Elindult az akciófigyelő szolgáltatásunk

Forgófejes vagy szónikus fogkefe?

Szeretnénk elektromos fogkefét vásárolni, de nem tudjuk, hogy melyik a jó döntés? Ha a forgófejes és a szónikus típusok között gondolkozunk, most segítünk a választásban!

Amennyiben elhatároztuk magunkat arra, hogy lecseréljük hagyományos fogkefénket, és megismerjük a fogtisztítás, a szájhigiénia egy egészen új szintjét, akkor bizonyára ízlelgetünk olyan fogalmakat, mint a forgófejes és a szónikus fogkefe.

Nem véletlenül, hiszen amennyiben valóban magasabbra akarunk lépni fogaink tisztaságának tekintetében, akkor ez a két alternatíva jöhet szóba elsőként. Kevesen tudják azonban, hogy a két típus között valójában sokkal nagyobb különbségek vannak, mint azt elsőre gondolnánk!

Ma már a legtöbb fogorvos elektromos fogkefét javasol

Mielőtt alaposabban is belemerülnénk a témába, nagyon fontos kiemelni, hogy manapság a legtöbb fogorvos nemcsak a helyes fogmosás technikáját igyekszik átadni és megtanítani a pácienseknek, illetve tanácsot adni a téma kapcsán, hanem a megfelelő fogkefe kiválasztásában is segít.

Az általános tendencia pedig az, hogy nagyon sok fogorvos ma már valamilyen elektromos fogkefét ajánl a betegeinek. Ha az illető olcsóbb megoldást keres, akkor jellemzően forgófejes típust, ha meg tudja venni a drágább technológiát, akkor szónikus fogkefét.

Ezzel gyakorlatilag el is érkeztünk a két terméktípus közti különbségek kapcsán a leglényegesebbhez, ez pedig az árcédula, hiszen forgófejes fogkefét már párezer forintért találunk, ha ki akarjuk próbálni, de a szónikus típusokért mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk.

Rengeteg a tévhit a szónikus fogkeféről

Természetesen óriási probléma és hiányosság lenne, ha a két terméktípust csak az árcédula tekintetében vetnénk össze egymással, hiszen ettől azért lényegesen többről van itt szó.

Sajnálatos módon azonban nagyon sok a tévhit a lakosság körében az elektromos fogkefékről. Nemcsak a futurisztikus technológiaként említhető szónikus típusról, hanem úgy általánosságban a teljes termékkategóriáról, hiszen sokan megelégszenek a párszáz forintos hagyományos fogkefékkel.

Csakhogy nem szabad, hiszen olyan világot élünk, amikor a rengeteg cukros, zsíros és egészségtelen étel, a stresszes életmódhoz köthető savasodás miatt sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk fogaink egészségére, ez viszont csak akkor sikerülhet, ha megfelelő terméket választunk hozzá.

Nagy elektromos fogkefe kutatásunkban korábban már körbejártuk ezt a témát, beszéltünk az egyes típusokról, a köztük lévő párhuzamokról és különbségekről, sőt termékeket is ajánlottunk, most azonban itt az idő, hogy konkrétan beszéljünk a forgófejes és a szónikus fogkefe közti különbségekről.

Tudta-e?

Egy csipetnyi fogkefe történelem

A fogápolás és a szájhigiénia kérdését sokan csak egy néhány évtizedes szokásnak vélik, holott kutatások igazolják, hogy az emberiség bizonyos körei már több ezer évvel ezelőtt nagy gondot fordítottak fogaik egészségére és tisztaságára.

A legelső bizonyítékok az ókori Babilóniából származnak időszámításunk előtt 3500 környékéről, lévén bizonyosságot nyert, hogy az akkori emberek kis botok rágcsálásával és dörzsölésével gondoskodtak fogaikról.

Ehhez mérten az első ma ismert fogkefe feltalálása sokat váratott magára, úgy tudni, hogy Kínában készült el, míg az ipari tömeggyártás Angliának köszönhető, akik az 1700-as években készítették az első ma ismert fogkefék elődjeit.

További érdekesség, hogy az első fogkefék sörtéi lószőrből voltak, de már a harmincas évektől kezdődően nejlont használnak fel hozzá a gyártók. Hogy mikorra datálható az első elektromos fogkefe? Meglepő, de az sem egy friss találmány, 1959-ben került a boltok polcaira, bár a közelébe sem ért a mai típusok hatékonyságának.

Az elektromos fogkefék hatékonyabbak, mint a hagyományos típusok

Amit tényként kell elfogadnunk, illetve minden szakember egyetért ebben a kérdésben, hogy az elektromos fogkefék – megfelelő használat mellett persze – sokkal hatékonyabbak, mint a hagyományos típusok. Adja magát azonban a kérdés, hogy miért?

A nehezebben elérhető helyeket is átmoshatjuk velük

Az egyik legfontosabb magyarázat a két terméktípus kapcsán, hogy az elektromos fogkefével még azokat a helyeket is könnyedén elérhetjük a szájüregen belül, amit egy hagyományos kézi fogkefével esélytelen lenne.

Pontosabban egy kézi fogkefével is elérjük a hátsó fogakat, azonban nem tudunk olyan alapos mozdulatokat végezni vele, hogy azzal meg tudjuk tisztítani a kérdéses fogat, vagy körülötte az ínyt.

Egy elektromos fogkefe ezzel szemben mozgatás nélkül képes ellátni a legalapvetőbb tisztítási teendőt, a legszűkebb és legkeskenyebb helyeken is kiválóan elfér úgy, hogy erőteljesebb vagy gyorsabb mozgatásra lenne szükség a használatához.

Könnyebben eltávolítható vele a lepedék

Több kutatás is bizonyította már korábban, de a gyakorlati tesztek is azt igazolják – elég csak elolvasni például a Curaprox Hydrosonic Pro szónikus fogkefe tesztünket –, hogy az elektromos fogkefék magasan jobb teljesítményt nyújtanak a lepedékeltávolításban.

A hagyományos fogkefékhez mérten már a forgófejes típusok is nagy segítséget jelenthetnek ezen a téren, de az igazán nagy áttörést a szónikus fogkefék hozták, melyek fizikai mozdulatok nélkül képesek elképesztő hatékonysággal megtisztítani a fogakat a lepedékektől és a foltoktól egyaránt.

Csökkenti az ínybetegségeket

Sokan szenvednek ismeretlen eredetű, rendszeres vagy folyamatosan visszatérő ínybetegségektől és kapcsolódó problémáktól, melyek hátterében jellemzően a rossz szájhigiénia áll, lévén a hagyományos fogkefével nem lehetünk elég alaposak.

Ennek fényében egyik előny következik a másikból: ha az elektromos fogkefével könnyebben el tudjuk távolítani a lepedéket, akkor értelemszerűen csökkentik a különféle ínyproblémákat is, hiszen alig marad lepedék, ami ezt előidézné.

Egyszerűbb használat

Érdemes kiemelni azért azt is, hogy az elektromos fogkeféknek a használata is egyszerűbb! Sokan nem tudják helyesen elsajátítani a hagyományos fogkefékhez kapcsolódó mozgásokat, így a fogközök, bizonyos helyek sérülékenyebbé válhatnak a szájban.

Mivel az elektromos fogkeféknél ezt elfelejthetjük, gyakorlatilag csak végig kell vezetnünk őket a fogainkon, ezért ezzel a problémával sem kell számolnunk, azaz sokkal egyszerűbb lesz használni ezeket a típusokat.

Nem lehet tehát kifogás a fogmosás minőségére egy megfáradt reggel vagy egy kései időpont, az elektromos fogkeféket nem kell mozgatni a fogakon, csak úgy tartani őket, hogy minden egyes fogunk minden egyes részét elérjék.

Azt azonban nem árt hozzátenni, hogy a fentiek kapcsán egyáltalán nem mindegy, milyen elektromos fogkefe típust választunk magunknak, hiszen egy forgófejes vagy egy szónikus fogkefe között óriási különbség lehet.

Mi a különbség az elektromos- és a szónikus fogkefe között?

Ezzel pedig gyakorlatilag el is érkeztünk cikkünk egyik fő témájához, a két terméktípus közti különbségekhez. Merthogy sokan úgy tudják, hogy a szónikus fogkefe egyfajta futurisztikus és elérhetetlen termék, ami semmiben sem különbözik a forgófejes technológiától.

Bár ennek a tévhitnek van alapja, valójában azonban nem teljesen igaz. A két típus közti legnagyobb hasonlóságot bár valóban a mozgó fejszerkezet adja, mely súrló hatást kelt a fogakon, és ebben a formában tisztít.

Szónikus gyorsaság

Csakhogy a szónikus fogkefe kapcsán fontos kiemelni, hogy bizonyos típusai akár több tízezer mozdulatot is képesek kivitelezni percenként, innen az elnevezés – hiszen ez már szónikus sebesség –, mely rendkívüli hatékonyságot jelent.

Ez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy ezt a terméktípust sokkal hatékonyabbnak nevezhessük a hagyományos forgófejes megoldáshoz képest, azonban van még egy pozitív tulajdonság a birtokában.

Szónikus hanghullámok

Amikor a szónikus fogkefék működni kezdenek, nagyjából 12-24000 Hz közti frekvencián üzemelnek és egyfajta kellemes zümmögő hangot hallatnak. Ezt a hangot sokan egyfajta természetes, működésből fakadó zajnak tartják, holott sokkal több annál.

Valójában ezek a fogkefék képesek ilyenkor hanghullámokat generálni, melyek szintén pozitív hatást gyakorolnak a fogak tisztaságára. A hanghullámok ugyanis segítenek a lepedékek és lerakódások oldásában, illetve a baktériumok elpusztításában.

Az eredmény? Fehérebb, tisztább és egészségesebb fogak még a hagyományos forgófejes fogkefékhez mérten is.

Gyakorlati különbség

Bár a fentiek is határozottan igazolják a szónikus fogkefék hatékonyságát, érdemes azonban egy kicsit jobban szemügyre venni gyakorlati oldalról a kettő közti különbséget.

A legjobban úgy lehetne mindezt érzékeltetni, hogy míg a forgófejes elektromos fogkefe szimplán forgó mozdulatot végez, és percenként nagyjából 4-8000 fordulatot tesz – ez típustól függ –, addig a szónikus fogkefe oldalirányú mozgással rendelkezik és több tízezer mozdulatra képes egyetlen perc alatt.

A számok is azt mutatják tehát, hogy utóbbi terméktípus mennyire hatékonyabbnak tekinthető a gyakorlatban, miközben csak a számokkal foglalkoztunk, azt figyelembe sem vettük, hogy a szónikus megoldás még hanghullámokkal is támogatja a szájhigiéniát.

Kinek ajánlott szónikus fogkefét vásárolni?

Azt tehát a fentiek alapján kijelenthetjük, hogy aki megengedheti magának, annak határozottan jobb választás lehet egy hagyományos forgófejes elektromos fogkeféhez mérten egy szónikus fogkefét vásárolni.

Hatékonyabb és eredményesebb eszközről van szó, miközben a célközönsége is relatíve nagynak nevezhető. Hogy kinek ajánlott ilyen fogkefét venni? Lássuk!

Akik fehér és egészséges fogakat szeretnének

Az egyik legfontosabb célcsoport a szónikus fogkefék kapcsán azok, akik minden körülmény között szeretnének fehér és egészséges fogakat maguknak. Ez a terméktípus ugyanis jellemzően sokkal hatékonyabban és gyorsabban tisztít – mint az a fentiekből kiderült –, de a fogfehérítésben is fontos szerepet játszik.

Ennek az oka részben a gyors fejmozgásban keresendő, valamint a szónikus sebesség során keltett hanghullámokban, melyek képesek a lepedék mellett még az elszíneződéseket, a foltokat is leszedni a fogakról, így a végeredmény esztétikailag is látványosabb lesz.

Akik szeretnek gyorsan végezni a fogmosással

Mindenki jól tudja, hogy az alapos fogmosáshoz hagyományos és forgófejes fogkefe esetén gyakran a három perc is kevés lehet. Ez manapság a rohanó életmódunk tükrében sokszor nehezen kivitelezhető, azonban a szónikus fogkefével garantáltan két perc alatt tarthatjuk ezt az időtartamot.

A legjobb azonban, hogy két perc alatt sokkal alaposabb munkát végezhetünk. Míg egy hagyományos fogkefével ennyi idő alatt néhány száz mozdulatra lesz időnk, és az elektromos fogkefével is csak néhány ezerre tehető ez a szám, addig a szónikus fogkefékkel tízezres nagyságrendekben gondolkozhatunk.

Bár a forgófejes fogkefék esetén csak a komolyabb modellekre jellemző, a szónikus típusoknál azonban már kivétel nélkül találhatunk beépített időzítőt, mely segít abban, hogy megfelelő tempóban haladjon a fogmosás, illetve bőven beleférjünk a kétperces időkeretbe.

Gyerekeknek és lustáknak

Ideális választás lesz a szónikus fogkefe azoknak is, akik lusták ahhoz, hogy percekig sikálják a fogukat a mosdó előtt állva, illetve a gyerekeknek sem rossz választás, pláne abban a korban, amikor még csak ismerkednek a helyes fogmosás technikájával.

Gyerekek esetén lényeges, hogy a szónikus fogkefe kezdésre nem alkalmas, először hagyományos fogkefével vagy rágókával kell elsajátítaniuk legalább az alapvető tisztító mozdulatokat, majd ha ez megtörtént, akkor jöhet a szintlépés.

Előnyösebb, mert a szónikus fogkefével nem tudnak rosszul fogat mosni, és ez különösen a tejfogak kihullásakor, az első csontfogak megjelenésekor tud problémát okozni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a tejfogakra nem kell nagy figyelmet szentelni, hiszen ezeken tanulja meg a gyermek a helyes fogmosás mikéntjét.

Most akkor forgófejes vagy szónikus fogkefét válasszunk?

Mint a fentiekből is kiderült, ha a pénztárcánk megengedi, akkor jellemzően sokkal jobban járunk egy szónikus fogkefével, hiszen nemcsak a hagyományos típusokhoz, hanem a forgófejes megoldásokhoz mérten is óriási előrelépés lehet.

Lássunk azonban néhány pro és kontra érvet a két elektromos fogkefe között ahhoz, hogy könnyebb legyen dönteni.

Pro érvek

A szónikus fogkefe mellett szól, hogy még a forgófejes megoldásokhoz viszonyítva is alaposabban tisztít, ezáltal olyan helyeket is tisztán tarthatunk vele, amire normál esetben nem lenne lehetőségünk.

Ezen felül a szónikus technológia sokkal kíméletesebb az ínyhez, akár évekig tartó problémákat is képes megoldani vagy szinten tartani, sőt az érzékenyebb ínnyel rendelkezőknek is nagy segítség lehet.

Könnyebben tisztítja a fogközöket is a szónikus fogkefe. A fogak közé szorult ételmaradékok eltávolítása a szuvasodás tekintetében nagyon lényeges. Erre a forgófejes fogkefék még megfelelő használat esetén sem mindig képesek.

 Mivel a hanghullámok segítenek a lerakódások az elszíneződések megszüntetésében, a szónikus fogkefék jellemzően nemcsak tisztább, hanem simább felületű, fehérebb fogakat is eredményeznek.

Kontra érvek

A legnagyobb hátrány, ami felhozható a szónikus fogkefék kapcsán, az ár. A forgófejes típusok között találunk már párezer forintért beszerezhető darabokat is, azonban a szónikus modellek ára minden esetben több tízezer forintra rúg.

Az elektromos fogkefék közül jelenleg a szónikus fogkefe megszokása a legnehezebb. Nincs igazi fogmosás érzés, ha túl erősre állítjuk, még fájdalmat is okozhat, így tanulást, megszokást igényel a használata. Az üzemidő tekintetében is gyakran problémásak, több energiát igényelnek, így gyakoribb töltésre van szükségük, mint a forgófejes típusoknak, ami okozhat kellemetlenségeket.