Karácsonyi ajándék ötletek

Utoljára frissítve:

Még mindig nem tudjuk, hogy milyen ajándékokat vásároljunk karácsonyra 2021-ben? Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet azoknak, akik kifogytak az ötletekből.

Tartalomjegyzék

Alig néhány hét maradt hátra karácsonyig, ami azt jelenti, hogy sokan már lázasan készülődnek az ünnepre, páran talán be is szereztek egy-két ajándékot, azonban biztosan rengetegen vannak, akik még mindig tanácstalanok, hogy mit vegyenek családtagjaiknak vagy ismerőseiknek.

Éppen ezért elhatároztuk, hogy összeállítunk egy olyan listát, amelyen hasznos, bárkinek elérhető és akár még az utolsó pillanatban is könnyedén beszerezhető ajándékötletek kaptak helyet gyakorlatilag mindenki számára.

Listánk összeállításakor gondosan ügyeltünk arra, hogy olcsóbb és drágább alternatívák is szerepeljenek, ezzel biztosítva, hogy az alábbiakban bárki megtalálhassa a számításait.

Karácsonyi ajándékötletek nőknek

Egy nő számára mindig nehéz megfelelő ajándékot találni, legyen szó akár az édesanyánkról, akár a nagymamánkról, akár a barátnőnkről vagy a feleségünkről. A helyzetet pedig sokszor az sem könnyíti meg, ha mi magunk is hölgyek vagyunk.

Miután azonban körbenéztünk a piacon, azt tapasztaltuk, hogy rengeteg olyan ajándék elérhető a nők számára, melyek mindig ideális választásnak tekinthetők akár még olyan esetekben is, ha már csak pár nap maradt hátra karácsonyig. Lássuk, hogy melyek ezek!

Női okosóra

Az okosórák világában ma már egyre többször találkozunk direkt nőknek szánt, de legalábbis nőies megjelenésű, kecses és elegáns modellekkel, ezért egy női okosóra nemcsak dekoratív, hanem egyben hasznos ajándék is lehet.

Különösen jó alternatíva annak fényében, hogy a női okosórák között találhatunk egészen elérhető árkategóriát képviselő darabokat, de a költekezés szempontjából a határ a csillagos ég, pláne abban az esetben, ha a Samsung vagy az Apple kínálatából válogatnánk magunknak.

Nem tudjuk, hogy mit kell figyelembe venni egy ilyen kiegészítő vásárlása előtt?

Nagy női okosóra kutatásunk a legtöbb kérdésünket garantáltan megválaszolja, miközben ráadásul még az aktuális piac legjobb modelljeit is a középpontba állítja.

Samsung Galaxy Watch Active 2 rózsaszín-arany – a mi választásunk Android felhasználóknak

A Samsung Galaxy Watch Active 2 véleményünk szerint az egyik legjobb választás, ha női okosórát keresünk, hiszen elragadó megjelenése és kimagaslóan nagy tudása garantáltan mindenkit elvarázsol majd.

Előnyök
  • Klasszikusan nőies megjelenés
  • Intelligens hátlapok
  • Tökéletes társ a mindennapokban
  • Edzés közben sem vall kudarcot
  • Strapabíró jelleg
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU

Apple Watch SE arany-homokrózsaszín – a mi választásunk Apple felhasználóknak

Amennyiben kiszemeltünk nem Android-felhasználó, hanem iPhone-tulajdonos, az Apple Watch SE lesz számára az ideális választás, különösen ebben a látványos arany-homokrózsaszín változatban.

Előnyök
  • Apple-szinten jó ár-érték arány
  • Jellegzetes megjelenés
  • Apple Pay, Siri
  • Rengeteg edzésmód
  • Tartós kialakítás
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU

Női karóra

Bár az okostelefonok világában sokan már feleslegesnek tartják a karórákat, valójában azonban még mindig nagyon népszerűek ezek a kiegészítők, méghozzá leginkább azért, mert egyfajta hasznos dolognak, akár ékszernek is tekinthetők.

Egy jól kiválasztott, kecses és mutatós női karóra ugyanis hasonló hatást kelt, mint egy karkötő, miközben a modern és trendi hölgyek is örülnek neki, hiszen a klasszikus mechanikus órák ma ismét nagyon divatosnak tekinthetők.

Az ugyanis fontos, hogy a kiválasztott női karóra mechanikus szerkezettel rendelkezzen, mert a digitális megoldások jelenleg nem túl trendiek, a termékdizájn pedig minden esetben az ajándékozott hölgy stílusához igazodjon.

Női parfüm

A parfüm azért lehet kiváló ajándék karácsonyra, mert elérhető árcédulával és könnyű beszerezhetőséggel rendelkezik, így még akkor is kihúzhat minket a bajból, ha csak egyetlen napunk maradt arra, hogy beszerezzük a megfelelő ajándékot.

Lényeges ugyanakkor, hogy csak akkor döntsünk a parfüm mellett, ha ismerjük a kiválasztott hölgy ízlését, hiszen mindenkinek megvan a maga ízlése. Ki a virágosabb, ki az édesebb, megint más pedig inkább a gyengédebb, frissebb illatokat kedveli.

Sokat segíthet a döntésben, ha megnézzük a kiszemelt eddigi parfümjeit, ami egy barátnő, feleség vagy édesanya esetén bizonyára nem okoz különösebb nehézséget. Ha alaposabbak vagyunk, akkor azok alapján választunk egy új illatot, de amennyiben biztosra mennénk, a legjobb döntés pusztán utánpótlást vásárolni valamelyikből.

Robotporszívó

A robotporszívó az idei karácsonyi szezon egyik slágerterméke, mely kortól és nemtől függetlenül ideális ajándék lehet bárkinek, ha egy kicsit többet költenénk, hiszen a jobb modellek bőven a 100 ezer forint feletti árkategóriát képviselik.

Különösen aktuális és jó ajándék akkor, ha figyelmesek vagyunk, hiszen segítségével több szabadidőt adhatunk kiszemeltünk számára egy modern és egyben jól működő kütyü társaságában, ami segít tisztán tartani a lakást minden egyes nap.

Mivel nem egy olcsó ajándék, bizonyára szeretnénk a legjobbak közül válogatni. Pontosan ebben nyújt majd segítséget nagy robotporszívó tesztünk, ahol 2021 legjobb modelljei közül válogathatunk.

Roborock S7 – a mi választásunk 2021-ben

Amennyiben egy tesztgyőztes robotporszívót szeretnénk vásárolni karácsonyra, a mi választásunk az idei szezonban határozottan a Roborock S7, aminél jobb ár-érték arányú terméket nehezen lehetne találni.

Előnyök

  • Rendkívül alapos takarítás
  • Új szintre emelt felmosás funkció
  • Teljeskörű testeszabás okostelefonról
  • Pontos feltérképezés, okos térkép funkciók
  • No go és no mop zónák
  • Széleskörűen automatizálható működés

Elérhető itt

XIAOMI SZERVIZ & BOLT
ALZA.HU
EURONICS.HU


Xiaomi Roborock S5 Max – a mi választásunk 2020-ban

Amennyiben egy olcsóbb, minimális kompromisszumot követelő robotporszívót keresnénk a fa alá, érdemes lehet még mindig számításba venni a termékkategória 2020-as slágertermékét, a Xiaomi Roborock S5 Max-ot.

Előnyök

  • kimagasló teljesítmény
  • bármilyen felületen bevethető
  • LiDAR navigációs rendszer
  • alacsony zajszint
  • kifejezetten jó ár-érték arány

Elérhető itt

XIAOMI SZERVIZ & BOLT
ALZA.HU


Könyv

A könyv szintén egy univerzális és könnyed karácsonyi ajándék, miközben azért lehet szerencsésebb, mint egy parfüm, mert egyszerűbb megismerni valakinek az érdeklődési körét, mint azt, hogy éppen milyen illatokat szeret.

Előbbi ugyanis általában hamarabb szóba kerül még egy munkakapcsolatban is, ezáltal közeli hozzátartozó esetében nyilván egyszerűbb a választás, de egy munkatárs számára sem okoz különösebben nagy nehézséget jó könyvet vásárolni egy kevés ismeretség után.

Csak érdekességként jegyeznénk meg, hogy ma már e-könyvet adni ugyanannyira figyelmes dolog, mint egy hagyományos nyomtatott változatot, sőt a környezetünkért is nagyon sokat tehetünk ezzel.

Fülbevaló

Nagyon figyelmes ajándék lehet karácsonyra a nők számára egy fülbevaló, ugyanakkor itt is fontos kiemelni, hogy inkább olyan esetekben, amikor jobban ismerjük a megajándékozott ízlését, ezáltal pontosan tudjuk, hogy milyen stílusért rajong.

Vannak ugyanis, akik csak az aranyat, mások csak az ezüstöt vagy a bizsut veszik fel, és míg valakik kizárólag a karika fülbevalókat kedvelik, rengetegen a beszúrós változatokért rajonganak.

Nyilván egy kis megfigyelés mellett egy kolléga vagy egy ismerős számára is jó ötlet a fülbevaló, de csak és kizárólag olyan esetekben, ha elég bensőséges viszonyban vagyunk, hiszen ékszert ajándékozni mindig az emberi kapcsolatok egy magasabb szintjén szokás.

Nyaklánc

A nyaklánc egy tipikus Jolly Joker, ha szeretnénk jó karácsonyi ajándékot választani egy nőnek. Hasonló kritériumokat kell itt kiemelni, mint a fülbevaló kapcsán, a legfontosabb azonban mindig az, hogy közeli kapcsolatban legyünk az ajándékozott illetővel.

Ezen felül pedig ismerjük az ízlését. Lényeges, hiszen egy nyaklánccal azért könnyedén mellé tudunk fogni, ha a kiszemeltünk nem szereti például a bizsut, vagy az arany helyett inkább az ezüstöt részesíti előnyben.

Ne feledjük el, hogy a nyakláncnak mindig jelentése van, szoros kapcsolatot feltételez a két fél között, ezért érdemes inkább barátnőre és feleségre koncentrálni egy ilyen ajándékot, ellenkező esetben félreértés lehet belőle.

Aroma diffúzor

Az aroma diffúzorok korunk párologtatói, méghozzá egy sokkal egészségesebb és hatásosabb kivitelben, melyek képesek arra, hogy mindig kellemes illatot teremtsenek a lakásban, miközben megjelenésük is dekoratív jelleggel rendelkezik.

Éppen ezért, a többfunkciós háttér miatt tekinthetők nagyon jó döntésnek, arról nem is beszélve, hogy többségük kellemes hidegpárát ad ki magából, ami megfázás, nehézlégzés vagy asztma esetén rendkívül előnyös.

Érdemes egyébiránt a diffúzor mellé rögtön aromákat is vásárolni ajándékba, karácsony lévén például nagyszerű döntés lehet egy mézeskalácsos vagy fenyőfás jellegű illat, ami garantáltan feldobja egy kicsit az ünnepeket.

Illatgyertya

Az illatgyertyákat sokan tekintik egyfajta unalmas vagy közönséges ajándéknak, de amennyiben egy kicsit alaposabban is megismerjük a piacot, akkor csakhamar rádöbbenünk arra, hogy ez akár még egy családtag számára sem lehet rossz döntés.

A párszáz forintos típusok mellett ugyanis vannak egészen különleges illatú, exkluzív csomagolású vagy hónapokra elegendő kiszereléssel büszkélkedő megoldások, így akár önmagukban is elegendő értéket képviselnek.

Legnagyobb előnyük, hogy karácsonyra tényleg szinte mindenkinek jó döntés lehet önmagában vagy kiegészítő jelleggel, ezáltal ugyanúgy örülhet neki az édesanyánk vagy a nagymamánk, mint egy kolléganőnk vagy egyéb hölgyismerősünk.

Elektromos fogkefe

Biztosan nem foghatunk mellé egy közeli hölgyrokon esetében az elektromos fogkefével sem, hiszen egy tipikusan olyan ajándék, amire mindenkinek szüksége van és amit mindenki szívesen használ még akkor is, ha korábban nem volt ilyen eszköz a birtokában.

Sőt mi több, amennyiben a kiszemelt korábban hagyományos forgófejes fogkefét használt, bátran választhatunk számára például egy szónikus modellt, ami garantáltan egészen új szintre emeli a fogmosás élményét.

Tipikus karácsonyfa alá való ajándékról beszélünk, noha egyetértünk abban, hogy nem egyszerű kiválasztani a hatalmas termékkínálatból a legjobbat. Ehhez nyújt segítséget nagy elektromos fogkefe tesztünk, melyben csak az aktuális piac leginkább figyelemre méltóbb típusai kaptak helyet.

Oral-B Genius 8900 Cross Action – A mi választásunk

Amennyiben egy garantáltan jól működő, rendkívül fejlett és modern funkciókkal rendelkező elektromos fogkefét keresünk, mi az Oral-B Genius 8900 Cross Action-t ajánljuk a jelenlegi piacról.

Előnyök
  • nyomásérzékelő
  • Sensitive üzemmód
  • 3D üzemmód
  • pozícióészlelő technológia
  • telefonos applikáció
Elérhető itt
ALZA.HU


Curaprox Hydrosonic Pro – a mi választásunk a szónikus elektromos fogkefék között

A forgófejes elektromos fogkefe helyett kitűnő megoldás lehet egy olyan prémium szintet képviselő szónikus fogkefe, mint amilyen a Curaprox Hydrosonic Pro, mely elképesztő teljesítményre képes a fogtisztításban.

Előnyök
  • 7 erősségi fokozat
  • innovatív csepp formájú kefefej
  • 3 különböző kefefej
  • ajándék utazótok
  • 42.000 vibráció/perc
  • fogközök tisztítása
  • csendes működés
Elérhető itt
SAGERDENTAL.HU
ALZA.HU


Masszírozó gép

Minden ember szereti a kényeztetést, a rekreáció pedig nagyon fontos a mai világban, így biztosan nagy örömet okozhat a karácsonyfa alatt egy masszírozó gép is. Más kérdés, hogy pontosan milyen típust válasszunk.

A masszírozó gépekből ugyanis nagyon sokféle létezik, akadnak direkt az egyes testtájakra koncentráló, mindenhol alkalmazható, de még narancsbőr elleni, sőt multifunkciós modellek is, a határ gyakorlatilag a csillagos ég.

Nagyon oda kell figyelnünk tehát a választásra, így értelemszerűen kizárólag közeli hozzátartozónak érdemes ilyen ajándékot vásárolni, például a nagymamának, ha tudjuk, hogy derékproblémái vannak, esetleg édesanyának, ha keringési zavaroktól vagy nyakmerevségtől szenved.

Hajformázó

Egy jó hajformázó alaposan megkönnyítheti minden hölgy életét, így megfelelő alternatíva abban az esetben, ha feleségünknek vagy barátnőnknek szeretnénk egy olyan ajándékot, ami nem feltétlenül olcsó, ellenben rendkívül hasznos.

Nagyon sokféle hajformázó van a piacon, akadnak direkt egy-egy funkcióra kitalált megoldások, például hajvasalók és hajgöndörítők, de sokan jobban kedvelik a multifunkciós termékeket, melyek egyszerre több lehetőséget adnak a kezünkbe.

Itt a Teszt Plussz magazin hasábjain korábban már teszteltük a Dyson Airwrap Complete hajformázót, mely a maga kategóriáján belül egy magasan prémium kategóriás termék, és alighanem minden hölgy örülne neki, ha a karácsonyfa alatt találná.

Smoothie készítő

Mindenki arra törekszik manapság, hogy megpróbáljon egészségesen étkezni, odafigyelni arra, hogy erős immunrendszerrel rendelkezzen, amihez minél több zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztania.

Ha ez másként nem megoldható, akkor jó alternatíva lehet hozzá a smoothie, amihez külön smoothie készítő gépet kell vásárolni – esetleg kombinált turmixgépet –, ami leginkább azoknak ideális ajándék, akik kedvelik az aktív, egészséges életmódot.

Hogy melyiket válasszuk a sok közül? Nagy turmixgép tesztünkben külön figyelmet szenteltünk a piac legjobb smoothie készítő gépeinek, így ha eldöntöttük, hogy egy ilyen masina lesz a kiszemelt, akkor ebben a cikkben több kiváló termék közül is válogathatunk.

Russell Hobbs 23470-56 Mix & Go Inox – a mi választásunk

Ha egy biztonságos és gyorsan dolgozó smoothie készítő gépet keresünk, szerintünk az idei karácsonyi szezonban a Russell Hobbs 23470-56 Mix & Go Inox a legjobb választás.

Előnyök
  • 2 db hordozható palack
  • csúszásgátló talp
  • BPA mentes palackok
  • rozsdamenetes acél gépház
  • gyors
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU



Okostelefon

Az okostelefon egy olyan ajándék mindenki számára, aminek egyszerűen nem lehet nem örülni. Évente érkeznek az újabb és jobb modellek, miközben a rendszeres használat miatt a készülékek rendszeres időközönként megérnek a cserére.

Egyszerre kellemes és hasznos ajándék lehet tehát egy okostelefon, mely nyilván a költségesebb ajándékok közé sorolható, így leginkább egy közelebbi családtag számára jó döntés, különösen abban az esetben, ha tudjuk, hogy a régi készülék már megérett a cserére.

A jelenlegi okostelefonos piac óriási, nagyon nehéz lépést tartani az aktuális termékekkel, de az idei karácsonykor kifejezetten jó ár-érték arányt jelenthet például a Xiaomi kínálatában megtalálható Redmi Note 10 Pro, mely tesztünkön is korábban kimagaslóan jól szerepelt.

Karácsonyi ajándékötletek férfiaknak

A férfiak számára a legtöbb esetben sokkal egyszerűbb ajándékot vásárolni karácsonyra, mint a hölgyeknek, de azért természetesen így is okozhat kellemetlenségeket a folyamat, különösen abban az esetben, ha kevésbé ismerjük az illetőt.

Éppen ezért az alábbiakban nemcsak arra ügyeltünk, hogy olcsóbb és költségesebb ajándékötleteket állítsunk a középpontba, hanem arra is nagy gondot fordítottunk, hogy a családtagok vagy közeli ismerősök mellett még akkor is tudjunk mit választani, ha csak egy felületesebben ismert kollégát szeretnénk megajándékozni.

Okosóra

Az okosóra különösen nagy slágertermék lesz az idei karácsonyi szezon alatt, hiszen míg okostelefonja már mindenkinek van, addig ilyen csuklón hordott okoseszközzel egyelőre még sokkal kevesebben rendelkeznek, ugyanakkor rengetegen vágynak rá.

Előnyös, mert a kütyüknek rendszerint mindenki örül, ezen felül pedig hatalmas termékpalettáról tudunk válogatni, aminek köszönhetően akkor is megtalálhatjuk a megfelelő modellt, ha nem költenénk sokat, de akkor is sikerrel járunk, amennyiben egy drágább ajándékot keresünk.

Választani ugyanakkor nem egyszerű, ezt elismerjük, és pláne akkor nehéz, ha nem nagyon ismerjük a kérdéses termékkategóriát, éppen ezért óriási segítséget nyújthat ebben nagy okosóra tesztünk, ahol az aktuális piac legjobbjait gyűjtöttük össze.

Apple Watch SE – a mi választásunk iPhone-felhasználóknak

Ha iPhone-tulajdonosnak keresünk okosórát, mely tökéletesen megállja a helyét a hétköznapokban és az aktív tevékenységek során egyaránt, akkor az Apple Watch SE biztosan nem okoz majd csalódást ajándékként.

Előnyök
  • kiemelkedő termékdizájn
  • sportolás mellé is kiváló
  • telefonálás az órával
  • fizetés az Apple Pay segítségével
  • akár 18 óra használat egyetlen töltéssel
Elérhető itt
EURONICS.HU
ALZA.HU

Samsung Galaxy Watch 3 – a mi választásunk Android-felhasználóknak

Amennyiben Android alapú okosórából szeretnénk a legjobbat választani, akkor a Samsung Galaxy Watch 3-nak elragadóan elegáns megjelenésével, tartósságával és elképesztő tudásával bérelt helye van a fa alatt.

Előnyök
  • Android és iOS kompatibilis
  • vér oxigénszintjének mérése
  • Gorilla Glass kijelző
  • alvás monitorozás
Elérhető itt
EURONICS.HU
ALZA.HU

Férfi parfüm

Míg az okosóra egy slágertermék, addig egy férfi parfüm egy tipikus karácsonyi ajándék a vészhelyzetben, amikor már egyáltalán nem tudjuk, hogy mit vásároljunk a kiszemeltünk számára, hiszen egy jó parfümnek mindenki nagyon örül.

Azt azonban nem árt figyelembe venni, hogy vannak férfiak, akik ezen a téren ugyanolyan nagy figyelmet fordítanak a megfelelő illat kiválasztására, mint a nők, ezáltal kisebb mértékben legalább nem árt ismerni a kiszemeltet.

A legtöbbször a férfiasabb illatok, mondhatni az igazi slágertermékek azért természetesen beválnak, miközben ne feledjük, hogy a férfi parfüm univerzális ajándék, könnyen továbbadható, így ha csak egy kötelező ajándékozást akarunk letudni, akkor is jó alternatívát képviselhet.

Könyv

A könyv nagyjából a parfümmel egy szinten helyezkedik el, egy tipikusan elérhető árú, közeli rokonnak és távoli ismerősnek is adható karácsonyi ajándék, aminek a többség örül, hiszen könyvet kapni jó dolog.

Legalábbis abban az esetben, ha az illető szeret olvasni, mindemellett pedig legalább alapvetően ismerjük az ízlését. Mivel idegeneket ritkán ajándékozunk meg, ezért gyakran a munkakapcsolat során is van annyi rálátásunk a másik félre, hogy alapvetően ismerjük az érdeklődési körét, ami megkönnyíti a könyvvásárlást.

Nyilván egy családtagnak vagy hozzátartozónak némileg egyszerűbb lesz könyvet választanunk, pláne annak a függvényében, ha át tudjuk tekinteni az aktuális gyűjteményét, de alapvetően ez egy olyan ajándék, amit majdnem mindenkinél el lehet sütni, ha szorít az idő.

Videojáték

Valahol a legtöbb férfi egy nagy gyerek, aki imád játszani, akár szó szerint is. Ha a kiszemeltről tudjuk, hogy imádja a digitális szórakozást, ezáltal rendelkezik saját PC-vel vagy konzollal, akkor egy videojáték szintén nagyszerű választás lehet.

Univerzális, relatíve olcsó ajándék, amivel nemcsak óriási meglepetést okozhatunk, hanem megfelelő választás esetén hatalmas örömet is. Hasonló, mint a könyv, ezáltal akár felületesebben ismert kolléga vagy ismerős számára egyaránt jó karácsonyi ajándék válhat belőle.

Családtagnak vagy barátnak pedig egyenesen tökéletes, hiszen pontosan tudjuk, hogy milyen platformra vásároljuk az adott játékot – nagyon fontos ugyanis, hogy ne vegyünk PC-s szoftvert, ha a kiszemelt például PS4 konzollal rendelkezik –, illetve meglévő gyűjteményét is lehetőségünk nyílik szemügyre venni.

Borotválkozó szett

Ha nem volt elég az univerzális ajándékokból, akkor feltétlenül meg kell említenünk még ezen a listán a borotválkozó szettet, hiszen minden férfinak szüksége van borotválkozásra, illetve az ehhez szükséges eszközökre egyaránt.

Emiatt, ha végképp nem tudjuk már, hogy mit vásároljunk egy férfi számára, nem ismerjük igazán az ízlését vagy nehéz számára ajándékot venni, akkor 100 százalékig biztosra mehetünk egy borotválkozó szettel, hiszen előbb vagy utóbb szüksége lesz rá.

Egyszóval hasznos és figyelmes ajándék, ráadásul nagyszerűen skálázható is. A borotválkozó szett ugyanis lehet egy egyszerűbb csomag, amiben találni egy jobb borotvát és egy borotvahabot, de akár nagyobb összeállítások közül is válogathatunk, benne bőrápolókkal és egyebekkel.

Villanyborotva

Amennyiben jó ötletnek gondoltuk a borotválkozó szettet, de azért egy kicsit komolyabb, személyesebb, ám sokkal inkább talán különlegesebb ajándékot keresnénk egy férfi számára, akkor érdemesebb lehet inkább a villanyborotvák között válogatni.

Szerencsés választás, mert minden férfinak szüksége van rá, sokan nem is sejtik, hogy mennyire megkönnyíthetik vele az életüket, miközben találhatunk olcsóbb és drágább modelleket is annak függvényében, hogy mennyit szeretnénk költeni rá.

Nyilván egy ilyen ajándékot inkább a hozzánk közelebb állóknak, leginkább családtagoknak adunk, így például édesapának vagy nagypapának egyenesen nagyszerű alternatíva lehet, és mivel könnyedén beszerezhető, ezért akár az utolsó pillanatban is egyszerűen lecsaphatunk rá.

Fejhallgató

Tudjuk kiszemeltünkről, hogy szívesen hallgat zenét, játszik vagy néz filmet fejhallgatóval, illetve megvan benne a szándék, hogy így tegyen? Akkor érdemes lehet számára egy ilyen kiegészítőt tenni a karácsonyfa alá.

Hatalmas piacról van szó, ahol a vezetékes és vezeték nélküli modellek mellett rengeteg specifikált megoldással is találkozhatunk, így például direkt játékosoknak vagy zenészeknek szánt fülesekkel, miközben az árkategória tekintetében egyaránt nagyon széles a paletta.

Miután heteken keresztül kutattuk a piacot, pontosan tudjuk, hogy a megfelelő fejhallgató kiválasztása nem egyszerű feladat, és éppen ezért nyújtanánk további segítséget kapcsolódó cikkeinkkel, melyek a piac legjobb termékeit tartalmazzák:

Vezetékes fejhallgató teszt

Vezeték nélküli fejhallgató teszt

Audio-Technica ATH-M50x – a mi választásunk a vezetékes fejhallgatók piacáról

Az Audio-Technica ATH-M50x az egyik legjobb vezetékes fejhallgató a jelenlegi piacon, így ha fontos a professzionális hangminőség mellett az elérhető árcédula, akkor mi meleg szívvel ajánljuk a fa alá.

Előnyök
  • Kimagasló hangminőség
  • Elérhető ár
  • Strapabíró, mégis kényelmes
  • Tartalék kábelek és hordozótáska
  • Óriási hangtartomány
Elérhető itt
ALZA.HU

Bose QuietComfort 35 II – a mi választásunk a vezeték nélküli fejhallgatók piacáról

Amennyiben egy prémium minőségű vezeték nélküli fejhallgatót tennénk a karácsonyfa alá, ami gyakorlatilag bárhol és bármikor megállja a helyét, a mi választásunk 2021-ben határozottan a Bose QuietComfort 35 II.

Előnyök
  • Kiváló zajszűrő
  • Óriási hangerő
  • Igazi prémium szint
  • Nagy üzemidő
  • Tartós, mégis kényelmes kialakítás
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU

Fülhallgató

Előfordulhat ugyanakkor, hogy a kiszemelt férfi nem fejhallgatót, hanem fülhallgatót szeretne magának, amire nem árt odafigyelni a választáskor, hiszen a két termékkategória között a megjelenés és a kényelem tekintetében óriási különbségek vannak.

A fülhallgatók a kisebb, kompaktabb, fülbe dugható és egyben aprócska kiegészítők, melyek leginkább a munkában, telefonáláskor vagy zenehallgatáskor tehetnek jó szolgálatot, és ma már kizárólag vezeték nélküli formában találkozhatunk velük.

Egy dinamikusan fejlődő, egyre nagyobb piacról van szó, és bár itt is megvannak a jó minőségű olcsóbb termékek, illetve a drágább modellek, ezért a választás nem mindig egyszerű. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgunkat, a piac legjobb termékeit nagy vezeték nélküli fülhallgató tesztünkben gyűjtöttük össze.

Apple AirPods Pro – a mi választásunk

Amennyiben egy kimagasló minőségű vezeték nélküli fülhallgatót keresnénk, az Apple AirPods Pro-nak garantáltan mindenki örül majd karácsonyra, hiszen a maga kategóriájában jelenleg a legjobb választás.

Előnyök

  • aktív zajszűrő
  • megfelelő illeszkedés
  • 24 óra akkumulátor idő
  • víz – és izzadságálló
  • vezeték nélküli töltőtok
  • letisztult megjelenés

Elérhető itt

EURONICS.HU
ALZA.HU


Akkumulátoros szerszám

A férfiak jelentős többsége imád barkácsolni, és fanatikusan rajong a szerszámokért, ezért alighanem kitűnő ajándék lehet a számukra egy akkumulátoros szerszámgép abban az esetben, ha jól ismerjük igényeiket, illetve aktuális szerszámparkjukat.

Bár nem feltétlenül drága ajándék – hiszen egy akkumulátoros csavarozó már párezer forintból kijön –, azonban mégis inkább a közelebbi családtagok számára ideális választás, hiszen sokkal könnyebben tudjuk, hogy egy férjnek, egy élettársnak vagy egy apának mire van szüksége.

Hasznos tanács, hogy igyekezzünk mindig megbízható forrásból vásárolni a garancia miatt, mégpedig olyan terméket, amiről jók a vélemények a fórumokon, hiszen könnyedén csalódást is okozhatunk egy rossz minőségű vagy rosszul működő szerszámgéppel.

Okostelefon

Azok számára, akik nagyobb értékű ajándékot keresnek egy férfinak karácsonyra, az okostelefon jellemzően mindig jó választás, különösen abban az esetben, ha tudjuk, hogy a kiszemelt készüléke már éppen csereérett.

Természetesen fontos ismerni, hogy az illetőnek milyen igényei vannak egy okostelefon kapcsán. Valakinek az erős hardver a fontos a mobiljátékokhoz, másnak a jó kamerarendszer a profi fotókhoz, ezt nem árt tudni, mielőtt választunk.

A jelenlegi piacon egyébiránt nagyon sok kiváló készülék elérhető, a Xiaomi pedig a legjobb ár-érték aránnyal rendelkező készülékekkel büszkélkedhet, így ha a kínálatukból szeretnénk választani – ergo a legtöbbet kihozni a pénzünkből –, kapcsolódó cikkünkben összegyűjtöttük 2021 legjobb Xiaomi okostelefonjait.

Karácsonyi ajándékötletek az egész család számára

Soha nem könnyű olyan ajándékot vásárolni karácsonyra, ami egyszerre több ember igényét is kielégíti, így kifejezetten nehéz helyzetbe kerülhetünk olyan esetben, ha például az egész család számára szeretnénk ajándékot vásárolni.

Természetesen nem lehetetlen a feladat, sőt gyakran még csak a zsebünkbe sem kell mélyen belenyúlni, azonban előfordulhat, hogy kifogytunk az ötletekből, a kreativitásból. Amennyiben ebben a cipőben járnánk, az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány hasznos ajándékötletet, aminek az egész család örülhet.

Forrólevegős fritőz

Egyre több család életében játszik fontos szerepet az egészséges életmód, amit sokan a legkülönfélébb módszerekkel próbálnak meg kivitelezni. Az egyik legfontosabb ilyenkor az, hogy alapjaitól megváltozzanak az étkezési szokások.

A sütőolaj elhagyása vagy mérséklése például kezdésnek nagyszerű lehet, ennek a kivitelezéséhez pedig az egyik legjobb eszköz egy forrólevegős fritőz, ami pár csepp olajjal képes elkészíteni a sültkrumplit, a kirántott ételeket, a húsokat és zöldségeket egyaránt.

Hogy miként működik a forrólevegős fritőz, egyáltalán melyik típust válasszuk a mai palettáról? Nagy forrólevegős fritőz tesztünkben összegyűjtöttük az aktuális piac legjobb termékeit, melyek érdemesek arra, hogy a karácsonyfa alá kerüljenek.

Tefal FZ760030 Actifry Genius – a mi választásunk

A forrólevegős fritőzök ma már egyetlen modern konyhából sem hiányozhatnak, különösen az olyan fejlett terméktípusok, mint a Tefal FZ760030 Actifry Genius, mely az egészséges életmód egyik alapja lehet.

Előnyök

  • Időzítő, ami igény szerint eltávolítható
  • Automata lapátok
  • Átlátszó fedél
  • Mosogatógépben tisztítható

Elérhető itt

ALZA.HU


Mosogatógép

A mosogatógép ugyan nem egy tipikus karácsonyi ajándék, de ha közösen szeretnénk vásárolni magunknak valami nagy háztartási gépet, akkor minden kétséget kizáróan hasznos megoldás lehet, különösen akkor, ha korábban még nem rendelkeztünk ilyen kiegészítővel.

Egy jó mosogatógépet ráadásul már a nagy karácsonyi lakomák után lehetőségünk nyílik majd kipróbálni, és alighanem akkor várható az első eset, amikor mindenki egyszerre ad hálát azért, hogy nem neki kell elmosogatnia.

A megfelelő termék kiválasztásához azonban rengeteg tényezőt figyelembe kell vennünk, nagy mosogatógép tesztünkben pedig segítséget nyújtunk nemcsak ebben, hanem a konkrét modell kiválasztásában egyaránt.

Bosch SMS25AI04E – a mi választásunk

Ha szabadon álló és nagy teljesítményű mosogatógéppel lepnénk meg a családot karácsonykor, a jelenlegi piacon a Bosch SMS25AI04E biztosan nem okoz majd nekünk csalódást.

Előnyök
  • XXL kosarak
  • evőeszköztartó
  • hátralévő idő kijelzése
  • LoadSensor (töltöttség érzékelő)
  • automatikusan vizet és energiát takarít meg, ha kevesebb az edény
  • nagyon halk
Elérhető itt
ONLINEMARKABOLTOK.HU



Légtisztító

Különösen a téli időszakban olyan nagy a légszennyezettség, hogy sokan szeretnének legalább a saját otthonukban friss, garantáltan tiszta levegőt szívni. Amennyiben a család több tagja részéről is felmerült ez az igény, akkor érdemes lehet egy légtisztító készüléket tenni a fa alá.

Ezek az eszközök ma már annyira fejlettek, hogy a szállópor megkötése mellett garantáltan tisztábban tartják majd a lakást, de a legfontosabb, hogy képesek megkötni a különféle káros gőzöket, gázokat és egyéb méreganyagokat, sőt a komolyabb típusok a baktériumokat, valamint a vírusokat egyaránt elpusztíthatják.

Használatukkal határozottan már néhány órán belül érezhetően frissebb lesz a lakás levegője, azonban nem árt észben tartani, hogy rengeteg tényezőt figyelembe kell venni, mielőtt ilyen eszközt vásárolunk. Ha segítségre van szükségünk, nagy légtisztító tesztünk éppen ezért készült.

Xiaomi Mi Air Purifier Pro EU – a mi választásunk

A Xiaomi Mi Air Purifier Pro EU légtisztító nagyszerű teljesítményével és elérhető árával egy igazán praktikus és hasznos karácsonyi ajándék a családnak, ami ráadásul még az egészségünkre is jó hatást gyakorol.

Előnyök

  • kiváló ár-érték arány
  • könnyen hordozható
  • óránként akár 500 m³ levegőtisztítás
  • éjszakai üzemmód
  • beépített szénszűrő

Elérhető itt

ALZA.HU
EURONICS.HU



Elektromos kandalló

Nincs is meghittebb a téli estéken, mint a lobogó tűz látványa, ami manapság már gyakran a vidéki otthonokban is egyre ritkább tulajdonság. Márpedig főleg karácsony este és a fűtésszezonban alaposan fel tudná dobni a hangulatot egy saját kandalló.

Amennyiben egy igazi fatüzeléses megoldás kiépítésére esélyünk sincs, kiváló kompromisszum lehet egy elektromos kandalló. Ezek az eszközök ma már annyira fejlettek, hogy rendkívül élethű megjelenéssel és realisztikus tűzeffekttel rendelkeznek, miközben egyszerű látványelemként, illetve hősugárzóként egyaránt üzemeltethetők.

Annyira sokoldalú piacról van szó, hogy manapság rengeteg különféle kandallótípus közül válogathatunk. Hogy számunkra melyik lesz a legjobb és mit kell figyelembe vennünk a választáskor? Nagy elektromos kandalló kutatásunkból minden kiderül.

Somogyi Elektronic Home FKK 04 – a mi választásunk

Egy igazán klasszikus megjelenésű, a vaskályhák hangulatát idéző termék, mely garantáltan képes lesz önmagában magasabb szintre emelni a karácsony hangulatát.

Előnyök
  • Az egyik legjobb döntés a középkategóriában
  • Igazi kandallóhatású megjelenítést garantál
  • Könnyedén kezelhető minden helyzetben
  • Panorámaüveg a tökéletes tűzhatásért
  • Kiváló fűtési teljesítmény minden időszakban
Elérhető itt
SOMOGYI.HU – HIVATALOS
EURONICS.HU

Somogyi Elektronic Home FKK 21 – a mi választásunk a prémium kategóriában

Prémium kategóriás, épített kandallós megjelenéssel rendelkező termék, mely nemcsak az esztétika szempontjából lehet előnyös választás, hanem a fűtőteljesítménye miatt is.

Előnyök
  • Az egyik legjobb választás a prémium kategóriában
  • Hihetetlen realizmus mind a kialakítás, mind a tűzeffekt terén
  • Hófehér bútorlapból készült kandallóház
  • Tökéletes alternatíva kiegészítő fűtéshez
  • Nagy fűtőteljesítmény (maximum 2000W)
Elérhető itt
SOMOGYI.HU – HIVATALOS


Robotporszívó

A robotporszívó egy igazán univerzális és hasznos kiegészítő lehet a család számára karácsonykor, hiszen ezek az aprócska takarítógépek ma már annyira jól működnek, hogy garantáltan képesek megtámogatni otthonunk tisztaságát.

A jobb modellek természetesen nem olcsók, az igazi belépőszint bőven 100 ezer forint felett kezdődik, de cserébe már valóban fejlett takarítási funkciókat kapunk, így igazán hasznos társunkká válhat a lakásban. A prémium típusok ráadásul már a felmosásban is elég ügyesek, elég csak elolvasni hozzá Roborock S7 tesztünket.

Teljesen újak vagyunk a robotporszívó piacon és nem tudjuk, hogy melyik típust válasszuk karácsonyra? Ebben az esetben hasznos segítségünk lehet nagy robotporszívó tesztünk is, melyben a mostani piacon elérhető legjobb modelleket gyűjtöttük össze.

Roborock S7 – a mi választásunk 2021-ben

Biztosan nem okoz majd csalódást a család számára a Roborock S7 robotporszívó, hiszen a száraz és a nedves takarításban egyaránt professzionális szintet nyújt kiváló ár-érték arány és magas kényelmi szint mellett.

Előnyök

  • Rendkívül alapos takarítás
  • Új szintre emelt felmosás funkció
  • Teljeskörű testeszabás okostelefonról
  • Pontos feltérképezés, okos térkép funkciók
  • No go és no mop zónák
  • Széleskörűen automatizálható működés

Elérhető itt

XIAOMI SZERVIZ & BOLT
ALZA.HU
EURONICS.HU


Xiaomi Roborock S5 Max – a mi választásunk 2020-ban

Érdemes még számításba venni egy esetleges olcsóbb termék választásakor a Xiaomi Roborock S5 Max-ot is, mely 2020-ban többszörös tesztgyőzelmet aratott, és még ma is megállj a helyét a takarításban.

Előnyök

  • kimagasló teljesítmény
  • bármilyen felületen bevethető
  • LiDAR navigációs rendszer
  • alacsony zajszint
  • kifejezetten jó ár-érték arány

Elérhető itt

XIAOMI SZERVIZ & BOLT
ALZA.HU


TV okosító

Előfordulhat, hogy nem szeretne sokat költeni a család, de mégis szükség lenne egy közös ajándékra karácsonykor. Ilyen esetekben érdemes lehet megfontolni egy TV okosító beszerzését, különösen akkor, ha a nappali egyfajta közösségi tér, és ott csak egy hagyományos televízió található.

Egy jobb TV okosító nem túl nagy beruházás, már 20-25 ezer forint ellenében is találunk kiválóan működő darabokat, beüzemelésével pedig okos TV-t varázsolhatunk hagyományos készülékünkből, melyen a gyerekek élvezhetik az egyszerűbb játékokat, a Youtube Kids-et, a nagyobbak pedig a Netflix-et vagy a Spotify-t.

Az egyik legjobb ár-érték arányt kínáló karácsonyi ajándék a család számára, amihez ráadásul nem szükséges az sem, hogy igazi tech guruk legyünk, hiszen az ilyen eszközök egyszerűen működtethetők. Ha nem tudjuk, hogy melyiket válasszuk, nagy TV okosító tesztünk sokat segíthet.

Xiaomi Mi TV Box S – a mi választásunk

Netflix, Youtube vagy HBO GO a nappali televízióján? Többek között ezt is megvalósíthatjuk a Xiaomi Mi TV Box S által, mely rengeteg okosfunkcióval tudja kibővíteni a hagyományos készülékeket.

Előnyök
  • Hangvezérlésű távirányító
  • Könnyű használat
  • Netflix, HBO Go, YouTube hozzáférés
  • Letisztult megjelenés
  • Széles választék a rátelepíthető appokból
Elérhető itt
ALZA.HU
ALIEXPRESS.COM


Turmixgép

Szintén a kiváló ár-érték arányt kínáló családi karácsonyi ajándékok közé sorolhatjuk a turmixgépet is. Tipikus esete a „lehet élni nélküle, de minek” ajándékoknak, hiszen garantáltan mindenki imádja majd, ha beüzemelünk egyet a konyhában.

Érdemes olyan típust választani, amivel krémleves, fagylalt, sőt még smoothie és bébiétel is elkészíthető, hiszen ilyenkor biztosak lehetünk abban, hogy a család minden tagja könnyedén ki tudja majd használni a képességeit.

Kiváló hátteret nyújt abban az esetben, ha szeretnénk egészségesebben étkezni, de hogy mégis mely típusok közül érdemes vásárolni, turmixgépet, smoothie készítőt vagy inkább csak egy botmixert vegyünk magunknak, azt nagy turmixgép tesztünkben megválaszoltuk.

Nutribullet Pro – a mi választásunk

Egy sokoldalú turmixgép, mely rengeteg étel, a hagyományos turmixok mellett krémlevesek és smoothie-k elkészítésére is alkalmas? Ez röviden a Nutribullet Pro, melynek idén karácsonykor nagyon örülhet a család.

Előnyök
  • centrifugapengék
  • rendkívül egyszerű tisztántartás
  • BPA-mentes
  • nagyon könnyű használni
  • stabil működés
Elérhető itt
DELIMANO.HU
TOPSHOP.HU



Mobil klíma

A mobil klíma talán nem egy tipikus téli-, illetve karácsonyi ajándék, de mégis érdemes lehet számításba venni, hiszen egyrészt a legtöbb modell tökéletesen ideális fűtésre, másrészt pedig nem tart örökké a hideg, nyáron pedig ismét nagy szükségünk lesz egy kis hűsítőre.

Nagy előnye a mobil klímának, hogy semmiféle engedélyre nincs szükség a bekötéséhez, elegendő neki egy kivezetés ahhoz, hogy kellő hatásfokkal használható legyen akár a lakás bármelyik pontján.

Mozgatható megoldás, így több családtag is élvezheti majd hűtő vagy fűtő hatását. Természetesen elég drága gépek ahhoz, hogy csak úgy találomra válasszunk közülük egyet, éppen ezért készült nagy mobil klíma tesztünk, ahol segítünk a választásban.

Whirlpool PACB29CO – a mi választásunk

Nemcsak a nyárra készülhetünk fel már karácsonykor a Whirlpool PACB29CO mobil klímával, hanem kiegészítő fűtésként használva otthonunkat is sokkal komfortosabbá tehetjük vele az ünnepekre.

Előnyök
  • szép megjelenés
  • halk működés
  • nagy teljesítmény
  • nagy mérete ellenére könnyen mozgatható
  • távirányítóval működtethető
Elérhető itt
ALZA.HU



Konyhai robotgép

Többen is szeretnek a családból a konyhában ügyeskedni? Gyakori a sütés-főzés, de még gyakoribb is lehetne egy hasznos kiegészítővel, ami lerövidítheti a folyamatot? Ebben az esetben egy jó konyhai robotgép alaposan megkönnyítheti a dolgunkat.

A legtöbb robotgép valamilyen kombinált megoldás, vagyis egy konyhai ezermester, mely segítséget nyújt például a dagasztásban, az alapanyagok elkeverésében, darálásában, de akár még a habverésben is többek között.

Különösen a karácsonyi időszakban nagyon hasznos segítség lehet a konyhában, mely mindenkinek örömet okozhat, hiszen általa garantáltan többször kerülhet házi finomság az asztalra. Ha meg akarjuk ismerni az aktuális piaci kínálatot, nagy konyhai robotgép tesztünk tökéletes hátteret nyújt ehhez.

KitchenAid Artisan 175 – kedvencünk már több éve

Egy jól működő robotgéppel segítenénk elő az ünnepi sütést-főzést? Ebben az esetben a KitchenAid Artisan 175 biztosan nem okoz csalódást, prémium tulajdonságai miatt bátran merjük ajánlani mindenkinek.

Előnyök

  • 4,8 és 3 literes keverőtálak
  • bolygómozgás
  • 18 különböző szín
  • 10 sebesség fokozat
  • rozsdamentes design

Elérhető itt

ALZA.HU



Gőztisztító

A gőztisztító szintén nem egy tipikus, ellenben annál hasznosabb ajándék a családnak a karácsonyfa alá. Ennek az oka nem más, minthogy manapság mindenkinek különösen fontos lett a higiénia, és egy ilyen eszközzel igencsak magas szintre lehet emelni otthonunk tisztaságát.

A gőztisztítók ugyanis forró gőzzel dolgoznak, hatásukat pedig kifejthetik a padlón, a fürdőszobában, a konyhában, de még a fugákat és a kárpitokat is képesek úgy megtisztítani a szennyeződésektől, illetve a baktériumoktól, hogy az kis túlzással páratlan hatást eredményez.

Vannak kisebb és nagyobb modellek, specifikált berendezések, így érdemes jól meggondolni a vásárlás előtt, hogy melyik típust választjuk magunknak. Ha segítségre van szükségünk, nagy gőztisztító tesztünk nagyon hasznos lesz a választásban.

Kärcher SC 3 Upright EasyFix Premium – a felsőkategória képviseletében

Ezzel a gőztisztító berendezéssel garantáltan egyszerű lesz fenntartani otthonunk tisztaságát még a legnagyobb karácsonyi vendégsereglet után is. Megbízható Kärcher minőség prémium tulajdonságokkal.

Előnyök

  • 3 fokozat (fa, csempe, szőnyeg)
  • beépített vízkőmentesítő patron
  • 30 másodperces felmelegedés
  • jelzés az üzemkész állapotról
  • 7 méteres kábel

Elérhető itt

KARCHER.HU – HIVATALOS



Szárítógép

Míg mosógép már minden háztartásban található, addig a szárítógépek még nem nevezhetők különösebben elterjedtnek, de egyre többen szemeznek ezekkel az eszközökkel, hiszen ma már elérhető árkategóriát képviselnek, nem mellesleg pedig hasznosak is.

Használatuk alaposan megkönnyítheti a ruhaszárítást a kis lakásban élők számára, miközben könnyedén leszámolhatunk segítségükkel a kellemetlen párával, nem mellesleg megkönnyíti azoknak a dolgát, akik éppen ruhát mosnak a háztartásban.

A termékkategórián belül megkülönböztetünk hőszivattyús és kondenzációs típusokat, de ezen felül egy sor más tényezőre oda kell figyelnünk, ha ilyen eszközt vásárolunk, így érdemes előtte elolvasni nagy szárítógép tesztünket, ami segít a döntésben.

Gorenje DA83 IL/I – a mi választásunk

A Gorenje DA83 IL/I szárítógépnek garantáltan az egész család örül majd karácsonykor, hiszen alaposan leegyszerűsíti a ruhaszárítás folyamatát rengeteg programmal, saját technológiával és takarékos működéssel.

Előnyök
  • A+++ energiaosztály
  • IonTech (beépített levegőionizátor)
  • 14 választható program
  • TwinAir technológia (kétirányú légfúvás)
Elérhető itt
ONLINEMARKABOLTOK.HU


Páramentesítő

Különösen a fűtési szezonban nagyon sok háztartásban gondot okoz a rendszeresen magas páratartalom, ami kicsapódik a bútorokon és a falakon, penészesedést, kellemetlen szagokat, illetve vizesedésből fakadó károkat okozhat.

Az ilyen környezetben nagyon fontos lehet a rendszeres párátlanítás, amihez ma már különféle teljesítményű páramentesítő készülékek érhetők el, de a vásárlás előtt fontos figyelembe venni, hogy mekkora helyiségben használnánk majd a későbbiekben.

Amennyiben tanácstalanok lennénk, nem tudjuk, hogy miként működnek a párátlanító gépek, egyáltalán milyen tulajdonságaik mérvadók a választáskor, akkor érdemes a választás előtt elolvasni nagy páramentesítő tesztünket, mely a legtöbb kérdésünkre garantáltan válaszol.

Klarstein AeroDry 10 – a mi választásunk

Amennyiben egy garantáltan jól működő, csendes és a termékdizájn tekintetében is kiváló tulajdonságokkal rendelkező páramentesítőt szeretnénk a fa alá, akkor a Klarstein AeroDry 10 nem okoz majd csalódást.

Előnyök
  • AirClean szűrő a levegő tisztaságáért
  • cél páratartalom beállítása
  • információ a páratartalomról LED fények segítségével
  • letisztult megjelenés
  • csendes működés
Elérhető itt
KLARSTEIN.HU – hivatalos
ELECTRONIC-STAR.HU


Karácsonyi ajándékötletek gyerekeknek

Minél nagyobbak a gyerekek, annál nehezebb számukra megfelelő ajándékot vásárolni, hiszen mire eljutnak az óvodába vagy az iskolába, már rendszerint mindenük megvan, amit szeretnének, a piac pedig közel sem tud lépést tartani ezzel a tempóval.

Emiatt gyakran lehetünk komoly gondban, ha a gyerekeknek keresünk karácsonyi ajándékot, és éppen ezért állítottuk össze az alábbi listát, melyen leginkább a tartalmasabb, könnyen elérhető, akár az utolsó pillanatban is beszerezhető termékeket részesítettük előnyben.

Gyerek okosóra

A mai gyerekek úgy nőnek fel, hogy az egész életüket elkísérik az okoseszközök. Teljesen természetes nekik, hogy ott az okostelefon mellettük már jóval azelőtt, hogy megtanultak volna olvasni, így egy iskoláskorú lurkónak kifejezetten ideális lehet egy gyerek okosóra.

Nemcsak azért, hogy neki örömet okozzunk, hogy mindig nála legyen egy játékokkal és remek funkciókkal kiegészített okoskütyü, hanem azért is, hogy mi biztonságban tudjuk őt, hiszen bizonyos típusok képesek a nyomkövetésre, de akár a telefonálásra és a videóhívásokra egyaránt.

Természetesen nagyon sokféle gyerek okosóra létezik a piacon, miközben többségük sajnos nem sokkal tud többet, mint egy hagyományos karóra. Ezért is készült el nagy gyerek okosóra tesztünk, ahol a legjobbakat mutatjuk be olvasóink számára.

Garmin Vívofit Jr 2 – a mi választásunk

Ha a legkisebbeknek szeretnénk okosórát választani, a Garmin Vívofit Jr 2 kiváló ajándék lehet a karácsonyfa alatt, hiszen egy könnyen kezelhető, strapabíró és funkciókban gazdag megoldásról van szó.

Előnyök

  • Egyszerű, de mégis strapabíró megjelenés
  • Könnyed használat a legkisebbeknek is
  • Beépített sportfunkciók az aktív életmódhoz
  • Hihetetlenül magas üzemidő
  • Teljesen vízálló kialakítás

Elérhető itt

ALZA.HU
MUZIKER.HU

Gyerek elektromos fogkefe

A gyerekek számára különösen fontos a megfelelő szájhigiénia, és sok szülő azon töri a fejét, hogy miként tudná például játékossá tenni a rendszeres fogmosást. Ha egyszerre szeretnénk hasznos és szórakoztató ajándékot, akkor ilyenkor érdemes számításba venni egy elektromos fogkefét.

Sokan nem is gondolnak rá potenciális ajándékként, hiszen valóban nem egy megszokott dolog, amint azonban az nagy gyerek elektromos fogkefe tesztünkből is kiderült korábban, rengeteg olyan modell létezik a piacon, amelyik egyszerre biztosítja a megfelelő szájhigiéniát, miközben szórakoztatja a gyermeket.

Ma már ugyanis vannak olyan, kifejezetten a legkisebbek számára megálmodott elektromos fogkefék, melyekhez külön telefonos társalkalmazás tartozik, benne jutalomrendszerrel, valamint szórakoztató mini-játékokkal, melyek igazi mókává varázsolják a fogmosást.

Oral-B Junior 6+ – a mi választásunk

Varázsoljuk játékká a fogmosást gyermekeink számára az Oral-B Junior 6+ elektromos fogkefével, amit direkt a legkisebbek igényeihez igazítottak, hogy kimagasló szájhigiéniát biztosítson 6 éves kor felett.

Előnyök
  • Kiváló megoldás 6 éves kor felett
  • Időzítő segíti az alapos fogmosást
  • A sörték kíméletesek a fogakhoz
  • Akár 10 nap használat egyetlen töltéssel
  • Minden téren gyerekbarát kialakítás
Elérhető itt
EURONICS.HU

Philips Sonicare For Kids – egy szónikus elektromos fogkefe gyerekeknek

Amennyiben a forgófejes elektromos fogkefe helyett egy szónikus típust keresnénk gyermekünk számára, a szórakoztató társalkalmazással ellátott Philips Sonicare For Kids által garantáltan játék lesz a fogmosás.

Előnyök
  • Szónikus technológia gyerekeknek a maximális fogápolásért
  • Rendkívüli alapossás a szájhigiéniában
  • Ergonomikus kialakítás a könnyed használatért
  • Hasznos társalkalmazás növeli az alaposságot
  • Segítségével garantáltan játék lesz a fogmosás
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU

Okostelefon

A modern gyerekek szinte telefonnal a kezükben születnek, így akár minden második évben elsüthető számukra egy okostelefon, mint karácsonyi ajándék. Általánosságban ugyanis ezek a készülékek ennyi idő alatt elavulnak és elhasználódnak, vagyis új telefonra van szükségük a lurkóknak.

Egy olyan karácsonyi ajándékról van szó, aminek garantáltan minden gyermek örül, hiszen ma már ez jelenti számukra a multifunkcionális központot, ahol játszhatnak, tarthatják a kapcsolatot a társakkal és természetesen még a tanulásban is segíti őket.

Nyilván egy gyermek számára felesleges több százezer forintot költeni egy telefonra, még akkor is teljesen megfelelőek számukra az 50-80 ezer forintos készülékek, ha kizárólag játszani akarnak rajta. A Xiaomi telefonok között például kifejezetten sok olyan modellt találunk, melyek ebben az árkategóriában kiváló teljesítményt nyújtanak.

Táblagép

Amennyiben úgy gondoljuk, hogy egy okostelefon túlzás lenne a gyermekünk számára, mert még túl kicsi ahhoz, hogy kihasználja a legalapvetőbb funkcióit, a telefonálást vagy a közösségi oldalak böngészését, akkor sokkal biztonságosabb alternatíva lehet egy tablet.

Különösen akkor érdemes ezen gondolkozni, ha gyermekünk csak játszana, meséket és videókat nézne rajta, hiszen a táblagépek a nagy képernyő és a jobb üzemidő miatt gyakorlatilag pontosan erre valók, illetve erre a leginkább alkalmasak.

Bár vannak direkt gyermekek számára készült modellek is, jobban járunk, ha inkább a normál táblagépek közül válogatunk számukra. Hogy mely modelleket érdemes számításba venni? A 2021-es piac legjobb tabletjeit taglaló nagy cikkünk éppen ebben nyújt segítséget.

Samsung T870 Galaxy Tab S7 – a mi választásunk (Android)

Amennyiben nagyobb gyermeknek szeretnénk táblagépet vásárolni karácsonyra, akkor az egyik legjobb választás jelenleg a Samsung T870 Galaxy Tab S7, mely prémium tulajdonságokkal büszkélkedhet.

Előnyök
  • S Pen használható hozzá
  • Kézzel írott szövegfelismerés
  • Kiemelkedő minőségű hangszóró
  • Érzékeny kijelző
  • Hasznos Dex mód
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU



Apple iPad Air 4 – a mi választásunk (iOS)

Az Apple iPad Air 4 akkor a legjobb választás, ha nagyobb gyermekünket szeretnénk meglepni egy mindenre alkalmas, iOS-alapú táblagéppel, ami a szórakozás mellett a tanuláshoz ugyanolyan hatékony társ lesz.

Előnyök
  • Apple Pencil használható hozzá
  • Gyönyörű kijelző
  • Minőségi hangszóró
  • Hosszú üzemidő
  • 5 választható színben
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU



VR headset

A virtuális valóság a nem is annyira távoli jövő egyik legfontosabb szórakoztatóeszköze lehet, ami már manapság is elérhető közelségben van az emberek számára, sőt nagyon minimális ráfordítással be lehet szerezni egy jobb eszközt, ha a mobilos típusok közül válogatunk.

A VR headseteknek ugyanis léteznek számítógéphez vagy konzolhoz köthető, saját megjelenítővel rendelkező modelljei, melyek jellemzően a drágább típusok, de akadnak csak speciális lencsével ellátott megoldások is. Ebben az esetben a kijelző szerepét az okostelefonunk tölti be.

A gyerekeknek tökéletes ajándék, hiszen nincs olyan lurkó, aki ne találna magának olyan tartalmat – akár PC-n, akár konzolon, akár okostelefonon –, ami ne érdekelné, illetve aminek az élményét ne akarná átélni a virtuális valóságban.

Játékkonzol

Azon túl, hogy a klasszikus játékokat is imádják, a mai gyerekek egy nagyon jelentős része azért a digitális szórakoztatást kedveli, így ha még nincs otthon, akkor érdemes lehet elgondolkozni egy játékkonzol beszerzésén.

Garantáltan óriási ajándék lesz, különösen abban az esetben, ha a Sony, a Microsoft vagy a Nintendo valamelyik aktuális terméke kerül a fa alá. A többi gyártó eszközével nem árt vigyázni, hiszen nemcsak a minőség, hanem a megfelelő tartalom tekintetében is akadnak problémák.

Amire figyelni kell, hogy ne egy sok-sok évvel ezelőtt aktuális konzolt válasszunk, hanem egy kurrens-, vagy legfeljebb előző generációs megoldást. Ide sorolhatók jelenleg a PS4, a PS5, az Xbox One, az Xbox Series S és az Xbox Series X, valamint a Nintendo Switch.

Videojáték

Ha játékkonzolt vásárolunk gyermekünknek karácsonyra, akkor azért, ha pedig már van otthon egy ilyen masina, akkor azért érdemes mindenképpen elgondolkozni egy videojáték beszerzésén, hiszen a gyermekek számára ezek ma már ugyanannyira értékesek, mint egy kézzel fogható ajándék.

Természetesen rengeteg dologra oda kell figyelni a választáskor, és gyermekünk ízlése csak egy a sok közül. A legfontosabb, hogy milyen platformra szeretnénk vásárolni – ne vegyünk Xbox One-játék, ha PS4 van otthon –, illetve az sem mindegy, hogy dobozos, a fa alá tehető játékot választunk, vagy digitális, azaz letölthető változatot.

Mindig figyeljünk oda egy videojátéknál a korbesorolásra, hiszen ezeket nagyon szigorú szabályok alapján állítják össze, leginkább éppen a felnőttek számára azért, hogy könnyebb legyen számukra a vásárlás.

Bluetooth hangszóró

Minden gyermek szereti a zenét, a meséket, a mobiljátékokat, melyek sokkal nagyobb élményt nyújtanak, ha jó hangminőség társaságában lehet élvezni őket. Ehhez nagyszerű, sőt kifejezetten olcsó hátteret tud biztosítani egy jó Bluetooth hangszóró.

Nagyon népszerű ajándék, hiszen ezek a kütyük manapság rendkívül keresettek a gyermekek körében, imádják őket magukkal vinni, telefonról zenét hallgatni rajta, videókat kihangosítani vele és így tovább.

Előnyös, mert könnyen elérhető, illetve már alacsony árkategóriában is vannak kiváló modellek (mint például az általunk is tesztelt JBL GO 3), de ha jobbat vagy nagyobbat keresünk, akkor Bluetooth hangszóró kutatásunk hasznos segítség lesz a vásárlás előtt.

JBL GO 3 – a mi választásunk a belépő kategóriában

Amennyiben a belépő kategóriából szeretnénk vásárolni egy kiváló ár-érték aránnyal rendelkező Bluetooth hangszórót, a JBL GO 3 szerintünk az egyik legjobb választás lesz a gyerekek számára.

Előnyök
  • minőség elérhető áron
  • kiváló hang
  • aprócska kivitel
  • hordozhatóság
  • vízállóság
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU

TV okosító

A digitális világban minden gyermek imádja a különféle okos funkciókat, így amennyiben a gyerekszobában még csak egy hagyományos televízió található, nagyon könnyedén, gyakorlatilag egy olcsó TV okosítóval feltuningolhatjuk egy kicsit.

Egy ilyen kiegészítő külső eszközként csatlakozik a televízióhoz, miközben hozzáférést ad a Youtube-hoz, a Netflix-hez, megannyi más egyéb streaming szolgáltatáshoz, a közösségi oldalakhoz, valamint megannyi mobiljátékhoz – mindezt a televízión keresztül.

Noha a TV okosítók piaca manapság még nem tekinthető különösebben nagynak, ugyanakkor komoly fejtörést okozhat, ha dönteni kell az egyes típusok között. Nagy TV okosító tesztünkben azonban sorra vettük a legjobb mai modelleket, hogy egyszerűbb legyen a választás.

Xiaomi Mi TV Box S – a mi választásunk

Ha gyermekünk sokat nézi a Youtube-ot vagy szívesen néz mesét a Netflix-en, esetleg játszik mobiljátékokkal, akkor ezzel a TV okosítóval mostantól a televízión keresztül is fogyaszthatja kedvenc tartalmait.

Előnyök
  • Hangvezérlésű távirányító
  • Könnyű használat
  • Netflix, HBO Go, YouTube hozzáférés
  • Letisztult megjelenés
  • Széles választék a rátelepíthető appokból
Elérhető itt
ALZA.HU
ALIEXPRESS.COM


Hangszer

Bár fontos a digitális korban élni, illetve tartani a lépést a legmodernebb kütyükkel és eszközökkel, azonban legalább annyira lényeges, hogy gyermekeink egyéb készségeit is fejleszthessük, különösen abban az esetben, ha érdekli őket egy adott terület.

Példának okáért egy jó hangszer kifejezetten szép ajándék lehet karácsonyra, ha gyermekünket érdekli a zene, és nagyon eltökélt például a gitározás, a zongorázás vagy éppen a dobolás kapcsán.

Ma már ezek megfizethető ajándékok, semmivel sem drágábbak, mint egy okostelefon, és mégis egy olyan úton indíthatják el gyermekünket, melyen a későbbiekben sokkal könnyebben veszi majd a stresszes és szürke hétköznapok nehézkes akadályait.

Társasjáték

Nem karácsony a karácsony társasjáték nélkül. Minden gyermeknek óriási örömet lehet okozni egy olyan játékkal, ami lehet, hogy csak a karácsonyi szünetben kerül elő, de arra a néhány napra összehozza az egész családot, és örök emlékként marad meg az emlékeiben.

Manapság elképesztően nagy a választék a társasjátékok piacán, a legnagyobb klasszikusoktól kezdve, az ügyességi és logikai társasokig bezárólag minden évben érkeznek újabb és újabb típusok, melyek a család legtöbb tagjának kiváló szórakozást nyújtanak.

Érdemes a hatalmas kínálatból olyan típust választani karácsonyra, aminek egyrészt örül majd a gyerek, másrészt pedig képes lesz összehozni az egész családot – még az ünnepek után is.

Könyv

Bármennyire is digitális világot élünk, egy könyv mindig rendkívül értékes karácsonyi ajándék minden gyermek számára. Nem véletlenül, hiszen az olvasás egy hasznos elfoglaltság, rengeteg készséget fejleszt, miközben a tudást is növeli.

A gyerekek körében ugyan manapság kifejezetten népszerűtlenek, de ragaszkodjunk hozzá, még ha utolsóként is kerül kibontásra, hiszen egy olyan könyv, ami minden tekintetben illeszkedik a lurkó ízléséhez, garantáltan megtérülő befektetés hosszabb távon.

Fontos azonban, hogy olyant válasszunk, ami nem túl terjedelmes, már ránézésre is figyelemfelkeltő, esetleg kapcsolódik valamilyen téren a modern megoldásokhoz, például akad hozzá egy interaktív okostelefonos applikáció és így tovább.

Elektromos roller

A gyerekek többsége imád rollerezni, és ha elég nagyok hozzá, akkor bátran szintet léphetünk ezzel az ajándékkal, így példának okáért aligha van olyan lurkó, aki ne örülne egy elektromos rollernek.

Sok szülő tart tőle, mert félti gyermekét, valójában azonban egy elektromos roller semmivel sem veszélyesebb, mint egy kerékpár, ezen felül pedig ne csak magát a járművet vegyük meg, hanem a biztonságos közlekedéshez szükséges felszereléseket is.

Ha nem vagyunk túlzottan otthon a téma kapcsán, de elhatároztuk magunkat, hogy egy ilyen járművet teszünk a fa alá, akkor érdemes elolvasni hozzá kapcsolódó nagy elektromos roller tesztünket, melyből minden fontos kérdésünkre választ találhatunk.

Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2 – a mi választásunk

A Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2 az egyik legjobb ár-érték arányt kínáló elektromos roller a piacon, mely szórakozáshoz és iskolába járáshoz egyaránt tökéletes választás a gyerekeknek karácsonyra.

Előnyök

  • kiváló ár / érték arány
  • kimagasló teljesítmény
  • egyetlen töltéssel akár 45 km-es hatótáv
  • tárcsás fékrendszer

Elérhető itt

ALZA.HU


Karácsonyi ajándékötletek idősebbeknek

A nagypapának és a nagymamának, illetve a szerencsésebbek a dédszülőknek mindig rendkívül nehezen vásárolnak ajándékokat karácsonyra, aminek az oka leginkább a generációs különbségekben keresendő, egyszóval nem biztos, hogy ami nekünk tetszik, az egy idősebb embert is pontosan ugyanúgy lenyűgöz majd.

Az alábbiakban ezért olyan karácsonyi ajándéktippeket gyűjtöttünk össze leginkább az idősebb korosztály számára, melyek kapcsán nemcsak az univerzális jelleget tartottuk szem előtt, hanem azt is, hogy túllépjünk egy kicsit a jól megszokott, mondhatni átlagos tippeken.

Masszírozó gép

A kor előre haladásával az izmok, a porcok és a csontok anyagcseréje megromlik, aminek köszönhetően az idősebbek számára erősen ajánlott a rendszeres masszázs. Ha ezt szeretnénk számukra akár mindennapi szinten biztosítani, akkor egy masszírozó gép kitűnő ajándék lesz.

Különösen szerencsés választás annak fényében, hogy az univerzális megoldások mellett vannak direkt az egyes testrészekre koncentráló termékek, így ha tudjuk kiszemeltünkről, hogy gyakran fáj a lába vagy a nyaka, akkor specifikus eszközt is vásárolhatunk neki.

Ideális megoldás a masszírozó gép közeli és távoli rokonoknak, de akár idősebb kollégáknak vagy ismerősöknek is. Az egyszerűbb modellek vagy a manuális típusok esetén ráadásul kifejezetten elérhető árkategóriát képviselő darabokat is találhatunk.

Vérnyomásmérő

A fiatal családtagok felelőssége is részben, hogy az idősebb hozzátartozóknak minden olyan eszköz elérhető legyen, ami elengedhetetlen egészségük megőrzéséhez, illetve állapotuk szinten tartásához. Ezt a törekvést pedig bátran összekapcsolhatjuk egy karácsonyi ajándékkal is.

Egy vérnyomásmérő műszer ugyanis tökéletes választás lehet abban az esetben, ha szeretnénk mindig biztonságban tudni a nagymamát és a nagypapát, illetve tudjuk, hogy akadnak ilyen típusú problémáik, amit nem árt ellenőrizni.

Kifejezetten figyelmes, jóleső ajándék lehet ennek fényében egy vérnyomásmérő, amihez ráadásul nem is kell különösen sokat költenünk, hiszen már a jobb modellek között is találhatunk kifejezetten elérhető árkategóriát képviselő megoldásokat.

Vércukorszint mérő

A vércukorszint mérő pontosan olyan ajándéknak tekinthető, mint egy vérnyomásmérő, hiszen az idősebb hozzátartozók esetében nagyon gyakran orvosi utasításra is érdemes rendszeresen ellenőrizni a vércukor szintjét, hogy ezzel megelőzhető legyen a baj.

Bár nagyon széles a paletta, néhány ezer forint ellenében már nagyon jó minőségű, megbízható eredményt biztosító vércukorszint mérő műszereket lehet vásárolni, így nem kell túl mélyen a pénztárcánkba nyúlni hozzá.

Amire azért nem árt figyelni, hogy megbízható mérési eredményekkel szolgáló műszer mellett döntsünk, illetve legyen hozzá elérhető a későbbiekben extra tű és tesztcsík, hiszen ezek nélkül az eszköz hosszabb távon nem tud működni.

Tablet

Azért, mert valaki idős, még érdekelheti a modern technika, a kütyük világa, ezáltal ugyanolyan magabiztosan kezelheti például a világhálót, mint egy fiatal. Ilyen esetben pedig egy tablet az egyik legjobb karácsonyi ajándék lehet.

Ennek az oka leginkább abban keresendő, hogy rendszerint egyszerűbb kezelni, mint egy okostelefont, a nagyobb képernyőnek köszönhetően lényegesen könnyebb lesz használni a nagymamának és a nagypapának is, miközben közös programot adhat az eltérő generációknak.

A nagyszülők ugyanis az unokák vagy a gyerekek segítségével fedezhetik fel az internetes böngészés vagy a Youtube világát, miközben mindenki jól szórakozik. Segítség kell a megfelelő táblagép kiválasztásához? Kapcsolódó nagy tablet tesztünkből minden kérdésünkre választ kapunk.

Samsung T870 Galaxy Tab S7 – a mi választásunk (Android)

A nagy kijelző és a dinamikus hardver miatt a Samsung T870 Galaxy Tab S7 akkor lesz ideális választás idősebb hozzátartozóinknak karácsonyra, ha garantált prémium minőséget szeretnénk nyújtani a számukra.

Előnyök
  • S Pen használható hozzá
  • Kézzel írott szövegfelismerés
  • Kiemelkedő minőségű hangszóró
  • Érzékeny kijelző
  • Hasznos Dex mód
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU



Apple iPad Air 4 – a mi választásunk (iOS)

Noha az Apple iPad Air 4 egy prémium kategóriás tablet, ha viszont idősebb hozzátartozónk már rendelkezik iOS alapú eszközzel, vagy kizárólag a legjobbat szeretnénk nyújtani a számára, akkor a legjobb megoldás lesz.

Előnyök
  • Apple Pencil használható hozzá
  • Gyönyörű kijelző
  • Minőségi hangszóró
  • Hosszú üzemidő
  • 5 választható színben
Elérhető itt
ALZA.HU
EURONICS.HU



Telefon

Bár vannak olyan idősebbek, akik úgy kezelik az okostelefont, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, ha viszont nagypapánk vagy nagymamánk nem ennyire nyitott az újdonságok felé, akkor egy hagyományos mobiltelefon is tökéletes ajándék lehet.

Ezen felül pedig nagyon fontos is, hiszen ezzel idős hozzátartozónk minden esetben elérhető lesz, probléma vagy baj esetén rögtön segítséget tud kérni, illetve akkor is felhívhat valakit, ha egy kicsit magányosnak érzi magát, illetve csak beszélgetni szeretne valakivel.

A megfelelő telefon kiválasztásakor ügyeljünk arra, hogy minden téren megfeleljen idős szerettünk igényeinek, ezáltal elég nagy kijelző, és elég nagy gombok legyenek rajta a könnyedebb használathoz.

Televízió

Az idősek többsége nagyon szereti nézni a televíziót, a sorozatokat, a híradásokat, esténként a filmeket, hiszen a szórakozás ilyen esetekben a saját nappalijukban, a saját hálószobájukban biztosított, rendkívül kényelmes, azaz ki sem kell lépniük hozzá a házból.

A TV bizonyítottan képes mérsékelni a magányt, a depresszióra való hajlamot, miközben garantáltan minden idősebb ember örül neki, különösen akkor, ha az addigi kisebb képátlóval rendelkező készülék helyett egy nagyobb LED TV-vel bővül az otthonuk.

Ezek a termékek ma már kifejezetten elérhető árkategóriában beszerezhetők, bőven 50 ezer forint alatt is vannak megfelelő belépő szintű modellek, melyekkel garantáltan nagy örömet okozhatunk nagyszüleink számára.

Takaró

Egy jó takaró olyan univerzális ajándék, aminek mindenki örülhet, de különösen a nagyszülők értékelik majd a leginkább, hiszen a romló keringés és egyéb problémák miatt gyakrabban fáznak, és többször van szükségük egy jobb takaróra.

Itt és most nem feltétlenül egy egyszerű, olcsó pokrócra gondolunk, hanem valamilyen magasabb minőségű alapanyagból készült takaróra, például egy puha gyapjúra, esetleg egy régi típusú paplanra, amivel felidézhetjük szeretteink gyerekkorát.

Alapvetően a takaró kapcsán nincs rossz választás, komplett garnitúraként vagy önmagában egyaránt kiváló alternatíva lehet, egyedül a minőségre és az esetleges allergénekre érdemes odafigyelni a vásárlás előtt.

Kávéfőző

Kávézni mindenki nagyon szeret, a legtöbb háztartásban van is legalább egy kávéfőző, azonban az utóbbi években olyan sokat fejlődött ez az iparág, hogy a hagyományosabb megoldások mellé itt az idő beállítani a konyhába egy-egy újabb gépet.

Példának okáért egy kapszulás kávéfőző kifejezetten jó döntés lehet ilyenkor, hiszen nemcsak újabb ízeket ismerhetnek meg ezzel idősebb hozzátartozóink, hanem mindemellett felfedezhetik a kávékészítés legújabb szintjét is, egy sokkal gyorsabb és egyszerűbb megoldást.

Arra azért ügyeljünk, hogy bármilyen kávéfőzőt is szeretnénk vásárolni, az legyen kellően könnyen kezelhető, mindemellett pedig a tartozékok, kapszulás kialakítás esetén a megfelelő kapszulákat is egyszerűen elérhesse hozzá a megajándékozott.

Illatgyertya

Az illatgyertya akkor lehet nagyszerű ajándék például egy nagyszülőnek, ha idén semmi ötletünk sincs arra nézve, hogy mi kerüljön a karácsonyfa alá. Egy ilyen gyertya lehet olcsóbb, de akár drágább ajándék is, így nem feltétlenül csak az anyagiak miatt kell ezt választani.

Léteznek ugyanis manapság már nagyobb kiszerelésű vagy speciális illatvilággal rendelkező, közel sem szokványos illatgyertyák, melyekkel megtámogathatjuk egy kicsit számukra a karácsony hangulatát, de visszahozhatjuk akár a fiatalságukat is néhány ismerős gyerekkort idéző aromával.

Nagyon jó választás az illatgyertya akkor is, ha nem feltétlenül egy közeli hozzátartozót, hanem egy idősebb kollégát vagy barátot szeretnénk megajándékozni, hiszen ezeket rendszerint mindenki nagyon szereti.

Digitális képkeret

Egyre népszerűbb ajándék karácsonykor a digitális képkeret, ami nem meglepő, hiszen segítségével a nagyszülők akár egy komplett fényképalbumot is nézegethetnek egész álló nap a polcon, lévén egy ilyen eszköz képes diavetítést tartani a feltöltött fotókból.

A digitális képkeret valójában olyan, mintha egy táblagép nagy kijelzőjét egy mutatós keretbe helyeztük volna el. Noha a képekkel való feltöltéshez a nagyszülők többségének biztosan segítségre lesz szüksége, de számukra jellemzően úgyis csak a tartalom a fontos.

Azt pedig akár minden hónapban frissíthetjük számukra, így mindig aktuális fotókkal dobhatjuk fel mindennapjaikat rólunk, kalandjainkról, az unokáikról, egyszóval csupa olyan dologról, ami számukra fontos lehet, illetve örömet hozhat a mindennapokban.

Digitális óra

Elsőre talán közönséges ajándék lehet egy digitális óra a nagyszülők számára, azonban valójában az idősebbek nagyon tudnak örülni egy ilyen készüléknek, különösen abban az esetben, ha elég nagy kijelzővel rendelkeznek, amit szemüveg nélkül is jól látnak.

Többségüknek nagyon fontos, hogy a nap minden időszakában jól láthassák a pontos időt, a digitális óra pedig éjszaka is biztosítja ezt számukra, ami gyakran megkönnyít nekik az álmatlan, rosszalvós időszakok áthidalását, hiszen legalább a villanyt nem kell kapcsolgatni a pontos idő megtekintéséhez.

Ráadásként egy digitális óra akár multifunkciós ajándék is lehet, hiszen többségük nemcsak az idő mutatására alkalmas, hanem ideális például az ébresztésre vagy bizonyos rádióadók befogására, hogy jól induljon a reggel.

Légtisztító

Rendkívül figyelmes ajándéknak tekinthető a nagyszülők számára egy légtisztító berendezés, aminek az oka leginkább abból fakad, hogy egy ilyen eszközzel nagyon sokat tehetünk az idős szervezet egészségének megőrzéséért, lévén ezzel mindig tisztább levegő uralkodhat a lakásban.

A jobb modellek nemcsak a port, a káros gőzöket és gázokat, hanem a baktériumokat, sőt a vírusokat egyaránt képesek kiszűrni a levegőből, mely ettől könnyebben lélegezhető, tisztább és biztonságosabb lesz, ami különösen az őszi és a téli időszakban nagyon fontos lehet a betegségek megelőzésében.

Természetesen egy légtisztító ma még nem egy szokványos kiegészítő a házban, de néhány használat után idősebb hozzátartozóink is érezhetik majd a változást. Hogy melyik típust vásároljuk meg magunknak? Nagy légtisztító tesztünkben ehhez nyújtunk segítséget.

Xiaomi Mi Air Purifier Pro EU – az arany középút kedvelőinek

Tisztább és higiénikusabb környezetet szeretnénk biztosítani idősebb hozzátartozóink számára? Ebben az esetben a Xiaomi Mi Air Purifier Pro EU légtisztító kitűnő ár-érték arányt és nagy teljesítményt nyújt hozzá.

Előnyök

  • kiváló ár-érték arány
  • könnyen hordozható
  • óránként akár 500 m³ levegőtisztítás
  • éjszakai üzemmód
  • beépített szénszűrő

Elérhető itt

ALZA.HU
EURONICS.HU



Ágymelegítő

Az ágymelegítő a világ egyik legjobb dolga a hideg téli napokon, ezáltal garantáltan nagyszüleinket is lenyűgözhetjük majd vele, ha egy ilyen kiegészítővel lepjük meg őket idén karácsonykor.

Ezzel a kiegészítővel ugyanis biztosíthatjuk számukra, hogy soha ne kelljen hideg ágyba bújniuk, mindig kellemesen meleg helyre feküdhetnek, sőt mi több, szükség esetén bármikor használhatják, ha egy kicsit fáznak, netán szeretnének felmelegedni egy kinti séta után.

Mivel vannak egészen bonyolult szerkezetek is, ezért érdemes lehet az ágymelegítő esetén inkább az egyszerűségre törekedni a vásárláskor, hogy idősebb hozzátartozóink is könnyedén tudják kezelni azt minden különösebb probléma nélkül.