk, jobbról balra a legalapvetőbb, általunk összeválogatott funkciók (vérnyomás, EKG, pulzus, naptár, időjárás, stopper stb.) kapnak helyet, lentről felfelé pedig a telepített alkalmazások listája hívható elő.
Találunk továbbá két gombot a jobb szélen, ezek segíthetnek navigálni a menükben, továbbá kedvünk szerint testre szabhatók. Beállítható például, hogy a felső gomb kétszeri megnyomásakor induljon el Google Wallet, hogy érintés nélkül tudjunk fizetni.
Emellett az eszközünkre választhatók olyan óralapok, amik nemcsak a számunkra fontos információkat mutatják, de egyes területeket megérintve azonnal aktiválhatunk alkalmazásokat vagy funkciókat. Számos óralap testre is szabható, így elérhető, hogy pusztán a számlapra bökve elinduljon pl. az általunk legtöbbször végzett edzésfajta monitorozása.
Adott továbbá a forgatható a lünetta, amit balra forgatva látjuk az értesítéseket, jobbra tekerve sorban jönnek az (általunk kiválasztott) funkciók kártyái, a menükben és alkalmazásokban pedig fel- és lefelé, illetve jobbra és balra léptethetünk a használatával – ami gyorsabb és egyszerűbb, mint az érintésérzékeny kijelző használata.
Ahogy említettük, ugyanez elérhető a sima Watch 6 órák virtuális gyűrűjével is, bár itt a „tekergetés” még a haptikus visszajelzéssel együtt sem annyira egyértelmű és kézreálló, mint a fizikai gyűrű esetén.
Technikai paraméterek
A kijelző alapját egy Super AMOLED-panel adja, az érintésérzékelés tökéletesen működik, a képernyő azonnal reagál mindenre, csodálatosak a színek, és a fényerő még a legnagyobb nyári napsütésben sem hagyja cserben az embert, az információk minden körülmények között jól láthatók.
Az órán beállítható az Always on Display funkció, tehát a kijelző folyton bekapcsolt állapotban lehet, de hibátlanul működik a karunk megemelésére életre kelő képernyő is – mi az utóbbira esküszünk, hiszen ez az aksikímélőbb opció.
A rezgőmotor kellően erős, azonnal érezzük, ha értesítés jön vagy hívást kapunk, még edzés közben is azonnal tudjuk, ha valami történik az órán, és ugyanígy a hangszóró is erőteljes, legyen szó egy bejövő hívásról vagy akár a beállított ébresztőről.
Az eszköz megkapta az IP68 szabvány szerinti víz- és porállóságot, 5 ATM nyomásig mehetünk vele a víz alá is, illetve adott a MIL-STD-810H besorolás is – utóbbi egy katonai szabvány, tehát alapvetően egy strapabíró szerkezetről van itt szó. Itt érdemes még kitérni a már emlegetett lünettára, ami a kijelző fölé emelkedik, így védi annak zafírkristály üvegét az esetleges ütődésektől és karcolásoktól is.
A burkolat alatt egy Samsung Exynos W930 chip dolgozik, 1,4 GHz-es órajellel, amit egy Mali-G68MP2 grafikus mag, illetve 2 GB memória és 16 GB háttértár egészít ki – utóbbiból 6 GB érhető el a felhasználó számára, ennyi helyünk van zenék átmásolására és alkalmazások telepítésére.
Adott továbbá az NFC, a Bluetooth 5.3, a kétsávos (2,4 és 5 GHz) Wifi, a GPS, a hőmérő, a gyorsulásmérő, a barométer, a giroszkóp, az iránytű, a fénymérő és persze az LTE, amennyiben ilyen verziót választunk. Ami a szoftvert illeti, annak alapja a Google-féle Wear OS 4.0, kiegészítve a Samsung saját felhasználói felületével, ami a bekapcsolása utáni egy percet leszámítva gyorsan és problémamentesen működik.
A rendszer egyszerű, jól átlátható, könnyen kezelhető, pár óra alatt simán belakja az ember. Nagy előny továbbá, hogy adott a Play Áruház is, tehát kedvünkre telepíthetünk kompatibilis alkalmazásokat, amik kiválóan működnek az órán – legyen szó a Google Térképről vagy akár olyan fitnesz applikációkról, mint a Strava vagy éppen a Google Fitnesz.
Támogatott továbbá szinte az összes zenés alkalmazás, így rengeteg olyan funkció „átvarázsolható” az órára, amiért más esetben elővennénk a telefonunkat. Ebbe beletartozik az üzenetek megválaszolása is, de akár hívást is fogadhatunk ezzel az eszközzel – már ha nem érezzük hülyén magunkat, miközben az óránkhoz beszélünk, és onnan várjuk a válaszokat.
Aktivitásmérés, nem profi módon
A Galaxy Watch 6-széria kipipál szinte mindent, amit manapság egy okosórától elvárunk, így adott a lépésszámlálás, a több tucat edzésforma lekövetésének lehetősége, az automatikus mozgásfigyelés, a pulzusmérés, a testösszetétel, a stresszfigyelés, a véroxigénszint- és pulzusmérés, az alváskövetés, a cikluskövetés, illetve elérhetők a korábban már emlegetett EKG és vérnyomás funkciók.
Utóbbi beállításához szükséges egy hagyományos vérnyomásmérő, és a kalibrációt havonta egyszer el kell végezni, cserébe – a tapasztalataink alapján – az eredmények kifejezetten pontosak.
A pulzus alapján az óra képes felismerni a szabálytalan szívritmust is, ilyenkor érdemes az EKG után nyúlni, és lefuttatni egy mérést vagy akár többet is egymás után.
Az említett funkciók javarészt a Samsung saját fejlesztésű, az óra alján lévő BioActive érzékelőjére támaszkodnak, ami az ereinket figyeli. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy ez a megoldás nem váltja ki a kifejezetten sportra tervezett, általában pánttal együtt működő, profi megoldásokat, ahogy az orvosi eszközöket sem.
Magyarán a kapott értékeket minden esetben érdemes fenntartásokkal kezelni, legyen szó akár kalóriákról, akár pulzusmérésről, esetleg az EKG által jelzett rendelleneségekről. Utóbbira maga az óra is felhívja a figyelmet minden egyes mérés alkalmával, ugyanakkor ha kiugró eredményeket kapunk, érdemes hamar orvoshoz fordulni, hiszen nem egy olyan történetről tudunk, mikor egy ilyen eszköz segített a nagyobb baj megelőzésében.
Ezt az órát alapvetően átlagos felhasználásra tervezték, főleg arra való, hogy nagyjából tisztában legyünk azzal, mennyit mozogtunk egy nap, mennyire megterhelő egy edzés, milyen távokat tettünk meg, illetve mennyire pihentető például az éjszakai alvásunk.
A Watch 6 a segítségünkre lehet abban, hogy jobban odafigyeljünk magunkra, támogathat a kitűzött céljaink elérésében, egy egészségesebb életmód kialakításában, segíthet versenyekre felkészülni, de profi és félprofi edzésekhez érdemes már direkt ilyen célra tervezett eszközök felé kacsingatni, hiszen például sem a pulzusmérés, sem a GPS nem olyan megbízható és pontos, hogy arra minden körülmények között támaszkodhassunk.
Esetünkben előfordult, hogy egy teljesen hétköznapi edzés közben percekre „elszállt” a pulzuskövetés, vagy néhány száz méteren kihagyott a GPS, ami nekünk ugyan nem okozott komolyabb fejfájást, de másnak probléma lehet.
Akkumulátorhelyzet
A Galaxy Watch 6 Classic egy alapvetően jól összerakott, jól működő eszköz, ugyanakkor van egy olyan része, amivel a Samsung évek óta nem tud (vagy nem akar) komolyabban foglalkozni: az üzemidő.
A 2022-es Galaxy Watch5 Pro ugyan már pozitív változás volt ilyen tekintetben, az idei modellek viszont nagyjából ugyanott vannak, mint a két évvel ezelőtti Galaxy Watch4 variánsok.
Nagyjából egy nap hozható ki belőlük úgy, ha nem mondunk le a legtöbb funkcióról – ami azért elég vérszegény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egyes Huawei okosórák akár egy hetet is kibírnak anélkül, hogy töltőre tennénk őket.
A gyártó állítása szerint az óra az Always on Display mellett is 30 órát bír töltés nélkül, de nekünk ezt nem sikerült reprodukálnunk – még úgy sem, hogy kikapcsoltuk az AoD funkciót.
Folyamatos pulzusmérés, értesítések, bekapcsolt GPS és heti három másfél órás edzés mellett a Galaxy Watch 6 Classic 24-27 órát bírt egyhuzamban, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy minden nap legalább egyszer töltőre kellett tenni. Ez főleg akkor fontos, ha élni szeretnénk az alvásfigyelés funkcióval, hiszen ezt a lehetőséget értelemszerűen elveszítjük, ha az óra valamikor az éjszaka közepén adja meg magát, esetleg ekkor töltünk.
Az üzemidő persze kitolható az egyes funkciók kiiktatásával, illetve az energiatakarékos mód bekapcsolásával, de mi értelme egy – drága – okosórának, ha nem használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket?
Éppen ezért arra mindenkinek fel kell készülnie, hogy amennyiben egy ilyen eszköz mellett teszi le a voksát, úgy a napi rutinba be kell építeni legalább 40-60 percet, mikor az óra visszatölthető annyira, hogy kibírja a következő ugyanilyen alkalomig.
Az ítélet
A Samsung Galaxy Watch 6 okosórák hibátlanul megépített, külsőre is kellemes kivitelű eszközök, amik jelenleg egyértelműen a piac ezen szegmensének élvonalába tartoznak, de azzal mindenkinek számolnia kell, hogy olyan eszközökről van szó, amiket mindennap töltőre kell helyezni. Nem elhanyagolható továbbá, hogy a funkciók teljes skáláját csak Samsung okostelefonnal érjük el.
Mindezért elég borsos árat kér a gyártó: a lünetta nélküli Watch 6 modellek 130 ezer forintról indulnak, míg a legolcsóbb Classic 170 ezer forintba kerül. Ennyi pénzt csak a Samsung ökoszisztémán belül élőknek érdemes kifizetni, de nekik is csak akkor, ha tényleg kihasználnak minden elérhető funkciót.
Kapcsolódó tartalmunk: Okosóra – Mutatjuk 2024 legjobbjait