Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Xiaomi Mi TV Stick TV okosító teszt

Utoljára frissítve:

Leteszteltük a Xiaomi belépő áron kínált TV okosítóját, amitől mérföldekkel többet kaptunk, mint amit eredetileg vártunk.

Miután az életünk részévé vált az internet, egyre többen keresnek maguknak olyan eszközöket, melyekkel lehetőségük nyílik minél több eszközön kihasználni a világháló adta lehetőségeket. Az egyik legjellemzőbb szektor ezen a téren a televíziózás, hiszen az okostévék korában egyre többen szeretnék, ha tudnának internetezni, netán Youtube-ot vagy Netflix-et nézni hagyományos készülékeiken is.

Csakhogy erre az olcsóbb televíziók még nem alkalmasak, az okosjelzővel illetett készülékek zöme pedig nagyon drága. Hogy létezik-e jó alternatíva ebben a helyzetben, ami megfelelő megoldást nyújt a problémára?

Szerencsére több is, olcsóbb és drágább megoldások egyaránt, mi pedig most kipróbáltunk egy belépő áron kínált TV okosító berendezést, a Xiaomi Mi TV Stick-et, mely dacára annak, hogy már 10-15 ezer forint között beszerezhető, hihetetlenül magas minőségben kínálja szolgáltatásait. Ár-érték arányban mondhatni verhetetlen, de ne szaladjunk ennyire előre!

Főbb jellemzők
  • Nagyon könnyen telepíthető
  • Kis helyet foglal
  • Kiváló hangfelismerés
  • Netflix, HBO Go, YouTube hozzáférés
  • Vezeték nélküli működés
Elérhető itt
Árukereső.hu
xiaomishop.hu – hivatalos
ALZA.HU
PEPITA.HU


Mit nevezünk TV okosítónak?

A TV okosítók olyan berendezések, melyek saját hardverrel és szoftverrel rendelkező külső eszközökként csatlakoztathatók a hagyományos televíziókhoz – rendszerint HDMI porton keresztül – annak érdekében, hogy extra funkciókkal lássák el a készüléket. Hasonló működési elvre épülnek, mint a korabeli set-top-boxok, annyi különbséggel, hogy itt az interneten keresztül elérhető szolgáltatásokkal bővíthetjük régi televíziónkat.

Nem véletlenül nevezzük ezeket az eszközöket TV okosítónak, hiszen valóban okos funkciók sokaságával tudják felvértezni a többéves készülékeket is, ezáltal például hangirányítás, internetes böngészés, Youtube, valamint a legkülönfélébb streaming szolgáltatások válnak elérhetővé számunkra azonnal. Netflix, Spotify, Amazon Prime, Disney+, HBO Go, Twitch, Google Play Movies – csak néhány azok közül, melyek ma már előre telepített formában elvárhatók egy ilyen berendezéstől.

Akinek felcsillant a szeme az elhangzottak után, annak mindenképpen a figyelmébe ajánljuk a Xiaomi Mi TV Stick-et, hiszen ez az aprócska és olcsó eszköz a felsoroltak közül gyakorlatilag mindegyik szolgáltatást képes biztosítani a felhasználók számára. Lássuk azonban egy kicsit alaposabban is, hogy mit kell tudni róla!

Csomagolás, termékdizájn

Mint általában a Xiaomi termékeiről elmondható, a csomagolás tekintetében kifejezetten egyszerű hatást keltenek, és nincs ez másként ennél a TV okosítónál sem, ami azonban nem baj. Az egyszerűség ugyanis esetünkben letisztultsággal és átláthatósággal ötvöződött, noha fontos megjegyeznünk, hogy nagyon jelentéktelen hatást kelt.

Gyakorlatilag egy akasztófüllel ellátott kis narancssárga dobozról van szó, mely megmutatja a terméket, messziről hirdeti, hogy általa gyakorlatilag egy Android TV lesz a hagyományos televíziónkból, de annak ellenére sem érződik, hogy mekkora tudás lapul a kis dobozban, hogy néhány elérhető szolgáltatás logója is feltüntetésre került.

A kis dobozt tehát kézbe kell venni és alaposan megforgatni ahhoz, hogy minden információt azonnal megtudjunk arról, hogy mire való a kis szerkezet, illetve milyen sok lehetőséget nyújt nekünk, ha őt választjuk.

Minőségi csomagolás

Azt azért természetesen muszáj hozzátennünk, hogy a csomagolás minősége kifejezetten magas szintet képvisel, és külön plusz pont a Xiaominak, hogy semmi felesleges dolog nem került bele. A doboz maga aprócska, és ezzel még inkább úgy érezzük, hogy az átlagos vásárló nem látja át rögtön, hogy milyen nagytudású eszközzel van dolga, ellenben így legalább csak annyi papír és egyéb csomagolóanyag került bele, amennyire éppen szükség volt. Ez környezetvédelmi szempontból óriási pozitívum!

Maga a dobozka egyébiránt nagyon erős kartonszerű papírból készült, a színes képek fényes formában elkülönülnek, kissé kidomborodnak a matt alapfelületből, egyszerűen jó kézbe venni az egész csomagot. Elégedettségünk pedig a kibontás után is megmarad, hiszen az eszközök biztonságos elhelyezését, illetve egymástól való elkülönítését egyetlen hatékony tálcával sikerült megoldania a gyártónak, miközben alig találunk benne felesleges műanyagot és nylont.

Tartozékok

Maga a doboz egyébiránt amilyen kicsi, olyan sok dolgot találhatunk benne.

Ha a kis tálcát kihúzzuk a dobozból, rögtön a kezünkbe pottyan például a távirányító, mely már ránézésre is nagyon egyszerűnek és könnyen kezelhetőnek tűnik, majd jön a lényeg, maga a stick, mely alig nagyobb egy túlméretezett pendrive-nál.

Ezen felül a csomagban helyet kapott még egy hálózati adapter is a hozzá kapcsolódó kábellel, hiszen könnyen előfordulhat – nálunk is ez volt a helyzet –, hogy az eszköz nem tud elegendő energiát felvenni a televízió USB portjáról. Ilyenkor csatlakoztatnunk kell a hálózathoz, ami okozhat kellemetlenségeket, de megszokható, illetve minimális kompromisszum ez az árhoz képest.

Sajnos a távirányítóhoz elemet nem tartalmaz a csomag – nem is fért volna el benne -, így két kis AAA elemmel készüljünk majd a beüzemelésre, de egy icipici angoltudás sem árt hozzá. A csomag ugyanis tartalmazza a használati útmutatót, a magyar nyelv azonban kimaradt ebből. A csomagoláson természetesen ott a matrica, mely elirányít minket a magyar nyelvű használati útmutató letöltési oldalára, de nemsokára bebizonyítjuk, hogy erre sem lesz nagyon szükség, hiszen maga a stick már perfektül beszél magyarul.

Egyszerű, letisztult dizájn

A megjelenés tekintetében a csomagból nemcsak magát az okosító berendezést, hanem a kapcsolódó távirányítót is érdemes kiemelni a sorból, ha a termékdizájnról, illetve az általános ismertetésről van szó.

Stick

Maga a stick, avagy a berendezés lelke leginkább úgy fest, mint egy túlméretezett, kupak nélküli pendrive. Néhány évvel ezelőtt, a mobilinternet gyerekkorában több hazai szolgáltatónál is elérhetők voltak olyan hordozható USB-s modemek, melyek kiköpött másai voltak ennek a terméknek.

A Xiaomi Mi TV Stick alig több, mint 9 centiméter hosszú,  a fekete alapszínt pedig matt és fényes formában kínálja nekünk. Az egész felület teljesen ergonomikus, egyedül a HDMI csatlakozó töri meg az összképet, valamint a túlsó felén egy micro USB 2.0-s port, ahol az áramot tudja felvenni a működéshez.

Egyszerű, de nagyszerű megoldás, kellően keskeny ahhoz, hogy a legtöbb tévén elhelyezhető legyen.

Ha nem hosszabbítóval használjuk, akkor a legtöbb esetben úgyis eltűnik a televízió hátulján, de egyébként akkor sem kellemetlen a látványa, ha látható marad. A Xiaomitól megszokott modern, de mégis egyszerű megoldás vár ránk ezen a téren.

Távirányító

Ami azonban rögtön az elején egy kis csalódást okozott nekünk, az a távirányító. Nagyon örültünk neki, amikor megláttuk a csomagban, hiszen rögtön láttuk, hogy mennyi kényelmi funkcióval kecsegtet, azonban rögtön nyilvánvalóvá vált az is, hogy mennyire elnagyolt az egész. Ennek a méretnek a fele is kényelmesen elegendő lett volna ilyen sok gombhoz, vagy ha már ilyen nagyra tervezték, akkor tehettek volna még rá néhányat.

Szó se róla, ez a hosszúkás kivitel kényelmes, jó kézbe venni, de érthetetlen, hogy például miért csak a Netflix és az Amazon Prime Video kapott rajta dedikált gombot.

Bőven elfért volna még rá legalább egy Youtube, egy Google Play és minimum egy Spotify gomb is.

A dedikált gombok mellett találunk rajta hangerőszabályozót, egy hatalmas irányítógombot – nyilakkal és középen egy mindenbe belépő nagy körrel –, de távirányítóról intézhetjük a ki- és bekapcsolást, az újraindítást, előhívhatjuk vele a Google Asszisztenst, illetve néhány ritkábban használt funkcióbillentyű sem maradt le róla.

Ami nagyszerű hír, hogy a távirányító egyben mikrofon is.

Így ha szeretnénk például egy hangos paranccsal keresni valamit a Youtube-on vagy a világhálón, akkor csak megnyomjuk a színes pöttyös gombot, és a hangjelzés után már mondhatjuk is, amit szeretnénk. Egyszerű és praktikus megoldás.

A stickhez egyébiránt Bluetooth-kapcsolaton keresztül tudjuk csatlakoztatni, és bár kifejezetten jól működik, de ha egyszerre több eszközt kötünk hozzá – például egy Bluetooth fülhallgatót –, akkor hajlamos elveszíteni a kapcsolatot, ami egy rövid hangolási folyamatot igényel. Ilyenkor a távirányító két gombját ritmusosan kell nyomkodni azért, hogy újra megtalálják egymást.

A Xiaomi Mi TV Stick hardveres oldala

Egy TV okosító esetén rendkívül fontos, hogy milyen erőteljes hardver teljesít benne szolgálatot. A Xiaomi Mi TV Sitck-hez ezen a téren nem fűztünk túl sok reményt, hiszen egy kifejezetten aprócska eszközről van szó, így azt hittük, hogy nem tudnak elég erőforrást belepakolni a mérnökök, azonban mint kiderült: hatalmasat tévedtünk.

A készülék például egy négymagos processzort kapott, melyek ráadásul 1200 MHz-en pörgő Cortex A53-as magokat tartalmaznak, és egy Mali-450-es GPU-t is társítottak mellé. Ennek köszönhetően kifejezetten dinamikus lett az apróság, noha az 1GB rendszermemória helyenként egy kicsit kevésnek tűnt, de erről majd később, a gyakorlati tapasztalatainknál bővebben is beszélünk.

A tárhely tekintetében 8GB-ot kapott a stick, ami nem tűnik soknak, pláne a rendszer mellett, azonban a gyakorlatban majd rájövünk, hogy több mint elegendő, hiszen mindent készen kapunk az eszközhöz, tulajdonképpen semmit sem kell telepítenünk rá, vagy ha mégis, akkor azok legfeljebb néhány megabájtot foglaló applikációk.

Sajnos az eszköz nem támogatja a 4K felbontást, így kizárólag akkor javasolt a használata, ha nem zavar minket, hogy csak full HD-ban képes továbbítani, illetve megjeleníteni a képet.

Az 1920×1080 képpontos felbontást ráadásul 60Hz-en biztosítja, ami nyilván nem a legjobb, de filmnézéshez bőven elegendő.

Csatlakozás

Mint fentebb már említettük, a Xiaomi Mi TV Stick egyszerű HDMI porton csatlakoztatható a televízióhoz, így elegendő pusztán bedugni a helyére, és már indulhat is a beüzemelés. Egy fontos dolog van még mellette, amiről beszélünk kell, ez pedig nem más, mint a tápellátás.

Az eszköz ugyanis micro USB porton keresztül tudja felvenni az energiát, amihez néha elegendő áramforrás lehet a televízió is.

Mi egy 4-5 éves Samsung LED televízión teszteltük a TV okosítót, ami kevésnek bizonyult a meghajtásához, alkalmaznunk kellett hozzá a dobozban található töltőfejet, azonban egy 5-6 éves Philips LCD tévén már működött. Sokáig nem tudtunk rájönni, hogy mi lehet a gond, de végül kiderült: az USB portok esetében eltérőek lehetnek a feszültségek.

Az aprócska stick ugyanis megköveteli magának az 5V/1A feszültségleadásra képes csatlakozót. Ha a televíziónk erre nem képes (sok tévénél 5V/0,5A az USB portok teljesítménye), akkor a TV okosítót nem tudjuk majd meghajtani vele, és szükség lesz külön áramforrásra a használatához.

Hálózat

A TV okosító kizárólag a vezeték nélküli hálózatokat támogatja, ezáltal integrált formában található benne egy kétcsatornás WiFi adapter, mely könnyedén csatlakoztatható akár már 5GHz-es eszközökhöz is. Az első beüzemelés során megadott beállításokkal a Xiaomi TV Stick folyamatosan, problémamentesen képes üzemelni úgy, hogy közben még full HD filmek megtekintése sem terheli le érezhetően az otthoni hálózatot.

Bár próbáltunk sebességet mérni rajta, sajnos a Play Áruházból nem tudtunk hiteles mérőalkalmazást letölteni rá, azonban a gyakorlati használat során nem volt vele semmi probléma.

Ha letöltésről volt szó, egyenesen villámgyorsnak minősült, ha filmnézésről, akkor is egy-két másodperc alatt betöltött mindent, tehát hardveres oldalról maximálisan elégedettek lehetünk vele.

Persze ehhez azért egy jó szoftveres háttérre is szükség volt!

A Xiaomi Mi TV Stick szoftveres oldala

Miközben hangsúlyoznánk, hogy még mindig egy alig 10-15 ezer forintos TV okosítóról beszélünk, fontosnak tartjuk kiemelni, hogy ezért az árért a hagyományos televíziónkat alig néhány perc alatt egy jól működő Android TV-vé alakítja át. Merthogy a sticken Android 9 operációs rendszer fut, pontosabban egy kissé átalakított megoldás, mely segítséget nyújt abban, hogy rendkívül könnyedén tudjuk irányítani a szisztémát.

Fontos kiemelni, hogy egy teljes Google-támogatással ellátott készülékről van szó.

Így a használathoz elengedhetetlen lesz egy Gmail fiók beállítása, ami különösen előnyös lehet például a keresési előzmények tekintetében. A megszokott minőségben működik rajta a Google Asszisztens – a hangutasítások és a hangalapú keresések alapja –, valamint kiemelendő, hogy a Play Áruház sem maradt ki a sorból, noha erősen korlátozott számú applikációval.

Nincs internetes böngésző

Lévén nem minden támogatja az eszközt, példának okáért Google Chrome-ot sem tudtunk telepíteni rá. Ez hatalmas hiányosságnak tekinthető, hiszen szívesen böngésztünk volna vele a világhálón, pláne annak fényében, hogy a távirányító mellé mi bekötöttünk egy egeret és egy billentyűzetet is hozzá – mindkettőt Bluetooth alapon –, de a Facebook működik, ha valakinek ez jelentené a világot.

Halkan jegyezzük meg, hogy mi egy kicsit azért alaposabban is belemásztunk a szoftverbe, és egy alig 5-10 perces művelettel sikerült telepítenünk rá egy tökéletesen működő internetes böngészőt. Ezt csak azért mondjuk el nektek, hogy lássátok: az Android ezúttal is elég nyitott a kreatív ötletekre és megoldásokra, így ha van egy kis sütnivalónk, gyakorlatilag nincs akadály ezen a téren a készülék előtt.

A gyerekek miatt természetesen szükség volt arra, hogy telepítsünk néhány játékot, hiszen mégis óriási élmény nekik a televízión játszani – nem mintha nem lenne itthon vagy négy játékkonzol.

Kisebb applikációkat telepítettünk csupán, de azok gyorsan és könnyedén letöltöttek, használatuk pedig nem okozott különösebb gondot.

Sőt, Xiaomi okostelefonnal könnyedén tudtunk képernyőt tükrözni, így gyakorlatilag a készüléken futó játékokat és applikációkat a tévén láttuk, miközben az irányítást az érintőkijelzőn végeztük. Tényleg rengeteg lehetőséget kaptunk ettől az aprócska készüléktől, és a lényeget még nem is említettük!

Előre telepített szolgáltatások

Amivel kapcsolatban a Xiaomi Mi TV Sitck a leginkább előnyös tulajdonságokkal rendelkezik, az alighanem az, hogy gyakorlatilag mindent elénk raktak benne a készítők, a beüzemelés után azonnal használatra kész, nem kell telepítgetni semmit, csak bejelentkezünk a szolgáltatásokba és használjuk őket.

A fentiekben már említett Play Áruház mellett találunk rajta Netflix-et, Youtube-ot, HBO GO-t, de ott lesz a hivatalos Twitch alkalmazás is, az Amazon Prime Video, sőt a Spotify is.

A gyerekek miatt a legtöbbször a Youtube-ot használtuk az okosítóval, de a Netflix kapcsán is teljes értékű applikációt kapunk, full HD felbontásban tudjuk élvezni az összes tartalmat, mindent akadozások és kellemetlenségek nélkül.

Az elhangzottakon felül azonban egy sor alkalmazással tudjuk bővíteni az alapfunkciókat.

Tudunk telepíteni rá Kodi-t, Plex-et, VLC Player-t, de mi kipróbáltunk néhány magyar szolgáltatást is.

Többet is telepítettünk, mindegyik működött, de a legjobb tapasztalatainkat a Telenor My TV applikációjával szereztük.

A többi nagyobb magyar szolgáltatás applikációját hivatalos formában nem tudtuk telepíteni rá, de a fórumokat átkutatva és néhány videót megtekintve rá kellett döbbenünk, hogy az internetes böngészőhöz hasonlóan némi kerülőúttal ezeket is hozzá lehet adni, csak némi ügyeskedésre van hozzá szükség.

Beüzemelés

Konkréten a Xiaomi Mi TV Stick beüzemelése olyan egyszerű volt, mint az egyszer egy.

Miután csatlakoztattuk a televízióhoz a kis készüléket, a régió és a nyelv kiválasztását követően azonnal minden magyar nyelven fogadott minket.

A teljes folyamat alig vett igénybe egy-két percnél többet. Csak hozzáhangoltuk a távirányítót, megadtuk az otthoni vezeték nélküli hálózat jelszavát, bejelentkeztünk a Gmail fiókunkba, majd rögtön megpillantottuk a stílusos kezdőképernyőt, ahol rögtön böngészhettünk az applikációk és lehetőségek tengerén.

Az egyes szolgáltatásokba külön-külön, a megnyitásukat követően tudunk bejelentkezni, de elegendő mindenhol csak az első indításkor megadni az azonosítókat és a jelszavakat ahhoz, hogy a következő indítások alkalmával már minden felhasználásra készen várjon ránk, nekünk tehát csak fogyasztani kelljen a tartalmakat.

Hogy valóban ennyire egyszerű lenne az egész? Minket is megdöbbentett, de tényleg, a Xiaomi semmit sem bonyolított túl ezzel a kis eszközzel, a legtöbb beállítást automatizálták, így csak bedugjuk, megadunk pár jelszót és rögtön használhatjuk is.

Gyakorlati tapasztalatok

Bár elintézhetnénk annyival a Xiaomi Mi TV Stick működését, hogy minden rendben működött – és ezzel nem is hazudnánk –, azonban akadt néhány olyan sajátossága, amit érdemes még kiemelnünk a sorból, illetve sajnos pár gyengeségre is felhívnánk a figyelmet.

A hardver egy kicsit gyengécske

Bár tisztában vagyunk vele, hogy a Xiaomi TV okosítója egy filléres termék, ezért nem is vártunk tőle túl sokat – más kérdés, hogy jóval többet kaptunk –, azonban a hardver kapcsán gyakran felszisszentünk, hogy lehetett volna egy icipicit erősebb. Illetve a szoftvert optimalizálhatták volna jobban, teljesen mindegy.

Példának okáért a rendszer indítása gyakran fájdalmasan hosszú időt vesz igénybe.

A rohanó világban nem vagyunk hozzászokva, hogy valami 25-30 másodpercig töltöget, míg használatba vehetjük, márpedig a sticknek több idő kell a betöltéshez, mint egy számítógépnek.

Nem is lenne ez olyan nagy baj, ha utána minden rendben lenne, de sajnos a menüben kóborolva, több applikáció párhuzamos futtatásakor vagy telepítéskor hajlamos gyakran fagyogatni, akadozni a rendszer. Ezek gyakran csak pillanatnyi megállások, de manapság azért az ilyesmihez nem vagyunk hozzászokva.

Nagyon egyszerű irányítani

Dacára azonban ennek az aprócska hiányosságnak, a Xiaomi Mi TV Stick alapvetően jól működött és nagyon egyszerű volt irányítani.

Teljes értékű Android TV-t képes varázsolni a televízióból, ezáltal az onnan ismert megjelenés, a csempés kialakítás jellemző rá, minden funkciót felvonultat, miközben azonnal egyértelművé teszi a vezérlést.

Garantáltan még azoknak sem okoz gondot, akiknek korábban soha nem volt dolguk ilyesmivel. A távirányítóval minden nagyon egyszerű, könnyedén lehet ide-oda lépegetni az átlátható és letisztult menürendszerben, egyedül a gépelés okozhat nehézségeket. Ezt mi személy szerint egy Bluetooth billentyűzettel oldottuk meg, de aki nem akar költeni, az vagy válogat a betűk közül, esetleg átveszi felette az irányítást vagy a Google Asszisztenst választja.

Utóbbi a hang alapú irányítást kínálja a rendszernek, méghozzá meglepően hatékonyan. Mivel egy kiforrott rendszerről van szó, ezért ez nyilván nem okozott nekünk különösebb meglepetést, ugyanakkor felhívnánk a figyelmet, hogy magyarul nem ért az asszisztens, így angol kifejezéseknél elég pontos kiejtést vár el, és nem igazán ad teret az akcentusnak.

Hogy mennyire egyszerű a használata azt jól mutatja, hogy a 3 éves kislányom – aki se írni, se olvasni nem tud – a varázsgomb megnyomásával pofonegyszerűen be tudja diktálni a Youtube-nak, hogy mit szeretne nézni, és főként magyar kifejezések vagy szavak esetén tökéletesen tudta használni így magától a rendszert.

Meglepően jól működik

Hangsúlyoznánk még egyszer, hogy egyáltalán nem voltak nagy elvárásaink a Xiaomi Mi TV Stick kapcsán. Nagyjából úgy álltunk neki a tesztelésének, hogy ha a gyerek tud rajta Youtube-ot nézni, akkor már megérte, de ennél jóval többet kaptunk tőle, hiszen gyakorlatilag egy multifunkciós központ lett, ami nálunk teljesen felváltotta a hagyományos kábeltévét.

Ennek az oka, hogy dacára az alacsony árnak, nagyon jól és nagyon egyszerűen működik, az egész család megtalálja rajta azt, amit szeretne. Egy gombnyomással van mese a Youtube Kids-en, a Netflix miatt esténként pillanatok alatt betölthetjük kedvenc sorozataink aktuális epizódját, de egyre gyakrabban használjuk már zenehallgatásra is a Spotify miatt.

Különösebb hibát a többhónapos tesztidőszak során nem találtunk rajta.

Néha hajlamos elhagyni a WiFi-jelet, egyszer-kétszer megzavarodott működéskor egy-egy applikáció, de ezeket gyakorlatilag egy gyors újraindítással minden esetben tudtuk orvosolni, ami abszolút élhető kompromisszum a termék kapcsán.

Az ítélet

Mit is mondhatnánk ezek után a Xiaomi Mi TV Stick-ről? Alighanem azt, hogy ezért az árért vétek lenne kihagyni bárkinek is, aki be akar lépni a TV okosítók világába!

Amilyen kicsi és olcsó, olyan nagy tudással rendelkezik és olyan jól működik.

Léteznek például ennél sokkal drágább készülékek is, melyek talán jobban néznek ki, több tárhellyel rendelkeznek, de feleennyi tudás birtokában vannak.

Nyilván az eszköznek vannak korlátai. A 4K-felbontás hiányát például sok felhasználó megkönnyezheti, hiszen egyre többen rendelkeznek 4K-s televízióval, de hardverből is tehetett volna belőle egy kicsit erősebbet a Xiaomi.

Főleg a memória tűnik néha kevésnek, a tárhely viszont alapvetően megfelel a célnak.

Szoftveresen egyenesen elképesztő teljesítményt nyújt, a teljes Google integráció hatalmas előnye, miközben rendkívül egyszerű beüzemelni, és az irányítása sem okoz különösebb problémát, gyerekek és idősek egyaránt könnyen elboldogulnak vele. A gépelés távirányítóval nehéz, de a hangirányítás egyenesen futurisztikus hatást kelthet azok számára, akik korábban még nem találkoztak ilyesmivel.

Száz szónak is egy a vége, a Xiaomi Mi TV Stick-ről csak pozitívan tudunk nyilatkozni. Aki szeretne egy olcsó eszközt, mely lehetővé teszi, hogy Youtube-ot, Netflix-et vagy éppen HBO GO-t nézzen hagyományos televízióján, az ennél az eszköznél jobb ár-érték aránnyal rendelkező TV okosítót aligha talál magának a piacon.

ElőnyökHátrányok
Verhetetlen árNem támogatja a 4K felbontást
Óriási tudásA hardver nem egy erőmű
Tartozék távirányítóHiányzik az internetes böngésző
Hangirányítás 
Google integráció 
Rengeteg előre telepített szolgáltatás 
Kompakt kivitel