Az okosórás piacon is szeretne nagyot villantani idén a Google, akik bemutatták a Pixel Watch 4-et, ami szolid megjelenéssel, bivalyerős hardverrel és Gemini AI-val érkezik.
Finoman szólva sem kavarta fel az állóvizet tavaly a Google okosórája, avagy a harmadik generációs Pixel Watch, de a gyártó nem adja fel, a legújabb Pixel 10-es okostelefonok mellett ugyanis bemutattak egy újabb hordozható eszközt is.
Ez lett a Google Pixel Watch 4, ami minden eddiginél több újdonsággal és finomítással érkezik, így sokkal nagyobb figyelmet is érdemel, mint korábban, hiszen sokat fejlődött a kijelző, erős lett a hardver, sőt a Gemini AI-támogatás sem hiányzik belőle.
Lássuk egy kicsit részletesebben!
Nagyobb AMOLED kijelző, kétféle méretváltozat
Bár a termékdizájn az alapok tekintetében nem változott sokat, ismét a klasszikus óraformák szerelmeseinek akar kedvezni a Google, és mindezt sokkal karcsúbb formában, hiszen a káva méretét lecsökkentették, és közben a kijelző mérete is 10 százalékos növekedést mutat.
Az óra kétféle méretben jön, így lesz belőle 41 és 45 mm-es változat, de mindkettőben közös az AMOLED LTPO technológiára épülő Actua 360 kijelző, a 60 Hz-es képfrissítési ráta, a 3000 nites csúcsfényerő, valamint a 320 dpi-s felbontás, de külön kiemelendő az okosórák világában még nem látott, lekerekített, gömbszerű kijelzőforma.
Az óra azon túl, hogy minden eddiginél kényelmesebb kialakítással büszkélkedhet, erőteljes alumínium házba zárták, a kijelzőt pedig Gorilla Glass 5 bevonattal látták el, sőt az IP68 hitelesítés sem hiányzik a sorból.
Snapdragon lapkakészlettel és akár 40 órás üzemidővel
A Google Pixel Watch 4 erejét az elődhöz hasonlóan a Qualcomm Snapdragon W5 Gen2 lapkakészlet biztosítja, amiből többet kihoztak, mint legutóbb sőt finomhangoltak néhány dolgot, így például jobb lett a rezgőmotor és a hangszóró is.
Ami azonban lényegesen javult, az nem más, mint az üzemidő. Bár a 41 mm-es kisebb változatnál 30 órát ígér a gyártó, a nagyobb változatba került komolyabb kapacitású akkumulátor azonban 40 óráig is képes biztosítani az óra töltöttségét.
A Gemini AI-val új fejezet nyílik az okosórák világában
Bár nem a Google okosórája az első, ahol a Gemini AI megjelenik, azonban sokak számára nagy örömöt jelenthet, hogy a WearOS 6.0, a saját fejlesztésű Material kezelőfelület, valamint a Fitbit-támogatás mellett ez a mesterséges intelligencia is dolgozik az órán.
A Gemini ugyanis folyamatosan aktív lesz az órán, és elegendő csak néhány szót szólni hozzá ahhoz, hogy végrehajtsa a kéréseinket, így hang alapú utasításokkal indíthatunk edzéseket, de gyakorlatilag bármilyen appot, amit támogat az AI.
A funkciók kapcsán a Google kiemelte továbbá a minden eddiginél pontosabb alvásfigyelést, a bőr hőmérsékletének mérését, valamint a fitneszaktivitáshoz kapcsolódó finomhangolásokat is.
Google Pixel Watch 4 ár & megjelenés
A Pixel Watch 4 várhatóan október 9-én kerül majd a boltok polcaira, hazánkban pedig 160 ezer forintos kezdőárral indul.
Egy érdekesség még a végére, hogy a Google ígéretei szerint az új Pixel Watch lesz az eddigi legkönnyebben szervizelhető okosóra, percek alatt cserélhető benne gyakorlatilag bármi, ami fontos ütőkártya lehet a termék kezében.
Hogy melyek most a legjobb okosórák a piacon? Olvasd el kapcsolódó anyagunkat: