Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Orion ODEH-031B páramentesítő teszt

Leteszteltük az Orion kimagasló ár-érték arányt képviselő és abszolút vásárlókedvenc páramentesítőjét. Az Orion ODEH-031B minket is meggyőzött, sőt kellemes csalódást okozott.

Minden évszakban vannak olyan időszakok, amikor otthonunkban magasra szökik a páratartalom, sőt akadnak ingatlanok, ahol állandó problémát jelent a pára, illetve az ebből fakadó penészesedés.

A dinamikus szellőztetéssel sokat tehetünk azért, hogy ezt szabályozzuk, de a családok többsége napközben nem tartózkodik otthon, és ilyenkor nehéz kézben tartani a lakás megfelelő szellőzését.

A megoldás ilyenkor egy páramentesítő készülék. Mivel mi is állandó páraproblémától szenvedtünk, megnéztük a magyar piacot, és meglepően jó véleményeket olvastunk az Orion termékéről, amely azon túl, hogy olcsó, kifejezetten nagy hatásfokot ígér.

Az alábbi teszt megírásához egy hónapon keresztül minden nap használtuk a terméket, gyakran 10-12 órát is, így átfogó képet kaptunk hatékonyságáról.

Orion ODEH-031B

Jellemzők

  • Páramentesítő képesség: 10 liter/nap
  • Víztartály kapacitás: 2 liter
  • 2 ventilátorsebesség
  • LED kijelző és érintőképernyő
  • Automatikus kikapcsolás

Elérhető itt

Árukereső.hu

Teljesítmény195 watt
Víztartály kapacitása2 liter
Párátlanító teljesítmény10 liter/nap
Zajszint38 dB
Tömeg10 kg
Méret25x22x44.5 cm

Háttér

Mielőtt megosztanánk tapasztalatainkat az olvasókkal, fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a légtisztítót egy teljesen felújított, külső hőszigetelés nélküli, ámde modern nyílászárókkal ellátott, tömör téglafalú épületben teszteltük.

Összesen 90 négyzetméteren próbálgattuk a tudását, amire óriási szükség volt, hiszen a páramérő műszerek szerint (a folyamatos méréshez a Xiaomi Mi Temperature and Humidity Monitor 2-t alkalmaztuk) folyamatosan 60-70 százalék körüli páratartalom volt a lakás egyes helyiségeiben.

Ez nem eget rengetően magas – pláne annak fényében, hogy ezek a páramérők legalább 4-5 százalékkal magasabb értéket mérnek –, de a penész kialakulásának elkerülése érdekében szükségesnek tartottuk a páramentesítő beüzemelését.

Látványos és biztonságos csomagolásban érkezett

A terméket interneten keresztül vásároltuk, de a gondos csomagolásnak köszönhetően épségben eljutott hozzánk. Az Orion ODEH-031B ugyanis nemcsak mutatós dobozban kapott helyett, de mindemellett a gyártó gondoskodott a megfelelő csomagolásról is.

A készüléket alul és felül méretpontos hungarocell táblák közé zárták, és nejlonba csomagolták. Elég hely maradt a dobozban ahhoz, hogy a sarkok és élek esetleges sérülése ne okozzon problémát.

Csak egy kiegészítővel érkezett, mégsem maradt hiányérzetünk

A dobozban a páramentesítő készülék mellett nem találtunk kiegészítőket, de emiatt egyáltalán nem volt hiányérzetünk, hiszen nem is vártunk különösebb extrát a géphez.

A magyar nyelvű használati utasítás mellett egy kivezető csövet kaptunk csak hozzá, ami lehetőséget ad arra, hogy megállás nélkül használhassuk felügyelet nélkül, amennyiben a beépített 2 literes tartálya kevésnek bizonyulna.

Itt jegyeznénk meg, hogy a készülék beépített érzékelővel rendelkezik, így ha tartállyal használjuk, automatikusan lekapcsol, amint megtelt vízzel, ezáltal elkerülhető a kellemetlen túlcsordulás.

Jól néz ki, masszív is, de az illesztések csúnyácskák

Az Orion márkanévről nekünk a klasszikus képcsöves televíziók jutnak eszünkbe, hiszen gyerekkorunkban óriási szó volt – nagyjából a kilencvenes évek elején –, ha valamelyik család ilyen típusú készülékkel rendelkezett.

Akkoriban abszolút prémium szintet képviselt itthon a gyártó, ez a páramentesítő azonban inkább az erős középkategóriában indul. Alapvetően nem néz ki rosszul, letisztult, modern megjelenés jellemzi, kerekeken gurul a könnyebb mozgathatóság érdekében, sőt az anyagminőség terén sem nyújt olcsó hatást.

Amivel kapcsolatban érezni egy kicsit a spórolást, azok az illesztések. Az egyes elemek több helyen elállnak egymástól, nem illeszkednek pontosan, de a tartály be- és kihelyezése sem lett túlságosan kifinomult.

Egyébként nálunk az egész család hamar megszerette, a gyerekek is azonnal megtanulták kezelni, sőt rögtön becenevet is adtak neki: ő lett a mi R2-D2 droidunk!

Nem igényel beüzemelést 

A páramentesítő legnagyobb előnye az, hogy egyáltalán nem igényel beüzemelést. Kivesszük a dobozból, eltávolítjuk a csomagolást, bedugjuk és azonnal használatra kész.

Más kérdés, hogy mivel kompresszorral és gázzal működik

fontos: környezetbarát R290-es hűtőközeg található benne

a kiszállítás után 24 óráig nem javasolt beüzemelni, csak azt követen, hogy legalább egy napig álló helyzetben tároltuk.

Ezt leszámítva nincs szükség másra, csak egy konnektorra – és egy hosszabbítóra, mert nem túl hosszú a kábel –, és már indulhat is a páramentesítés.

Az Orion ODEH-031B páramentesítő a gyakorlatban

Nagy volt az izgalom, amikor először bekapcsoltuk a páramentesítőt, hiszen két nagyon fontos elvárásunk volt vele szemben: legyen csendes és hatékony. Örömmel jelentjük, hogy mindkét kritériumot sikeresen teljesítette, de azért nem intézzük el ennyivel a dolgot. Lássuk a tapasztalatainkat.

Helyiségekben használva meglepően hatékony

Mivel a gyártó 10 literes páramentesítő kapacitást ígér napi szinten, ezért nem vártunk túl kiemelkedő teljesítményt az Orion ODEH-031B-től, de a gyakorlatban azért többször is kellemes meglepetést okozott.

Egy mindössze 195 wattos termékről van szó, tehát tudni kell, hogy ez az eszköz nem alkalmas arra, hogy az egész lakásban egyszerre szabályozza a páratartalmat, de hatása észrevehető abban az esetben, ha korlátozzuk.

Kezdetben csak egy-egy helyiségben alkalmaztuk, és meglepődve tapasztaltuk, hogy 2-3 óra alatt akár 5-6 százalékkal is képes volt mérsékelni a párát, és közben összegyűjteni egy-másfél liter vizet.

Voltak időszakok, amikor reggeltől-estig ment, ruhát szárítottunk vele egy 8 négyzetméteres kisebb szobában,

nagyjából 10 óra alatt képes volt tökéletes szárazságot elérni úgy, hogy a levegő páratartalmát 50 százalék alatt tartotta.

Úgy vettük észre, hogy nagyon érzékeny a környezeti hatásokra, tehát akkor működik a legjobban, ha az ablak és az ajtó is zárva van az adott helyiségben – nyilvánvalóan –, de manapság már az egész lakás páramentesítését is el tudjuk látni vele, ha lezárunk néhány helyiséget és a megfelelő helyre pozícionáljuk.

Ennek a titka még, hogy 30 százalékra vesszük a páramentesítés minimumát – ilyenkor mintha hatékonyabban dolgozna –, és feltesszük egy székre, hiszen köztudott, hogy a meleg pára felfelé száll.

Ezzel a módszerrel 5-6 óra alatt képes egy nappalit, egy konyhát és két szobát, azaz nagyjából 50 négyzetmétert kordában tartani, és akár 4-5 százalékos páratartalomcsökkenést elérni, de hangsúlyozzuk: ez az eszköz alapvetően nem ezt a célt szolgálja, nagyjából 25-30 négyzetméterig ajánlanánk.

Természetesen ahhoz gyenge, hogy fürdés után percek alatt összeszedje a megnövekedett párát, de a fürdőajtó előtt üzemeltetve érezni a hatékonyságát. Míg ugyanis korábban a fürdés után akár 3-5 százalékkal megnőtt a páratartalom a lakás legtávolabbi pontjain is, addig ezzel a páramentesítővel ez maximum 1 százalék.

Jóval erősebb társait is lekörözi

Ez azért nagy szó ettől az aprócska (mindössze 45 centiméter magas az egész) géptől, mert előtte néhány hétig egy ipari teljesítményű, 1000 wattos páramentesítő dolgozott a lakásban, és az sem volt sokkal hatékonyabb ennél, maximum csak gyorsabb.

Összességében azonban az Orion nálunk nagyszerűen bevált, valóban működik, hatása pedig már egyetlen óra használat után érezhető, különösen reggel, amikor a 70 százalékot súrolja a páratartalom, és egy óra alatt képes lecsökkenteni 64-65 százalékra.

A levegő nemcsak tisztábbnak, frissebbnek tűnik ilyenkor, de érezhetően könnyebb minden levegővétel is, szóval bekapcsolása után valóban érezni hatékonyságát.

Kezelése pofonegyszerű, ám néha nehézkes

Az Orion páramentesítőjének felső részén kapott helyet a készülék vezérlőpultja, valamint egy kis kijelző, ami képes mutatni az aktuális páratartalmat, a kiválasztott módot, a ventilátor sebességét, de akár a tartály teltségét is.

A kijelző mellett balra és jobbra három-három érintőgomb található. Ezek sajnos nem hozzák azt a minőséget, ami elvárható lenne, gyakran nem reagálnak elsőre az érintésünkre, így a beállítás sok esetben kissé nehézkes – bár ennyi pénzért mi ezt elnéztük neki.

Találunk rajta egy ki- és bekapcsolásra szolgáló gombot, egyet az üzemmód kiválasztására – éjszakai, folyamatos szárítás és automatikus –, de beállíthatjuk vele az elérni kívánt páratartalom mértékét, sőt időzíthetjük is a munkát.

Lényeges, hogy manuálisan bármikor módosíthatjuk a ventilátor sebességét – ezzel csökkentve némileg a zajhatást –, de le is zárhatjuk a gombokat a kisebb gyermekek miatt, noha itt azért kiemelnénk, hogy néhány másodperccel a beállítás után ez automatikusan életbe lép.

Apró érdekesség, hogy a készülék az elülső paneljén, közvetlenül a kijelző alatt fényekkel is mutatja a szoba levegőjének állapotát. Piros, ha magas a pára, zöld, ha optimális és kék, amennyiben túl alacsony.

A páratartalmat kicsi pontatlanul méri

A készülék értelemszerűen rendelkezik saját páratartalom mérővel, azonban azt tapasztaltuk, hogy az általa mutatott értékek nem túl pontosak. A Xiaomi páramérőkhöz viszonyítva például rendszerint 5-7 százalékkal kevesebbet mutat, de ez alapvetően nem probléma.

Sőt, megjegyeznénk, hogy a korábban használt ipari páramentesítő is hasonlóan alacsonyabb értékeket mutatott szinte minden esetben.

Nem túl hangos, de éjszakára ki kell kapcsolni

Általánosságban nem mondanánk hangosnak a készülék működését, a két ventilátorfokozat között alig van különbség, emiatt az éjszakai módját is hangosnak neveznénk, bár a 38 dB azért közel sem kellemetlen.

Ami nagyobb baj, hogy a készülékben dolgozó kompresszor teszi hangosan a dolgát, és közben egy folyamatos sípoló hangot hallat – mintha fehér zaj lenne –, és ez sokak számára okozhat kellemetlenséget, de napközben azért kényelmesen lehet dolgozni vagy filmezni mellette.

Karbantartása is nagyon egyszerű

A legjobb azonban, hogy az Orion páramentesítője karbantartást is alig igényel. Igaz, nincs benne HEPA szűrő, nem tisztítja a levegőt, mint drágább változatai, de cserébe a karbantartás kimerül abban, hogy kéthetente kiemeljük a víztartályt, kihúzzuk az így felszabadult légszűrőt, és egyszerűen leporszívózzuk vagy sűrített levegővel kifújatjuk belőle a port.

Az Orion ODEH-031B páramentesítő valóban megéri az árát

Mindent összevetve nem igazán tudunk rosszat mondani az Orion termékéről. Számunkra nagyon kellemes meglepetést okozott, hiszen valóban verhetetlen árat kínál a piacon, és cserébe magas hatásfokon üzemeltethető, ha nem egy egész házat akarunk páramentesíteni vele egyszerre.

Nagyon párás közegben valóban képes hozni a napi 10 literes kapacitást, de szinten tartás esetén egy nap alatt legfeljebb 1-2 liternyi vizet von ki a lakás levegőjéből, ami így is jobb, mintha a falakon csapódna ki – penészesedést előidézve.

Nálunk nagyon bevált, mindennapi használatban van, és így megfelelő szellőztetés mellett kellemes páratartalmat biztosítani az egyes helyiségekben.

Ha csak egy-egy szoba páratartalmának szabályozására van szükségünk, vagy kis házban élünk (maximum 30 négyzetméter), az Orion páramentesítője biztosan nem okoz majd csalódást.

Orion ODEH-031B

Elérhető itt

Árukereső.hu

Kapcsolódó anyagunk:

Legjobb páramentesítők (2024)

Orion ODEH-031B
Megfizethető, mégis hatékony
Az Orion ODEH-031B egy valóban jól működő, kiváló ár-érték arányt képviselő páramentesítő.
Előnyök
Verhetetlen ár-érték arány
Valóban hatékonyan párátlanít
Nagyobb helyiségekben is megállja a helyét
Csendes működés
Egyszerű kezelés
Könnyű karbantartás
Kerekeken gördíthető
Hátrányok
Az éjszakai mód nem elég csendes
Működés közben folyamatos sípoló zajt ad
Érintőgombjai nem mindig reagálnak
8.9
Teszt Plussz Magazin független ajánlásával