Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

TV okosító – mutatjuk a legjobbakat (2024)

Utoljára frissítve:

Ma már bárhová is megyünk, okostelefonunknak köszönhetően gyakorlatilag mindenhol ott van velünk az internet, ezáltal egyre nehezebb megszokni, ha egy mindennapi használati tárgyunk ezen a téren még „butának” nevezhető. Különösen aktuális probléma ez a televíziók tekintetében!

Az okostévék ugyanis gyakorlatilag a megfizethetetlen kategóriát képviselik, sokan nem akarnak ilyen sokat költeni egy televízióra csak azért, hogy csatlakozni tudjanak vele az internethez, miközben nem tudják, hogy létezik kiváló alternatíva – ráadásul elérhető áron.

Tartalomjegyzék

Ilyenkor lehet jó döntés egy TV okosító

A TV okosítók azt a célt szolgálják, hogy egy hagyományos televíziót okos funkciókkal lássanak el. Nyilván a klasszikus katódsugaras készülékek esetében már ezek sem jelentenek opciót, de a HDMI kimenettel rendelkező eszközök többségénél az efféle kiegészítők nagyon jó szolgálatot tehetnek.

Arról nem is beszélve, hogy milyen költséghatékony megoldások ezek a berendezések, hiszen sokkal olcsóbban kerülhet ilyen módon okos TV a birtokunkba úgy, hogy közben a funkciók tekintetében egy pillanatig sem lesz hiányérzetünk. Csak az összehasonlítás végett: egy jobb okostelevízió több százezer forintos költség, míg egy TV okosító berendezés legfeljebb néhány tízezer forintból már kihozható.

Hogy mégis miféle eszközről van szó, illetve melyiket érdemes megvenni? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre adunk választ megannyi hasznos tanács és termékbemutató társaságában.

A legjobb TV okosítók

A legjobb TV okosítókat a következő forrásokból választottuk ki:

  • saját tapasztalatok és tesztek alapján;
  • hiteles nemzetközi tesztekből és forrásokból tájékozódva;
  • hazai és globális igazolt vásárlói vélemények kutatásával.

Xiaomi TV Box S 2nd Gen

A mi választásunk

Előnyök
  • 4K Ultra HD felbontás
  • 8 GB belső tárhely
  • HBO Max, Netflix, Disney+, Youtube támogatás
  • HDMI 2.1 csatlakozással
  • Saját távirányítóval és adapterrel
Elérhető itt
Árukereső.hu


Megérkezett a Xiaomi népszerű TV-okosítójának második generációja, ami minden eddiginél nagyobb tudást, ezáltal pedig több lehetőséget kínál, ezért jó választás azoknak, akik nem akarnak túl sokat költeni.

Kapcsolódó tesztünk:

Xiaomi Mi Box S TV okosító teszt

Minden fontosabb streamingszolgáltatót támogat

A Xiaomi TV Box S 2nd Gen azon túl, hogy nagyon erős hardvert kapott, hiszen 2 GB RAM dolgozik benne, teljes online streaming élményt kínál. Támogatja a legnagyobb szolgáltatókat, így a Youtube és a Netflix mellett többek között az HBO Max, a Netflix, a Disney+ és a Prime Video is ott vannak a sorban.

A TV-okosító ráadásul minden tartalmat 4K Ultra HD felbontásban, HDR10+ támogatással képes streamelni, miközben a hangzás tekintetében sem vall kudarcot. A kiváló hangélményt Dolby Vision, Dolby Atmos és DTS HD technológiákkal támogatja meg, a 8 GB beépített tárhely, valamint az USB-port miatt pedig akár saját tartalmak lejátszására is alkalmas.

Bluetooth-távirányítóval az egyszerű irányításért

A Xiaomi TV Box S 2nd Gen TV-okosító saját Bluetooth-távirányítóval rendelkezik, ami az előző generációhoz képest több gyorsgombbal bővült, sőt a Google Asszisztensen keresztül a hangutasításokat, a hangalapú keresést egyaránt támogatja.

Mivel Android operációs rendszerre épül, ezért a Google Chromecast sem hiányzik belőle, így mind a tartalommegosztásban, mind az okosotthonos integrációban nagyon sok hasznos funkciót találhatunk benne, kompakt formában, egyszerre elegáns és modern külső társaságában.

Apple TV 4K 2022

A felső kategória képviseletében

Előnyök
  • 4K Ultra HD felbontás
  • Óriási belső tárhely
  • AppStore, Apple TV, Netflix és Youtube támogatás
  • tvOS operációs rendszer
  • Egyszerűen kezelhető távirányító
Elérhető itt
ALZA.HU
pepita.hu
notebook.hu


Kifejezetten az Apple-termékek rajongóinak készült TV-okosító, ami rengeteg funkcióval, mindemellett pedig óriási belső tárhellyel rendelkezik, így rengeteg saját tartalom is telepíthető rá.

Korlátlan lehetőségek az AppStore jóvoltából

Az Apple TV 4K 2022 közel sem csak egy egyszerű TV-okosító, ami támogatja a legnépszerűbb streamingszolgáltatókat. Bár segítségével hagyományos televíziónkon is hozzáférhetünk az Apple TV-hez, a Netflix-hez vagy a Youtube-hoz, az igazi kapukat azonban az AppStore nyitja meg előttünk.

Segítségével ugyanis gyakorlatilag bármilyen tartalmat le tudunk tölteni a nagyobbacska belső tárhelyre – létezik 64 és 128 GB-os modell –, így applikációkat, sőt akár még mobiljátékokat is telepíthetünk fel rá, azaz TV-okosítóként és játékkonzolként egyaránt alkalmazhatjuk.

Szórakoztatás a legmagasabb szinteken

Természetesen az Apple TV 4K 2022 nemcsak rengeteg lehetőséggel kecsegtet, hanem a technológia szempontjából is nagyon odateszi magát. A tvOS operációs rendszer nemcsak stabil, hanem könnyed kezelhetőséget biztosít az eszköznek, miközben minden tartalmat lehetőségünk nyílik 4K felbontásban futtatni vele.

Az élményt Dolby Vision, Dolby Atmos és HDR10+ technológiák támogatják meg, így teljes mozis hatást kapunk vele a saját otthonunkban, ahol WiFi-n és Ethernet-kábelen keresztül egyaránt lehetőségünk nyílik csatlakoztatni az internethez, saját távirányítójával pedig irányítása is nagyon egyszerű lesz.

Google Chromecast 4

A megfelelő ár-érték arány képviseletében

Előnyök
  • 4K Ultra HD felbontás
  • Android operációs rendszer
  • Netflix, Youtube, HBO GO támogatás
  • Kompakt kialakítás
  • Saját távirányító
Elérhető itt
ALZA.HU
notebook.hu


A Google sajátmárkás TV-okosítója akkor lehet jó választás, ha nem akarunk túl sokat költeni, de szeretnénk néhány extra funkciót, pár okos megoldást elérni egy hagyományos televízión is.

Nagy tudás egy aprócska készülékben

A Google Chromecast 4 a keresőóriás legújabb generációs TV-okosítójaként még mindig a kompakt megjelenésre esküszik. Apró, modern és mégis nagy tudással rendelkező eszközről van szó, ami képes akár 4K felbontású tartalmak streamelésére is olyan szolgáltatóktól, mint a Netflix, a Google TV, az HBO GO vagy a Youtube.

Saját távirányítójával az irányítás minden szolgáltató esetében pofonegyszerű, de mindezt alaposan megkönnyíti, hogy a háttérben Android operációs rendszer dolgozik, amit akár hangirányítással is lehetőségünk nyílik vezérelni néhány egyszerű parancs segítségével.

Rengeteg tartalom a legjobb minőségben

Ha szeretünk órákon át böngészni az internetes tartalmak között, akkor a Google Chromecast 4 biztosan nem okoz majd csalódást, pláne annak fényében, hogy általa mindent a legjobb minőségben élvezhetünk. A 4K felbontást például HDR 10, HDR 10+ és Dolby Vision támogatással egészítették ki, hogy igazi mozis élményt tudjon teremteni a lakásban.

Egy aprócska és szerethető eszközről van szó, ami könnyedén csatlakoztatható otthonunk WiFi-hálózatához és egyszerűen hozzáköthető valamennyi HDMI-bemenettel rendelkező televízióhoz, hogy utána végtelen szórakozást adjon az egész családnak.

Nvidia Shield TV Pro

Felsőkategória Android rajongóknak

Előnyök
  • Lenyűgöző megjelenés
  • 4K HDR tartalom hibátlan lejátszása
  • Háttérvilágítás a távirányító esti kezeléséhez
  • Rendkívül gyors működés
  • Bővíthető tárhely
Elérhető itt
ALZA.HU


Az Nvidia Shield TV Pro egy igazi többfunkciós készülék, mely egyrészről TV okosító, másrészről viszont egy igazi multimédiás eszköz, ami játékkonzolként is megállja a helyét. Mindezt elképesztően modern és hatásos termékdizájn, valamint elragadó teljesítmény társaságában kínálja a felhasználók számára.

Bivalyerős hardver, 4K HDR-támogatás

Az egyik legnagyobb ütőkártyája az Nvidia Shield TV Pro TV okosítónak minden kétséget kizáróan az ütőképes hardverben keresendő, ami nem meglepő, hiszen a világ egyik legnagyobb VGA-gyártójának termékéről van szó. Ennek hála egy nyolcmagos Nvidia Tegra X1 lapkakészlet került a dobozba, mely 64 bites architektúrára épül és gyakorlatilag nem létezik számára lehetetlen.

Akár utólag telepített szoftverekről beszélünk, akár a gyárilag előre telepített applikációkról, a TV okosító minden esetben képes lesz a 4K felbontás biztosítására, mindezt 60 képkocka per másodperces teljesítmény mellett, hogy a filmek, a televíziós műsorok és a játékok mindig a legjobb formájukban pompázhassanak a képernyőn.

Itt azonban még nem állt meg az Nvidia, hiszen HDR támogatással is felvértezte termékét, mely páratlan dinamikatartományt nyújt minden lejátszott tartalomnak, a fényerő tekintetében pedig sokkal simább, könnyedebb átmenetet, magasabb részletességet a fényesebb és a sötétebb részletek között.

Távirányítóval és játékkontrollerrel

Mivel az Nvidia neve az elmúlt néhány évben összeforrt a videojátékkal, ezért talán nem meglepő, hogy az Nvidia Shield TV Pro is több tekintetben igyekezett kikacsintani ebben az irányban. Ennek megfelelően bár találhatunk benne egy továbbfejlesztett, kényelmes és sok lehetőséget tartalmazó távirányítót – amit a korábbi generációnál még külön lehetett beszerezni az eszközhöz – ez azonban messze nem minden.

A TV okosítóhoz ugyanis egy játékkontroller, egy gamepad is csatlakozik, mely alaposan átalakult az elődjéhez képest. Bár a kényelmes és ergonomikus formavilág megmaradt, ellenben kisebb és könnyebb is lett, sőt teljesen levette róla a gyártó az érintőpanelt, miközben csatlakozása már Bluetooth kapcsolaton keresztül történik, nem WiFi Directtel.

A PlayStation és az Xbox kontrollerek mostohagyermekeként jellemezhető eszköz külön fejhallgató csatlakozót is kapott, így külön hangerőszabályozójának köszönhetően nagyon egyszerűen hozzáköthetünk majd egy fülest, ha nem akarjuk zavarni a környezetünket játék vagy filmnézés közben.

Rengeteg csatlakozási lehetőség

Bár sajnálatos módon a belső tárhely kimaradt az Nvidia Shield TV Pro-ból, azonban rengeteg csatlakozási lehetőséget kínál, melyek révén sok alternatíva várja a felhasználókat annak ellenére is, hogy a microUSB és a microSD kártya slotok szintén eltűntek az előző generációhoz viszonyítva.

Helyükre azonban érkezett egy HDMI-, két darab USB- és még egy LAN csatlakozó is. Ez különösen előnyös annak fényében, hogy így rendkívül egyszerűen lehet pendrive-ot, esetleg külső merevlemezt csatlakoztatni a TV okosítóhoz – amivel azonnal megoldható a tárhelyprobléma –, miközben vezetékes internetkapcsolat fogadására is alkalmas az eszköz.

Xiaomi Mi TV Stick

A pénztárcabarát választás

Előnyök
  • Nagyon könnyen telepíthető
  • Kis helyet foglal
  • Kiváló hangfelismerés
  • Netflix, HBO Go, YouTube hozzáférés
  • Vezeték nélküli működés
Elérhető itt
xiaomishop.hu – hivatalos
ALZA.HU
PEPITA.HU


A Xiaomi Mi TV Stick az egyik legjobb vételnek tekinthető a TV okosítók között a jelenlegi piacon, hiszen szédületesen nagy tudást és elképesztően kompakt kivitelt kapunk tőle gyakorlatilag utolérhetetlen ár társaságában. Tökéletes belépő a termékkategória világába, miközben magasabb szinteken sem okoz csalódást!

Kapcsolódó tesztünk:

Xiaomi Mi TV Stick TV okosító teszt

Rengeteg előre telepített alkalmazás

Különösen jó hír a Xiaomi Mi TV Stick kapcsán, hogy gyakorlatilag használatra kész állapotban kerül a dobozába, így a beüzemelést követően rengeteg előre feltelepített alkalmazás közül válogathatunk kedvünkre annak fényében, hogy éppen filmet néznénk, zenét hallgatnánk vagy híreket olvasnánk.

A listán megtalálható a Netflix, a Youtube, az Amazon Prime Video, az HBO GO, a Disney +, a Spotify, a Twitch, egyszóval minden, ami csak kellhet. Hogy hiányos a lista? Aggodalomra semmi ok, az aprócska készülék Android operációs rendszerrel érkezik, teljes Google-támogatást kapott, ezáltal a Play Áruház is elérhető róla.

Ez pedig közel határtalan lehetőségeket ad a kezünkbe, hiszen a kérdéses boltból tonnányi applikációt, közösségi platformokhoz tartozó klienst, streaming szolgáltatást, sőt mobiljátékot is letölthetünk a készülékre, aminek jóvoltából alaposan kiszélesíthetjük a felhasználási körét.

Egyszerű megjelenés, könnyed használat

A megjelenés tekintetében a Xiaomi Mi TV Stick nevéből is kitalálható, hogy egy pendrive-szerű megoldásról van szó, melyet a televízió HDMI portjához kell csatlakoztatni direkt módon vagy egy hosszabbítóval, ahogy nekünk kényelemsebb. Használatához gyakran elegendő a készülék USB portja, de a csomagban egy töltőfej is található, így ha szükséges, hálózatról szintén könnyedén működésbe hozható.

A termékdizájn kifejezetten egyszerű és modern, mondhatni letisztult, minden televízióhoz illik, noha a legtöbb esetben a hátlapi HDMI portban úgyis eltűnik a szerkezet. Használatát rendkívüli módon megkönnyíti a tartozék távirányító – rajta dedikált gombokkal –, valamint a beépített Google Asszisztens, aminek köszönhetően hangutasításokat is adhatunk neki, vagy kereshetünk ilyen formában.

Saját tárhely, sok támogatott formátum

Bár a hardver tekintetében nem a legerősebb, a belépő szinten a Xiaomi Mi TV Stick így is tökéletesen megállja a helyét, ha internetes tartalmakat néznénk a televízión vagy egy nagyobb monitoron. Memóriából például csak 1GB-ot kapott, de ez általában elegendő a rendszer futtatásához, miközben belső tárhelye 8GB-os lett, ami viszont kifejezetten jónak nevezhető, rengeteg extra alkalmazás telepítésére ad lehetőséget.

Ezen felül a stick amilyen kicsi, olyan sok formátumot támogat. Gyakorlatilag a legtöbb audió- és videóformátummal könnyedén megbirkózik, azonban fontos tudni, hogy a 4K felbontást nem támogatja, csak full HD vagy HD Ready módban képes működni, így kizárólag ilyen vagy ennél rosszabb felbontású televíziókhoz ajánlott a megvásárlása.

Mi az a TV okosító?

A TV okosítók röviden olyan eszközök, melyek jellemzően úgy néznek ki, mint egy méretes pendrive vagy egy korabeli set top box. Külsőleg csatlakoznak a hagyományos televíziókhoz – általában HDMI porton keresztül –, ezáltal gyakorlatilag olyanok, mint egy mini PC, egy különállóan működő hardver, melynek aktiválásával háttérbe szorítjuk a televízió alaprendszerét, és egy új kezelőfelületen, egy új operációs rendszeren – a legtöbbször Androidon – keresztül élvezhetjük az új szolgáltatásokat.

Ezek az okosítók lehetőséget adnak arra, hogy csatlakozzunk a világhálóhoz, különféle streaming szolgáltatásokat élvezzünk, de akár játékra is tökéletesen alkalmasak lehetnek. A televízió alapfunkciót soha nem írják felül, használatukhoz a legtöbbször külön távirányító tartozik. A legtöbbször külön áramforrást igényelnek, de léteznek olyan megoldások, melyeknek elegendő a televízió USB portján keresztül felvehető elektromosság.

Mire jó egy TV okosító?

Mint a fentiekben már kiemeltük, a TV okosítók jellemzően azt a célt szolgálják, hogy segítségükkel hagyományos TV készülékünkkel is csatlakozhassunk a világhálóhoz. Ez azonban közel sem minden, hiszen többségük rengeteg előre telepített applikációt és szolgáltatást tartogat a felhasználók számára, továbbá utólagos bővítési lehetőséget is.

Ennek megfelelően az internetes böngészés mellett közvetlenül elérhetjük segítségükkel a Facebookot, az Instagramot és más közösségi platformokat, miközben applikációs hozzáférést kapunk a Youtube-hoz, a Youtube Kids-hez, a Netflix-hez, a Spotify-hoz, az HBO GO-hoz, a Twitch-hez vagy éppen az Amazon Prime Video-hoz.

A legtöbb TV okosító alapját Android-rendszer biztosítja, ami hozzáférést nyújt többek között a Google Play Áruház egy korlátozott változatához. Ez gyakorlatilag óriási segítséget nyújt ahhoz, hogy az eszközt végletekig testre szabhassuk, ezáltal újabb szolgáltatásokat, platformokat vagy éppen mobiljátékokat töltsünk le rá, és élvezhessük a televízió képernyőjén keresztül.

Mikor vegyünk TV okosítót?

Bizonytalanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy jó döntés egy TV okosító vásárlása? Amennyiben igen, érdemes lehet átböngészni az alábbi érveket, hiszen ezekben az esetekben mindig jól jöhet egy ilyen eszköz:

Nincs pénzünk okostévére

Amennyiben nem tehetjük meg, hogy okostelevíziót vásárolunk, ugyanakkor rendelkezünk már egy olyan készülékkel – esetleg egy jobb, HDMI kimenettel ellátott monitorral –, ami képes egy ilyen külső eszköz fogadására, akkor egy TV okosító jelenleg az egyetlen és alighanem legjobb alternatíva.

Ha nem akarunk okostévére költeni

Az okostévék zöme sajnos még manapság is nagyon túlárazott. Bár sokan beruháznak rá, azonban az emberek zöme úgy véli, hogy felesleges pénzkidobásról van szó. Akik így gondolkodnak, szintén jó alternatívát nyújthat számukra egy ilyen, alig pár tízezer forintért elérhető okosító.

Maximálisan elégedettek vagyunk a tévénkkel, de interneteznénk vele

Alighanem az egyik leggyakoribb problémakör, hiszen annak idején a „lapostévé-robbanáskor” mindenki lecserélte régi dobozait vékony és trendi készülékekre, melyekkel a mai napig elégedettek. Tudván azonban, hogy már vannak okostévék, melyekkel internetezni is lehet, sokan örülnének neki, ha minimális befektetéssel elérhetnék ezt az opciót. A TV okosítók ilyenkor is kiváló szolgálatot tehetnek.

Ha televízión néznénk a Netflix-et, a Youtube-ot és társaikat

Egyre népszerűbbek itthon is a Youtube mellett a különféle streaming platformok, mint például a Netflix vagy az HBO GO. Amennyiben televízión vagy egy nagyobb monitoron néznénk a kapcsolódó adásokat, akkor a TV okosítók szintén nagy segítségünkre lehetnek.

Mikor ne vegyünk TV okosítót?

Mivel jelenleg már olyan olcsó és jól működő TV okosítók is vannak a piacon, hogy semmit sem veszíthetünk a megvásárlásukkal, ezért gyakorlatilag nincs olyan opció, ami a termékek ellen szólna, de két esetben azért érdemes lehet megfontolni a beruházást. Ezek a következők:

Ha van elég pénzünk okostévére

Noha a TV okosító berendezések is teljes értékű eszközök, melyek kiválóan működnek, tökéletesen hozzák az alapvető funkciókat, ugyanakkor nem árt azért tisztában lennünk vele, hogy egy okostévé esetén ezt nagyobb kényelem mellett érhetjük el.

Ott nincs szükség külön dobozok beszerelésére vagy elhelyezésére, nem kell biztosítanunk extra áramforrást ezeknek, és a HDMI csatlakozók korlátozott száma sem okozhat problémát. Ha tehát van pénzünk rá, érdemes lehet inkább abban gondolkodnunk.

Ha 4K televíziónk van

Szintén nem mindig a legjobb választás egy TV okosító olyan esetekben, ha 4K felbontású televízióval rendelkezünk. Ennek az oka, hogy vannak olyan eszközök, melyek még csak a full HD felbontást támogatják, és okozhatnak kellemetlenséget egy nagyobb teljesítményű készüléken.

Ezen felül gondot okozhat a 4K felbontás a sávszélességnek is, hiszen ennek a minőségnek az eléréséhez már nagyon jó és stabil internetkapcsolatra lesz szükségünk ahhoz, hogy a tartalmak meg is jelenjenek ebben a formában.

TV okosító vagy multimédia központ?

Amennyiben úgy döntünk, hogy TV okosító berendezést vásárolunk magunknak, gyakran találkozhatunk a termékkategórián belül, sok esetben szinonimaként is a multimédia központ kifejezéssel. Sőt, rengetegszer utóbbiakat sokkal magasabb szinteken emlegetik, jobbnak nevezik, mint a régi tévék okosítására szánt megoldásokat, aminek bár néha van némi alapja, azonban közel sem ennyire egyszerű a helyzet.

Tudni kell ugyanis, hogy a TV okosító és a multimédia központ hazánkban a legtöbbször ugyanazt a termékkategóriát jelöli. Ez azonban közel sem mindig igaz állítás, hiszen sok esetben a multimédia központok inkább egyfajta mini-számítógépként jellemezhetők, melyek ugyanúgy hozzák az okosító berendezésektől elvárható tulajdonságokat, azonban néha több lehetőség vagy exkluzív megoldások társaságában.

Hiába bontják azonban sok esetben külön a két termékkategóriát, a TV okosítók és a multimédia központok közé valójában inkább egyenlőségjelet húzhatunk. Összességében ugyanis ugyanarról a termékről van szó, legfeljebb annyi különbséggel, ami vagy elhanyagolható vagy gyártóspecifikus megoldás. Ezzel nem árt tisztában lenni, mielőtt megismerkedünk a TV okosító berendezésekkel!

Mire figyeljünk oda TV okosító vásárlása előtt?

Kialakítás

Alapvetően a TV okosítókat jelenleg két csoportra oszthatjuk fel, így beszélhetünk

  • stick kialakítású, pendrive-szerű megoldásokról;
  • valamint több csatlakozóval ellátott, set top box méretű dobozokról.
Stick kialakítás

A stick alapú kialakítás előnye az egyszerűség, a kis helyhasználat, hogy kis helyen is elfér, gyakorlatilag teljesen elrejthető a televízió hátsó felén, illetve ott, ahol a HDMI csatlakozók megtalálhatók.

Fel sem tűnik, hogy okosító berendezés van a tévén, azonban egy gombnyomással könnyedén előhozhatjuk a második rendszert, és élvezhetjük annak tulajdonságait. Ebbe a kategóriába sorolható többek között a Xiaomi Mi TV Stick és a Google Chromecast 3.

Dobozos kialakítás

A dobozos kialakítású TV okosítók olyanok, mint a korabeli set top box készülékek, vagy a kisebb DVD lejátszók, tehát egy hosszabb HDMI kábelen keresztül csatlakoztathatók a televíziókhoz, megjelenésük pedig mindig feltűnő.

Tudásuk sok esetben nem sokkal, de meghaladja a kisebb stick-formátumú megoldásokét, jellemzően inkább a funkciók, de még inkább a csatlakozási lehetőségek terén hoznak több lehetőséget.

Példának okáért az ilyen kialakítású eszközök rendelkeznek USB porttal, némelyek LAN bemenettel is. Az Apple TV, a Xiaomi Mi TV Box S vagy az Nvidia Shield TV Pro például ebbe a kategóriába sorolhatók.

Támogatott applikációk

Általánosságban kijelenthető, hogy a legtöbb TV okosító, pontosabban inkább a jobb minőségű termékek – mint amilyenek a fentiekben is kiemelésre kerültek – támogatják az összes népszerű streaming platformot, illetve olyan szolgáltatást, amiért az ember beruház egy ilyen eszközbe.

Amennyiben hiányzik is valami a listáról, jellemzően ott lesz a Google Play vagy az App Store ahhoz, hogy utólag letölthessük őket, esetleg van olyan funkció az okosítón, mely lehetővé teszi például az okostelefon vagy a táblagép által lejátszott tartalom kivetítését a nagy képernyőre, ami garantált határtalanságot ad a kezünkbe.

A legnépszerűbb applikációk és szolgáltatások, melyeket a legtöbb TV okosító berendezés támogat:

Netflix

A Netflix korunk talán legismertebb streaming platformja, mely előfizetési díj ellenében elképesztően sok filmes és sorozatos tartalmat tesz elérhetővé a felhasználók számára. Különösen erősek a saját gyártású tartalmakban, így rengeteg exkluzív látnivalót találunk itt magunknak.

Amazon Prime Video

A Netflix-hez hasonló szolgáltatás, mely szintén nagy figyelmet fordít az exkluzív tartalmakra, azonban egy nagyon fontos különbség, hogy az előfizetésért cserébe nemcsak filmek és sorozatok, hanem akár sportesemények és egyebek is nyomon követhetők vele keresztül.

HBO GO

Az HBO televíziós csatorna online streaming szolgáltatásáról van szó, melyen ismert filmek és sorozatok találhatók saját gyártású tartalmak mellett. Nagy előnye, hogy Közép-Európába ők hozzá el a CBS All Access, a Showtime, a Starz, a Hulu, a Sky és a BBC America sorozatait – a legtöbbször már premiernapokon.

Youtube

Nincs ember a világon, aki ne ismerné, és ne használná legalább néha a Youtube-ot. A legnagyobb és legismertebb videómegosztó portálról van szó, ahol gyakorlatilag minden megtalálható, mesék, vicces videók, zenék, klipek, de sorozatok és filmek is szép számmal.

Twitch

A Twitch leginkább azok számára lesz előnyös, akik imádnak élőben streamelt tartalmakat és eseményeket nézni. Főleg a gamerek platformja, rengeteg végigjátszás és egyéb játékélmény bukkan fel rajta, de koncertek és egyéb események élő közvetítésére is gyakran alkalmazzák.

Spotify

Ha zenerajongók vagyunk, a Spotify garantáltan nekünk szól! A platformon gyakorlatilag minden előadótól találunk komplett diszkográfiákat, de legalább az ismertebb slágereket, melyekből saját lejátszási listákat állíthatunk össze, sőt másokét is használhatjuk.

Szoftveres háttér

Operációs rendszer

Egyáltalán nem mindegy, hogy TV okosítónk milyen alaprendszerrel rendelkezik, hiszen ez jelentős mértékben befolyásolhatja a használhatóságot, az irányítást. Az esetek többségében ezek a berendezések Android operációs rendszert használnak, ami kiváló alternatíva, könnyen kezelhetők, átláthatók, óriási támogatottságuk van, miközben nemcsak más Androiddal, hanem iOS-sel, sőt gyakran Windows-zal is kompatibilisek.

Ha az Apple TV mellett döntünk, akkor a készülék operációs rendszere iOS-alapú lesz, amit nem árt figyelembe vennünk akkor, ha otthon csak Androidos okostelefonjaink és egyéb eszközeink vannak. Mint minden más esetben, ez az alternatíva csak akkor lesz megfontolandó, ha otthon teljes Apple ökoszisztémánk van kiépítve.

Egyik megoldás sem jobb vagy rosszabb a másiknál, így választásunkat valóban csak az határozza meg, hogy milyen okostelefonos rendszer használói vagyunk. Ha bizonytalanok lennénk, az átjárhatóság miatt az Android alapú TV okosítók mindig jó választásnak bizonyulnak!

Alkalmazásbolt

Ha a szoftveres hátteret vizsgáljuk a TV okosítók kapcsán, akkor feltétlenül figyelembe kell vennünk egy fontos dolgot, mégpedig az alkalmazásbolt meglétét. Ha Android vagy iOS alapú megoldás mellett döntünk, akkor eleve telepítve lesz a Play Áruház vagy az App Store, melyek megléte lényeges.

Miért fontosak az alkalmazásboltok? Mert ezek biztosítják, hogy a TV okosítóra utólag lehessen extra szoftvereket és applikációkat feltelepíteni, így gyakorlatilag teljesen testre szabni őket. Új platformok, szolgáltatók, böngésző, de akár még mobiljáték is telepíthető rájuk ilyen háttér mellett.

Hardveres háttér

Sokan nem igazán foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel, ha TV okosítót vesznek, csak azt figyelik, hogy az adott eszköz milyen szolgáltatásokat támogat, pedig néha azért érdemes lehet figyelemmel kísérni. Három szempontot mindenképpen érdemes megvizsgálni, miközben ne feledjük el: gyakran ezen a téren sem az árcédula dönt, tehát nem feltétlenül az lesz a legjobb, amelyik a legdrágább.

Rendszermemória

Az egyik legfontosabb szempont a hardveres háttér kapcsán a rendszermemória kérdése. Ennek az oka nem más, minthogy a RAM név alatt emlegetett hardverelem az egyik legfontosabb a gyorsaságban. Ha túl kevés van belőle, a rendszer gyakran akadozhat, sok esetben kényszerít minket várakozásra.

Hogy mennyi az ideális? Az 1GB egyfajta lélektani határ, ha ennél kevesebb, vagy ismeretlen mennyiségű rendszermemória van egy készülékben, azt messziről kerüljük el, de általában érdemesebb inkább legalább a 2GB-os típusok felé kacsintgatni, melyek ma már biztosan nem okoznak csalódást.

Processzor

Sok gyártó fel sem tünteti, és nem véletlenül: a TV okosítók esetében nem a legfontosabb, hogy milyen processzor kapott bennük helyet. Amire érdemes odafigyelni, hogy mindenképpen valamilyen többmagos megoldásról legyen szó – a négy mag megléte mondhatni alapkövetelmény –, vagy egy ismert gyártó terméke legyen, és ha van hozzá kiegészítő GPU – azaz grafikai gyorsító –, az csak hab a tortán.

Belső tárhely

Szintén sokan kevés figyelmet fordítanak a belső tárhelyre egy TV okosító vásárlásakor, aminek az oka nem más, minthogy abban a tévhitben élnek: ők úgyis csak tartalmak streamelésére használják majd az eszközt. Ez nagyjából az első napokban igaz, amint azonban a tulajdonosok felfedezik, hogy extra tartalmak, applikációk, új szolgáltatások és játékok is telepíthetők, rögtön korlátokba ütközhetnek.

Kivéve akkor, ha a vásárláskor eleve odafigyeltünk erre a tulajdonságra. Alapvetően elmondható, hogy a 8GB belső tárhely egyfajta lélektani határt jelent, ennél kisebb tudású eszközökkel már nem érdemes foglalkozni, de sokkal nagyobbakkal sem, mert azok jellemzően már túl drágák.

Ha a kiválasztott készülék nem rendelkezik belső tárhellyel, az sem feltétlenül probléma abban az esetben, ha találunk rajta USB portot, melyen keresztül pendrive vagy külső tárhely csatlakoztatható hozzá. Ilyenkor azonban lényeges, hogy az ilyenkor fellépő extra költségekkel is kalkuláljunk.

Csatlakozás

Csatlakozás televízióhoz

A legtöbben azért vesznek TV okosítót, hogy a televíziójukat extra funkciókkal vértezzék fel, hiszen innen kapták a nevüket is ezek az eszközök. A legtöbb ilyen kiegészítő HDMI porton keresztüli csatlakozást kíván, így kizárólag olyan tévéhez vásároljunk okosító berendezést, mely legalább egy darab ilyen csatlakozót fel tud vonultatni.

Itt érdemes kiemelni, hogy amelyik TV okosító nem HDMI-n keresztül csatlakozik, az jellemzően valami más termék lesz, alighanem valamiféle megvezetés, amit érdemes lehet inkább messzire elkerülni.

Csatlakozás monitorhoz

Gyakori kérdéskör a TV okosítók kapcsán, hogy monitorhoz csatlakoztathatók-e? Ezzel ugyanis gyakorlatilag igazi multifunkciós eszközzé lehetne tenni egy közönséges megjelenítőt, és jó hír, hogy amennyiben HDMI csatlakozóval rendelkező eszközökről beszélünk, akkor a TV okosítók számára természetesen ugyanúgy ideális hátteret nyújtanak, mint egy televízió.

Csatlakozás az internethez

Alapvetően a TV okosítók esetében a WiFi tekinthető szabványnak, ha az internethez való csatlakozásról van szó, így csak akkor vásároljunk ilyen eszközt, ha otthon biztosított a szélessávú vezeték nélküli kapcsolat. Természetesen vannak olyan eszközök, melyek kábelen keresztül is csatlakoztathatók, de a termékek 99,99 százalékánál a WiFi az alapvető, méghozzá 2,4 és 5GHz-es sávokon.

Csatlakozás a TV okosítóhoz más eszközökkel

Ha konkrétan a TV okosítóhoz szeretnénk csatlakoztatni eszközöket, akkor a legtöbb esetben ehhez Bluetooth kapcsolat áll a rendelkezésünkre. Ezt a szabványt ma már gyakorlatilag minden eszköz könnyedén és egyszerűen kezeli, így ha szeretnénk csatlakoztatni hozzá telefonunkat, vezeték nélküli fülhallgatónkat, esetleg egy billentyűzetet és egy egeret a könnyebb irányításhoz, akkor azt ilyen formában tehetjük meg.

Az okosítók egy része csak a vezeték nélküli csatlakozást támogatja, de különösen a dobozos kialakítással rendelkező megoldások sokszor fogadnak USB porton keresztül vezetékes kiegészítőket is. Ez különösen hasznos akkor, ha pendrive vagy külső merevlemez hozzákötésére lenne szükségünk, így a saját tartalmak lejátszása vagy a belső tárhely bővítése sem okoz majd gondot.

Okosotthonos integráció

Az okosotthonos integrációra csak nagyon kevesen gondolnak egy TV okosító vásárlásakor, márpedig nagyon fontos szempont lehet abban az esetben, ha már megkezdtük a kapcsolódó fejlesztéseket, és ez a berendezés is ebből a célból kerülne beszerelésre. Hiszen a nevében is benne van, hogy egy okosító eszközről beszélünk, ami képes rendszerben működni, ha szükség van rá.

Bár a legtöbb gyártó ezen a téren még gyerekcipőben jár, azonban Android-oldalról a Xiaomi és a Google, iOS-oldalról pedig az Apple termékei kiemelkedő figyelmet érdemelnek ezen a téren. Az általuk gyártott eszközök ugyanis könnyedén okosotthonunk részévé válhatnak, ezáltal egy sor extra opció elérhető lesz, amivel még tartalmasabbá tehetjük leendő, vagy már meglévő okosotthonunkat.

Példának okáért egy jobb TV okosító az alaprendszeréből kifolyólag képes a hangutasítások fogadására és továbbítására, ezáltal egyszerű parancsszavakkal tudjuk módosítani otthonunk hőmérsékletét, kapcsolni a világítást vagy állítani az árnyékoláson. Apró, de rendkívül kényelmes tulajdonságok lehetnek ezek például egy film vagy egy sorozat megtekintése közben.

Tápellátás

Sokan elfelejtik, hogy a TV okosítók gyakorlatilag olyanok, mint egy mini PC, egy külső hardver, melynek működtetéséhez gyakran nem elég az USB portból felvehető energia, emiatt ezeknek az eszközöknek sokszor lehet szükségük kiegyensúlyozott áramforrásra.

A kisebb TV okosítóknak – jellemzően ilyenek a stick kialakítású megoldások – gyakran elegendő, ha a televízió USB portjához is csatlakoztatjuk őket, ahonnan elegendő energiát tudnak magukhoz venni a működéshez.

A komolyabb hardverrel rendelkező típusoknak azonban ez jellemzően kevés lesz. Többségük microUSB-n vagy speciális csatlakozón keresztül, jellemzően egy tartozék töltőfejjel köthető hozzá az áramforráshoz. Emiatt lényeges, hogy legyen konnektor ott, ahol szeretnénk majd használni az eszközt.

Felbontás

Mielőtt TV okosítót vásárolunk, lényeges tisztában lennünk azzal, hogy milyen felbontásban szeretnénk élvezni a különféle tartalmakat. Ez azért probléma, mert előfordulhat, hogy olyan tévével rendelkezünk, ami csak 1920×1080 képpontos felbontásra képes, ami nem rossz, de ezen 4K-s tartalmakat nem tudunk majd nézni.

Ez a két felbontás egyébiránt nagyon lényeges, ha TV okosító vásárlása előtt állunk. Ami ezen a ponton lélektani határt jelent, az a full HD. Egy ilyen eszköznek mindenképpen tudnia kell ezt, hiszen jellemzően ilyen, illetve HD Ready tévéken vagy monitorokon használjuk majd őket.

Aki azonban jobb megjelenítővel rendelkezik, aminek már nem okoz gondot a 4K felbontás elérése sem, akkor semmiképpen sem szabad megállapodnunk a maximum full HD felbontásra alkalmas TV okosítónál. Ma már a belépő kategóriában is elérhetők olyan eszközök, melyeknek nem okoz gondot a 4K tartalmak kezelése. Ha van hozzá monitor vagy tévé, feltétlenül vegyük figyelembe az okosító felbontását!

Támogatott formátumok

Hogy egy TV okosító milyen formátumokat támogat, az a legtöbbször nem lényeges addig a pontig, amíg nem szeretnénk saját tartalmakat nézni a segítségével. Ezek az eszközök ugyanis jellemzően csak streamelnek, és teljesen elhanyagolható információ, hogy a videós formátumok közül csak az AVI-t vagy az MKV-t is támogatják.

Rögtön lényeges kérdéssé válik azonban mindez, ha olyan TV okosítót választunk, amihez hozzáköthető egy pendrive vagy egy külső merevlemez. Ilyenkor ugyanis a rajta tárolt filmek, sorozatok, saját képek és videók egyaránt lejátszhatók lesznek a televízión vagy a monitoron, és nem árt tisztában lenni vele, hogy milyen tartalmakat élvezhetünk majd az eszközzel.

Szerencsére a legismertebb formátumokat szinte minden TV okosító képes megfelelően kezelni, ugyanakkor a gyártók maguk is feltüntetik ezt a hivatalos oldalaikon, illetve a kapcsolódó termékspecifikációknál.

Távirányító

A legtöbb TV okosító gyári tartozékai között található távirányító, ami rendkívül fontos kiegészítő egy ilyen berendezésnél. A televízió távirányítójával ugyanis ezeket az eszközöket nem tudjuk kezelni, csak és kizárólag a saját megoldásaik alkalmasak erre a feladatra.

Sajnos még mindig nagyon sok olyan okosító berendezés kerül piacra – a nagyobb nevek között is –, amelyik nem rendelkezik külön távirányítóval, és a telefonunkra vagy táblagépünkre támaszkodik. Sajnos ez a megoldás nagyon sok esetben nem túl szerencsés, sőt rendkívül kényelmetlen és körülményes is egyben, tehát még az egyszerű távirányító is jobb, mint a semmi.

Ezek az eszközök jellemzően egyszerű Bluetooth technológiával működnek, ami sokkal kényelmesebb, mint a televíziók hagyományos infrás kialakításai, hiszen ez a megoldás térben gondolkozik, nem sugárban, így bármerre is fordítjuk a távirányítót, kérésünket fel kell dolgoznia.

Egyéb csatlakoztatható eszközök

Itt fontos kiemelni, hogy mivel a TV okosítók egyszerű Bluetooth alapú technológián keresztül fogadják az eszközöket, ezért a tartozék távirányítón kívül egy sor más kiegészítőt is könnyedén csatlakoztathatunk hozzájuk.

Hasznos társ lehet például az esti órákban egy Bluetooth fülhallgató vagy vezeték nélküli füles, de az irányítást is sokkal egyszerűbbé tehetjük például egy billentyűzet vagy egy egér beüzemelésével.

Hangirányítás

Kifejezetten futurisztikus élményben lehet része egy TV okosítóval annak, akinek korábban nem volt még dolga hangirányítással, hiszen az efféle eszközök zöme ezen a téren kifejezetten fejlett tulajdonságokkal rendelkezik.

Az Android alapú rendszerek esetében jellemzően a Google Asszisztens fogadja majd a kéréseinket, mely egy rendkívül kifinomult, évek óta működő megoldás. Megköveteli a jó angol kiejtést, ellenben kiválóan boldogul a magyar szavakkal, a gyerekek számára is nagy segítség lehet, ha mesét akarnak nézni például a Youtube-on.

Ha Apple TV-t választunk, ott jellemzően az iOS-ről ismert Siri lesz a segítségünkre a hangirányításban. A hangsegéd hasonlóan jó minőségben kínálja nekünk ezt a futurisztikus élményt, mint a Google Asszisztens, azonban jellemzően sokkal jobban épít az angolra, a magyar szavakkal gyakrabban van gondja, de ettől függetlenül egy teljesen élhető, minőségi alternatíváról van szó.

A hangirányítás ma már annyira általánossá vált a TV okosítók között, hogy kizárólag olyan terméket vásároljunk meg, mely rendelkezik ilyen funkcióval.

Hangminőség

Fontos tudni a TV okosítókról, hogy önmagukban nem alkalmasak hang kibocsátására, azonban mégis fontos szerepet játszanak abban, hogy a rajtuk keresztül streamelt vagy lejátszott tartalmak milyen hangminőséget kapnak majd.

Emiatt fontos, hogy a csatlakoztatott hangrendszerek – legyen szó akár a televízió beépített hangszóróiról, akár valamilyen jobb házimozis hangfalszisztémáról – olyan technológiákkal találkozzanak, mint a DTS vagy a Dolby Audio. Ezek ma már alapvető fontosságúak ahhoz, hogy ne panaszkodhassunk a hangminőségre!

Gyakran ismételt kérdések

Mi az a TV okosító?

A TV okosító egy olyan külső, a legtöbbször Android alapú kiegészítő hardver, mely a hagyományos televíziókhoz HDMI porton keresztül csatlakoztatva lehetőséget ad az internet, illetve a különféle internetes platformok elérésére, mint amilyen a Youtube, a Netflix vagy éppen a Spotify. Külön operációs rendszere révén rengeteg extra lehetőséget ad a kezünkbe, ezáltal akár teljes testreszabhatóság, valamint olyan lehetőségek várhatnak ránk, mint a hangirányítás vagy az okostelefonos képernyőmegosztás.

Mit lehet csinálni egy TV okosítóval?

Az ilyen eszközök célja, hogy okos funkciókkal vértezzék fel a hagyományos készülékeket. Ennek megfelelően közvetlen elérést kapunk általuk a tévén keresztül az internethez, hangirányítással, képernyőmegosztással, miközben filmeket, sorozatokat, élő közvetítéseket nézhetünk, zenét hallgathatunk vagy a közösségi oldalakon szörfölhetünk vele.

Olyan szolgáltatásokhoz és platformokhoz kaphatunk hozzáférést a segítségükkel, mint a Netflix, a Youtube, az Amazon Prime Video, az HBO GO, a Disney+, a Google Play Video, a Twitch vagy éppen a Spotify. Többségük alkalmazásáruházzal is rendelkezik, melyek újabb programok letöltésére, sőt mobiljátékok kipróbálására egyaránt lehetőséget adnak.

Milyen TV okosítót vegyek?

Amennyiben a fentiekben nem sikerült volna erre egyértelmű választ adnunk, a legtöbbször mindig két szempontot vegyünk feltétlenül figyelembe a választáskor, melyek alighanem a legfontosabbak:

  1. Olyan TV okosítót válasszunk, amit hozzá tudunk csatlakoztatni a televíziónkhoz. Többségük egyszerű HDMI porttal rendelkezik, tehát ezt mindenképpen vegyük figyelembe a vásárlás előtt.
  2. A másik legfontosabb pedig, hogy mire használnánk a TV okosítót! Bár a többség hasonló applikációkkal és szolgáltatásokkal rendelkezik vagy bővíthető, azonban eléggé leegyszerűsítheti a választás folyamatát, ha célirányosan tudjuk, hogy nekünk csak a Youtube és a Netflix miatt kellene, méghozzá HD vagy 4K felbontásban.

Csak WiFi-vel működnek a TV okosítók?

A legtöbb TV okosítónak szüksége van vezeték nélküli internetkapcsolatra, ez mondhatni az egyik legfontosabb ahhoz, hogy rajtuk keresztül elérhessük a legkülönfélébb tartalmakat a világhálón. Vezetékes csatlakozásra a készülékek általában nem alkalmasak.

Mobilinternetről is működik a TV okosító?

Ha meg tudjuk osztani a mobilinternetet a telefonunkról, ezáltal létre tudunk hozni vele egy WiFi hotspotot, ahhoz természetesen a TV okosítóval már könnyedén csatlakozhatunk. Ne feledjük azonban, hogy ezek az eszközök rendszerint HD minőségű tartalmakat játszanak le – a komolyabbak már 4K-t –, ami óriási adatforgalmat generál, így ha csak nem korlátlan mobilinternettel rendelkezünk, ez a megoldás hosszabb távon nem a legszerencsésebb.

Bluetooth billentyűzet és egér is hozzáköthető a TV okosítókhoz?

Mivel a legtöbb TV okosító berendezés egyik legfőbb vezeték nélküli kapcsolatát a Bluetooth adja, ezért nagyon sok külső eszközt hozzáköthetünk ilyen formában, melyek megkönnyíthetik vagy kényelmesebbé tehetik a használatát. Példának okáért billentyűzetet és egeret is csatlakoztathatunk hozzájuk ilyen formában, de többségükhöz könnyedén hozzáköthetők Bluetooth fülhallgatók is

Monitorhoz is csatlakoztatható egy TV okosító?

Abban az esetben, ha a monitor rendelkezik HDMI porttal, a legtöbb TV okosító könnyedén csatlakoztatható hozzá, így ezen a kijelzőn élvezhetjük az általa kínált előnyöket. Ugyanúgy teljes élményt kapunk tőle, mint egy televízión, működik majd a távirányító, az internet és a kapcsolódó applikációk is, hiszen ehhez a hardveres és szoftveres hátteret egyaránt az okosító adja majd, a monitor csak a megjelenítésért felel.

Létezik-e olyan TV okosító, mely Euroscart/RCA csatlakozást kínál?

Előfordulnak még ilyenek a piacon, azonban szoftveresen és hardveresen is annyira gyengék, hogy többségüket érdemes messzire elkerülni. Amennyiben hagyományos, régi típusú CRT televízión szeretnénk TV okosítót használni, válasszunk inkább egy mai terméket, és vásároljunk hozzá egy átalakítót, mely HDMI-ről RCA-ra vagy Euroscart-ra alakítja a jelet. Ezzel a mai okosító berendezések sebességét és szolgáltatásait élvezhetjük majd a régi megjelenítőkön.

Pendrive-ról vagy külső merevlemezről is tudnak tartalmat lejátszani a TV okosítók?

Nem mindegyik, de vannak olyan TV okosítók, melyek rendelkeznek például szabvány USB porttal. Ezekhez nagyon egyszerűen lehet pendrive-ot vagy külső merevlemezt kötni, és ilyenkor természetesen lehetőség van a rajtuk található médiatartalmak lejátszására. Ebben az esetben lehet lényeges, hogy a kérdéses eszköz milyen formátumokat támogat!

TV okosítót vagy okos TV-t vegyünk?

Rendkívül nehéz kérdés, amire a legtöbbször általában csak a felhasználók tudnak válaszolni. A legáltalánosabb kérdéskör azonban jellemzően mindig az, hogy ár-érték arányban melyik a jobb választás? Ha ebből a szempontból nézzük, akkor az okos TV-k jellemzően még mindig annyira drágák – legalábbis a jobb típusok, melyeket érdemes is megvenni –, hogy jobban járunk egy nagyobb monitorral vagy egy olcsóbb hagyományos televízióval, valamint egy TV okosító megvásárlásával.

Nem kizárt, hogy 2021-ben már 50-60 ezer forintból egy ütőképes, időtálló konstrukciót tudunk így kihozni magunknak, amihez képest egy okos TV mérföldekkel drágább lesz. A funkciók terén azonban jellemzően így sem kell kompromisszumot kötnünk, tehát a TV okosító a legtöbbször jobb döntés, dedikált okos TV-re akkor lehet szükségünk, ha olyan applikációk vagy opciók találhatók benne, melyek exkluzívak, és célirányosan ezeket szeretnénk használni.

Magyar nyelvű tartalmak is elérhetők a TV okosítón?

Természetesen, nem is kevés! Ez jellemzően a használt applikáció függvénye, így példának okáért a Youtube tele van magyar feltöltésekkel, de a Netflix és az HBO GO is megannyi hazai vonatkozású megoldást kínál és a Spotify szintén dugig van magyar előadókkal.

Amennyiben hazai televíziós csatornákra gondolunk, ott már árnyaltabb a kép. Bizonyos TV okosítókon például elérhető a Telenor MyTV, mely rengeteg magyar nyelvű csatorna befogására képes, de ha a berendezés rendelkezik böngészővel vagy meg tudjuk osztani vele keresztül telefonunk képernyőjét, akkor tulajdonképpen bármelyik csatorna streamelt változatát tudjuk majd nézni a tévén keresztül kábeltévé vagy egyéb hozzáférés nélkül is.