Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Páramentesítő – mutatjuk 2024 legjobb készülékeit

Utoljára frissítve:

Míg egykoron a vízszigetelés hiánya, addig manapság a túlzott hőszigetelés használata jelent súlyos problémákat az ingatlanok állapot- és komfortmegőrzésében. Ennek az oka, hogy mindkét esetben jelentősen növekszik a lakásban a páratartalom mértéke, mely megfelelő kipárolgás és szellőzés nélkül lecsapódik a falakon, ahol vizesedés, kellemetlen szagok, hosszabb távon penészesedés jelentkezik.

A jelenség nemcsak élhetetlenné tudja tenni a lakásokat, de szerkezeti szinten is képes súlyos gondokat okozni, hiszen a vizesedéstől salétromossá válhatnak a téglák, meggyengülhetnek a tartófalak, így költséges beavatkozásra lesz szükség ahhoz, hogy otthonunk lakható maradjon. Amennyiben el szeretnénk kerülni mindezt, sokszor elegendő csak a házban megszüntetni a folyamatosan keletkező párát, amihez egy páramentesítő vagy párátlanító készülékre lesz szükségünk. Hogy mik ezek, miként működnek és mire képesek az egyes típusok? Az alábbiakban minden kérdést megválaszolunk!

Tartalomjegyzék

A legjobb páramentesítő készülékek

A legjobb páramentesítőket a következő forrásokból választottuk

  • hazai és globális igazolt vásárlói vélemények kutatásával;
  • hiteles tesztekből és forrásokból tájékozódva.

Klarstein DryFy 20

A mi választásunk

Előnyök
  • 20 literes páramentesítő teljesítmény naponta
  • 5 literes víztartály-kapacitás
  • Okosfunkciók
  • Letisztult és elegáns megjelenés
  • Egyszerű használat
Elérhető itt
klarstein.hu – hivatalos
electronic-star.hu



A Klarstein DryFy 20 a jelenlegi piac egyik legjobb páramentesítő készüléke, ami teljesítménye miatt jó választás lehet akár nagyobb helyiségekbe is, további előnye, hogy látványos, mégis letisztult megjelenéssel rendelkezik.

Akár 20 liter párát összegyűjt egyetlen nap alatt

A Klarstein DryFy 20 páramentesítő a 420 W-os motorjával és a 230 köbméteres légáramával naponta akár 20 liter nedvességet is képes megkötni a levegőből, így nagyobb beázások, felújítás és építkezés alkalmával is megállja a helyét.

Az 5 literes beépített víztartály kellően nagy a folyamatos működtetéshez, elegendő naponta néhány alkalommal kiüríteni a tartályát. Ideális választás abban az esetben, ha 40-50 négyzetméter alapterületű helyiségek páramentesítésére alkalmaznánk.

Az okosfunkciók sem hiányoznak belőle

A Klarstein DryFy 20 képes csatlakozni otthonunk WiFi hálózatához, saját társalkalmazásával pedig lehetőséget ad arra, hogy saját irányítópultja mellett okostelefonunkról is működtethessük. Ezzel rengeteg extra beállítás és automatizációs lehetőség érhető el, amelyek az okosfunkciók sorát erősítik.

Rendelkezik továbbá gyorsszárító lehetőséggel, a páratartalom szabályozása mellett pedig nagyon hatékony a levegő tisztításában is. Előnyös tulajdonsága még a kerekes kivitel miatt a mobilitás, valamint a kábelcsévélő, ami lehetővé teszi, hogy mozgatásakor ne jelentsen akadályt a kábelezés.

Fisher F-DRY202AE4-I

A magyar vásárlók nagy kedvence

Előnyök
  • Akár 20 liter vízpára elvonása naponta
  • Folyamatos párátlanítás funkció
  • Turbo fokozat
  • Kompakt kialakítás
  • 60 négyzetméteres lakásban is megállja a helyét
Elérhető itt
Árukereső.hu

A Fisher F-DRY202AE4-I egy kiváló ár-érték aránnyal rendelkező párátlanító készülék, amely az ipari páramentesítőket megközelítő teljesítményével jó választás magas páratartalmú otthonokba is.

Folyamatos páramentesítés, hogy a sok pára soha ne okozzon gondot

A Fisher páramentesítőjét úgy tervezték, hogy folyamatos használat mellett is jól megállja a helyét, így akár egész nap dolgozhat a házban anélkül, hogy az problémát okozna neki. Sőt, optimális körülmények között akár 20 liter nedvességet is képes kivonni a levegőből naponta.

Kompakt mérete ellenére nemcsak könnyű, de mindemellett 3 literes víztartályt is kapott, sőt felkészítették a gyors szárításra, hiszen a Turbo fokozat lévén kihozhatjuk belőle a maximális teljesítményt, de szinten tartáshoz egyaránt ideális, ami alacsonyabb ventilátorfokozattal, ezáltal csendesebb működéssel biztosítható.

Ionizátorral és társalkalmazással

A készülék különösen sokoldalú, mondhatni nem egy közönséges páramentesítő, hiszen a beépített ionizátor bekapcsolásával képes megtisztítani a levegőt az apró szennyeződésektől, miközben működését akár társalkalmazásával is lehetőségünk nyílik szabályozni.

Található rajta külön szárító üzemmód, aminek jóvoltából festés vagy csőtörés után segít a nedvesség mielőbbi összegyűjtésében, de amennyiben nedves ruhák szárítására alkalmaznánk, akkor is ezzel a funkcióval csalhatjuk elő belőle a legmagasabb teljesítményt.

Orion ODEH-031B

Pénztárcabarát választás

Előnyök
  • Akár 10 liter pára összegyűjtése naponta
  • Egyszerűen kezelhető LED kijelző
  • Környezetbarát hűtőközeg
  • Mosható szűrő
  • Kiváló ár-érték arány
Elérhető itt
Árukereső.hu

Nem szeretnénk túl sokat költeni, de szükségünk lenne egy csendes, megbízható és nagy teljesítményre képes páramentesítőre? A magyar vásárlók egy jelentős része (az Árukereső-vélemények szerint) ilyenkor az Orion ODEH-031B-t választja!

Akár 10 liter vizet is képes összegyűjteni naponta

Az Orion páramentesítőjét leginkább hétköznapi felhasználásra tervezték, normál családi házakba, ahol gondot okoz a kisebb penész vagy az állandóan magas páratartalom. Ez az aprócska készülék naponta akár 10 liter vizet is képes összegyűjteni a levegőből, így sokkal élhetőbb közeget biztosít a ház falai között.

A 2 literes víztartályának köszönhetően órákig működhet ürítés nélkül, beépített érzékelőjének köszönhetően pedig a párátlanító magától kikapcsol, ha megtelt. Ennek köszönhetően még akkor is biztonságosan használható, ha senki sincs a lakásban!

Egyszerű kezelhetőség, csendes működés

Nem elég, hogy nagy teljesítményre képes, rendelkezik 24 órás időzítővel, két ventilátorfokozattal, mosható szűrőbetéttel, miközben ezt az egészet meglepően csendes működés mentén garantálja, hiszen a legmagasabb fokozaton is csak 38 dB zajszintet generál.

Környezetbarát R290-es hűtőközeggel rendelkezik, nem hiányzik róla a gyerekzár, működtetése pedig rendkívül egyszerű. Ehhez egy érintőfelületes LED kijelzőt kapott a készülék, sőt még képes a környezeti páratartalom folyamatos monitorozására is, amit jelzőfénnyel osztályoz, így mérőműszer nélkül is tudjuk, mikor van szükség használatára.

Klarstein DryFry Pro Connect 50

A felső kategória képviseletében

Előnyök
  • 50 literes párátlanító képesség naponta
  • 7 literes víztartály
  • Saját telefonos alkalmazás
  • Automatizálható működés
  • Egyszerű kezelhetőség
Elérhető itt
klarstein.hu – hivatalos
electronic-star.hu



Amennyiben a prémiumkategóriából választanánk magunknak páramentesítő készüléket, a Klarstein DryFry Pro Connect 50 minden tekintetben megállja majd a helyét – akár még nagyobb helyiségekben is.

Nem csak párátlanít, a levegőt is tisztítja

A Klarstein DryFry Pro Connect 50 leginkább teljesítményével képes lenyűgözni a vásárlókat. A páramentesítő ugyanis óránként 360 köbméternyi levegőt tud átpréselni magán, ami lehetővé teszi, hogy naponta akár 50 liter nedvességet kivonjon a levegőből.

Ez különösen hasznos egy nagyobb vízkár, beázás, festés vagy éppen építkezés esetén, de a lakásban szárított ruhák mellett is jó szolgálatot tehet. Mindemellett nemcsak a párát, hanem a beépített aktívszénszűrőnek köszönhetően a baktériumokat is kivonja a levegőből, így légtisztító funkciója sem elhanyagolható.

Okos is, szép is

Természetesen a Klarstein DryFry Pro Connect 50 is rendelkezik okosfunkciókkal. WiFi-kapcsolaton keresztül csatlakozhatunk hozzá okostelefonos alkalmazással, így mindent beállíthatunk onnan, sőt rengeteg funkciót automatizálhatunk, amit a termék saját technológiái még tovább erősítenek.

Beépített érzékelője például leállítja a párátlanítást, amint a 7 literes víztartály megtelt, de lehetőségünk nyílik akár ütemezni is munkáját, hogy ne zavarjon minket, amikor otthon tartózkodunk. Egyszerű működtetését elragadó küllem kíséri, modern és letisztult hatásának köszönhetően valamennyi háztartásban jól mutat.

Rowenta DH4236F0 IntenseCompact

A nemzetközi piac választása

Előnyök
  • 16 literes páramentesítő teljesítmény naponta
  • Dupla szűrőrendszer
  • 100 %-ban természetes gázzal működik
  • Könnyed mozgathatóság
  • Automatikus páratartalom-szabályozás
Elérhető itt
homeandcook.hu
alza.hu
Árukereső.hu

Amennyiben egy kiváló tulajdonságokkal rendelkező páramentesítő készüléket keresünk, a Rowenta DH4236F0 IntenseCompact jó döntés lehet a 100 köbméter alatti helyiségekben.

Kompakt párátlanító, ami nem ijed meg a nagy munkától sem

A Rowenta DH4236F0 IntenseCompact páramentesítő a kompakt kialakításának köszönhetően nagyon egyszerűen mozgatható, kerekeinek köszönhetően pedig a lakás bármelyik pontján elhelyezhetjük. Kisebb otthonokban azonban biztosan nem kell majd sokat mozgatnunk, hiszen a gyártó szerint akár 100 légköbméteres helyiségekben is megállja a helyét.

Mindezt napi 16 literes kapacitás mellett biztosítja! Noha ehhez a teljesítményhez csak egy 2,4 literes víztartályt tervezett a gyártó, speciális kivezetésének köszönhetően akár közvetlenül a lefolyóba is irányíthatjuk a levegőből összegyűjtött párát.

Természetes gázzal, dupla szűrőrendszerrel

Működése automatizálható – ezáltal képes tartani a beállított páratartalmat a lakásban –, és dupla szűrőrendszere miatt a levegő tisztaságát is pozitívan befolyásolja. Porszűrőjén fennakadnak már a 660 mikron méretű részecskék, amivel nemcsak a levegő lesz tisztább, de a párátlanító élettartama szintén megnövelhető.

A gyártó nagy figyelmet fordított arra is, hogy a Rowenta DH4236F0 IntenseCompact a lehető legkisebb terhet jelentse a környezet számára. Emiatt a kifejezetten csendesen működtethető készüléket R290-es jelzésű, 100 %-ban természetes gázzal töltötték meg.

Midea MDDF-20DEN7-QA3

Környezetbarát megoldás

Előnyök
  • 20 literes páramentesítő teljesítmény naponta
  • 3 literes víztartály
  • Okostelefonos irányítás
  • Környezetbarát gázzal töltve
  • Kisebb helyiségekben is jól elhelyezhető
Elérhető itt
Árukereső.hu



Környezetbarát és olcsó párátlanító berendezést keresünk, ami ráadásul még halkan is üzemel? A Midea páramentesítője valamennyi igényünket képes lesz kielégíteni!

Elegáns megjelenés, nagy hatásfok

A Midea MDDF-20DEN7-QA3 páramentesítő a megfizethető árazás ellenére nagyon jó hatásfokkal rendelkezik. Képes naponta akár 20 liter nedvességet kivonni az adott helyiség levegőjéből, legyen szó párásabb lakóházakról, lakásokról, irodákról vagy éppen üzletekről. 

Segítségével megakadályozhatjuk a penészesedést és az ártalmas gombák elszaporodását akár egy 40 négyzetméteres helyiségben is. Teljesítményéhez ráadásul kompakt és elegáns megjelenés társul, egy nagyon egyszerűen kiüríthető, 3 literes víztartály társaságában.

Akár a telefonunkról is irányítható

Amilyen kicsi, olyan nagy tudást zsúfoltak a mérnökök ebbe a páramentesítőbe. Képes a folyamatos páramentesítésre, a beállított értékek szinten tartására, miközben a legtöbb beállítást akár a telefonos társalkalmazásból is lehetőségünk nyílik kalibrálni.

Nagy előnye, hogy szabadon fel- és leszerelhető kerekekkel rendelkezik, így könnyedén mobilizálható, a környezettudatosság kedvelőinek pedig jó hír, hogy a termék hűtőközegét R290-es, azaz freonmentes, alacsony szén-dioxid-kibocsátással rendelkező, környezetbarát gáz biztosítja.

Honeywell TP-Compact 12l

A beugró szint képviseletében

Előnyök
  • kerekeivel egyszerűen mozgatható
  • időzítő
  • Anti-Freeze funkció
  • napi 12 liter víz
  • automatikus újraindítás funkció
  • SmartDry szárító funkció a ruhákhoz
Elérhető itt
PEPITA.HU
Árukereső.hu



A Honeywell TP-Compact 12l egy kiváló ár-érték arányt képviselő páramentesítő készülék, mely nagyon jó választás abban az esetben, ha nagyobb helyiségeket szeretnénk megszabadítani a párától, esetleg felgyorsítanánk az építkezés, felújítás vagy festés során a száradás időtartamát.

Nagy teljesítmény az ideális páratartalomért

A készülék kiváló lesz minden olyan esetben, ha valamilyen okból kifolyólag állandóan vagy részlegesen túl magas a páratartalom a lakásban, hiszen a 210W-os teljesítmény alig néhány óra alatt is képes kiszűrni a levegőből a nedvességet, így napi szinten akár 12 litert, ha túl nagy a nedvességtartalom az adott helyiségben.

Aktív használat mellett megakadályozhatjuk a lakásban a penészesedést, hiszen mindig ideális páratartalom uralkodik majd mindenütt, de hatékony lehet egy festés vagy felújítás, esetleg egy kellemetlen csőtörés után annak érdekében, hogy a falak és az aljzat mielőbb kiszáradjon.

2,5 literes tartály, lefolyóhoz való csatlakoztathatóság

Természetesen a nagy teljesítményhez nagy víztartály is tartozik, így a Honeywell TP-Compact 12l egyszerre akár 2,5 liter víz befogadására képes, de mivel 24 óra alatt nevéhez hűen akár 12 liter vizet tud megkötni a levegőből, ezért sokan nagyon hasznosnak találják majd a lefolyóhoz való csatlakoztathatóságot.

A termékhez tartozékként ugyanis jár egy 1 méter hosszúságú cső, amit egyenesen belevezethetünk a lefolyóba – esetleg egy nagyobb edénybe –, aminek köszönhetően nem kell az ürítéssel bajlódnunk, akár napokig mehet megszakítás nélkül a páramentesítés, aminek egy vízkár esetén természetesen meg is lesz a látszata.

Egyszerű kezelés, gördíthető kialakítás

A működtetés tekintetében teljes egészében az egyszerűség jellemzi a Honeywell TP-Compact 12l páramentesítőt, ezáltal a felső részen elhelyezkedő digitális kijelzőpanelen nagyon könnyedén beállítható, hogy mennyi ideig szeretnénk használni a készüléket, mekkora páratartalmat akarunk a lakásban, de a csendes alvó üzemmódot is itt aktiválhatjuk.

Alapvetően a páramentesítő egyáltalán nem hangos, teljesítménye ellenére kicsivel több mint 43 dB zajszinten üzemel, miközben modern és letisztult megjelenése mellett gördíthető kivitelt kapott, aminek köszönhetően egyszerűen mozgatható egyik helyiségből a másikba. Sőt, a gyártó arra is gondolt, hogy környezetbarát töltőgázzal forgalmazza termékét!

Általában a páramentesítőkről

Mi az a páramentesítő?

A páramentesítő egy elektromos berendezés, mely ránézésre a legtöbbször egy kisebb álló klímához hasonlítható, ami speciális kialakításának köszönhetően képes kiszűrni a levegőből a nedvességet annak érdekében, hogy csökkenjen a lakásban vagy legalább a problémás helyiségekben a páratartalom, amire nemcsak a ház állapotának és komfortjának megőrzése miatt lehet szükségünk, hanem egészségügyi okokból is.

  • A túl nagy páratartalom ugyanis képes fullasztani a betegeket, főleg az asztmásokat és az egyéb tüdőbetegségtől szenvedőket, miközben ronthat általános egészségi állapotukon.
  • A nedvességtől hosszabb távon kialakuló penész újabb betegségeket, légúti fertőzéseket idézhet elő, kellemetlen, dohos szagot teremthet a lakásban.
  • A falon kicsapódva foltossá teheti a festést, hólyagosíthatja a tapétát, rohaszthatja a fa elemeket – például álmennyezet lambériáját – és tönkreteheti a gipszkarton felületeket, hosszabb távon ledobhatja a teljes vakolatot, gyengítheti a téglák szerkezetét.
  • A penész nemcsak kellemetlen szagokat okoz, hanem az esztétika tekintetében is rontja a lakások megjelenését, miközben a falak után megjelenhet a bútorokon, tönkreteheti a papírt, a régi fényképeket és könyveket, tehát hatalmas anyagi károkat okozhat.

Így működik a páramentesítő

A működés tekintetében a páramentesítő készülék a klímához hasonlóan a hőcserélés elvén alapul. Az eszköz tehát egy nagyteljesítményű ventilátor segítségével beszívja a nedves, párás levegőt, ami aztán keresztülhalad egy olyan szűrő- és hőcserélő rendszeren, melynek közbenjárásával a levegőből a nedvesség kicsapódik, azaz cseppfolyósodik, majd belecsöpög a készülék belső- vagy külső tartályába, miközben a szerkezetből szárazabb és egyben némileg melegebb levegő áramlik ki.

Minden páramentesítő készülék más és más, de a működési elv azonos, azonban egyes eszközöknél fontos lehet, hogy a bemeneti nyílás közel legyen például a nedvesedő részekhez. Lényeges továbbá, hogy a kiáramló levegő útját se zárjuk el soha, hiszen a rendszer állandó körforgásban lesz. Többségük teljesen automatizált, így a kívánt értéken tartható vele a helyiség páratartalma. Ehhez a párátlanító magától bekapcsol, ha szükség van rá, és addig üzemel, amíg el nem éri a beállított értéket. Ezzel az alapproblémát ugyan nem szüntetjük meg, de nem kell aggódnunk a vizes falak vagy például a penész, illetve az ebből fakadó kellemetlenségek miatt.

A túl párás lakás ismérvei

Sokan nem is sejtik, hogy otthonukban a helytelen hőszigetelés, a hőhíd, a ritka szellőztetés vagy a vízszigetelés hiánya miatt túl magas a páratartalom, emiatt pedig csak akkor veszik észre a problémát, amikor annak már anyagi következményei vannak. Manapság már léteznek direkt a levegő páratartalmát ellenőrző digitális eszközök, például egyszerű hálószobai digitális hőmérők is, melyek nem a legpontosabbak ugyan, de arra tökéletesen alkalmasak, hogy megmutassák: páramentesítőre van szükségünk! Hogy mérőműszer nélkül melyek a túl párás lakás ismérvei?

  • Mivel az ablakok minden lakásban egyfajta megszüntethetetlen hőhídként jelennek meg, ezért a túl magas páratartalom jellemzően ezeken a helyeken fedezhető fel elsőként. Különösen fűtésszezonban a reggeli órákban, ha a nyílászárók belső felülete nedves, esetleg szó szerint folyik rajtuk a víz, akkor az mindig magas páratartamra utal.
  • Amennyiben a nedvesség a falakon is tapasztalható, tehát érezhetően vizes hatású, foltos a fal, esetleg konkrétan folyik rajta a víz, akkor az nem egy csőtörés vagy beázás, hanem a magas páratartalom jele. Fontos kiemelni, hogy a fürdő és a konyha nem mérvadók, hiszen ezekben a helyiségekben eleve gyakrabban emelkedik meg a levegő páratartalma, így kicsapódik a falon vagy a csempéken, amit szellőztetéssel lehet szabályozni.
  • A vizesedő falszerkezetek negatív hozadéka, hogy a burkolatok alatt vagy a bútorok mögött például a nedvesség nem tud megfelelően kiszáradni, ami jellemzően nagyon kellemetlen szagokkal párosul. Ez az úgynevezett dohos szag, amit sokszor vizes pincékben érezhetünk. Ezt szellőztetéssel már jellemzően nem tudjuk orvosolni, mindig párátlanító készülékre lesz szükségünk.
  • Ha nagyon elhanyagoljuk a párás levegőt a lakásban, akkor az hosszabb távon már nemcsak kellemetlen szagokat okoz, hanem penészesedést is. A penészről kevesen tudják, de esztétikailag is rontja a ház megjelenését a sötét foltokkal, de természetesen egészségügyileg sem tesz jót az ott élőknek, ezen felül pedig rendkívül nehéz megszüntetni még azt követően is, hogy rendszeresen üzemeltetünk egy páramentesítőt.

Ahol mindig hasznos egy páramentesítő

Természetesen közel sem csak a már kialakult problémák visszafordítására és megszüntetésére alkalmazható egy páramentesítő berendezés. A legtöbb helyen megelőzésre is erősen ajánlják a gyártók, hiszen lakóházakban és speciális épületekben egyaránt lényeges lehet, hogy megszüntessük a párás levegőt saját egészségünk, komfortérzetünk és természetesen otthonunk állapotának megőrzése érdekében. Lássunk néhány példát, ahol mindig hasznos kiegészítő egy páramentesítő:

  • Olyan lakóépületekben, ahol nyitott-, úgynevezett amerikai stílusú konyhák vannak, és azok aktív használatban állnak, hiszen az ilyen közegben elég nagy helyen tud akadálytalanul terjedni a párás levegő.
  • Pincék és alagsorok esetén, melyek rosszul szellőznek, a földfelszín alatt találhatók, és még megfelelően kialakított vízszigetelés esetén is kifejezetten nedves közeggel rendelkeznek.
  • Azok a helyiségek is szenvednek a párától, melyek nagyon sötétek, túl kis ablakokkal rendelkeznek, vagy egyáltalán nincs rajtuk nyílászáró, így nem tudnak megfelelően szellőzni.
  • Könyvtárakban és irattárakban kifejezetten fontos, sőt gyakran előírás is a páramentesítő berendezés alkalmazása, mert a papír egyik legnagyobb ellensége a nedvesség, a párás levegő, amitől értékes könyvek és dokumentumok válhatnak végleg használhatatlanná.
  • A múzeumokban szintén sokszor lényeges bizonyos műtárgyak, így például festmények vagy fából készült szobrok és egyebek esetén a megfelelően páramentesített-, illetve fix páratartalommal rendelkező környezet, máskülönben felbecsülhetetlen károk keletkezhetnek a kiállítási tárgyakban.
  • Gyakori probléma a fűtetlen lakásokban és nyaralókban is a pára, melyek néhány év alatt alaposan tönkre tudják tenni a falszerkezetet, ezáltal élhetetlenné téve a lakókörnyezetet.
  • Egy párátlanító készülék kifejezetten jó választás lehet építkezések, átalakítások vagy nagyobb festések alkalmával is, hiszen egy ilyen eszköz drasztikusan megtámogathatja a száradást.
  • Minden olyan helyen ideális a páramentesítő használata, ahol a környezetből vagy a tevékenységi körből fakadóan sok pára keletkezik. Ide sorolhatók például az éttermek, a mosodák, a vasaldák, a patyolatok, az uszodák, a fürdők vagy azok a gyárak, ahol nagy hővel és vízzel dolgoznak a termelésnél.
  • Gyakran még a modern ingatlanokat sem látják el megfelelő szellőzőrendszerekkel, így előfordulhat, hogy nem lehet elég hatékonyan szellőztetni. Ez fakadhat rossz fekvésből, építkezési hiányosságokból, de akár rosszul megválasztott nyílászárókból is. A probléma magas páratartalmat okoz a ház falai között, így mindig nagyon lényeges lehet egy páramentesítő készenlétben tartása.
  • Az esős és nyirkos időszakok, így főleg a koratavaszi és a késő őszi szezon nagy terhet ró az otthonokra, de a fűtési szezon szintén a páratartalom megemelkedésével jár együtt. Ez sokszor még az amúgy alacsony páratartalommal rendelkező, jól szellőző házakban is okozhat kellemetlenséget, egy párátlanító beállításával viszont legalább az adott időszakban orvosolni tudjuk mindezt.
  • A beázások vagy csőtörések után a berendezési tárgyak vagy a falszerkezetek még a látszólagos kiszáradás után is sok nedvességet tárolhatnak. Ez nemcsak tovább károsítja őket, de mindemellett penészesedést idézhetnek elő. Mindezt azonban megelőzhetjük, ha egy nagyobb teljesítményű páramentesítőt üzemeltetünk néhány napig a problémás környezetben.

A páramentesítő kedvező hatása egészségünkre

A magas páratartalom egyáltalán nincs jótékony hatással az emberi szervezetre, nem véletlen, hogy orvosmeteorológiai szempontból is gyakran jelzik az időjósok, ha magas páratartalom várható odakint. Emiatt egy párátlanító berendezés természetesen egészségünkre is nagyon kedvező hatást tud gyakorolni. Hogy mivel?

  • Képzeljük el, hogy egy átlagos teljesítményű párátlanító berendezés egy nap alatt akár 10 liter vizet is képes kivonni a lakás levegőjéből, ha túl magas a víztartalom a helyiségekben. Ez azért különösen ijesztő, mert ennek a sok vízzel a tüdőnek meg kell küzdenie a légzés során, ami komoly nehézséggel járhat.
  • A párás levegőben az emberi szervezet hőérzete drasztikusan lecsökken. Ez növelheti az asztmás és allergiás tünetek súlyosságát, így ha gyakran tapasztalunk problémát ebben a tekintetben, akkor egy páramentesítő berendezés alaposan megkönnyítheti az életünket, hiszen a levegőt is tisztítják ezek a gépek. A hőérzet egyébiránt a közérzetet is befolyásolhatja negatívan!
  • A túl magas páratartalomban élő emberek között sokkal magasabb a kockázata az olyan betegségeknek, mint a kötőhártyagyulladás, a kanyaró vagy az övsömör, így ha ezektől szenvedünk, vagy hajlamosak vagyunk rá, egy percig se gondolkozzunk a párátlanító beszerzésén.
  • Ha szárazabb a levegő a lakásban, az jellemzően sokkal komfortosabb környezetet jelent, azaz jó hatást gyakorol a hőérzetünkre. Ez nemcsak mentálisan tesz egészségesebbé minket, hanem a fűtésszámlára is jó hatást gyakorol, lévén úgy érezzük majd, hogy kevesebbet kell fűtenünk.

Milyen páramentesítőt vegyek?

Mekkora kapacitású páramentesítőt vegyek?

A megfelelő páramentesítő készülék vásárlása kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, hogy a kiszemelt masina mekkora kapacitással rendelkezzen. Ezt a tulajdonságot rengeteg tényező befolyásolhatja, így a döntéskor figyelembe kell vennünk, hogy

  • mennyi pénzt szeretnénk áldozni a termékre;
  • mekkora helyiségben akarjuk alkalmazni azt;
  • és milyen problémát hárítanánk el vele.

Nyilvánvaló, hogy egyik tényező befolyásolhatja a másikat, ezáltal hiába akarunk mi olcsón páramentesítőt vásárolni egy 100 négyzetméteres lakásba, ilyen méretekhez ugyanis már a 100 ezer forintos árkategória környékéről kell válogatnunk, ellenkező esetben csak az ablakon dobjuk ki a pénzünket, de a termék maximális kapacitáson sem tudja majd ellátni a feladatát.

Fontos tudni, hogy a párátlanító berendezések kapacitását a gyártók általában úgy adják meg, hogy hány liter vizet tudnak kivonni a levegőből egy nap alatt. Ez az érték azonban gyakorlatilag értelmezhetetlen a legtöbb felhasználó számára, miközben lényeges megjegyezni, hogy a feltüntetett adatokat mindig 30 Celsius fokos hőmérsékletek és 80 százalékos páratartalom mellett mérik, amihez hasonló értékek még az esőerdőben is csak nagyon ritkán vannak.

Ha tehát azt olvassuk valahol, hogy egy páramentesítő képes 10-15 liter vizet kivonni egy nap alatt a lakásból, akkor az már egy átlagos családi háznál bőven elegendő lehet, ha mellé nagy alapterülethez ajánlják. Érdemes egyébiránt inkább mindig a nagyobb teljesítmény mellett dönteni még akkor is, ha csak lakásunk egyetlen helyiségében alkalmaznánk az eszközt, hiszen ezzel rövidebb ideig kell működtetni az eszközt, illetve a későbbiekben szélesíthetjük a felhasználási körét. 

Nem elhanyagolható, hogy a nagyobb teljesítményhez általában nagyobb víztároló tartály, esetleg kivezethető tartály is csatlakozik, aminek jóvoltából sokkal kényelmesebb lesz használni a párátlanítót, nem szükséges majd olyan gyakran üríteni. Ha mindehhez állítható teljesítményű típust is választunk, akkor ráadásul még a nagyobb hangzavar és a magasabb áramfogyasztás miatt sem kell aggódnunk.

A lényeg tehát, hogy jellemzően mindig inkább becsüljük túl igényeinket és az adott ingatlant, ha páramentesítő készülék vásárlása előtt állunk, egy nagyobb készülékkel ugyanis soha nem foghatunk mellé!

Milyen hőmérséklet mellett ajánlott használni a páramentesítő készüléket?

Nem véletlen, hogy a gyártók többsége 30 Celsius fokos általános hőmérsékleten méri a páramentesítők teljesítményét. Ennek az oka nem más, minthogy bizonyos hőfok alatt ezek az eszközök nem tudják megfelelően ellátni a feladatukat. A hivatalos ajánlások szerint az adott helyiségben vagy ingatlanban legalább 10 Celsius fok feletti átlagos hőmérsékleteknek kell uralkodniuk ahhoz, hogy a párátlanító berendezés megfelelő teljesítménnyel tudjon üzemelni, ellenkező esetben felesleges használni őket, működésük pénzkidobás.

Nyilvánvalóan vannak esetek, amikor kénytelenek vagyunk 10 Celsius fok körüli hőmérsékleten használni a páramentesítőket. Ez gyakran szárításkor jellemző, amikor például egy csőtörés, egy beázás vagy egy festés után szeretnénk mielőbb kiszárítani a kérdéses helyiséget vagy a komplett ingatlant. A páramentesítő ilyen esetekben még fagypont körüli hőmérsékletek mellett is alkalmazható, de csak azok a típusok, melyek rendelkeznek úgynevezett Anti-Freeze funkcióval, ami meggátolja az eszközök befagyását.

Hová gyűlik össze a páramentesítő által a levegőből összegyűjtött nedvesség?

Minden hordozható páramentesítő készülék rendelkezik saját belső tartállyal, ami azt a célt szolgálja, hogy a működés során a párás levegőből kicsapódó nedvességet egy helyen össze tudjuk gyűjteni, illetve azt onnan könnyedén kiönteni a lefolyóba. Ez a megoldás azonban csak a kisebb teljesítményre képes párátlanítók esetében lehet működőképes alternatíva, hiszen a legtöbb eszköz legfeljebb 3-5 literes tartállyal rendelkezik, ami többnapos üzemelés vagy nagyon nedves környezet esetében gyakorlatilag semmit sem ér.

Tisztában vannak ezzel a gyártók is, emiatt a nagyobb teljesítményű páramentesítőket már úgy tervezték, hogy a belső gyűjtőtégely helyett egy külső tartályban gyűjthessük a kicsapódó nedvességet. Ez azért különösen előnyös, mert egy csepegtetőt vagy egy slagot csatlakoztatva akár 25-30 literes kannákat, kanisztereket, kádakat vagy hordókat egyaránt beállíthatunk az adott helyiségbe, de közvetlenül bevezethetjük a padlóösszefolyóba, aminek köszönhetően nem kell aggódnunk a túlfolyás és egyéb problémák miatt.

Fontos azonban tudni, hogy ezeket a készülékeket ilyen esetekben csak úgy tudjuk üzemeltetni, ha feltesszük őket a székre, hogy a gravitáció ki tudja vezetni belőlük a vizet. A komolyabb teljesítményű párátlanító berendezésekben már szivattyú is található, ami ezt a problémát tudja áthidalni, így akár egy magasabbon fekvő mosogatóba vagy kézmosóba is ki tudjuk vezetni ilyenkor az eszköz kifolyóját.

A páramentesítők karbantartásáról

A klímaberendezésekhez hasonlóan a páramentesítőknek is szükségük van arra, hogy bizonyos időközönként megfelelő karbantartásban részesüljenek. Ezek jellemzően apróságok, így nekünk kell elvégeznünk őket, többségük pedig nem tűr halasztást abban az esetben, ha mindig maximális teljesítményen üzemeltetnénk őket. Lényeges, hogy mindennapos használat esetén legalább 2-3 havonta elvégezzük az alábbiakat, időszakos alkalmazás esetén pedig legalább félévente egyszer sort kerítsünk rá.

Vízkőmentesítés

Mivel a párátlanítók vízzel dolgoznak, ezért talán nem meglepő, hogy használatuk során bizonyos alkatrészek vízkövesedni kezdenek. Különösen igaz ez például a tartályokra, melyeken néhány hónap alatt vastagon lerakódhat a vízkő, pláne abban az esetben, ha nem gondoskodunk rendszeresen az ürítésükről.

Kifolyók tisztítása

A vízkő mellett rengeteg por és egyéb kosz is összegyűlhet a párátlanító kifolyójánál, ami könnyedén megakadályozhatja a szerkezet hatékony működését. Amennyiben mindezt el szeretnénk kerülni, akkor mindig ellenőrizzük rendszeres időközönként ezeket az elemeket, különösen a hosszabb slagokat és csepegtetőket, melyek lehetővé teszik, hogy messzebbre is el tudjuk vezetni a vizet. Ha ezek eldugulnak vagy nem működnek megfelelően, az súlyos következményekkel járhat.

Szűrők cseréje/tisztítása

Bizonyos páramentesítő készülékekben szűrők is találhatók, melyek nemcsak a párától, hanem a szennyeződésektől, például a pollenektől és a baktériumoktól is képesek megtisztítani a ház levegőjét. Ez noha rendkívül hasznos funkció, makulátlan működéséhez azonban elengedhetetlen, hogy a szűrőt évente legalább egyszer-kétszer kicseréljük, ha pedig mosható típust tettek bele, akkor azt szakszerűen megtisztítsuk.

Portalanítás

Mint ismert, a párátlanítók a levegő forgatásával dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a benne megtalálható ventilátor nemcsak fújja, hanem szívja is befelé a levegőt, amivel rengeteg port és szennyeződést felvesz. Ha ez lerakódik rajta, illetve a gép belsejében, akkor az csökkentheti a teljesítményt, miközben el is ronthatja az eszközt, éppen ezért rendkívül lényeges, hogy évente legalább kétszer egy kompresszor, vagy sűrített levegőt tartalmazó spray segítségével kifújassuk a szabad levegőn.

Ilyen funkciók lehetnek egy párátlanítóban

A háztartási páramentesítő készülékek többféle kategóriát ölelnek fel, így nem meglepő, hogy az egyes szinteken más és más funkciókat kapunk a pénzünkért cserébe. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat az opciókat, melyek jellemzőek lehetnek egy-egy termékre, illetve mindegyikről elmondjuk a legfontosabb tudnivalókat.

Túltöltődés elleni védelem

A belépő szinten nem jellemző, de a jobb páramentesítő készülékek esetében már találkozhatunk túltöltődés elleni védelemmel, ami rendkívül fontos lehet különösen akkor, ha nem tudunk mindig a működő gép közelében lenni. A védelem lényege, hogy van egy érzékelő a vízgyűjtő tartályban, mely jelez a beépített központi számítógépnek, ha már olyan sok víz összegyűlt benne, hogy azonnali ürítésre van szükség. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a gép automatikusan leállítja magát, tehát nem tudja eláztatni az egész helyiséget.

Külső tartály csatlakoztatási lehetőség

Bár minden párátlanítóban van belső tartály, ezek többsége azonban egészen csekély kapacitással rendelkezik. Ha tehát napokig szeretnénk üzemeltetni ellenőrzés vagy ürítés nélkül, akkor ez nem lesz elég hozzá, így érdemes olyan típust választani, amihez csatlakoztathatunk külső tartályt. Ezt jellemzően egy szabvány gumitömlőn keresztül tudjuk kivezetni a gépből, amit aztán belevezethetünk nagyobb, akár 20-30 literes tartályokba, de végteleníthetjük is, ha csatlakoztatjuk a lefolyóhoz.

Automatikus páratartalom szabályozás

Jellemzően csak a magasabb kategóriába tartozó gépeknél találkozhatunk vele, de nagyon hasznos funkció az automatikus páratartalom szabályozás abban az esetben, ha olyan helyiségben vagy ingatlanban alkalmazzuk az eszközt, ahol valóban csak ennek az értéknek a befolyásolása a cél. Lényege, hogy beállíthatunk egy egészséges értéket, és a gép addig dolgozik, ameddig el nem éri azt, majd utána csak akkor kapcsol be, ha a szenzorok azt jelzik neki, hogy beavatkozásra van szükség.

Folyamatos üzemmód

Bizonyos párátlanító termékeknél elérhetünk olyan üzemmódot is, mely képes arra, hogy addig üzemeljen, amíg meg nem telt a vízgyűjtő tartálya. Ez akkor hasznos funkció, amikor semmit sem akarunk funkcionálni, csak a lehető legmagasabb teljesítményen járatnánk a gépet, méghozzá kifulladásig.

Újraindulás áramszünet után

A legtöbb páramentesítőben nincs beépített memória, de a magasabb kategóriákat képviselő típusok esetében már találkozhatunk vele, ami nagyon hasznos lehet beállításaink mentése mellett ahhoz is, hogy áramszünet esetén a gép ott folytassa a munkát, ahol előtte abbahagyta. Mivel a páramentesítőket ritkán kötjük szünetmentes tápegységhez, ezért magas páratartalmú helyiségekben, szárításkor vagy olyan esetekben, amikor rendkívül lényeges a folyamatos működés, rendkívül hasznos funkció.

Levegőtisztítás

Amelyik páramentesítőt szűrővel is felszereltek, az képes arra, hogy kisebb-nagyobb mértékben tisztítsa a belső helyiségek levegőjét. Nyilvánvalóan közel sem olyan hatásos a szerkezet ebben a tekintetben, mint egy direkt levegőtisztításhoz megálmodott típus, ugyanakkor az asztmások vagy az allergiások biztosan érezni fogják majd a hatást.

Anti-Freeze

Az Anti-Freeze funkció a legtöbb páramentesítő készülékben már megtalálható. Célja nem más, minthogy az eszköz fagyponthoz közeli hőmérsékletek mellett is használható legyen, tehát ne fagyjon bele a víz, a hideg ne akadályozza a párátlanítás folyamatát. Az eszközök többségénél ez az opció ráadásul automatizált, így érzékelők szabályozzák a kapcsolását.

Időzítő

Még a belépő szintű páramentesítő készülékek esetében is találhatunk időzítő funkciót, ami azt a célt szolgálja, hogy lehetőségünk legyen életritmusunkhoz igazítani az eszköz működését. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy mi szabályozhatjuk például a készülék indulását, de bizonyos típusoknál azt is, hogy mikor kapcsoljon le, ami igencsak jelentős könnyítés lehet sokak számára.

A páramentesítő készülékek és a mozgathatóság

A háztartási páramentesítő készülékek minden esetben mozgathatók. Beépíthető típusuk nincs, de igény esetében a nagyobb teljesítményű változatokat el lehet helyezni úgy a lakásban, hogy azzal állandó használatra rendezkedjünk be. A mobilizálható jellegből kifolyólag azonban érdemes odafigyelni néhány dologra a választás előtt! Ezek a következők:

Ne legyen nagy súlya a készüléknek

Bár a belépő szintű páramentesítők jellemzően nem túl nagyok, azonban a komolyabb teljesítményre képes típusok között találhatunk már 10-15 kilogrammos változatokat is. Ezek mozgatása komoly izommunkát igényel, éppen ezért érdemes odafigyelni rá, hogy minél kisebb súlyú legyen az eszköz.

Legyen rajta fogantyú

Bizonyos párátlanítókról hajlamosak lehagyni a tervezők a kihajtható fogantyúkat, ami komoly gondokat okozhat, hiszen egy 10 kilós eszköz megmozdításához nem árt, ha van egy biztos pont, amit erősen megmarkolhatunk. Normál esetben ugyanis a páramentesítők teljesen áramvonalas, sima felülettel rendelkeznek, tehát nehéz lenne csak egyszerűen megfogni és odébb rakni őket.

A nagyobb eszközökön legyen kerék

A 15 kilogrammos, esetleg annál is nehezebb páramentesítőket sokan nem szívesen emelgetik már, éppen ezért bizonyos gyártók előálltak olyan típusokkal, melyeknek az aljára kereket szereltek a könnyed mozgathatóság érdekében. Ez a kiegészítő apróságnak tűnik, de egyébként rendkívül hasznos, hiszen nagyon egyszerűen tudjuk vele egyik helyiségből a másikba vinni ezeket a súlyos berendezési tárgyakat.

Gyakran ismételt kérdések

Képes eltüntetni a falról a penészt a páramentesítő?

Nem, a használat mellett a penész magától nem tűnik el, azt a megfelelő eszközökkel és vegyszerekkel el kell távolítani onnan. A páramentesítő abban segít, hogy a fal nedvesedése megszűnjön, ne csapódjon ki ismételten a nedvesség, azaz ne jelenjen meg újra a penész.

Meg tudja oldani a vizesedő fal problémáját egy párátlanító berendezés?

Sajnos még az ipari hatással rendelkező típusok sem! A vizesedő falak ugyanis valamilyen súlyos problémát jelentenek, ezáltal a vízszigetelés teljes hiányát, vagy hőszigetelési problémákat. Egy párátlanítóval ugyan szinten lehet tartani belül a helyzetet, hogy ne keletkezzen penész, de az épület statikai károsodását már nem előzhetjük meg vele.

Milyen sok vizet gyűjt össze egy páramentesítő?

Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű és határozott választ adni, ugyanis a páramentesítő bár a működés során mindig gyűjt valamennyi vizet, azonban többnyire a körülményektől függ, hogy éppen mennyit. Ha egyszerű szinten tartás a cél, előfordulhat, hogy egy egész lakásban alig gyűlik össze egy hét alatt 2-3 liter víz, de ha egy beázás, csőtörés vagy nagyon vizesedő lakrész páramentesítése a cél, akkor ott nem kizárt, hogy egy nap alatt akár 10-20 liter víz is összejöhet, ha az eszköz maximális teljesítmény mellett üzemel. A begyűjtött folyadék mennyiségét befolyásolja az alapterület, a fűtés, az időjárás, de sokszor még az is, hogy milyen szögben áll a készülék.

Mennyit fogyaszt egy páramentesítő?

Szintén termékfüggő pontos adatot adni arról, hogy mennyit fogyaszt általánosságban egy páramentesítő. Átlagosan egy 20 liter kapacitással rendelkező eszköz maximális áramfelvétele 400W-ban adható meg óránként, de ez típusonként akár jelentős mértékben is eltérhet. A háztartási páramentesítők 300 és 600W/h-s kapacitással működtethetők annak függvényében, hogy mekkora teljesítményen üzemelnek.

Hol használható a páramentesítő?

Gyakorlatilag bármilyen zárt helyiségben, melynek mérete nem haladja meg a választott készülék teljesítményét. Ennek megfelelően az egyszerű hálószobától kezdve, a garázson, az irodán és a műhelyen át akár még a pincében is alkalmazhatjuk őket. Lényeges kiemelni ugyanakkor, hogy minél alacsonyabb hőmérsékletű helyiségbe tesszük ezeket az eszközöket, annál kisebb hatékonysággal működnek. Ha hidegebb helyeken alkalmazzuk őket, mindig figyeljünk arra, hogy legyen bennük Anti-Freeze funkció.

Beltéri medence mellett is használható a páramentesítő?

Amennyiben nem nagy vízfelületről, tehát nem egy komplett uszodáról van szó, akkor egy nagyobb teljesítményű páramentesítő természetesen beltéri medence közelében is megállja a helyét. Mivel ilyen közegben egészen magasra tud emelkedni a páratartalom, ezért nem árt, ha olyan típust választunk, aminek a kifolyóját a belső tartály helyett bevezethetjük például egy mosdóba vagy egy lefolyóba, így nem kell aggódnunk az ürítés miatt.

Mennyire megbízható a párátlanító készülékek páratartalom mérője?

Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb kategóriából választunk magunknak, annál pontosabb értékekkel kalkulálhatunk majd. Nyilvánvalóan ezek az értékek sokkal pontosabbak lesznek, mint egy külső páratartalom mérő eszköznél, de azt ne felejtsük el, hogy egyik sem egy laboratóriumi pontosságú műszer, tehát csak megközelítő adatokról beszélünk. Számok helyett így mindig inkább úgy állítsuk be a készüléket, olyan páratartalom-szintre, ami nekünk kényelmes és komfortos.

A konyhai zsíros pára nem árt a páramentesítőnek?

Ha egy-két esetben nem is árt, de használni biztosan nem használ neki. A konyhában ugyanis gyakran annyira zsíros a levegő és ezzel együtt a pára, hogy azzal könnyedén károsodhat a készülék mechanikája és hatékonysága. A konyhai szagok és pára elszívására érdemes inkább erre a célra specializált páraelszívót alkalmazni, nem páramentesítő készüléket.

Sós levegőjű környezetben is használható a páramentesítő?

Ez a környezet sem túl szerencsés a párátlanítók számára. A húsboltok vagy a hentesüzletek esetében például jellemzően nagyon sós a levegő – tengerpartok és óceánok közelében is gondot okoz mindez –, ami azért probléma, mert a pára így tele van sókristályokkal, melyek kicsapódhatnak a berendezésen belül, így idő előtt teljesen tönkre mehetnek.

Nem árt a savas levegőjű környezet a páramentesítőnek?

Egy-két alkalommal a savas kémhatású levegő sem okoz maradandó problémát egy párátlanító berendezés számára, de ha huzamosabb ideig alkalmaznánk ilyen közegben, akkor az biztosan a mielőbbi meghibásodását eredményezheti.

Hatékonyabb a párátlanító berendezés a tablettás páramentesítőnél?

A két kategória egyáltalán nem emlegethető egy lapon, hiszen míg a tablettás páramentesítők alig egy-két deciliter vizet tudnak megkötni egy héten, addig ezt egy jobb párátlanító berendezés egy-két óra alatt könnyedén eléri. Nagyobb teljesítményüknek köszönhetően sokkal jobb ár-érték aránnyal rendelkeznek, ezáltal még egy belépő kategóriás eszköz is hatékonyabb lehet, mint a tablettás megoldás.

Milyen gyakran van szükség filtercserére a filteres páramentesítőkben?

Ezt jellemzően a használat gyakorisága befolyásolja. Ha minden nap beindítjuk, akkor havi rendszerességgel szükséges lehet cserélni – vagy mosni – a filtereket, amennyiben csak ritkán használjuk, akkor hagyatkozzunk a szemünkre és az orrunkra. Ha a filter szemmel láthatóan koszos, elszíneződött, és kellemetlen szagokat áraszt a gép, akkor a filtercsere már nagyon indokolt.

Mennyire hangos működés közben egy páramentesítő?

Ezt minden esetben az adott termék teljesítménye határozza meg. A mai páramentesítők általában 30-60 dB zajszinten üzemelnek, utóbbi értéknél hangosabban azonban még a legnagyobbak sem működnek, ami azt jelenti, hogy a mindennapi tevékenységeket nem akadályozza, de a halkabbra vett, vagy alacsony teljesítményen páramentesítő eszközök mellett akár még aludni is lehet, ha valakit nem zavar a duruzsoló zaj, esetleg elalszik egy ventilátor vagy klíma mellett.

Felgyorsítható az aljzatkiegyenlítő száradása egy páramentesítővel?

Nemcsak felgyorsítható, hanem egyenesen ajánlott is egy ilyen gépet alkalmazni abban az esetben, ha nagyon párás levegőben vagy környezetben történt az aljzatkiegyenlítő (például Padlopon, Estrich stb.) használata. A száradási idő ezzel akár 2-3 nappal is lerövidülhet, így már 24-48 óra után teljesen járható és burkolható felületet kapunk.

Érdemes felgyorsítani a száradást egy páramentesítővel festés után?

Amennyiben nem tudjuk napokig szellőztetni a lakást, illetve a festés után gyakorlatilag azonnal visszarendeznénk a házat, akkor érdemes járatni a páramentesítő készüléket, hiszen ezzel jelentős mértékben felgyorsítható a frissen meszelt és festett felületek száradása.

Van olyan páramentesítő készülék, ami nem ad le hőt a működése során?

A párátlanító berendezések működési elve eleve a hőleadáson alapul, így fizikailag elképzelhetetlen olyan berendezés, mely a levegőből úgy tudja kivonni a párát, hogy az ne járjon kisebb-nagyobb mértékű hőtermeléssel. Aggodalomra azonban semmi ok, ez a hőmennyiség nem befolyásolja különösebben a kisebb helyiségek hőmérsékletét sem.

Használható-e valamire a páramentesítő által összegyűjtött víz?

Étkezési célokra semmiképpen sem, tehát ne igyuk meg, ne főzzünk vele, de az állatoknak se adjuk oda, mert lehetnek benne olyan töltött részecskék, melyek egyáltalán nem egészségesek. Ha nem akarunk pazarolni, akkor a szobanövények locsolására elhasználhatjuk, de jó lehet például az autó hűtőfolyadék- vagy szélvédőmosó tartályába, a gőzvasalóba és olyan helyekre, ahol desztillált vízre van szükség.

A kanapéból és más textilből is kiszedi a penészt a páramentesítő?

A páramentesítő soha nem tünteti el a penészt sehonnan sem, azonban rendszeres alkalmazásával megakadályozható, hogy magas páratartalmú helyiségekben ilyesmi kialakulhasson. 

Létezik légtisztításra is alkalmas páramentesítő?

Természetesen ma már vannak olyan páramentesítők, melyek segítenek tisztábban tartani a lakás levegőjét. Nyilvánvalóan ezek a megoldások közel sem olyan hatékonyak, mintha egy direkt légtisztításra specializált készüléket alkalmaznánk, azonban hatását így is érezhetik majd a lakók.

A dohos szagot is képes eltüntetni a páramentesítő?

Nem, a penészhez hasonlóan a páramentesítő semmit sem tud eltüntetni, csak megakadályozni a kialakulását. A dohos szagot szellőztetéssel, takarítással és festéssel tudjuk eltüntetni, majd utána a párátlanító alkalmazásával megelőzhetjük ismételt kialakulását.

Túl szárazzá tehető a levegő egy páramentesítővel?

Határozottan nem! Ezek a berendezések direkt úgy készültek, hogy amint a levegő páratartalmának értéke egy bizonyos szint alá esik – ez általában 40 százalék –, akkor automatikusan kikapcsoljanak, felülírva ezzel korábbi beállításainkat is akár. A túl száraz levegő ugyanis egészségügyileg ugyanolyan rossz lehet, mint a túl magas páratartalom.

Nem árt a szobanövényeknek a páramentesítő?

Bár a szobanövények többnyire imádják a párát, némelyik típus a magas páratartalmat is, azonban a párátlanító berendezések nem tudják annyira minimalizálni a lakásban ezt az értéket, hogy az káros legyen a számukra, hiszen nagyjából pontosan olyan értékeken érzik jól magukat, mint ami az emberek számára is ideális.