Kipróbáltuk a Gorenje egyik legolcsóbb állóporszívóját, és rögtön rá kellett döbbennünk arra, hogy miért is szeretik annyira a hazai piacon ezt a terméket.
A Gorenje neve számunkra már évek óta egyet jelent a minőséggel és a megfizethetőséggel. A háztartásban több gép is makulátlanul teszi a dolgát (például Gorenje RK4182PS4 hűtőszekrény, Gorenje WNEI84AS/B mosógép), így itt volt az ideje egy újabb taggal bővíteni a családot.
Választásunk ezúttal egy állóporszívóra esett, amely nagyon jól szerepelt a legjobb vezeték nélküli porszívók között, így izgatottan vetettük bele magunkat a Gorenje SVC216FR felfedezésébe, ami furcsaságai ellenére nem okozott nekünk csalódást.
Hogy mik voltak ezek a furcsaságok és miért is vett le minket a lábunkról ez a termék? Tesztünkben minden kérdésre válaszolunk!
A terméket saját forrásból vásároltuk, nem a gyártó vagy disztribútor biztosította számunkra.
Gorenje SVC216FR
Látványos, de kissé gyenge csomagolásban érkezett
Bár az állóporszívók alapvetően nem a legtörékenyebb eszközök, korábban azonban minden tesztünkben kiemeltük, hogy még a legkisebb gyártók is mekkora figyelmet fordítanak arra, hogy termékeik épségben eljussanak a vásárlókhoz.
A Gorenje azonban ezzel nem igazán foglalkozott, hiszen dacára annak, hogy a porszívó csomagolása nagyon látványos, kétség kívül vevőcsalogató, kissé azonban rizikós online megrendelni, hiszen frontoldalról gyakorlatilag teljesen védtelen a készülék.
Az eszközt, illetve a kiegészítőket ugyanis egy vastag kartontálcán helyezték el, amit nem fedtek le semmivel, így ha a kartondoboz elülső oldala átszakad – nagyon gyakran láttunk már ilyet az egyes termékeknél –, akkor a sérülés rögtön látható lesz a porszívón.
Bár a termék és a tartozékok kaptak egy extra nejlon csomagolást, illetve nyilván a környezettudatos hozzáállás is dicséretet érdemel, de legalább egy kartonmerevítést még elbírt volna a csomagolás.
Hasznos kiegészítőkből nincs hiány
A dobozban – nem túl ízlésesen csomagolva ugyan, de – több kiegészítőt találtunk, amelyek nagyon hasznosak lehetnek hosszabb távon. Érdemes rögtön kézbe venni az összehajtott állapotban belekerült porszívót, ami mellett találunk még egyet és mást.
Ott lesz például az extra LED világítással ellátott motoros szívófej, a töltőként is funkcionáló dokkolóállomás – amelyen annak ellenére is kényelmesen tárolhatjuk, hogy a porszívó magától is képes megállni a helyén –, az állomásba beépítve pedig két extra szívófej, amelyek a morzsaporszívóhoz kapcsolódnak.
Merthogy a Gorenje egy 2 in 1 terméket kínál a név alatt, hiszen a készülékházból egy gombnyomással kipattintható egy klasszikus morzsaporszívó, de erről később még beszélünk majd.
A csomagban találhatunk még egy használati utasítást és egy hálózati töltőt is, viszont mást nem, márpedig egy kis karbantartó kefe vagy legalább egy extra HEPA filter még elfért volna a csomagban, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen mégis csak egy 35 ezer forintos eszközről beszélünk.
A termékdizájn nemcsak egyedi, de rendkívül látványos is
Amivel azonban kérdés nélkül és azonnal levett minket a lábunkról a Gorenje állóporszívója, az nem más, mint a termékdizájn. Nyilván az emberek nem a külső miatt választanak egy terméket, de amit a gyártó alkotott, az valami szédületes.
Már eleve a bordó színválasztás ad egy kis extra hatást a készüléknek, de az ergonomikus vonalvezetés, a rendhagyó formák – fej nélkül olyan, mint egy siklórepülő –, a minőségi anyaghasználat és az egész kisugárzása nekünk nagyon elnyerte a tetszésünket.
Egy tipikusan olyan háztartási gép, amit meglát az ember és azonnal fel akar kapni, hogy dolgozzon vele, mert egyszerűen sugárzik.
Egyetlen problémánk, hogy egy kicsit az átlagmagassághoz tervezték a méretét, így 190 centiméterrel nekünk kicsit görnyednünk kellett ahhoz, hogy használni tudjuk, de mivel roppant könnyű és a csuklófejes megoldás miatt könnyen manőverezhető, ez azért nem okozott nekünk derékfájást.
A Gorenje SVC216FR állóporszívó a gyakorlatban
A főkefe egy kicsit meglepett minket
A főkefe köztudottan rendkívül fontos elem minden állóporszívón, hiszen a robotporszívókhoz hasonlóan ez a motorizált forgó eszköz biztosítja, hogy a padlóról és a szőnyegről a kosz és a por a szívónyílás felé vegye az irányt.
A Gorenje főkeféje azonban alaposan meglepett minket. Ennek az oka leginkább az volt, hogy manapság már leginkább olyan készülékekkel hozott össze minket a sors, amelyek vaskos hengerre épültek és valamilyen lamellával is rendelkeztek.
Ennél a porszívónál, azonban egy nagyon vékony tengelyt találunk csupán, amelyre kizárólag sörtéket fűztek fel, méghozzá meglepően szellősen.
Nem hazudunk, először mosolyra húzódott a szánk, amikor megláttuk ezt a kialakítást, hiszen rengeteg gyártó arra veri a mellét, hogy miféle kefetechnológiát sikerült kitalálniuk, erre itt a Gorenje, akik egy kő egyszerű megoldást alkalmaztak. Hozzátennénk gyorsan: sikerrel!
A szívóereje is okozott egy kis meglepetést
Amit ugyanis ez a porszívó a gyakorlatban produkált, az egyenesen lenyűgözött minket. Szívóerejéről ugyan sehol sem találtunk információt, de túlzás nélkül állítjuk, hogy az első olyan állóporszívó volt a kezünkben, ami érezhetően közel olyan vákuumot ért el, mint egy hagyományos porszívó.
Főleg a visszahúzások alkalmával egészen döbbenetes volt érezni az ellenállást, hogy a készülék menni akar, dolgozni akar és szívja magához a szőnyeget, illetve a padlót, mondhatni tapad hozzá és röhejes főkefe ide vagy oda: nagyszerűen teszi a dolgát.
Mivel rendszeresen dolgozik a lakásban robotporszívó, a legtöbb állóporszívó már nem igazán tud koszt és port összegyűjteni, azonban a Gorenje meglepő módon negyedig megtöltötte a tartályt egyetlen hálószobában.
Ez azért volt meglepő számunkra, mert ugyanerre a teljesítményre eddig még csak hagyományos porszívó volt képes.
Bár tény és való, hogy a hajszálakkal alaposan meggyűlt a baja – minden takarítás után tisztítani kellett –, viszont itt értettük meg igazán a Gorenje olyan sok pozitív értékelését, hiszen ez a porszívó valóban nem egy drága dísz lesz a sarokban, hanem hatékony otthoni kiegészítő.
A LED fény valóban segíti a takarítást
A takarítási teljesítményét ráadásul egy hasznos LED fénnyel támogatták meg a főkefe orrán. Bár a kissé kékes-fehéres fény lehetett volna inkább zöld, illetve egy kicsit jobban megdönthették volna – túl magasra világít –, azonban így is hatékony segítség.
Mivel a porszívó feje teljesen dönthető, ezért a bútorok alatt vagy a sötétebb sarkokban különösen hasznosnak bizonyult, hogy megmutatta az elhagyott koszdarabkákat vagy nagyobb porcicákat, hiszen ezzel alaposabb munkát tudunk végezni.
A portartály lehetne nagyobb és az ürítését is átgondolhatták volna
Bár kétségtelenül jól néz ki és kompakt az egész, azonban a portartály méretét véleményünk szerint egy kicsit alulméretezte a Gorenje, hiszen mindössze 0,6 literre tervezte, ami egy esetben elég: ha minden nap használjuk.
Ellenkező esetben többször is üríteni kell, hogy a szívóerő megmaradjon, ami azért probléma, mert a portartály kiürítése kifejezetten nehézkesre és kellemetlenre sikerült.
Először is ki kell pattintanunk a tartályt a helyéről két nehezen mozgó műanyag pecek összenyomásával, majd ki kell szedni belőle a komplett szűrőrendszert, és csak ezt követően tudjuk kiönteni belőle az összegyűjtött koszt.
Ismerve a piacon elérhető állóporszívók megoldásait, erre ma már sokkal egyszerűbb és hatékonyabb megoldások is elérhetők.
Kezelhetősége elképesztően egyszerű
Ami viszont a porszívó kezelhetőségét illeti, kifejezetten könnyednek neveznénk. Ergonomikus kialakítása miatt úgy siklik a padlón, mint egy vitorlázó repülő, hála a nagy segédkerekeknek és a gömbcsuklós kefefejnek.
Félkézzel manőverezhető, könnyen beveszi a kanyarokat, egyszerűen betolható a bútorok alá, miközben a kétgombos kezelőszerve is azonnal érthető, átlátható. Az egyikkel a ki- és bekapcsolást intézzük, a másikkal pedig a szívóerőt kalibráljuk.
Tulajdonképpen a használati útmutatóra sincs szükség hozzá, annyira egyértelmű az egész.

A beépített morzsaporszívó fenomenális
Amint azt fentebb is említettük, a Gorenje termékének egyik óriási ütőkártyája a beépített morzsaporszívó, amit egyenesen fenomenális módon oldottak meg a tervezők.
Nagyon sok termékkel ellentétben ugyanis itt nem az a morzsaporszívó, hogy levesszük a szívócsövet – itt nincs is –, hanem az, hogy a termék vázából kiemelhetjük a porszívót egy kompakt nyéllel, és gyakorlatilag ugyanazzal a szívóerővel tudjuk takarítani a nehezebben elérhető helyeket.
Vagy például a polcokat, az autót, a bútorokat, a gyerekek után az asztalt, méghozzá kompromisszumok nélkül. Morzsaporszívóként bődületes erőt ad a kezünkbe a készülék, méghozzá nemcsak kompakt, hanem könnyed formában.
Érdekesség, hogy a morzsaporszívón kapott helyet az akkumulátor töltöttségi szintjét jelző kis LED-sor is, ami nagyon aranyos módon egy skálázott elemként került fel a készülékre.
Az üzemidőre nem panaszkodhatunk
Hogy biztos az üzemidő tekintetében gyengébb a Gorenje porszívója? Szerencsére nem beszélhetünk ilyesmiről. Mivel egy bivalyerős lítium-ion akkumulátor kapott helyet benne – érdemes sokszor tölteni, hiszen ezeknek a töltés ad hosszú életet –, ezért a leggyengébb szívóerő mellett akár 60 percet is kibír a készülék.
Nyilván maximális szívóerőnél ez az érték inkább 20-25 perc, de nekünk az is bőven elegendő volt ahhoz, hogy körbeporszívózzunk vele egy 90 négyzetméteres házat.
A nagy akkumulátor miatt sajnos a töltése nagyon lassú, 4-6 órára is szüksége van ahhoz, hogy tele legyen, de legalább a folyamat egyszerű, csak rá kell csúsztatni a tartóállványára, és már indul is a töltés.
Karbantartása pofonegyszerű
A portartály ürítését leszámítva a porszívó a karbantartás tekintetében sem okoz csalódást. A legtöbb teendő a főkefével lesz, ami szereti feltekerni a hajszálakat és gyűjteni a koszt, így az folyamatos takarítást igényel, de mivel egyszerűen kipattintható a helyéről, ez sem olyan megerőltető.
Ezen felül érdemes tisztítani azért a HEPA szűrőjét, ami a portartály ürítésekor minden esetben kiemelhető, és ha van otthon kompresszor vagy sűrített levegős spray, akkor ajánlott rendszeresen kifújatni vele.
Hatékony állóporszívó olcsón? Ez a Gorenje SVC216FR!
Amíg nem próbáltuk ki a gyakorlatban, nem igazán értettük, hogy miért is vannak olyan jó értékelései a Gorenje állóporszívójának, azonban most már pontosan tudjuk: ez egy igazán jó ár-érték arányú termék, ami nem kerül sokba, mégis rendkívül hatékony.
Minket teljesen meggyőzött a szívóereje, az üzemideje, a megjelenése és úgy általában az egész termék működése. Nyilván akadnak kisebb gyengepontjai, de ezek az árához viszonyítva apróságok.
Szívesen megnéztük volna például egy sörtés-lamellás kefével a tudását, örültünk volna egy nagyobb portartálynak, esetleg egy extra HEPA szűrőnek is, de alapvetően ezek nélkül is elégedettek voltunk vele.