Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Minden, amit a mobil klíma kivezetéséről tudni kell

Minden egyes mobil klíma bekötéséhez elengedhetetlen gondoskodni az eszköz megfelelő kivezetéséről. Hogy milyen megoldások léteznek ehhez? Aktuális cikkünkben ezt a témát jártuk körül.

Az elmúlt hónapokban többször is megtapasztalhattuk, hogy manapság a nyár nem a kellemes és elviselhető hőmérsékletekről, sokkal inkább a kibírhatatlan forróságokról szól.

Hogy a gyakori hőhullámok elviselhetőbbé váljanak, egyre többen döntenek valamilyen légkondicionáló berendezés felszerelésén. Aki jó ár-érték arányban gondolkozik, azaz nem akar sokat költeni, az előbb vagy utóbb, de eljut a mobil klímákhoz, melyek kiváló alternatívát képviselnek ezen a téren.

Egy mobil klíma olcsóbb, mint egy hagyományos klíma

Ami elsőként megfogja a vásárlókat a mobil klíma kapcsán, az minden kétséget kizáróan az ár. Noha egy közönséges ventilátorhoz vagy léghűtőhöz mérten jóval drágábbak, azonban a hagyományos légkondicionálókhoz viszonyítva mégis olcsóbb alternatívát képviselnek.

Nyilván emiatt a hűtési teljesítményük sem olyan kimagasló, ellenben lényegesen egyszerűbb megoldások, nem szükséges szakembert megfizetni a telepítésükhöz, tehát csak megvásároljuk, hazavisszük, beüzemeljük és élvezzük a hatásukat.

Mobil klíma vásárlási tanácsadónkban korábban kiderült, ma már rengeteg különféle típusú és teljesítményű termék közül válogathatunk magunknak, egyetlen nehézséget pedig az úgynevezett kivezetés szokott okozni a leendő tulajdonosok számára.

Miért kell kivezetés a mobil klímának?

Miközben egy mobil klíma beépítése sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyományos légkondicionálóké, ezáltal nem kell hozzájuk még engedély sem, a kapcsolódó cső kivezetése gyakran szokott gondot okozni. Hogy miért szükséges kivezetés ezeknek az eszközöknek?

A mobil klíma kialakítása

Hogy megértsük a kivezetés fontosságát, nagyon lényeges előbb megismerni a mobil klímák kialakítását. Ezek az eszközök ugyanis bár ugyanúgy működnek, mint a hagyományos klímaberendezések, azonban a kompresszort és a hőcserélőt nem választották szét, ugyanabban a készülékházban kaptak helyet.

A hagyományos klímáknál ezeket különválasztják, és a hőtermelő, valamint a zajosabb elemeket egy külső egységbe telepítik. Ezeket láthatjuk a legtöbbször az épületek homlokzatán vagy az erkélyeken. Jellemzően nagy ventilátorral rendelkező, kondenzvizet csepegtető berendezésekről van szó.

A mobil klímáknál mindez egy és ugyanazon gépen belül helyezkedik el. Emiatt működtetésük hangosabb, a kondenzvizet is a lakásban kell majd felfognunk – ehhez jellemzően külön edény vagy kivezetés lesz minden terméken –, azonban a legtöbb gondot a keletkező meleg levegő jelenti.

A meleg levegőt kell kijuttatni a lakásból

Minden légkondicionáló készülékről elmondható, hogy a levegő hűtésének folyamata jelentős hőhatással jár együtt. Az így keletkező hő a hagyományos klímáknál a nagy kültéri egység jóvoltából nem érintkezik a lakás belső levegőjével, de a mobil klímánál igen.

Ahhoz tehát, hogy működése optimális legyen, hűtő hatását valóban érezhessük, ezt a meleg levegőt kell kiszivattyúznunk otthonunkból. Emiatt fontos a mobil klíma kivezetése, ellenkező esetben ugyanis ez a nagy hőmérsékletű levegő melegítené a belső helyiségeket, azaz hűtés helyett fűtő hatás érvényesülne.

Hogyan jut ki a meleg levegő a házból?

A gyártók úgy alkották meg a mobil klímákat, hogy a kondenzációs folyamat során keletkező hőt egy megfelelő nyíláson keresztül préseljék ki magukból. Ezt a nyílást kell valamilyen formában összekötni a külvilággal, amit nem érdemes különféle házilagos barkácsmegoldásokkal helyettesíteni.

Pláne annak fényében, hogy minden mobil klímához gyárilag mellékelnek kivezető csövet, melyek azt a célt szolgálják, hogy megfelelő telepítés esetén a berendezés rajta keresztül akadálytalanul kifújja a kellemetlen meleg levegőt a külvilágba, és a lakásban csak a kellemes hűvös maradjon.

Milyen cső használható a mobil klíma kivezetéséhez?

Mint az imént is említettük, nem érdemes barkácsmegoldásokban gondolkozni a mobil klíma kivezetése kapcsán, noha elméletben egy közönséges füstcső is könnyedén el tudná látni ezt a feladatot.

Ezeknél az eszközöknél azonban rendszerint valamilyen flexibilis anyagból készült megoldást kapunk a gyári csomagolással. Ennek az előnye a szabad formázhatóságban keresendő, hiszen így bármilyen irányban, bármilyen szögekben megoldható a kivezetés.

A flexibilis csövek előtt ugyanis nincs akadály: jellemzően 10-15 centiméter közti átmérővel rendelkeznek, de a mérettartományon belül gyártónként eltérhet a méret, így 11- de 12,5 centiméteres megoldásokkal is gyakran találkozhatunk.

Érdemes tehát elfelejteni a kivezetés előkészítését, és inkább megvárni a mobil klíma megérkezését annak érdekében, hogy pontosan a cső átmérőjéhez tudjunk igazítani mindent.

Mi a teendő, ha túl rövid kivezető csövet kaptunk a mobil klímához?

Ma már annyira elterjedt berendezési tárgyak a mobil klímák, hogy egy ilyen probléma esetén nagyon gyorsan és egyszerűen megoldást találhatunk a helyzetre. A kivezető csövek ugyanis önmagukban szintén beszerezhető alkatrészek, ezáltal különféle hosszúsággal és átmérővel lehet megvásárolni őket.

Ha tehát túl rövid volt a gyári cső, akkor azt könnyedén pótolhatjuk, a mobil klíma vételárához viszonyítva pedig gyakorlatilag egy filléres beruházás lesz, azonban ne feledjük, hogy a flexibilis csövek toldása nem szerencsés, a megfelelő hatásfok miatt inkább egy összefüggő egész elemet alkalmazzunk.

A mobil klíma kivezetésének legfontosabb szabálya

Sokan döntenek úgy, hogy nem kérnek segítséget egy mobil klíma kivezetéséhez, ami valóban nem igényel különösebben nagy szakértelmet, ugyanakkor egy fontos fizikai alapszabállyal nem árt tisztában lenni, ha ilyen eszközt telepítünk.

Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy a kivezetés milyen magasra kerül az eszközhöz mérten. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a gép kimeneti nyílásával egy magasságban, gyakorlatilag vízszintesen vezetik el a csövet, esetleg mélyebbre engedik, mert a környezet így kívánja.

Ez a kialakítás szempontjából helytelen és komoly problémát okozhat a mobil klíma helyes működtetésében. A meleg levegő ugyanis a fizika szabályai szerint felfelé száll, ehhez igazodva pedig a kivezetés minél magasabbra kerül, a klímaberendezés jellemzően annál magasabb hatásfokkal tud üzemelni.

A mobil klíma kivezetési lehetőségei

Miután fentebb már minden fontos részletet megtudtunk a mobil klíma kivezetésének fontosságáról, hátteréről és alapszabályairól, itt az idő, hogy rátérjünk a konkrét lehetőségekre, melyek ilyenkor szóba jöhetnek.

Kivezetés a homlokzaton keresztül

A homlokzati kivezetés az egyik leghatásosabb alternatíva a mobil klímák kapcsán. Ennek az oka leginkább az, hogy így lehet a legkönnyebben pozícionálni a kérdéses eszközt, vagyis ahová fúrjuk majd a kivezető nyílást, oda tudjuk állítani a gépet.

Fontos kiemelni itt, hogy a homlokzat az egyik legjobb megoldás a mobil klíma kivezetésére, mert ilyenkor a meleg levegő nem okoz nekünk kellemetlenséget. Sokan engedik ezt a meleget egy szomszédos helyiségbe, egy téli kertbe vagy a padlásra, ami nem feltétlenül jó ötlet.

Nagy melegek idején ugyanis ezeket a közegeket gyakorlatilag fűtjük majd a mobil klímával, és közvetett módon, de különösen hosszabb távon nagyon rossz hatást gyakorolhatnak a gép teljesítményére. Válasszuk tehát mindig a homlokzatot, hogy a meleg levegő garantáltan kültérbe jusson.

A homlokzatba vágott lyuk szigetelése

Ma már a legtöbb lakóház nagyon összetett hőszigetelő rendszerrel rendelkezik, így teljesen kézenfekvő probléma, hogy a kivezetéskor keletkező nyílást a lehető legpontosabban szigetelni kell. A kivezetett cső mellett ugyanis hőhíd keletkezik, ami nyáron is okozhat kellemetlenségeket.

Néhány gyártó eleve biztosít ilyen kiegészítőket a termékéhez, de ha nincs a csomagban, akkor érdemes a kivezető cső köré speciális szigetelőelemeket vásárolni, melyek nemcsak az illeszkedés pontosságát növelik, de a hőszigetelési tulajdonság romlását is megakadályozzák.

Mit csináljunk télen a homlokzatba vágott kivezető nyílással?

Nagyon fontos kérdés olyan esetekben, ha csak hűteni használnánk a mobil klímát. Amennyiben télen ki akarjuk védeni a hőhíd-hatást, hogy a benti meleg ezen a résen keresztül gyakorlatilag elszivárog, akkor gondoskodnunk kell ebben az időszakban a helyes tömítésről.

Amint tehát a mobil klíma már nincs aktív használatban, azaz beköszöntött például az ősz vagy a tél, akkor a homlokzatba vágott lyukat egy erre kifejlesztett tömítő szerkezettel be kell fedni.

Nyilván a minimális hőhíd ilyenkor elkerülhetetlen, de egy jobb szigetelőrúd használata azért képes annyira tömíteni, hogy legalább ne legyen érezhető a probléma, illetve ne keletkezzen akkora hőkülönbség, hogy az például penészesedést okozzon.

Érdemes szakemberre bízni a kivezetést

Ez az, amiről nagyon sokan hallani sem akarnak. Ismerjük azokat az önkéntes barkácsmestereket, akik inkább mindent megoldanak maguk, csak ne kelljen fizetni egy szakembernek. A mobil klíma kivezetéséhez azonban tényleg nem árt egy hozzáértő.

Nemcsak a gyakorlati és a szakmai tapasztalat lényeges ezen a téren, hanem a megfelelő eszközök is. A mobilklímához tartozó csövet ugyanis téglafalon, betonon, belső- és külső vakoláson, festett rétegen, sőt vastag hőszigetelésen kell átfúrni, ami nem kis feladat.

Alig pár perc az egész

Megfelelő szerszámmal alig pár perc az egész, de ha korábban még nem csináltunk ilyet, könnyen óriási kárt okozhatunk a szigetelésben, a homlokzatban, de a kár a falszerkezetben is. Elég csak átfúrni egy keskenyebb áthidalót vagy egy elektromos vezetéket.

Nyilván a szakemberre várni kell, illetve emiatt némileg drágább lesz a beruházás, azonban garantáltan hibamentesen, a problémalehetőségek kizárásával kerül minden bekötésre és kivezetésre, ami rengeteg kellemetlenségtől megkímélhet minket a későbbiekben.

Mikor nem jó döntés a homlokzati kivezetés?

A legtöbb esetben a mobil klíma kivezetése homlokzaton keresztül a legszerencsésebb és legjobb megoldás, de vannak olyan esetek, amikor ez sajnos nem járható út. Ilyen példának okáért az, ha műemlékké nyilvánított házban élünk.

Sajnos az ilyen épületek a legkülönfélébb védelem alatt állnak, és bár a mobil klíma használata ezekben sem tiltott, ellenben a homlokzat átfúrása nagyon súlyos büntetéseket vonhat maga után még úgy is, hogy ezekhez a berendezésekhez nem kell engedély.

Ha fűteni is akarunk a mobil klímával

Érdemes kiemelni még a mobil klíma kapcsán, hogy a homlokzati kivezetés azért is előnyös még, mert ilyenkor nemcsak hűtésre, hanem az átmeneti időszakokban vagy télen fűtésre is könnyen használhatjuk majd. Állandó nyitott ablak mellett ezt nehezen tudnánk megoldani.

Kivezetés a nyílászárón (ablakon, ajtón) keresztül

Noha nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mobil klíma kivezetése a homlokzaton keresztül a leghatásosabb, azonban egyre többször találkozni jó alternatívákkal a nyílászáróhoz kapcsolódóan is.

Előnyös, mert nem minden esetben kell hozzá speciális szerszám, nincs nagyobb kosz és por, nem szükséges falbontás, nem kell tartani a szigetelés sérülésétől sem, a mobil klíma ugyanúgy működőképes lesz vele, azonban esztétikailag megkérdőjelezhető és a téli használat sem mindig biztosított.

Többféle megoldást is választhatunk az ablakon keresztüli kivezetéshez

Míg a homlokzaton keresztül alapvetően egyféle módszer ismert a mobil klíma kivezetése kapcsán, addig az ablakon át legalább háromféle megoldást különböztethetünk meg egymástól, ha helyes kivitelezésre vágyunk.

Mindenkit óva intenénk attól az igénytelen megoldástól – sajnos gyakran látni ilyesmit még mindig –, hogy a klímacsövet csak egyszerűen kilógatjuk a nyitott ablakon át, hiszen ez sem esztétikailag, sem a hatékonyság terén nem jó megoldást.

Ilyenkor ugyanis az ablakon keresztül legalább annyi meleg levegő dől majd be a helyiségbe, mint amennyit a klíma kifúj, tehát ennyi erővel akár nem is érdemes a kivezetéssel bajlódni, mert a hatásfok tekintetében ugyanott leszünk.

Közvetlen kivezetés

Az egyik leginkább esztétikus, a homlokzati kivezetéssel közel egyenértékű megoldás, amikor az ablaküvegen közvetlenül kerül kieresztésre a cső.

Azért nagyon előnyös, mert jól néz ki, egy ügyes ablakos perceken belül átfúrja és felteszi a szükséges merevítőket, miközben télen sem okoz problémát a lyuk eltüntetése, illetve takarása.

Mindehhez vannak már speciális, direkt erre a folyamatra kitalált megoldások, így nem kell aggódnunk sem a hőhíd, sem más egyéb problémák miatt.

Noha mindig szakembert igényel – hiszen otthoni közegben senki sem fúr át egy nagy hőszigetelt üveget –, de egy magas hatásfokkal alkalmazható megoldásról van szó.

Ponyvás kivezetés

Ha semmiképpen sem szeretnénk szakembert a mobil klíma beüzemeléséhez, akkor a kivezetés legegyszerűbb módja a ponyvás megoldás lesz.

Nem túl esztétikus alternatíva, ellenben szerszámok nélkül beköthetjük, illetve beüzemelhetjük vele a mobil klímát, méghozzá egy cipzárral nyitható és zárható ponyva segítségével.

A résnyire nyitott ablakon kell alkalmazni ezt a megoldást, és azt a célt szolgálja, hogy a ponyvával felfogjuk a kívülről beáramló meleget, ezzel a helyiségben tarthatjuk a kellemesen hűvös közeget, miközben még a mobil klíma csöve is megfelelő kivezetést kap.

Ez a megoldás nyilván télen nem a legszerencsésebb, ha pedig nem rögzíthető vagy bukó ablakaink vannak, akkor minden nap szerelni kell őket a beüzemelés előtt. Amennyiben azonban nem akarunk fúrni-faragni, akkor a ponyvás kivezetés jó alternatíva lesz.

Tolóablakos kivezetés

Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tolóablakos vagy tolóajtós helyiségbe szereltetnénk mobil klímát, akkor az egyik legjobb és legkönnyebb kivezetési módszert alkalmazhatjuk.

Ilyen esetben egy keskeny műanyag panelt kell felszerelni a tolóablak sínjébe, mely a mobil klíma üzemeltetési időszakában a mozgó szárny csatlakoztatására szolgál, tehát néhány centivel keskenyebb lesz a nyílás, cserébe azonban magas hatásfokkal üzemeltethetjük majd a légkondicionálót.

A műanyag panelen direkt a klíma csőhöz igazított méretű lyuk, illetve kivezetés található, melyhez csak csatlakoztatni kell a berendezést, és az eszköz azonnal működőképes lesz. Méghozzá magas hatásfok mellett, illetve úgy, hogy közben szerelőre sem lesz szükségünk, hiszen ezek a panelek szabvány méretben kaphatók az ablak- vagy ajtónyílásokba, és nem igényelnek fúrást vagy faragást sem a beszereléskor.