Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Sonos Ace vezeték nélküli fejhallgató teszt – a zajszűrős fejhallgatók új ásza?

Június elején jelent meg a Sonos első, Ace-re (szerényen: ász) keresztelt vezeték nélküli fejhallgatója, ami Hi-Fi hangzással, zajszűréssel, prémium kialakítással és a házimozis élmény fülesbe ültetésével igyekszik elcsábítani a vásárlókat.

A Sonos régóta meghatározó szereplője a – prémium kategóriás – hangeszközök piacának, a márka műhelyéből rendszeresen érkeznek hangsugárzók, hangprojektorok, mélynyomók és az utóbbi években beléptek a hordozható hangszórók piacára is. Az iparági pletykák szerint az amerikai cég már évek óta tervezte, hogy a fejhallgatók szegmensében is megjelenjen, és 2024 lett az év, mikor ez megtörtént.

Június 5-én világszerte, így hazánkban is a boltok polcaira került a Sonos Ace, ami itthon elég húzós, 195 000 forintos áron szerezhető be. Cikkünkben annak járunk utána, hogy ezért a nem kevés pénzért pontosan mit kínál a fekete és fehér színekben elérhető kütyü.

Sonos Ace

Jellemzők

  • Aktív zajszűrés (ANC)
  • 40 mm-es meghajtók
  • Bluetooth multipoint képesség
  • 30 órás üzemidő
  • Bluetooth 5.4
  • Vezetékes kapcsolat (jack és USB-C)

Elérhető itt

alza.hu
Árukereső.hu

KapcsolatBluetooth, USB-C
ZajcsökkentésAktív (ANC)
Akkumulátor max. üzemideje30 óra
Akkumulátor töltéseUSB-C
SzínFehér, fekete
Tömeg312 gramm

Dizájn és tartozékok

A Sonos termékeire mindig is jellemző volt a letisztultság, visszafogottan ívelt formákkal, és az Ace is ezt a hagyományt követi. A rozsdamentes acél pántot szinte teljes egészében befedi egy műanyag felső résszel, és párnázott, műbőr alsó résszel rendelkező fejvédő, a kagylók és a gombok nagy része jó minőségű, matt műanyagból készült, de találunk fémes betéteket is (mikrofonrácsok, pánt bemenete), a kagylók párnái pedig memóriahabot rejtenek a műbőr felület alatt.

Ami ezen a fronton különlegesnek mondható, hogy a párnák mágnesekkel csatlakoznak a kagylókhoz, így egy határozott mozdulattal bármikor leszedhetők, és ennek hála a jövőben bármikor cserélhetők, ha megsérülnének vagy elöregednének.

Kezelőszerveket mind a két oldalon találunk: bal oldalra került a bekapcsológomb (ezt nyomva tartva aktiválható a Bluetooth csatlakozás) és a töltést lehetővé tévő USB-C port, jobb oldalon pedig további két kapcsoló található. A kisebbik feketével válthatunk a zajszűrés, az alap állapot, illetve a külvilágot átengedő Aware mód között, a fém billenőkapcsoló pedig lenyomható, illetve felfelé és lefelé mozgatható.

Ezzel szabályozható a hangerő, indítható el és állítható meg a zene, léptethetünk a számok között, illetve ezzel fogadhatjuk és szakíthatjuk meg a telefonunkra beérkező hívásokat – a fejhallgató ugyanis csatlakoztatva headsetként is funkcionál, méghozzá kiváló hangminőséget biztosítva a vonal mindkét oldalán.

A kifejezetten magas árért cserébe az anyaghasználat és az összeszerelés terén egy valóban prémium érzést kínáló eszközt kapunk. Nem nyekereg, nem recseg, nem ropog, megfogva érződik, hogy a Sonos nem spórolt semmivel, és amennyiben a fülünk befér a párnák biztosította nyílásba (lesz, akinek nem), úgy a piac egyik legkényelmesebb fejhallgatójával lesz dolgunk.

A mindössze 312 grammos eszköz a bélelt védős pántnak hála még hosszú távon sem nyomja a fejet, a kagylókból ki- és behúzható száraknak hála a füles „mérete” állítható, ahogy az is, mennyire szorosan simuljon a fejünkre (akár futni is lehet vele), a párnák pedig (jó esetben) finoman körbe ölelik a fülünket. Az egyetlen kellemetlen (és a kialakítás miatt elkerülhetetlen) apróság, hogy a párnák műbőr felülete jól szigetel, nem engedi át a levegőt, így a nyári napokon esélyes, hogy izzadni kezdünk alattuk.

Elérhető vezetékes kapcsolat is (Jack és USB-C).

Nem elhanyagolható továbbá, hogy az Ace dobozában a füles mellett találunk egy hordozható, a fülest elég jól védő, szövet borítású, így nem karcolódó keménytokot, azon belül pedig egy, mágnessel a belső falhoz „tapadó” jóval kisebb tárolót.

Ebbe a csomag részét képező, a töltéshez nélkülözhetetlen, de vezetékes zeneátvitelre is használható USB-C/USB-C kábelt, illetve a USB-C/jack vezetéket tudjuk elhelyezni. Amit hiányoltam, az egy jack/jack kábel, vagy egy USB-C/jack adapter, amivel a füles a repülők szórakoztató rendszerével is összeköthető lenne – jelenleg ugyanis USB-C porton keresztül elég kevés gép képernyőjéhez csatlakoztatható fül- és fejhallgató.

Az igen magas ár fényében továbbá azt is hiányosságnak érzem, hogy (ellentétben a Sony-féle 1000XM-fülesekkel) fizikai gombokat kapunk érintéses vezérlés helyett, illetve a Sonos Ace semmilyen IP-szabvány szerinti védelemmel nem rendelkezik – így esőben okosabb eltenni, és a magam részéről az edzést is kerülném vele.

Kezelés és hangzás

A fülest a dobozából kivéve azonnal ugyanúgy használható, mint bármelyik Bluetooth-fejhallgató: nyomva tartjuk a bekapcsoló gombot 5 másodpercig, csatlakoztatjuk a lejátszó eszközhöz, és már indulhat is a zenehallgatás. Az Ace természetesen tudja a BT multipoint funkciót, tehát egyszerre két forrással is összeköthető, és mindig az lesz aktív, amin éppen lejátszunk valamit – így hallgathatunk zenét a telefonról, de azon nyomban átválthatunk a laptopra, ha ott elindul az online tartott értekezletünk.

Adott ugyanakkor az iOS-re és Androidra egyaránt elérhető Sonos alkalmazás, amiben többek között olyan extra lehetőségeket érünk el, mint az EQ, a fejkövetés (erre még visszatérek), illetve a viselésérzékelés aktiválása. Utóbbinál beállítható például, hogy a fülest fel- és levéve elinduljon és megálljon a lejátszás, de akár még az is, hogy a fülest a fejünkre helyezve automatikusan fogadjuk a telefonunkra érkező hívásokat. Ezek hasznos apróságok, de nálam azért párszor előfordult, hogy a füles nem érzékelte, hogy levettem, és szólt tovább a zene. Remélhetőleg egy szoftverfrissítéssel ezt orvosolni fogja a gyártó. És itt érdemes megjegyezni, hogy a fejünkön viselve még magas hangerőn sem hallatszik ki szinte semmi a kagylókból, nem zavarunk vele senkit.

Szolid, letisztult tok a könnyű tárolásért.

Fontos továbbá, hogy a korábbi Sonos termékekkel ellentétben az Ace használatához egyáltalán nem szükséges az alkalmazás, a füles enélkül is tökéletesen működik.

Ami a hangzást illeti, ott rögtön érződik, hogy a gyártó régóta otthonosan mozog a hangcuccok között. A kagylókban helyet kapó, egyedi tervezésű 40 milliméteres meghajtók olyan kiváló hangélményt biztosítanak, amit fülesek terén olyan márkáktól szokhattunk meg korábban, mint a Sony, a Bose vagy a Marshall.

Legyen szó bármilyen műfajról (rock, hip-hop, pop, klasszikus, esetleg metál), a Sonos Ace gazdag, erőteljes és kiegyensúlyozott minőséget nyújt, nem szorul a háttérbe egyik tartomány sem. A mélyek szépen megdolgozzák a dobhártyát (de nem dominálják le az összképet), a középtartomány apró, nüánsznyi finomságait gyönyörűen kihallani, ahogy a magasak és az énekhangok is szépen elkülönülnek, egészen tisztán szólalnak meg. Torz hangokkal pedig még a hangerőt maximumra csavarva sem találkoztam.

A Sonos első fülese Hi-Fi eszköz, tehát képes a veszteségmentes audio kezelésére is. Ehhez egyrészt adott a vezetékes kapcsolat a mellékelt kábelekkel, Bluetooth-on keresztül pedig azok élvezhetik a tömörítetlen zenét, akiknek a telefonja kompatibilis a Qualcomm-féle AptX Adaptive formátummal. iPhone-on ugyanakkor be kell érni a hagyományos AAC kodekkel, Androidon pedig hiányzik a Sony-féle LDAC, ami a közel 200 ezres ár fényében megint olyan hiányosság, ami miatt joggal lehetünk szomorúak.

Külvilág: kizárva

A Sonosnak nemcsak a fejhallgató kategória új, de az aktív zajszűrés (active noise cancellation, ANC) technológia is. Ehhez képest a vállalat elég jól vette ezt az akadályt, hiszen az Ace, ha nem is ér a piacvezetőnek mondható Sony WH-1000MX5 nyomába ezen a téren, azért elég jól teljesít, ha a külvilág kizárásról van szó. A budapesti metrón és egy meglehetősen forgalmas, a nyüzsgő életéről híres kávézóban is teszteltem a funkciót, és elégedetten csettintettem, mikor a jobb kagyló apró gombját megnyomva hirtelen eltompult körülöttem az alapzaj – miközben még zene sem szólt.

Arról ugyan nem lehet beszélni, hogy teljesen megszűnne a külvilág, de a különbséget így is zongorázni lehet, és muszáj kiemelnem, hogy ezt arra értem, mikor csak a fejemen volt a füles, és nem játszottam le semmit. Zenét bekapcsolva a zakatoló metróból és a kávézós forgatagból szinte semmi nem jutott már el hozzám, és biztos vagyok benne, hogy egy repülőn is hatalmas megváltás lehet a Sonos megoldása.

A gyártó alkalmazásában amúgy beállítható, hogy válthassunk a zajszűrés, a normál állapot és az Aware mód között (alapból csak az ANC és az Aware választható), és az utóbbiról is csak pozitívan tudok beszélni. Ugye ezen funkciónál pont az a lényeg, hogy a fülessel a fejünkön, zenehallgatás közben is eljussanak hozzánk a külvilág fontos hangjai. Például a közvetlenül hozzánk intézett szavak, esetleg a körülöttünk közlekedő járművek zaja, vagy éppen a hangosbemondóból szóló információk.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a gyártó tökéletesen lőtte be annak a szintjét, hogy élvezhető maradjanak a fülünkben szóló dallamok, de közben ne maradjunk le semmi fontosról. Nehéz ezt írásban átadni, de az Aware mód természetesnek hat, nem zavaró vagy idegesítő, sokkal jobban működik, mint sok más termék hasonló megoldása. Ennek hála ez a lehetőség nemcsak egy reptéren vagy vonatállomáson jöhet jól, de akár egy zsúfolt irodában is, ahol a kedvenc zenéink hallgatása mellett azért tisztában szeretnénk lenni azzal, hogy éppen miről folyik éppen diskurzus a kollégáink között.

Nem vagyunk egyenlők

A Sonos Ace legnagyobb különlegességét az általános funkciók bemutatása utánra hagytam: a fejhallgatónak a gyártó ökoszisztémáján belül is különleges szerepe van.

A Sonos termékek egyik legnagyobb előnye alapvetően az, hogy wifin keresztül lényegében bármelyik eszköz összeköthető multiroom rendszerben, ami annyit tesz, hogy ugyanaz a zene szólhat késleltetés nélkül az eltérő termékeken a lakás minden pontján. Az sem elhanyagolható továbbá, hogy az egyes Sonos cuccok könnyedén párosíthatók vezeték nélkül egy többcsatornás házimozi-rendszer megalkotásához.

Sokan arra számítottak, hogy a cég fejhallgatója is ehhez hasonló módon integrálható lesz a rendszerbe, de erről szó sincs, tehát nem oldható meg például, hogy a fülesben is ugyanaz szóljon, mint a már meglévő rendszerünk többi egységén. Hiába van tehát egy Sonos Port kiegészítőnk, ami a lemezjátszónk analóg jelét digitálissá alakítva megszólaltatja a bakelitet a hangszóróinkon, az Ace-re nem tudjuk átjátszani a zenét.

Van helyette egy úgynevezett TV Audio Swap funkció, aminek az a lényeg, hogy az Ace egyetlen gombnyomással képes átvenni a tévénkből a Sonos Ark soundbarba érkező jelet, és a fülesen keresztül biztosítani Dolby Atmos, tehát térhatású hangélményt.

Ennek van értelme, hiszen így nem kell lemondanunk a jó minőségű (és hangos) hanghatásokról, de tudnak mellettünk aludni a szeretteink vagy éppen a szomszédok. A térhatású élmény ráadásul nemcsak filmeknél érhető el, de bárminél, ami a tévén keresztül küldi a jelet a hangprojektorra, így például videójátékoknál is, ahol aztán sokszor tényleg nem mindegy, hogyan és honnan halljuk a játékon belüli zajokat és hangokat. Mindez meg van fejelve a Dolby fejmozgáskövető technológiájával, így a tévé elől elmozogva is onnan halljuk a hangokat, ahonnan a füles nélkül hallanánk őket.

Aminek viszont nincs értelme, hogy a gyártó úgy dobta piacra a Sonos Ace fülest, hogy ezek a funkciók most még csak a 300 ezres Ark soundbarral használva érhetők el, ráadásul csak akkor, ha valamilyen iPhone készüléket használunk – a Sonos alkalmazás ugyanis egyelőre csak iOS operációs rendszeren képes összekötni a két terméket.

Ha tehát birtoklunk is egyet a méregdrága hangprojektorból, de a telefonunk Androidos, akkor egyelőre nem tudunk élni ezzel a lehetőséggel. A gyártó ígérete szerint a TV Audio Swap még idén elérhető lesz a Beam, Beam V2 és Ray soundbarokra is, illetve érkezik az Androidos frissítés is, de a fejhallgató egyik legfontosabb funkciója jelen pillanatban pusztán egy viszonylag szűk réteg számára érhető el – kipróbálni így még én sem tudtam.

Emellett van olyan, már beharangozott funkció is, amit konkrétan még senki nem tud használni, ez pedig az úgynevezett True Cinema. Ezen házon belüli fejlesztés lényege a gyártó szerint az lenne, hogy a kompatibilis soundbarból érkező jelet úgy játssza át a Sonos Ace-re, hogy tényleg olyan érzésünk legyen, mintha egy több egységből álló hangrendszer venne körbe minket, méghozzá a tévénknek otthont adó helyiség akusztikus profilját figyelembe véve. Alapvetően ez is izgalmasan hangzik, de kipróbálni majd csak az év későbbi részében lehet – hogy pontosan mikor, arról egyelőre konkrét információt nem közölt a Sonos.

Tényleg ász?

Ahhoz képest, hogy az Ace a Sonos első zajszűrős fejhallgatója, a gyártó több szempontból is remek munkát végzett. A füles szép és kényelmes, nagyon jól szól, és a zajszűrés is megállja a helyét. Mindez ugyanakkor igaz a nagyjából 60 ezer forintért olcsóbban kapható Sony WH-1000MX5-re is, és ha valaki csak egy jó hangzású, remek ANC-vel felvértezett fülest szeretne, annak felesleges is a Sonos megoldására költenie.

Tesztalanyunk elsősorban azoknak lehet jó választás, akik már invesztáltak a gyártó ökoszisztémájába, és szeretnének egy olyan prémium kategóriás fejhallgatót, amivel olyan extra funkciók járnak, amiket máshol nem kaphatnak meg.

Viszont közülük sokaknak még ennek ellenére is érdemes várni a vásárlással, főleg akkor, ha nem rendelkeznek Ark soundbarral és mellé valamilyen iPhone készülékkel.

Jellemzők

  • Aktív zajszűrés (ANC)
  • 40 mm-es meghajtók
  • Bluetooth multipoint képesség
  • 30 órás üzemidő
  • Bluetooth 5.4
  • Vezetékes kapcsolat (jack és USB-C)

Elérhető itt

alza.hu
Árukereső.hu

ElőnyökHátrányok
Remek dizájnNagyon drága
KényelmesNincs IP szabvány szerinti védelem
Kiváló hangzásA legfontosabb funkció sokaknak még nem elérhető
Profi zajszűrésBejelentett, de még nem elérhető funkciók
Hi-Fi képességek
TV Audio Swap funkció térhatással

Kapcsolódó anyagunk:

Vezeték nélküli fejhallgató – 2024 legjobbjai

Sonos Ace
Letisztult, kényelmes és mellé még jól is szól
A Sonos Ace egy kifejezetten jól sikerült, de nagyon drága füles, aminek a legkülönlegesebb tulajdonságát most még csak kevesen tudják kihasználni.
7.8
Teszt Plussz Magazin független ajánlásával