Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Huawei Watch GT 5 Pro okosóra teszt: gyönyörű és legalább egy hétig bírja

Utoljára frissítve:

Szeptember végén hazánkban is debütált a Huawei-féle Watch GT 5 termékcsalád, amiből az egyik Pro modell kipróbálására volt lehetőségünk. Tesztünkben ezúttal is igyekszünk a lehető legalaposabban körbejárni, hogy pontosan mit nyújt a felhasználóknak a gyártó legújabb viselhető eszköze.

Mióta a Huawei ki lett golyózva a nyugati mobilpiacról az Egyesült Államok szankciói által, azóta a kínai gyártó fogyasztó üzletágának egyik legfontosabb termékei a viselhető eszközök, azon belül a különböző kategóriákat képviselő órák, amikből minden évben milliókat értékesít világszerte a vállalat. Idén már mi is foglalkoztunk a megfizethetőbb szegmensbe tartozó Huawei Watch Fit 3-mal, október 19-én pedig bemutatkozott a cég idei nagyágyúja, a Watch GT 5, amiből elérhető „sima” verzió 41 és 46 milliméteres méretben, illetve adott a Pro modell 42 és 46 milliméteres kiszerelésben. 

A két variáns képességeiben néhány funkciót leszámítva megegyezik, külső különbséget pedig az óraszíjakban és az óratokok kialakításában/anyaghasználatában találunk. Én egy 46 milliméteres Watch GT 5 Pro modellt néztem meg közelebbről, abból is a titánkeretes és -pántos változatot, de ebből a készülékből létezik fluoroelasztomer szíjjal szerelt típus, ahogy kerámia házzal és kerámia pánttal szerelt is – utóbbi a legdrágább, itthon 200 ezer forintot kérnek érte.

Huawei Watch GT 5 Pro

Jellemzők

  • iOS és Android GMS-el kompatibilis
  • 1,43″ AMOLED kijelző
  • Bluetooth 5,2, GPS
  • IP68 vízállóság
  • EKG mérés

Elérhető itt

alza.hu

Operációs rendszer kompatibilitásiOS, Android GMS-el
Operációs rendszer kompatibilitásAndroid
iOS, Android GMS-el
Kijelző mérete1,43″
Kijelző típusaAMOLED
Üveg
Zafír
Óratok mérete46 mm
VízállóságIP68
Tömeg (szíj nélkül)53 g
Vezeték nélküli technológiákNFC, Bluetooth, GPS
Bluetooth verzió5.2
Óra operációs rendszereHarmony OS
Max. akkumulátor üzemidő336 óra (14 nap)
Átlagos akkumulátor üzemidő216 óra (9 nap)
Akkumulátor-kapacitás524 mAh
TöltőkábelUSB-C

Huawei Watch GT 5 Pro okosóra

Amíg a Watch Fit 3 esetében arról beszéltem, hogy a Huawei konkrétan lemásolta az Apple Watch okosórát, addig a tesztalanyunk esetében teljesen világos, hogy ezúttal a klasszikus óragyártók sokszor megfizethetetlenül drága modelljei adták az ihletet. 

Prémium érzet, már kicsomagolásnál.

Ez nagyon jó dolog, ugyanis a titán óraházas és szíjas Watch GT 5 Pro nem pofátlan koppintés, egyedi dizájnnal rendelkezik, ami véleményem szerint veszettül jól néz ki. 

Persze tisztában vagyok vele, hogy ez abszolút szubjektív megállapítás, és egész biztos, lesz olyan is, akinek nem fog bejönni a külalak. Számomra viszont egyszerre sportos és elegáns, mellé feltűnő, de nem hivalkodó. A tesztidőszak alatt számos órarajongó barátom az eszköz csodájára járt, hogy mennyire jól néz ki a nyolcszög alakú óratok, jobb oldalán a forgatható koronával, illetve a diszkréten kidudorodó alsó gombbal.

Elegáns, luxusórákra hajazó megjelenést biztosít az óra.

Azt persze érdemes tudni, hogy ez egy elég nagy óra, leginkább férfikézre való. 

A számozott lünetta átmérője 46,3 milliméter, ugyanakkor az óratok teljes magassága 54,5 milliméter, a vastagság pedig az alsó szenzorpúppal együtt közel 13 milliméter. Ehhez (szíjjal együtt) 96 grammos súly dukál, tehát egy kifejezetten masszív viselhető eszközzel van dolgunk. A kialakítás viszont abszolút prémium minőségű, és a karcálló réteggel bevont titán burkolatnak hála nem kell attól tartani, hogy az óra könnyen sérülne. A magam részéről nem igazán tudok vigyázni az ilyen kütyükre, odaütöm, lehorzsolom őket, de itt még mikrokarcokat sem fedeztem fel több napnyi viselés után. 

Ugyanez igaz a kijelzőre is: az üveg ugyan a lünettával egy síkban helyezkedik el (tehát nincs bemélyedés, mint például a Samsung Galaxy Watch6 Classicnál), de a zafír felületen még nagyítóval sem találtam sérüléseket a használatot követően.

Ami a képernyőt illeti: a kör alakú AMOLED panel 1,43 hüvelykes, 466 x 466 pixel felbontással, és bár fényerőben elmarad a közelmúltban tesztelt Pixel Watch 3-tól, de ettől még a szabadban is jól olvasható. A megjelenítés amúgy hibátlan, gyönyörűek a színek, végtelen a kontraszt, és az érintésérzékeny felület is úgy működik, ahogy azt egy ilyen eszköztől elvárható: villámgyorsan és pontosan dolgozza fel a mozdulatainkat.

A Watch GT 5 Pro nemcsak szép és strapabíró, de megfelel az IP68 szabvány feltételeinek (víz- és porálló), és 5 atmoszféra nyomásig merülni is lehet vele. 

LTE és WiFi chippel ugyan nem rendelkezik, de adott a Bluetooth 5.2 kapcsolat, van benne NFC (ez ugyanakkor Európában fizetésre nem használható), a GPS pedig kétcsatornás, ennek megfelelően az óra meglehetősen pontos, ha útvonalkövetésről van szó. A burkolat alatti felszereltség része még az iránytű, a fénymérő, a hőmérő, az alti-barométer, a mélységszenzor, a giroszkóp és a gyorsulásmérő, a hátlapi, LED-fényekkel kiegészített TruSense szenzor pedig figyeli a pulzust és a véroxigénszintet. 

A vérnyomás ezzel a modellel ugyan nem monitorozható, de az óratok alsó gombjával adott a lehetőség, hogy bármikor EKG mérést végezzünk. Erről a funkcióról persze most is muszáj elmondani, hogy a pontossága meg sem közelíti a hagyományos orvosi eszközökét, és nem is szabad csak az innen kinyert adatokra hagyatkozni, viszont ha bármilyen „anomáliát” jelez az óra, érdemes szakember másodvéleményét kérni.

A Watch GT 5 Pro rendelkezik továbbá saját háttértárral (bár a gyártó arról sehol nem nyújt tájékoztatást, hogy pontosan mennyi), amire a Bluetooth-on keresztül akár zene is másolható, illetve ezen kapcsolat által adott a telefonálás lehetősége is, hiszen az óratokon egyaránt található hangszóró és mikrofon. Tapasztalataim szerint ez a lehetőség főleg akkor biztosít zökkenőmentes, visszakérdezésektől mentes kommunikációt, ha olyan helyen tartózkodunk, ahol alapvetően csend van.

Ami a felszereltséget illeti, az alapcsomagban nyilván ott van maga az óra, hozzá egy USB-C végződésű töltőbölcső, illetve a nálunk járt titán szíjas verzió esetében kapunk extra beilleszthető szemeket, ha az alap hosszúság kevés lenne. Vagy akár el is távolíthatunk darabokat, ha túl bő lenne a gyári kivitel. A szíjdarabkák cserélgetéséhez ugyan kell egy kis türelem, de az apró kapcsolóknak köszönhetően nem kell óráshoz fordulni, hogy a saját kezünkre passzoló szíj legyen a végeredmény.

Továbbra sem a legokosabb

Ezúttal is jó hír, hogy a Harmony OS rendszert futtató Watch GT 5 Pro egyaránt használható iOS-es és Androidos okosórákkal, hiszen mindkét rendszerre letölthető a Huawei Egészség alkalmazás, ami néhány újdonságot és csak itt elérhető extra funkciót leszámítva pont ugyanúgy működik, mint a már emlegetett Watch Fit 3 esetében.

Ebben az applikációban nézhető vissza az óra által mért összes adat, továbbá itt állítható be az óralap (a választék egészen elképesztő), testre szabhatjuk milyen értesítések érkezzenek meg az órára, innen telepíthetők szoftverfrissítések, alkalmazások (sok hasznosat nem fogunk találni), illetve offline térképek, másolhatók át zenék, de indíthatunk innen EKG mérést és artértiás érfalmerevség mérést, továbbá beállíthatunk gyorsválaszokat az üzenet típusú értesítésekhez. 

Pozitívum továbbá, hogy Androidos telefonok esetén olykor már adott a lehetőség, hogy erről az óráról a képernyőn megjelenő apró billentyűzetet használva reagáljunk. 

Sajnos nem minden üzenetküldő támogatott (de a Messenger például igen), illetve nincs ékezetes betűket tartalmazó klaviatúra, de még ez is több, mint amit a korábbi Huawei órák tudtak. iOS-en ugyanerre sajnos nincs lehetőség, és fontos kiemelni az is, hogy a Huawei megoldása még mindig nem ér a nyomába a Google-féle WearOS rendszernek. Képek megjelenítésére nem képes, a leveleknek csak a fejlécét kapjuk meg, illetve még mindig előfordul az a hiba, hogy beragadnak az értesítések, és például új levél érkezése esetén továbbra is egy korábbi e-mail feladóját és tárgyát látjuk.

Ha pedig már az ilyen-olyan limitációknál tartunk, az is elég kiábrándító, hogy az elérhető funkciók közül csak hat tehető ki a jobbról balra suhintva előhozható kártyák közé, ráadásul ezek közé nem is választhatjuk ki az EKG vagy az érfalmerevség mérése opciót. Ha utóbbiakat szeretnénk elindítani, akkor meg kell nyomni a koronát, és az összes app menübe lépve a kör alakú ikonok közül kell kiválasztani őket.

Érdemes tudni továbbá, hogy az edzésmérések nem futtathatók a háttérben, monitorozás közben nem érhető el az óra többi funkciója, és térképet is csak ilyenkor kapunk. Arra tehát nincs lehetőség, mint a Galaxy Watch vagy a Pixel Watch esetében, hogy a kis képernyőn nézzük és használjuk a Huawei saját térképszolgáltatását, a Petal Maps-et. A Google szolgáltatásait természetesen itt sem lehet használni, hiszen a bevezetőben említett szankciók az órákra is vonatkoznak, és le kell mondanunk az olyan hasznos apróságokról is, hogy az órával nem kapcsolható ki a telefonunk ébresztője.

A kezelés amúgy a szokásos: a korona egyrészt home gombként funkcionál (ezzel térhetünk vissza az óralapra), illetve egyszer megnyomva az összes telepített app listáját érhetjük el, kétszer a legutóbb használt alkalmazások ugranak elő, az alsó kapcsolóval pedig rögtön az edzés menüpontra jutunk. Az ujjunkat a kijelzőn felülről lehúzva a kontroll panel jelenik meg, jobbról balra mozdulattal az általunk testre szabható hat kártyát találjuk, balról jobbra suhintva az intelligens asszisztensnek nevezett menü jön elő (alapesetben időjárással és médiavezérlővel), alulról felfelé mozdulattal pedig a beérkezett értesítések listáját hívhatjuk elő.

Összességében nézve az óra igazán okosnak nem nevezhető, cserébe a Huawei-féle Harmony OS megbízható és villámgyors rendszer, a teszt során soha nem fordult elő, hogy ne az és akkor történt volna, mint amit és amikor szerettem volna.

Aktivitásmérésre azért eléggé rendben van

Szerencsére aktivitás- és egészségkövetés tekintetében a Huawei új órája a piacon elérhető jobb kütyük közé sorolható, még úgy is, hogy nem ér egy Garmin-féle, jóval drágább eszköz nyomába. Az EKG-t, az érfalmerevséget, a pulzust és a véroxigénszintet ugye már említettem, ahogy a kifejezetten pontos GPS-t is. Emellé érkezik a bőrhőmérséklet figyelése, továbbá a lépésszámlálás, illetve a mozgással és állással töltött idő, a megmászott emeletek és az elégetett kalóriák nyomon követése. 

Az összesített adatokból a rendszer képes monitorozni a stressz szintünket, emellett éjszaka adott az általam szintén elég pontosnak ítélt alvásfigyelés, ami látványos grafikon mutatja, hogyan telt az éjszakánk. Utóbbihoz rengeteg tanács is társul, ami segíthet, hogy az ágyban töltött óráink minél pihentetőbbek és nyugodtabbak legyenek.

Megkapjuk az edzéskövetést is, ahol több tucat sportág és mozgásforma választható ki, köztük a túrázással – itt jöhet elég jól a már emlegetett offline térkép, ami abban is a segítségünkre lehet, hogy ne tévedjünk el, ugyanis az óra képes visszanavigálni minket a kiindulóponthoz a korábban megtett út adatai alapján. A Pro modellek nagy újdonság a golf bevezetése, ami komoly pályaadatbázissal érkezett (magyar terepek is vannak köztük), és az óra nemcsak azt képes megmondani, hogy milyen messze vagyunk egy adott helyszín adott lyukától, de még ütéselemzést is biztosít számunkra.

A sportolás közbeni teljesítményünk lekövetése mellett adott a lehetőség arra is, hogy edzésterveket állítsunk össze bizonyos mozgásformákhoz, és az óra által mért adatokat ezúttal is szinkronizálhatók az olyan népszerűbb fitnesz-alkalmazásokkal, mint az Adidas Running, a Strava vagy éppen a túrázós Komoot. 

A tudatosságot segíti az is, hogy az alkalmazás testsúly menüjében rögzíthetők a napközben fogyasztott ételek, így párosítható a bevitt és elégett kalória mennyisége.

Nem feltétlenül az órához kapcsolódó újdonság, de a Huawei idén ősszel Európában, így hazánkban is bevezette a havidíjas (3190 Ft) Huawei Egészség+ szolgáltatást, ami a Watch GT 5 Pro megvásárlásával három hónapig ingyen használható – méghozzá bármilyen bankkártya adat megadása nélkül, így a lemondás elmulasztási miatt sem kell aggódni. Ez amúgy olyasmi, mint a Google Pixel Watch 3 tesztünkben részletezett FitBit Premium, tehát a havidíjért cserébe amért adataink alapján a rendszer mindenféle személyre szabott segítséget nyújt a hosszútávú céljaink eléréséhez, és ebbe beletartoznak a profik által készített videós tartalommal megtámogatott komplett edzéstervek, vagy éppen az ideális napi kalóriabevitel, ami kiegészül egy rendkívül hasznos ételadatbázissal is.

Üzemidő és összegzés

A Watch GT 5 Pro legjobb részét a végére hagytam: ez az óra még az Always on Display bekapcsolásával is kibírta nyolc napig töltés nélkül, ha pedig nem ragaszkodunk ezen funkcióhoz, akkor simán összejöhet a 10-12 nap üzemidő is, attól függően, hogy hányszor indítunk GPS-t is igénylő edzésfigyelést, és mennyit telefonálunk, esetleg hallgatunk zenét közvetlenül az óráról. 

Ez egészen lenyűgöző teljesítmény, legalábbis a maximum két napot bíró Apple Watch, Google Pixel Watch 3 és Samsung Galaxy Watch6 Classic modellekhez képest. 

Szóval, ha valakinek a hosszú üzemidő fontos, annak mindenképpen érdemes ezen az órán elgondolkodni. Az, hogy akár egy hétig sem kell töltőre tenni az órát, persze nagy részben annak is köszönhető, hogy ez egy visszafogott szoftveres képességekkel megáldott okosóra, funkciók terén nyomába sem ér a WatchOS-nek és a WearOS-nek. Cserébe viszont tényleg veszett jól néz ki, strapabíró, és igen pontosan leköveti a mindennapi tevékenységeinket. Ha valakinek ezek a dolgok fontosabbak, mint az említett ökoszisztémákon belüli integráció, az aligha fog csalódni a Huawei eszközében.

Már csak azért sem, mert a Watch GT 5 jóval olcsóbban beszerezhető, mint az említett konkurensek. A fluoroelasztomer szíjas sima változat 100 ezer forint környékén debütált, a bőrszíjas változatért pedig nagyjából 10 ezer forint felárat kell fizetni – ennél a típusnál első sorban a masszívabb kivitelről, az EKG-funkcióról, illetve a golfpályás újdonságokról kell lemondani a valamivel barátságosabb árért cserébe. 

A tesztünkben is szereplő titánkeretes Pro modellek 140 ezer forintról indulnak, a nálam járt konkrét modell, aminél már a pánt is titán, 200 ezer forint, de ahogy említettem létezik ennél is drágább modell, ahol a készülékház és a pánt is kerámia kivitelű.

Huawei Watch GT 5 Pro

Elérhető itt

alza.hu

Kapcsolódó anyagunk:

Legjobb okosórák (2024)

Huawei Watch GT 5 Pro okosóra teszt: gyönyörű és legalább egy hétig bírja
Elegáns, kényelmes, pontos
Gyönyörű okosóra, remek üzemidővel, pontos mérésekkel, de visszafogott szoftveres képességekkel.
Előnyök
Egyszerre elegáns és sportos kivitel
Strapabíró
Remek kijelző
Minimum egy hetes üzemidő
Pontos mérések
Jól összerakott egészség szoftver
Hátrányok
NFC nem használható fizetésre
Nincs WiFi és LTE
Zárt, limitált funkciós operációs rendszer
8.9
Teszt Plussz Magazin független ajánlásával